1. Kimosom a kádat és feltöltöm meleg vízzel.
2. Leengedem a vizet, miután ZK hisztériás rohamot kapott, mert ő akarta kimosni a kádat fürdés előtt.
3. ZK a zuhannyal kimossa a tiszta kádat.
4. Felmosom a fürdőszobát először.
5. ZK bedugja a dugót, vizet ereszt a kádba.
6. ZK fürdőhabot kér.
7. ZK „úszni kezd háton”.
8. Megfenyegetem ZK-t, hogy kiveszem a kádból, ha még több vizet locsol ki a kádból.
9. Másodszor is felmosom a fürdőszobát.
10. ZK sampont kér. [Ez meglepetés, mert hónapok óta nem engedi, hogy megmossuk a haját. Bevizezni sem szereti. Igen, koszos a haja. Miért kérdezitek?]
11. Csak akkor kaphat sampont, ha a haját elől is bevizezi.
12. ZK kinyitja a csapot, és vizezni kezdi a haját.
13. Felmosom a fürdőszobát harmadszor.
14. Be akarom samponozni ZK haját. Nem hagyja. Maga akarja csinálni.
15. Sampont adok neki. Figyelmeztetem, hogy ne kenje a sampont a szemébe.
16. ZK besamponozza a haját.
17. Ki akarom öblíteni a sampont ZK hajából. ZK nem hagyja.
18. ZK sampont a szemébe keni. Üvölt.
19. Csap alá kényszerítem. Leöblítem a haját és kimosom a szemét. ZK üvölt, csapkodja a vizet.
20. Felmosom a fürdőszobát negyedszer. Átöltözöm.
21. ZK a fürdőhabbal újra megmossa a haját.
22. Újra leöblítem. ZK újra üvölt. Csapkod a lábával.
23. Ötödszörre mosom fel a fürdőszobát.
24. Kiveszem ZK-t a kádból. Üvölt és mutogat, hogy hajat akar szárítani.
25. Bejönnek ZK testvérei. Ők is fürödnének. Nem engedem. Ma már nem fürdik több gyerekek. Utasítom őket, hogy vegyenek pizsamát. Aki ellenkezik, annak nem lesz mese! Elmennek pizsamát húzni.
26. ZK-t megtörlöm, majd saját maga megszárítja a haját. Drukkolok, hogy véletlenül ne ölje meg magát a hajszárítóval.
27. A maradék vizet leengedem a kádból.
28. ZK utasít, hogy szagoljam meg a haját. Napok óta nem érzek szagokat, influenzás vagyok. De ZK haja tiszta. Miskó keresztelője óta először, ami úgy emlékszem szeptemberben volt! Már csak a hajvágás van hátra!
2007. december 31., hétfő
Hogyan mosom meg ZK haját 28 egyszerű (és gyors) lépésben?
2007. december 30., vasárnap
A nagy sült krumpli áttörés
Igyekszem egészségesen etetni a gyerekeimet, ami nem mindig egyszerű feladat.
Pepének volt egy korszaka, amikor párizsin, joghurton és mézes tejen élt.
ZK leginkább édességeket eszik és mézes tejet. Ma megevett néhány falat paradicsomos tésztát: ritka öröm volt.
Bakka eddig mindent megevett (és mézes tejet ivott), de most kezd válogatni.
Étterembe a lehető legritkábban járunk, mert az idegeim nem bírják, ahogy a három gyerek szétszedi a vendéglőt, még mi ebédelni próbálunk. Ennél már csak az rosszabb, hogy az étkezés végén ragaszkodnak hozzá, hogy saját maguk vigyék ki a tányérokat, poharakat a mosogatóhelyiségbe. Elképzelhetitek a pincérek kényszeredett mosolyát…
Gyorséttermekbe sosem viszem őket, hiszen tudjuk, milyen egészségtelen ott a koszt. Helyesbítek. Gyorséttermekbe csak ritkán megyünk, mióta a Super Size Me végén a kivágott jelenetek között láttuk azt, amikor Morgan Spurlock különböző éttermek sült krumplijaival kísérletezett, hogy mennyi idő alatt penészednek meg. Néhány hét végzett mindegyik mintával. Kivéve a McDonald’s sült krumplijával. Az hét hónap múlva is frissnek tűnt, bár kőkemény volt. Sajnos azonban újra helyesbítenem kell. Helyesen úgy hangzik a kijelentés, hogy gyorsétterem drive-thru-jában csak akkor veszünk sült krumplit és narancslevet, ha a gyerekek hisztije már elviselhetetlen. Szinte mindennap elvisz az utunk egy McDonald’s előtt. Naponta próbálkoznak. Ahogy bírunk ellenállunk, bár köztudott, hogy idegeink nincsenek kötélből…
Amire ki akarok lyukadni, az, hogy évek óta hiába próbálom meggyőzni Pepééket, hogy mi is tudunk otthon sült krumplit készíteni, ami talán egy kicsivel jobb is a „boltinál”. Nem hisznek nekünk. Nyilván a vesztüket akarjuk. Mi mást? Hiszen a szüleik vagyunk!
Tegnap azonban megtörtént az áttörés!
Mivel hetek óta nem vásároltam, így a férjem csöppet zavarban volt, mit is készítsen a gyerekeknek ebédre. Virsli volt (kaptunk egy virslifőző-gépet is karácsonyra, így két biciklizés között virslit eszünk 24-e óta…) sült krumplival.
Megették. Repetát is kértek belőle. Azt mondták, hogy ilyen finom krumplit életükben nem ettek. Uzsonnára is azt kérnek. Este is süssünk még. Ne is menjünk többet a McDonald’s-ba. „Maximum évente egyszer” – mondta Pepe. (Remélem nem a születésnapi zsúrjára gondol…)
A férjem nem kóstolta meg a sült tökélyt mert szénhidrát szegény diétán van. Én meg nem mertem, mert gyanúsan barna volt a krumplik belseje.
Mondtam, hogy régen vásároltam!
Pepének volt egy korszaka, amikor párizsin, joghurton és mézes tejen élt.
ZK leginkább édességeket eszik és mézes tejet. Ma megevett néhány falat paradicsomos tésztát: ritka öröm volt.
Bakka eddig mindent megevett (és mézes tejet ivott), de most kezd válogatni.
Étterembe a lehető legritkábban járunk, mert az idegeim nem bírják, ahogy a három gyerek szétszedi a vendéglőt, még mi ebédelni próbálunk. Ennél már csak az rosszabb, hogy az étkezés végén ragaszkodnak hozzá, hogy saját maguk vigyék ki a tányérokat, poharakat a mosogatóhelyiségbe. Elképzelhetitek a pincérek kényszeredett mosolyát…
Gyorséttermekbe sosem viszem őket, hiszen tudjuk, milyen egészségtelen ott a koszt. Helyesbítek. Gyorséttermekbe csak ritkán megyünk, mióta a Super Size Me végén a kivágott jelenetek között láttuk azt, amikor Morgan Spurlock különböző éttermek sült krumplijaival kísérletezett, hogy mennyi idő alatt penészednek meg. Néhány hét végzett mindegyik mintával. Kivéve a McDonald’s sült krumplijával. Az hét hónap múlva is frissnek tűnt, bár kőkemény volt. Sajnos azonban újra helyesbítenem kell. Helyesen úgy hangzik a kijelentés, hogy gyorsétterem drive-thru-jában csak akkor veszünk sült krumplit és narancslevet, ha a gyerekek hisztije már elviselhetetlen. Szinte mindennap elvisz az utunk egy McDonald’s előtt. Naponta próbálkoznak. Ahogy bírunk ellenállunk, bár köztudott, hogy idegeink nincsenek kötélből…
Amire ki akarok lyukadni, az, hogy évek óta hiába próbálom meggyőzni Pepééket, hogy mi is tudunk otthon sült krumplit készíteni, ami talán egy kicsivel jobb is a „boltinál”. Nem hisznek nekünk. Nyilván a vesztüket akarjuk. Mi mást? Hiszen a szüleik vagyunk!
Tegnap azonban megtörtént az áttörés!
Mivel hetek óta nem vásároltam, így a férjem csöppet zavarban volt, mit is készítsen a gyerekeknek ebédre. Virsli volt (kaptunk egy virslifőző-gépet is karácsonyra, így két biciklizés között virslit eszünk 24-e óta…) sült krumplival.
Megették. Repetát is kértek belőle. Azt mondták, hogy ilyen finom krumplit életükben nem ettek. Uzsonnára is azt kérnek. Este is süssünk még. Ne is menjünk többet a McDonald’s-ba. „Maximum évente egyszer” – mondta Pepe. (Remélem nem a születésnapi zsúrjára gondol…)
A férjem nem kóstolta meg a sült tökélyt mert szénhidrát szegény diétán van. Én meg nem mertem, mert gyanúsan barna volt a krumplik belseje.
Mondtam, hogy régen vásároltam!
2007. december 29., szombat
Karácsonyi randomata
Azt hiszem, mindenki irigykedhet, hogy nem velem és a gyerekeimmel tölthette a Karácsonyt. A férjem új munkát keres: bár nagyon szeret minket, szeretne egy kicsit többet utazni, néhány vasárnapot és ünnepnapot reptéri magányban tölteni…
23-án díszítettük a fát. A gyerekek bicikliket kaptak ajándékba, amiket egy hatalmas dobozba rejtett a Jézuska. A dobozt a férjem szállította haza, persze ment a könnyebb ellenállás irányába és a munkahelyéről hozott egyet (28-án vissza is vitte!). A doboz oldalán hatalmas céges jelzések díszelegtek, nyilván Pepe egy pillanat alatt összerakja a képet a Cég és a Jézuska kapcsolatáról… [Nem vette észre, mert csak az egyik oldalon engedtem kicsomagolni a dobozt.] A doboz nagy volt. A gyerekek nem is vettek tudomást róla 24-én. „Ez biztos nem a miénk, hanem Papikájé vagy Mamikájé”, mondta Pepe.
Íme a doboz:
23-án díszítettük a fát. A gyerekek bicikliket kaptak ajándékba, amiket egy hatalmas dobozba rejtett a Jézuska. A dobozt a férjem szállította haza, persze ment a könnyebb ellenállás irányába és a munkahelyéről hozott egyet (28-án vissza is vitte!). A doboz oldalán hatalmas céges jelzések díszelegtek, nyilván Pepe egy pillanat alatt összerakja a képet a Cég és a Jézuska kapcsolatáról… [Nem vette észre, mert csak az egyik oldalon engedtem kicsomagolni a dobozt.] A doboz nagy volt. A gyerekek nem is vettek tudomást róla 24-én. „Ez biztos nem a miénk, hanem Papikájé vagy Mamikájé”, mondta Pepe.
Íme a doboz:
A fánk gyönyörű volt, és kivételesen nem is ferde. Minden évben ferde, valamit elnézett idén A. Én díszítettem, ha megnézzük a csúcsdíszünket, ami a kifinomultság magasiskolája, nyilvánvaló, hogy miért nem design blogom van:
Díszítés után persze előjött a masszív szorongásom:
Én: Mi lesz, ha a gyerekek kiábrándulnak belőlünk az ajándékok miatt?
A.: Ez a jó az egészben: maximum Jézuskából ábrándulhatnak ki.
Nem, nem ábrándultak ki, bár Pepével különösen jó együtt karácsonyozni. 24-én este a következő kifogásokat és kéréseket fogalmazta meg:
1. Miért nem kaptam meg a piros korongcsapatot? [Kapott két zöldet, fehéret, feketét, de úgy tűnik, hogy a piros a kulcscsapat, amit viszont nem kapott a Jézuska sehol…]
2. Reménykedtem, hogy elhozza a Jézuska a pókember jelmezt. [A jelmez tiszta műszál, amire Pepe viszont allergiás…]
3. Elmegyünk a kisboltba Pokemont venni? [NEM!!!]
4. Miért kaptunk ilyen sok ruhát és ilyen kevés játékot? [Tessék???]
5. Miért kaptak a lányok egy nagy várat [sátrat], én csak két kicsi tranformers? [CSAK!!!]
6. Mikor jön újra a Jézuska? [Nem szokásom kínozni a gyerekeimet, de a fentiek után, boldogan mondtam, hogy EGY ÉV MÚLVA!!!]
Nyilván tőlem tanulta a harácsolást és elégedetlenséget, mert amikor kibontottam az ajándékomat egyáltalán nem voltam boldog. Három gyerek után nem rózsakvarc fülbevalóra számítottam, hanem brillre? igazgyöngyre? Mindenesetre mielőtt leszúrhattam volna A.-t, ő gyorsan megkérdezte, hogy szerintem milyen kő van benne. Tudtam: rózsakvarc. Valóban rózsakvarc volt. Rózsakvarc, amit nyáron a gyerekeim gyűjtögettek az Alpokban. Katula ékszerész csiszolta meg. Ritkán áll el szavam ajándéktól. Most megtörtént!
Biciklik. Hatalmas öngólt lőttünk. Praktikus ajándék a kerékpár, mert a gyerekek nagyon örülnek neki. Mi úgy gondoltuk, hogy simán le fogjuk tudni beszélni őket arról, hogy kipróbálják. Nem sikerült. 24-én, 25-én és 26-án is, hóban-fagyban bicikliztek. Bakkának ez az első kontra nélküli kerékpárja. Kicsit sajnáltam, mert elfelejtettünk szólni neki, hogyan fékezzen. A jeges leejtőn A. hiába rohant utána nem érte utol… Hatalmasat repült, de meglepetésre minden gond nélkül visszaült rá. Nagy a hercegnős bringa vonzereje!!! Igen, mi vagyunk az a család, akik síbox és síléc helyett, az autónk tetején kerékpárral közlekedtünk az ünnepek alatt. Jövőre szánkót kapnak, és ha egy kis szerencsém van, nem lesz hó!!!
A gyerekeimet sikerült hosszú évek munkájával beidomítanom, hogy nincs ünnep … na mi nélkül? … szép ruha és fotózás nélkül. Minden mennyből az angyal után már maguktól álltak be a fotózáshoz, akkor is, ha nem volt a közelben fényképezőgép. És, hogy a kicsit is megemlítsem, igen, tudom, hogy ideje lenne levágni a haját…
PS: Jó hír, hogy a futócipő, amit kaptam kicsi. A rossz, hogy blokk nélkül is ki lehet nagyobbra cserélni…
PS2: Vagy nekem, vagy a férjemnek el kell végeznünk a történelem szakot. Pepe történelmi atlaszt kapott ajándékba, a kérdései felére 99 szazélékára nem tudunk válaszolni...
2007. december 23., vasárnap
Karácsony
December 22-én ülünk az autóban, megyünk a Vörösmarty tér felé. Eredetileg Betlehemet nézni és mézeskalácsot enni, de aztán inkább kolbász lett belőle és fagyoskodás. És hiszti a H&M-ben pókemberes jelmezért, Hello Kitty-s hajcsattért, de most nem erről akarok írni, hanem arról, hogy gondoltam az autóban összezárva jó alkalom adódik, hogy hergeljem a családomat az ünnepek alkalmából. Igen, kicsit feszültek vagyunk, de mit várhatok három gyerekkel…
Én: Ki mit kér Karácsonyra a Jézuskától?
Mindenki szavába folytatom is:
Én: Én kérek egy órát, egy táskát, ruhákat, krémeket, fürdőszereket, könyveket, filmeket, CD-ket. Mit is kérek még? Új telefont. Ja, azt tegnap kaptam. Akkor még sok jó könyvet. Ja, és ékszert Katulától.
Pepe: Én kérek egy földgömböt. Magyarország térképet. Korongos játékot. Legó kikötőt daruval. Azt külön kell megvenni hozzá. Transformereket. Pókemberes nadrágot. És és és… Több nem jut eszembe.
Én: Bakka és te mit kérsz?
Bakka: Vájat.
Én: És Papika, te mit kérsz?
Papa: Egy papucsot.
Nos azt hiszem, hogy világos, hogy kik lesznek azok a családtagjaim, akik szívből fognak tudni örülni az ünnepeknek, és élvezni az ajándékokat. És kik lesznek azok az egyének, akik elégedetlenek lesznek, és azon fognak gondolkozni, hogy mit nem kaptak meg, amit pedig szerettek volna.
Úgy gondolom, hogy egy olyan olvasóm van, akit nem ismerek személyesen (szia Jakab Kata!), neki és családjának boldog Karácsonyt kívánok. A többiekkel úgyis találkozunk előbb vagy utóbb, nekik majd szóban!
Én: Ki mit kér Karácsonyra a Jézuskától?
Mindenki szavába folytatom is:
Én: Én kérek egy órát, egy táskát, ruhákat, krémeket, fürdőszereket, könyveket, filmeket, CD-ket. Mit is kérek még? Új telefont. Ja, azt tegnap kaptam. Akkor még sok jó könyvet. Ja, és ékszert Katulától.
Pepe: Én kérek egy földgömböt. Magyarország térképet. Korongos játékot. Legó kikötőt daruval. Azt külön kell megvenni hozzá. Transformereket. Pókemberes nadrágot. És és és… Több nem jut eszembe.
Én: Bakka és te mit kérsz?
Bakka: Vájat.
Én: És Papika, te mit kérsz?
Papa: Egy papucsot.
Nos azt hiszem, hogy világos, hogy kik lesznek azok a családtagjaim, akik szívből fognak tudni örülni az ünnepeknek, és élvezni az ajándékokat. És kik lesznek azok az egyének, akik elégedetlenek lesznek, és azon fognak gondolkozni, hogy mit nem kaptak meg, amit pedig szerettek volna.
Úgy gondolom, hogy egy olyan olvasóm van, akit nem ismerek személyesen (szia Jakab Kata!), neki és családjának boldog Karácsonyt kívánok. A többiekkel úgyis találkozunk előbb vagy utóbb, nekik majd szóban!
2007. december 22., szombat
die ärzte made my christmas
Hi Daniella!
the die ärzte management is extra nice, so please send your unused tickets along with a print of this eMail to the adress stated below.
Please also let us know which concert you wanna attend in 2008 and the management will put you on the guestlist for this show or send you tickets as soon as the unused tickets are here.
All the best
Alex
the die ärzte management is extra nice, so please send your unused tickets along with a print of this eMail to the adress stated below.
Please also let us know which concert you wanna attend in 2008 and the management will put you on the guestlist for this show or send you tickets as soon as the unused tickets are here.
All the best
Alex
2007. december 21., péntek
ZK beszél…
Pepe jóval elmúlt két éves, amikor elkezdett beszélni és egészesen sokáig tartott míg eljutott mondatokig. Bakka két évesen már teljes mondatokkal szórakoztatott minket. Mivel állandóan beszélnek, nem igazán várjuk, hogy ZK is csatlakozzon a kórushoz. Néhány szót mond, amit mindenki ért: Mama, Papa, Pipi, Katika, Emma, nem, én, kaka [ez a focistát is jelenti!], jó, aha [végre!!!]. Vannak szavak, amiket legtöbben ki tudnak találni: Vau-vau. Hápi. Hat-hét-hat. [Hiszen számolni is tud! Hány éves vagy ZK? Hat-hét, jön a válasz.] Hinta-alinta. Aztán jönnek azok, amit csak mi értünk: Ádi (Ági), Ija (Zsiga), Kaka (Kata). Hip-hop (Kérlek Mamika, emeljél fel.) Azt hiszem ennyi a lista.
A héten azonban megtörtént az áttörés. ZK kimondta az első olyan szókapcsolatokat, amik már mondatnak tekinthetők. Íme a lista:
ÉN NEM!!! [Ehhez nem fűzök kommentárt. Aki ismeri ZK-t tudja, hogy ezt komolyan kell venni, bármi ellen is tiltakozik. Egyébként az öltözködésről volt éppen szó.]
Ezt ide. [Mondta mindezt a telefonba a nagymamájának. Közben egy nagy adag gyurmát mutatott és a farmnadrágja zsebét, amibe az egészet sikerült bedolgoznia.]
Emma kaka. [Valamiért berágott a nővérére és ezt vágta a fejéhez. Bakka persze felháborodott, és kezdte letarolni a húgát, verbálisan és fizikailag is. Én meg arra gondoltam, hogy lehet, hogy nem jó ötlet a lányoknak közös szobát tervezni…]
Izgalmas éveknek nézünk elébe!
A héten azonban megtörtént az áttörés. ZK kimondta az első olyan szókapcsolatokat, amik már mondatnak tekinthetők. Íme a lista:
ÉN NEM!!! [Ehhez nem fűzök kommentárt. Aki ismeri ZK-t tudja, hogy ezt komolyan kell venni, bármi ellen is tiltakozik. Egyébként az öltözködésről volt éppen szó.]
Ezt ide. [Mondta mindezt a telefonba a nagymamájának. Közben egy nagy adag gyurmát mutatott és a farmnadrágja zsebét, amibe az egészet sikerült bedolgoznia.]
Emma kaka. [Valamiért berágott a nővérére és ezt vágta a fejéhez. Bakka persze felháborodott, és kezdte letarolni a húgát, verbálisan és fizikailag is. Én meg arra gondoltam, hogy lehet, hogy nem jó ötlet a lányoknak közös szobát tervezni…]
Izgalmas éveknek nézünk elébe!
2007. december 20., csütörtök
Pepe megírta levelét
Íme:
Betűhív átírás:
KORONGOSA
KORONGPAT
FEKETE
VILÁGOS
ZÖLD
PIROS
[Most ne menjünk bele mi is ez a mágneses-korongos játék, mert a világ legnagyobb hülyesége… Pepe rajong érte: „Ha meghalok, a koporsómba rakjátok be a korongokat is!”]
Javaslatomra a lábtörlő alá rakta be, onnan biztos elviszi a Jézuska.
Másnap reggel persze ment megnézni, mi történt a levelével. Jézuska és az angyalok sem jártak felénk, mert a levél még ott volt. [Tudom, botrányos szülők vagyunk. Teljesen elfelejtkeztünk róla, hogy kivegyük onnan.]
Pepe: Miért nem vitte el?
Én: Nem tudom, lehet, hogy nem volt rá ideje.
Pepe: Biztos Pettsonéknál volt.
Én: Biztos.
[Kicsit később.]
Pepe: Maradj fenn éjjel jó sokáig, vagy egész éjjel.
Én: Jó, egész éjjel fennmaradok. [Én? Ha-ha!]
Pepe: Ha látod a Jézuskát vagy egy angyalt, akkor add neki oda a levelemet.
Én: Rendben.
Pepe: És ha nem viszik el a levelemet, akkor vegyétek meg ti a korongokat!
Betűhív átírás:
KORONGOSA
KORONGPAT
FEKETE
VILÁGOS
ZÖLD
PIROS
[Most ne menjünk bele mi is ez a mágneses-korongos játék, mert a világ legnagyobb hülyesége… Pepe rajong érte: „Ha meghalok, a koporsómba rakjátok be a korongokat is!”]
Javaslatomra a lábtörlő alá rakta be, onnan biztos elviszi a Jézuska.
Másnap reggel persze ment megnézni, mi történt a levelével. Jézuska és az angyalok sem jártak felénk, mert a levél még ott volt. [Tudom, botrányos szülők vagyunk. Teljesen elfelejtkeztünk róla, hogy kivegyük onnan.]
Pepe: Miért nem vitte el?
Én: Nem tudom, lehet, hogy nem volt rá ideje.
Pepe: Biztos Pettsonéknál volt.
Én: Biztos.
[Kicsit később.]
Pepe: Maradj fenn éjjel jó sokáig, vagy egész éjjel.
Én: Jó, egész éjjel fennmaradok. [Én? Ha-ha!]
Pepe: Ha látod a Jézuskát vagy egy angyalt, akkor add neki oda a levelemet.
Én: Rendben.
Pepe: És ha nem viszik el a levelemet, akkor vegyétek meg ti a korongokat!
2007. december 19., szerda
Autóval közlekedünk ÉS jó példát is mutatok...
Az Alkotás utcában áll a forgalom, mi a busz-sávban jó tempóban haladunk előre.
Pepe: Mamika, a busz-sávban megyünk!
Én: Igen, tudom. Ha megállít a rendőr minket, akkor kezdjetek nagyon köhögni, és akkor majd azt mondom, hogy betegek vagytok, és orvoshoz kell sietnünk.
Pepe: Nem lenne jobb az igazságot megmondani?
Én: Mit?
Pepe: Azt, hogy azért megyünk a busz-sávban, mert nagy a dugó.
Pepe: Mamika, a busz-sávban megyünk!
Én: Igen, tudom. Ha megállít a rendőr minket, akkor kezdjetek nagyon köhögni, és akkor majd azt mondom, hogy betegek vagytok, és orvoshoz kell sietnünk.
Pepe: Nem lenne jobb az igazságot megmondani?
Én: Mit?
Pepe: Azt, hogy azért megyünk a busz-sávban, mert nagy a dugó.
2007. december 18., kedd
Advent harmadik vasárnapja
Jó, mert nem tudjátok, hogy mi volt vasárnap és mi hétfőn…
Felraktuk a kerti díszeket. Csak azért mentünk ki a kertben, mert a szomszédhoz néhány tűzoltó és mentő érkeztek. A gyerekek rohantak persze katasztrófa-turistáskodni. Pepe szavait idézem: „szénmono volt a szomszédban, de Bakka ezt még nem érti”. [Nem történt szerencsétlenség! Jól van mindenki. Nem, a mi kazánunk nem a házban van, hanem a garázsban. Rólunk úgy fogtok hallani, hogy a garázs robbant fel…]
Megcsináltuk az ablakdíszítést, mű-hóval. Nagyon lelkesek voltak a gyerekek, főleg ZK, de nem igazán gyerekeknek való feladat. A kert felől raktuk fel, mert hiába van rajta a spray-n (?), hogy lakásban is lehet használni, én nem mertem. Jó is volt, mert rettenetesen büdös, bár a gyerekek előszeretettel szagolgatták…
Újabb gyertyát gyújtottunk meg a koszorún.
Pepe megírta levelét a Jézuskának, de ez már egy másik történet...
Felraktuk a kerti díszeket. Csak azért mentünk ki a kertben, mert a szomszédhoz néhány tűzoltó és mentő érkeztek. A gyerekek rohantak persze katasztrófa-turistáskodni. Pepe szavait idézem: „szénmono volt a szomszédban, de Bakka ezt még nem érti”. [Nem történt szerencsétlenség! Jól van mindenki. Nem, a mi kazánunk nem a házban van, hanem a garázsban. Rólunk úgy fogtok hallani, hogy a garázs robbant fel…]
Megcsináltuk az ablakdíszítést, mű-hóval. Nagyon lelkesek voltak a gyerekek, főleg ZK, de nem igazán gyerekeknek való feladat. A kert felől raktuk fel, mert hiába van rajta a spray-n (?), hogy lakásban is lehet használni, én nem mertem. Jó is volt, mert rettenetesen büdös, bár a gyerekek előszeretettel szagolgatták…
Újabb gyertyát gyújtottunk meg a koszorún.
Pepe megírta levelét a Jézuskának, de ez már egy másik történet...
2007. december 15., szombat
Tudunk élni, de nagyon!
[Pezsgős pohár a kézben. Villával kocogtatom. Mert proli vagyok.]
Koc-koc. Khm. Khm.
Egy kis csendet kérek.
Kling. Kling.
Kérlek legyetek csendben.
KHM. KHM.
Ti is ott hátul. És a konyhában is. Köszönöm. Beszédet mondanék.
Koc-koc. Kling. Kling.
2007. december 15-e van, mint tudjátok. Itt az ideje, hogy köszönetet mondjak a férjemnek. Miért is?
13 12 éve ezen a napon tudtam rávenni, hogy először csókoljon meg. Jó, nem volt nehéz, legalább is azt hiszem. Aztán 7 éve ezen a napon el is vett feleségül. Egészen szűk körben vagyunk, mindenki tudja, hogy a német családi-adózás miatt ütöttök nyélbe a frigyet. Hogy több legyen A. fizetése. Mindenesetre életem végégig hálás leszek a németországi adórendszer kidolgozóinak!
Tudjátok azt is, hogy mindig is tudtunk élni!
Vannak pillanatok, amit sosem fogok elfelejteni. Például mikor a párizsi romantikus hétvégére gondolok, amit pár éve kaptam a férjemtől ajándékba. Tessék? Hogy nem is voltam még Párizsba? Jó, akkor azt nem fogom elfelejteni, amikor az ősöreg Skodával mentünk Szentendrére. Mindig lerobbantunk. Milyen idők voltak!
Azt sem felejtem, hogy milyen romantikus körülmények között kaptam meg a jegygyűrűmet a vőlegénytől. Hogyan? Hogy mindenki tudja, hogy az ékszerésztől kapott kölcsöngyűrűkben esküdtünk, mert a miénket elfelejtette megrendelni a férjem? Persze aztán elkészültek. Pár hónapig hordtam csak, mert aztán kihíztam őket. Igen, a gyűrűt. Miért csodálkoztok? Mondjuk, ez maradjon köztünk!
A gyerekek születése! Nem a férjem volt az az apuka, aki elájult volna egy kis… MINDENTŐL. Nagyon derekasan helytállt Apuka, dicsért az orvos másnap. Nekem csak annyit mondott, „anyuka magánál kicsit elszakadt a cérna”. Tessék?
Nem fogom elfelejteni, amikor Pepénél az ügyeletes orvosjelölt az uramtól kérdezi, hogy az üvegen a minta szerinte magzatvíz-e. Tudálékosan nézegette A., én meg nem mertem szólni, hogy büfészakos mérnök a férjem, nem orvos. Jó, Bakkánál helyén volt az eszed, bár Balatonról indulva nem tankoltál előre, így nemcsak azért kellett izgulunk, hogy a három 18-as génnel rendelkező gyerekünk egészséges-e, hanem azért is, hogy eljutunk-e a kórházig. ZK-nál? Nem tudom, hogy volt-e apuka, aki reggel 7-kor fejét a falnak döntve elalszik a szülőszobában, miközben felesége vajúdik. Nem gond, köztünk marad, nem fogom felemlegetni.
Mindig is tudtunk élni!
Évfordulónk sosem marad el koccintás nélkül, van mire inni! Hogy nem iszunk se pezsgőt, se bort? Azért koccinthatunk:
Köszönök mindent. Nemcsak udvariasságból mondom: Tudjuk, hogy van is mit!
[Csók]
PS: A kritikus 2 X 7-es év jön!!!
PS: Eddig azt hittem, csak azt nem tudom megjegyezni, hogy milyen benzin kell az autómba...
Koc-koc. Khm. Khm.
Egy kis csendet kérek.
Kling. Kling.
Kérlek legyetek csendben.
KHM. KHM.
Ti is ott hátul. És a konyhában is. Köszönöm. Beszédet mondanék.
Koc-koc. Kling. Kling.
2007. december 15-e van, mint tudjátok. Itt az ideje, hogy köszönetet mondjak a férjemnek. Miért is?
Tudjátok azt is, hogy mindig is tudtunk élni!
Vannak pillanatok, amit sosem fogok elfelejteni. Például mikor a párizsi romantikus hétvégére gondolok, amit pár éve kaptam a férjemtől ajándékba. Tessék? Hogy nem is voltam még Párizsba? Jó, akkor azt nem fogom elfelejteni, amikor az ősöreg Skodával mentünk Szentendrére. Mindig lerobbantunk. Milyen idők voltak!
Azt sem felejtem, hogy milyen romantikus körülmények között kaptam meg a jegygyűrűmet a vőlegénytől. Hogyan? Hogy mindenki tudja, hogy az ékszerésztől kapott kölcsöngyűrűkben esküdtünk, mert a miénket elfelejtette megrendelni a férjem? Persze aztán elkészültek. Pár hónapig hordtam csak, mert aztán kihíztam őket. Igen, a gyűrűt. Miért csodálkoztok? Mondjuk, ez maradjon köztünk!
A gyerekek születése! Nem a férjem volt az az apuka, aki elájult volna egy kis… MINDENTŐL. Nagyon derekasan helytállt Apuka, dicsért az orvos másnap. Nekem csak annyit mondott, „anyuka magánál kicsit elszakadt a cérna”. Tessék?
Nem fogom elfelejteni, amikor Pepénél az ügyeletes orvosjelölt az uramtól kérdezi, hogy az üvegen a minta szerinte magzatvíz-e. Tudálékosan nézegette A., én meg nem mertem szólni, hogy büfészakos mérnök a férjem, nem orvos. Jó, Bakkánál helyén volt az eszed, bár Balatonról indulva nem tankoltál előre, így nemcsak azért kellett izgulunk, hogy a három 18-as génnel rendelkező gyerekünk egészséges-e, hanem azért is, hogy eljutunk-e a kórházig. ZK-nál? Nem tudom, hogy volt-e apuka, aki reggel 7-kor fejét a falnak döntve elalszik a szülőszobában, miközben felesége vajúdik. Nem gond, köztünk marad, nem fogom felemlegetni.
Mindig is tudtunk élni!
Évfordulónk sosem marad el koccintás nélkül, van mire inni! Hogy nem iszunk se pezsgőt, se bort? Azért koccinthatunk:
Köszönök mindent. Nemcsak udvariasságból mondom: Tudjuk, hogy van is mit!
[Csók]
PS: Eddig azt hittem, csak azt nem tudom megjegyezni, hogy milyen benzin kell az autómba...
Újabb bizonyíték, hogy az ärzte a világ legjobb zenekara!!!
Hi Daniella,
We have forwarded your mail to fanpost@bademeister.com which is the right address for letters like this one.
They will get back to you. Not sure if they can help, but let's hope so! :-)
Sorry to hear you missed the concert.
Hopefully you'll make it toGermany on the next tour then!
Kind regards,
the DÄOF team (official fanclub)
We have forwarded your mail to fanpost@bademeister.com which is the right address for letters like this one.
They will get back to you. Not sure if they can help, but let's hope so! :-)
Sorry to hear you missed the concert.
Hopefully you'll make it toGermany on the next tour then!
Kind regards,
the DÄOF team (official fanclub)
2007. december 13., csütörtök
Mein Leben is die Hölle, wo ist der Noteausgang? Zu viel sex, zu wenig schlaf - wofür werd ich denn nur bestraft?
Dear Bela B., Farin and Rod,
I will be short and sweet, please bear with me. (Actually, I AM short and sweet but this is not my point…)
Having three children under six, being a Hungarian and living in Hungary AND being ärzte fans is not an easy thing. But we take it very seriously: We go to your concerts whenever you come near Budapest. We buy your CDs. (Never download any music (yours or others) illegally from the Internet!) Teach the kids to appreciate your music when driving to and from kindergarten.
This summer, my husband and I decided that we totally deserved to attend one of your concerts in Germany. To make things actually come true, we picked Hamburg, ordered the tickets online, bought airplane tickets, made hotel and restaurant reservations.
We have anticipated the long weekend until it has become clear that the kids would not get better. Yes, they are sick. SICK. AGAIN.
Therefore, we cannot make it to Hamburg. I know, I know the concert will not be the same without us in the audience. Sorry for that!
I feel that you could be extra nice to us and send two tickets to one of your shows next year in exchange for the unused Hamburg tickets. I am not asking for a stage pass or anything like that but just two small tickets for two miserable parents (or two parents of miserable children. Depends on your point of view…). It’s not like I would not buy tickets because if you decided to ignore me, (which I am sure you will), I just go ahead and purchase them through Eventim again but I think that the karmic balance of things should not be upset.
I am REALLY looking forward to hearing from you! (What else could I look forward to in December with three small children. Christmas?)
Love,
Daniella aus Ungarn
PS: If the tour sucks, don’t bother about this letter.
I will be short and sweet, please bear with me. (Actually, I AM short and sweet but this is not my point…)
Having three children under six, being a Hungarian and living in Hungary AND being ärzte fans is not an easy thing. But we take it very seriously: We go to your concerts whenever you come near Budapest. We buy your CDs. (Never download any music (yours or others) illegally from the Internet!) Teach the kids to appreciate your music when driving to and from kindergarten.
This summer, my husband and I decided that we totally deserved to attend one of your concerts in Germany. To make things actually come true, we picked Hamburg, ordered the tickets online, bought airplane tickets, made hotel and restaurant reservations.
We have anticipated the long weekend until it has become clear that the kids would not get better. Yes, they are sick. SICK. AGAIN.
Therefore, we cannot make it to Hamburg. I know, I know the concert will not be the same without us in the audience. Sorry for that!
I feel that you could be extra nice to us and send two tickets to one of your shows next year in exchange for the unused Hamburg tickets. I am not asking for a stage pass or anything like that but just two small tickets for two miserable parents (or two parents of miserable children. Depends on your point of view…). It’s not like I would not buy tickets because if you decided to ignore me, (which I am sure you will), I just go ahead and purchase them through Eventim again but I think that the karmic balance of things should not be upset.
I am REALLY looking forward to hearing from you! (What else could I look forward to in December with three small children. Christmas?)
Love,
Daniella aus Ungarn
PS: If the tour sucks, don’t bother about this letter.
2007. december 12., szerda
A mérleg
Nem, nem a fogyókúráról lesz szó.
Hanem a mérleg két serpenyőjéről.
Az egyikben van a holnapi repülőjegyünk, die ärtze koncerjegyünk csütörtök este Hamburgban, a szombati foglalásunk a little red nevű étterembe.
Mi van a mérleg másik seprenyőjében?
A beteg gyerekek...
Hanem a mérleg két serpenyőjéről.
Az egyikben van a holnapi repülőjegyünk, die ärtze koncerjegyünk csütörtök este Hamburgban, a szombati foglalásunk a little red nevű étterembe.
Mi van a mérleg másik seprenyőjében?
A beteg gyerekek...
2007. december 11., kedd
Kritika, amelyet talán érdemes lenne fontolóra vennem...
Pepe: Mióta ismerlek Titeket, sokkal többet szidod a Papát, mint ahányszor dicséred.
2007. december 10., hétfő
Advent második vasárnapja
Nincs szebb annál, mint karácsonyi hagyományokat teremtünk a gyerekeinknek! Ezen a hétvégén két program volt soron. Összefoglalva elmondhatom, hogy gyerekek nélkül egyszerűbb lett volna. Nyilván ez nemcsak a karácsonyi hagyományokra vonatkozik, hanem az életre általában, de szokásomhoz híven későn sírok, mert már itt van három (gyerek) a házamban…
Szombaton kimentünk Schönnbrunnba, hogy megmutassuk a hatalmas feldíszített fát. Hihetetlen hangulatos volt.
Szombaton kimentünk Schönnbrunnba, hogy megmutassuk a hatalmas feldíszített fát. Hihetetlen hangulatos volt.
A gyerekek mit csináltak? A földön fetrengtek:
Karácsonyi hangverseny is volt éppen. Pepe befogta a fülét, úgy menekült: „nem bírom ez a zajt!” [egy iskolai kórus néhány tagja cincogott egy-két karácsonyi dalt], a lányok egy közeli villanyoszlopot nyalogattak…
Vasárnap gyertyát gyújtottunk, szerencsére erre ZK nem figyelt fel, így még nem égett le a házunk:
És süteményt sütöttünk. Mézeskalácsot és szilvalekváros beiglit. Rémálmaim voltak, hogy hova fog ez az esemény fejlődni, de a gondos előkészítő munkának köszönhetően [én!] minden, a sütiket is beleértve, kiválóan alakult.
A néhány gondos olvasómnak feltűnhet Bakka piros arca. Nem mondtam? Lázas! Legalább azt a hagyományt is folytathatjuk, hogy személyesen kívánunk boldog karácsonyt szeretett gyerekorvosunknak!
2007. december 6., csütörtök
Ígéret szép szó...
Én: Idén is meg kellett valamit ígérned a Mikulásnak?
Pepe: Igen.
Én: És te mit ígértél meg?
Pepe: Csak egy kis apróságot.
Én: Mit?
Pepe: Hogy nem leszek többet szemtelen.
Én: Ez egy KIS apróság neked?
Pepe: [Nincs válasz.]
Pepe: Igen.
Én: És te mit ígértél meg?
Pepe: Csak egy kis apróságot.
Én: Mit?
Pepe: Hogy nem leszek többet szemtelen.
Én: Ez egy KIS apróság neked?
Pepe: [Nincs válasz.]
Mikulás dilemma
Tavaly őrült nagy botrányt csapott Pepe az óvodai Mikulás-ünnepség után. Történt, hogy a Mikulás „valahogy” tudomást szerzett arról, hogy Pepe pepézik, azaz egy pelenkát morzsolgat elalvás előtt, és megígértette vele, hogy nem fogok többet pepézni. A fiam mindezt így kommentálta nekem: „Mit volt mit tennem, megígértem. Különben nem kaptam volna ajándékot.” Én természetesen felháborodtam, hogy miért zsarolja a Mikulás a gyerekemet. Miért akkor kell nevelnie, amikor ünnepelni kellene valamit. Miért ígértetnek meg valamit, amit úgysem fog betartani a gyerek. Az eset után Pepe hetekig merengett a morális problémám, hogy megígért valakinek valamit, amit nem volt szándékában betartani. Mit fog ehhez szólni a Jézuska? Lehet, hogy most ezért nem kap majd ajándékot? Vagy, ahogy a feministák mondják, miért kell egy hatalmas, mitikus apa-figurának morális ítéletet hozni a gyerekünk viselkedéséről. (Persze mindezt én mondom, aki hetek óta nem hagyja ki azt a ziccert, hogy azzal „zsarolja” a gyerekeit, hogy ha nem viselkednek rendesen, akkor nem biztos, hogy kapnak bármit is a Mikulástól…)
Ezek után a dilemma tárgya az volt, hogy idén a munkahelyi Mikulás-ünnepségen nekem kellett előre megmondani a Mikulásnak, hogy mit is mondjon a gyerekeimről. Mondja azt, hogy jól viselkedettek, szófogadóak voltak, jó sportolnak, vagy pedig mondja azt, hogy jó lenne, ha kevesebbet hisztiznének, rendbe tartanák a szobájukat, és nem veszekednének.
Végül aztán a jobbik én-em kerekedett felül, és nem használtam fel a Mikulást arra, hogy megbosszuljam a gyerekeim egész éves rosszaságait, és elkerültem a se-hús, se-hal megoldást is, hogy „tudom, hogy jó voltál, de azért a szobádban rendet csinálhatnál esténként”, és a Mikulás csupa jót mondott a gyerekeimről.
Ennek ellénére, ZK és Bakka megijedt a Mikulástól, bár később legyőzték a félelmüket és odamentek a csomagokért.
Pepe a következőképpen kommentálta az esetet: „Ez nem lehetett az igazi Mikulás. Egyrészt a szakálla gumival volt rögzítve, másrészt egy ütött kopott sporttáskában voltak a csomagok és nem a puttonyában. Az igazi Mikulást különben sem olyan egyszerű meglátni. Ahhoz nagyon csöndben kell lenni és el kell bújni.”
Ezek után a dilemma tárgya az volt, hogy idén a munkahelyi Mikulás-ünnepségen nekem kellett előre megmondani a Mikulásnak, hogy mit is mondjon a gyerekeimről. Mondja azt, hogy jól viselkedettek, szófogadóak voltak, jó sportolnak, vagy pedig mondja azt, hogy jó lenne, ha kevesebbet hisztiznének, rendbe tartanák a szobájukat, és nem veszekednének.
Végül aztán a jobbik én-em kerekedett felül, és nem használtam fel a Mikulást arra, hogy megbosszuljam a gyerekeim egész éves rosszaságait, és elkerültem a se-hús, se-hal megoldást is, hogy „tudom, hogy jó voltál, de azért a szobádban rendet csinálhatnál esténként”, és a Mikulás csupa jót mondott a gyerekeimről.
Ennek ellénére, ZK és Bakka megijedt a Mikulástól, bár később legyőzték a félelmüket és odamentek a csomagokért.
Pepe a következőképpen kommentálta az esetet: „Ez nem lehetett az igazi Mikulás. Egyrészt a szakálla gumival volt rögzítve, másrészt egy ütött kopott sporttáskában voltak a csomagok és nem a puttonyában. Az igazi Mikulást különben sem olyan egyszerű meglátni. Ahhoz nagyon csöndben kell lenni és el kell bújni.”
2007. december 5., szerda
A pehelykukac-vár építésének lépései
Persze csak a gyerekek hívják pehelykukac-várnak, én úgy: hogy fordítsuk az egész házat a feje tetejére. Egyébként nem igazán tudom mi is ez a vár, vagy miért van szükségünk rá, mert igyekszem elkerülni, hogy szóba álljak a gyerekeimmel…
1. Ébredjük fel reggel és vetkőzzünk pucérra. (A gyerekek, nem a szülők!)
2. A pizsamákat dobáljuk szét a gyerekszobában. A piszkos pelenkát dugjuk el, lehetőleg úgy, hogy csak néhány nap múlva találják meg a szülők.
3. A könyvespolcról pakoljuk le az összes könyvet és halmozzuk őket a legkisebb bűnöző ágyára. (Kivéve a Bibliát. Pepe: Az a Képes Bibliám! Ne bántsátok!)
4. Hordjuk rá az összes gyerekágyneműt.
(A szülők ezen a pontos szoktak lebotorkálni a konyhába teáért.)
5. A szülők ágyneműjét is lopjuk el. Húzzuk végég a poros szobákon a készülő várig. (Az ágyneműt, nem a szülőket!)
6. Hordjuk be a gyerekszobába az összes mozdítható bútort. Ezekkel barikádozzuk el a szoba bejáratát.
7. Pisiljünk a parkettára. (Bocs, ZK, nem mondtad, hogy tartsam titokban!)
8. Hordjuk néhány tucat plüssállatot akupac vár tetejére. Továbbá, néhány műanyagtároló-doboz tartalmát is ürítsük a halomra.
9. Az elkészült várban játszunk 10 másodpercet.
10. Szóljunk a szüleinknek, hogy reggelit kérünk és hagyjuk el a tett színhelyét.
Mivel hideg, esős napok járnak, nem bánom az egészet. Reggeli után mondhatom, hogy játszunk rendrakást, ami általában eltart délig. Ki mondta, hogy ilyen időben nehéz a gyerekeket szórakoztatni?
1. Ébredjük fel reggel és vetkőzzünk pucérra. (A gyerekek, nem a szülők!)
2. A pizsamákat dobáljuk szét a gyerekszobában. A piszkos pelenkát dugjuk el, lehetőleg úgy, hogy csak néhány nap múlva találják meg a szülők.
3. A könyvespolcról pakoljuk le az összes könyvet és halmozzuk őket a legkisebb bűnöző ágyára. (Kivéve a Bibliát. Pepe: Az a Képes Bibliám! Ne bántsátok!)
4. Hordjuk rá az összes gyerekágyneműt.
(A szülők ezen a pontos szoktak lebotorkálni a konyhába teáért.)
5. A szülők ágyneműjét is lopjuk el. Húzzuk végég a poros szobákon a készülő várig. (Az ágyneműt, nem a szülőket!)
6. Hordjuk be a gyerekszobába az összes mozdítható bútort. Ezekkel barikádozzuk el a szoba bejáratát.
7. Pisiljünk a parkettára. (Bocs, ZK, nem mondtad, hogy tartsam titokban!)
8. Hordjuk néhány tucat plüssállatot a
9. Az elkészült várban játszunk 10 másodpercet.
10. Szóljunk a szüleinknek, hogy reggelit kérünk és hagyjuk el a tett színhelyét.
Mivel hideg, esős napok járnak, nem bánom az egészet. Reggeli után mondhatom, hogy játszunk rendrakást, ami általában eltart délig. Ki mondta, hogy ilyen időben nehéz a gyerekeket szórakoztatni?
2007. december 4., kedd
Breach
Fogalmam sincs mi a magyar címe a filmnek, persze DVD-n láttuk. Mozi lehetősége teljesen kizárva mostanában...
Mivel én azokat a filmeket szeretem, amiknek a címében szerepel a szerelem szó, a férjem meg a sci-fi-t, vagy, ha Angelina Jolie meztelen, (gondolom, hogy egyikkel sincs egyedül), elég nehéz közös nevezőt találni. A problémáról egyébként sokkal viccesebben ír Para-Kovács Imre itt. (Nem, nem olvasom a Hóciőt. Miért?)
Breach viszont egy közös nevező volt.
Pár éve volt nagy hír Amerikában Robert Hanssen története, aki becsületes amerikai ügynöklétére információkat árult Moszkvának, úgy, hogy a háza közelében lévő erdőben rejtett el a titkos anyagokat, amiket aztán a gonosz oroszok összeszedtek. Jó kis pénzt keresett vele.
A film ezen az igaz történeten alapszik és nagyon jó. Ezt abból mértem le, hogy este 9-kor kezdtük el nézni és nem aludtam el 9 óra10 perckor (pedig szoktam!). Ryan Phillippe játszotta azt a fiatal ügynököt, aki bár tök hülyének tűnik, végül mégis elkapja a zsiványt. Bocs. Nem gondoltam, hogy valaki azt hiszi, hogy a végén nem.
Ryan Phillippe-ről eddig annyit tudtam, hogy Reese Witherspoon férje volt, amíg meg nem csalta, aki ezért kirakta a szűrét. A Veszedelmes viszonyok amerikai tini-változatának (Igen, láttam. Miért?) forgatásán jöttek össze, és nagyjából ezt az egy filmjét láttam RP-nek. Amire ki akarok lyukadni, hogy nagyon jól játszotta a beszari kis ügynököt, aki az orráig nem lát, és két balkeze van, de aztán a végére összeszedi magát.
Ajánlom!
Mivel én azokat a filmeket szeretem, amiknek a címében szerepel a szerelem szó, a férjem meg a sci-fi-t, vagy, ha Angelina Jolie meztelen, (gondolom, hogy egyikkel sincs egyedül), elég nehéz közös nevezőt találni. A problémáról egyébként sokkal viccesebben ír Para-Kovács Imre itt. (Nem, nem olvasom a Hóciőt. Miért?)
Breach viszont egy közös nevező volt.
Pár éve volt nagy hír Amerikában Robert Hanssen története, aki becsületes amerikai ügynöklétére információkat árult Moszkvának, úgy, hogy a háza közelében lévő erdőben rejtett el a titkos anyagokat, amiket aztán a gonosz oroszok összeszedtek. Jó kis pénzt keresett vele.
A film ezen az igaz történeten alapszik és nagyon jó. Ezt abból mértem le, hogy este 9-kor kezdtük el nézni és nem aludtam el 9 óra10 perckor (pedig szoktam!). Ryan Phillippe játszotta azt a fiatal ügynököt, aki bár tök hülyének tűnik, végül mégis elkapja a zsiványt. Bocs. Nem gondoltam, hogy valaki azt hiszi, hogy a végén nem.
Ryan Phillippe-ről eddig annyit tudtam, hogy Reese Witherspoon férje volt, amíg meg nem csalta, aki ezért kirakta a szűrét. A Veszedelmes viszonyok amerikai tini-változatának (Igen, láttam. Miért?) forgatásán jöttek össze, és nagyjából ezt az egy filmjét láttam RP-nek. Amire ki akarok lyukadni, hogy nagyon jól játszotta a beszari kis ügynököt, aki az orráig nem lát, és két balkeze van, de aztán a végére összeszedi magát.
Ajánlom!
2007. december 3., hétfő
Advent első vasárnapja
Meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorúnkon. Elkezdődött a Karácsonyi szezon. Hurrá! Persze sosem tanulunk hibáinkból, így mindig izgalmasan alakul a december.
November utolsó hétvégéjén felrakjuk az ablakdíszeket. Azokat, amik elektromos árammal működnek. Így biztosítjuk, hogy a gyerekek egész hónapban játszanak a konnektorral. Közben megjön az év végi elszámoló villanyszámlánk, legszívesebben azonnal levenném az összes ablakdísz-égősort. Így nemcsak azon izgulok, hogy a gyerekek kivégzik magukat, hanem közben a rohanó villanyórát is látom.
Adventi kalendárium: December elsején kapják meg a gyerekek. Délelőtt, mert akkor jut eszembe. Kiszaladok a garázsba, hogy behozzam. A naptárakat tartalmazó zacskóban megtaláltam a saját ajándékomat. Amit én vettem magamnak és a férjem fog (remélhetőleg) becsomagolni és a fa alá csempészni. Az adventi kalendáriumban az a különlegesen felemelő, hogy Karácsonyig megy a hiszti, hogy egy nap kinyithassak egynél több ablakot. Nem vagyok türelmes típus, így december elsején délután már kiabálok velük, hogy felőlem megehetitek az összest most azonnal, de akkor kidobom a papírnaptárt AZONNAL. ZK kevesebb, mint 24 óráig bírta, aztán szavamon fogott: Tegnap este elbújt és az összes ablakot kinyitotta és megette az összes csokit. (Nincs kép, de elképzelhetitek. Az a jó, hogy torokgyulladása van, így a csoki után küldtem egy kis fokhagymát, ellensúlyozva az édességet…)
Pepe benyújtja a kívánságlistáját. 4 item van rajta, de egyiket sem fogja megkapni, mert már az összes ajándékát megvettem. Így jár az a gyerek, akinek a mamája nem szeret semmi sem az utolsó pillanatra hagyni. Bocs.
Adventi koszorú. Mindig vasárnap gyújtjuk meg. Kicsit izgulni kell, hogy a gyerekek ne égessék le a szemöldöküket, amikor újra és újra elfújják a gyertyát. Akkor persze nem izgulok, amikor Pepe titokban ellopja a kamrapolcon eldugott gyufát és elkezd egyedül tüzelni.
Szerencsére december második hétvégéjére maradt a kerti fák „kidíszítése”. A kültéri égőket még nem vettem elő, így az ablakok még többnyire tiszták, mert a gyerekek nem töltöttek órákat, az orrukat és koszos kezüket az ablaküvegnek nyomva, hogy bámulják a kertben a fényeket.
November utolsó hétvégéjén felrakjuk az ablakdíszeket. Azokat, amik elektromos árammal működnek. Így biztosítjuk, hogy a gyerekek egész hónapban játszanak a konnektorral. Közben megjön az év végi elszámoló villanyszámlánk, legszívesebben azonnal levenném az összes ablakdísz-égősort. Így nemcsak azon izgulok, hogy a gyerekek kivégzik magukat, hanem közben a rohanó villanyórát is látom.
Adventi kalendárium: December elsején kapják meg a gyerekek. Délelőtt, mert akkor jut eszembe. Kiszaladok a garázsba, hogy behozzam. A naptárakat tartalmazó zacskóban megtaláltam a saját ajándékomat. Amit én vettem magamnak és a férjem fog (remélhetőleg) becsomagolni és a fa alá csempészni. Az adventi kalendáriumban az a különlegesen felemelő, hogy Karácsonyig megy a hiszti, hogy egy nap kinyithassak egynél több ablakot. Nem vagyok türelmes típus, így december elsején délután már kiabálok velük, hogy felőlem megehetitek az összest most azonnal, de akkor kidobom a papírnaptárt AZONNAL. ZK kevesebb, mint 24 óráig bírta, aztán szavamon fogott: Tegnap este elbújt és az összes ablakot kinyitotta és megette az összes csokit. (Nincs kép, de elképzelhetitek. Az a jó, hogy torokgyulladása van, így a csoki után küldtem egy kis fokhagymát, ellensúlyozva az édességet…)
Pepe benyújtja a kívánságlistáját. 4 item van rajta, de egyiket sem fogja megkapni, mert már az összes ajándékát megvettem. Így jár az a gyerek, akinek a mamája nem szeret semmi sem az utolsó pillanatra hagyni. Bocs.
Adventi koszorú. Mindig vasárnap gyújtjuk meg. Kicsit izgulni kell, hogy a gyerekek ne égessék le a szemöldöküket, amikor újra és újra elfújják a gyertyát. Akkor persze nem izgulok, amikor Pepe titokban ellopja a kamrapolcon eldugott gyufát és elkezd egyedül tüzelni.
Szerencsére december második hétvégéjére maradt a kerti fák „kidíszítése”. A kültéri égőket még nem vettem elő, így az ablakok még többnyire tiszták, mert a gyerekek nem töltöttek órákat, az orrukat és koszos kezüket az ablaküvegnek nyomva, hogy bámulják a kertben a fényeket.
2007. november 30., péntek
Bakka esküvője, avagy hogyan húztam ki pár milliót a férjem zsebéből, egyetlen mondattal.
Csak azt tudom felhozni mentségemül, hogy nem akarattal csináltam. Egy pillanatra lekapcsolt az agyam. Persze TV nézés közben történt. Így teljesen érthető a dolog…
Bakka igazi nő. Szereti a szép ruhákat. Rajong a cipőkért. (Főleg, ha „lakozottak”.) Sosem hagyja el a házat megfelelő kiegészítők nélkül. Természetesnek tartja, hogy körülötte forog a világ, és az sem zavarja, hogy világos számára, hogy ezt csak Ő gondolja így. (Mikulástól kaptak egy levelet a héten. Pepe teljesen odavolt, hogy a Mikulás írt neki. Bakka ezt teljesen természetesnek vette. Írt. Neki személyesen. Miért ne tette volna?)
Pár hónapja elkezdte magát hercegnő-szakértővé képezni. Egyelőre ez abban merül ki, hogy naponta megnézi a Hamupipőkét (Disney, 1950). A gond nem is ezzel van. Illetve nemcsak ezzel, hiszen tagadom, hogy a gyerekeim tévéznének. De a DVD nem TV! A DVD: DVD!
Hanem azzal, hogy megint hibáztam. Nagyot és drágát!
Miért is?
Álmodozva nézzük a film nagyjelenetét [Én is, aki pedig feketében jelent meg a templomi esküvőjén!], ahol egy hatalmas palota báltermében Hamupipőke a névtelen Herceggel táncol. Nincs magyarázat arra a tényre, hogy a következő mondat csúszott ki a számon:
„Bakka, majd a Te esküvőd is ilyen lesz!”
Persze a lányom rögtön vette a lapot és csak annyit vetett oda nekem válaszként, hogy:
„Jó Mamika, de ilyen ruhát is akarok!”
OK. Rendben. Szólok a Papának, hogy bérelje ki Schönbrunn-t.
Nem hiába tanítom a gyerekeimet arra, hogy egy gigantikus pénztárcának tekintsék apjukat…
Bakka igazi nő. Szereti a szép ruhákat. Rajong a cipőkért. (Főleg, ha „lakozottak”.) Sosem hagyja el a házat megfelelő kiegészítők nélkül. Természetesnek tartja, hogy körülötte forog a világ, és az sem zavarja, hogy világos számára, hogy ezt csak Ő gondolja így. (Mikulástól kaptak egy levelet a héten. Pepe teljesen odavolt, hogy a Mikulás írt neki. Bakka ezt teljesen természetesnek vette. Írt. Neki személyesen. Miért ne tette volna?)
Pár hónapja elkezdte magát hercegnő-szakértővé képezni. Egyelőre ez abban merül ki, hogy naponta megnézi a Hamupipőkét (Disney, 1950). A gond nem is ezzel van. Illetve nemcsak ezzel, hiszen tagadom, hogy a gyerekeim tévéznének. De a DVD nem TV! A DVD: DVD!
Hanem azzal, hogy megint hibáztam. Nagyot és drágát!
Miért is?
Álmodozva nézzük a film nagyjelenetét [Én is, aki pedig feketében jelent meg a templomi esküvőjén!], ahol egy hatalmas palota báltermében Hamupipőke a névtelen Herceggel táncol. Nincs magyarázat arra a tényre, hogy a következő mondat csúszott ki a számon:
„Bakka, majd a Te esküvőd is ilyen lesz!”
Persze a lányom rögtön vette a lapot és csak annyit vetett oda nekem válaszként, hogy:
„Jó Mamika, de ilyen ruhát is akarok!”
OK. Rendben. Szólok a Papának, hogy bérelje ki Schönbrunn-t.
Nem hiába tanítom a gyerekeimet arra, hogy egy gigantikus pénztárcának tekintsék apjukat…
2007. november 29., csütörtök
Fitzwilliam Darcy, Marc Darcy
Miután a két lányt kigyógyítottuk a pestisből (Igen, én diagnosztizáltam az Internet segítségével. Igen, biztos vagyok benne, hogy nem tévedek.), Pepe lett beteg. Nem panaszkodhatok, hogy drága a torokgyulladása, mert a háromnapos családi utazást kellett lemondanunk miatta…
Hogy valami jó is legyen a napomban, idemásolom ezt a képet:
Fitzwilliam Darcy, kb. 1995-ből.
Amikor az unokatestvérem elkezdte az angol szakot, heteken belül hazahozta Jane Austen: Büszkeség és balítélet c. könyvét. Gyorsan el is olvastam, majd utána Jane Austen többi könyvét is. Nincs belőlük sok, mindegyiket szeretem nagyon.
Aztán először Fitzwilliam Darcy, majd Marc Darcy indult hódító körútra, Colin Firth képében. Nem volt ellene kifogásom.
Rossz napom van, még egyszer itt a kép:
Mondjuk az már nem tetszett, hogy Fitzwilliam-Marc-Darcy először Elisabeth Benett-et vette el, majd Bridget Jones-szal is összejött.
A Bridget Jones könyvek (2db) után elolvastam a Büszkeség és balítélet folytatását is. Majd a következő folytatást is. Amiket egy Texas-ban élő háziasszony írt. Azt hiszem, szar nap ide, beteg gyerek oda, ennél mélyebbre nem süllyedhetek.
Hogy valami jó is legyen a napomban, idemásolom ezt a képet:
Fitzwilliam Darcy, kb. 1995-ből.
Amikor az unokatestvérem elkezdte az angol szakot, heteken belül hazahozta Jane Austen: Büszkeség és balítélet c. könyvét. Gyorsan el is olvastam, majd utána Jane Austen többi könyvét is. Nincs belőlük sok, mindegyiket szeretem nagyon.
Aztán először Fitzwilliam Darcy, majd Marc Darcy indult hódító körútra, Colin Firth képében. Nem volt ellene kifogásom.
Rossz napom van, még egyszer itt a kép:
Mondjuk az már nem tetszett, hogy Fitzwilliam-Marc-Darcy először Elisabeth Benett-et vette el, majd Bridget Jones-szal is összejött.
A Bridget Jones könyvek (2db) után elolvastam a Büszkeség és balítélet folytatását is. Majd a következő folytatást is. Amiket egy Texas-ban élő háziasszony írt. Azt hiszem, szar nap ide, beteg gyerek oda, ennél mélyebbre nem süllyedhetek.
2007. november 27., kedd
Némileg csökkenti a lelkiismeretfurdalásomat...
az a tény, hogy a férjem nemcsak akkor cseréli át a repülőjegyét és jön haza félnappal korábban az üzleti újtáról, amikor felhívom, hogy az egész család beteg, hanem akkor is, amikor a csapattársa telefonál neki, hogy az esti meccsen nem tudnak kiállni, mert nincs elég ember.
Ami fontos, az fontos!
Ami fontos, az fontos!
Bakkával fogorvosnál voltam, avagy ujjszopás vagy cumi?
Mit is mondjak? Egy élmény volt.
Először is, mert tömegközlekedési-eszközöket vettünk igénybe: busz, villamos, troli. Bakka nagyon jól adta a vidéki kislányt, aki először ült villamoson és még nem látott trolit (Mi az a furcsa villamos? – kérdezte.). (Az előbbi szerintem nem igaz, az utóbbi lehet.) Mindenkivel beszélgetni kezdett. A buszon leült egy idősebb férfi mellé, majd megkérdezte tőlem: „Ezzel miről beszélgessek?”
Másrészt nem tudom, hogy mire számított, amikor mondtam neki, hogy fogorvoshoz megyünk, mert nem ez volt az első látogatása, de nyilván nem emlékezett rá, mert amikor az automatából pénzt vettem ki, megkérdezte: „Ez a fogorvos?” „Nem, Bakka, nem!”
Nyilván az sem fest rólam jó képet, hogy a fogorvosi rendelőben felállított hatalmas fogkefe láttán a lányom megkérdezte tőlem: „Ez a borotva mit keres itt?” „Mi lenne, Bakka, ha a fogorvos bácsinak nem árulnánk el, hogy hároméves korodban még nem láttál fogkefét?”
Maga a vizsgálat „jól” ment. Kiderült, hogy az első két foga tényleg elhalt. De azzal nem kell foglalkozni, mondta az orvos. Az elhalt fogat majd átfúrjuk, ha begyullad. Szép kilátások! A rossz hír az, hogy Bakkát azonnal le kellene szoktatnom arról, hogy az ujját szopja, mert az „károsan befolyásolja az álkapcsa fejlődését”. Mindez egy háromgyerekes fogorvos szájából. Mi a javaslata? Kenjem be kemikáliával az ujját, hogy a rossz íz miatt ne szopja. SZUPER! Nem lehetne inkább, hogy a fogszabályzás számláját kifizetettem az apjával?
Mindenesetre jó tudni, hogy az ujjszopás vagy cumi kérdésben ismét a rossz lóra tettünk. Legalábbis Kizman doktor azt állítja, hogy a gyerek álkapcsának fejlődése szempontjából a lapos (?) cumi jobb, mint a kerek (?) ujjnak a szopogatása...
Először is, mert tömegközlekedési-eszközöket vettünk igénybe: busz, villamos, troli. Bakka nagyon jól adta a vidéki kislányt, aki először ült villamoson és még nem látott trolit (Mi az a furcsa villamos? – kérdezte.). (Az előbbi szerintem nem igaz, az utóbbi lehet.) Mindenkivel beszélgetni kezdett. A buszon leült egy idősebb férfi mellé, majd megkérdezte tőlem: „Ezzel miről beszélgessek?”
Másrészt nem tudom, hogy mire számított, amikor mondtam neki, hogy fogorvoshoz megyünk, mert nem ez volt az első látogatása, de nyilván nem emlékezett rá, mert amikor az automatából pénzt vettem ki, megkérdezte: „Ez a fogorvos?” „Nem, Bakka, nem!”
Nyilván az sem fest rólam jó képet, hogy a fogorvosi rendelőben felállított hatalmas fogkefe láttán a lányom megkérdezte tőlem: „Ez a borotva mit keres itt?” „Mi lenne, Bakka, ha a fogorvos bácsinak nem árulnánk el, hogy hároméves korodban még nem láttál fogkefét?”
Maga a vizsgálat „jól” ment. Kiderült, hogy az első két foga tényleg elhalt. De azzal nem kell foglalkozni, mondta az orvos. Az elhalt fogat majd átfúrjuk, ha begyullad. Szép kilátások! A rossz hír az, hogy Bakkát azonnal le kellene szoktatnom arról, hogy az ujját szopja, mert az „károsan befolyásolja az álkapcsa fejlődését”. Mindez egy háromgyerekes fogorvos szájából. Mi a javaslata? Kenjem be kemikáliával az ujját, hogy a rossz íz miatt ne szopja. SZUPER! Nem lehetne inkább, hogy a fogszabályzás számláját kifizetettem az apjával?
Mindenesetre jó tudni, hogy az ujjszopás vagy cumi kérdésben ismét a rossz lóra tettünk. Legalábbis Kizman doktor azt állítja, hogy a gyerek álkapcsának fejlődése szempontjából a lapos (?) cumi jobb, mint a kerek (?) ujjnak a szopogatása...
2007. november 26., hétfő
Szolgálati közlemény: A férjem már leszúrt...
Szerencsére, hogy csak képletesen, hogy milyen régen nem frissítettem a honlapot. Azt hiszem kezdődnek az évvégi értekezletek, túl sokat unatkozhat. Vagy az új internetes telefonját akarja csak használni...
Csütörtökön délután jött a rossz hír és egész hétvégén nagyon kellett izgulnom valakiért (in the foxhole there is no atheist elvet figyelembe véve még imádkoztam is!), ez viszont akadályozott az írásban, de úgy tűnik, hogy ennek az alagútnak is lesz vége! Gyereken kívül senkit sem fogok itt kibeszélni, ezért csak annyit, hogy kicsi és valószínű jóindulatú! Kicipelem a követ a kertbe!
Holnap akartam néhány dologról beszámolni, de áramszünet lesz. És holnapután is. De igyekezni fogok!
Puszi!
Csütörtökön délután jött a rossz hír és egész hétvégén nagyon kellett izgulnom valakiért (in the foxhole there is no atheist elvet figyelembe véve még imádkoztam is!), ez viszont akadályozott az írásban, de úgy tűnik, hogy ennek az alagútnak is lesz vége! Gyereken kívül senkit sem fogok itt kibeszélni, ezért csak annyit, hogy kicsi és valószínű jóindulatú! Kicipelem a követ a kertbe!
Holnap akartam néhány dologról beszámolni, de áramszünet lesz. És holnapután is. De igyekezni fogok!
Puszi!
2007. november 22., csütörtök
Érzem, hogy valamit elrontottam, csak nem tudom, hogy mit...
Bakka egy szál petrezselymet tart a kezében.
Bakka: Mamika, ez mi? Padlizsán?
Pepe: Nem! Brokkoli!
Bakka: Mamika, ez mi? Padlizsán?
Pepe: Nem! Brokkoli!
2007. november 21., szerda
Kedves ZK!
Akárhogy is számolgatom, két éves lettél. Bár ezt Te tagadod: Ahányszor boldog születésnapot kívántunk neked, annyiszor vágtad rá, hogy NEM. Értjük, még nem születtél meg...
Honnan is indultunk? Innen:
Honnan is indultunk? Innen:
Elmondhatom, hogy azóta igencsak kinyílt a csipád, bár nem is tudom, hogy miért panaszkodom, hiszen már pár órásan sikerült beintened és fityiszt mutattál. Lassan tanulunk, de kezdem megérteni!
A testvéreid az első pillanattól kezdve imádnak:
És ez tart mindmáig:
Általában azt szokták mondani az anyukák, hogy „rohan az idő”, és, hogy „mintha tegnap születtél volna”. Szerencsére ezeket a közhelyeket nem tudom elsütni a Te esetedben, mert annyi csibészség szorult beléd, ami az életünk mindennapjait különösen hosszúvá varázsolják. Ezért köszönet. Azért néhány dolognak örülnék:
1. Nem vitatkoznál álladóan. Lásd be, hogy még beszélni sem tudsz!
2. Ha azt kérjük, gyere ide, akkor nem rohannál el ész nélkül az ellenkező irányba.
3. Nem csapnád rám az ajtót, ha valami nem tetszik neked. Lásd be, hogy még csak két éves vagy. Ezt a viselkedést tartsd meg inkább kamaszkorodra!
4. Ennél valamit. Rendben van, hogy megiszol 4 deci mézes tejet naponta, de a szilárd táplálék is hasznos lehetne szervezetednek.
5. Szilárd táplálékról jut eszembe: csokoládé. Nem élhetsz tejen és csokin, mert skorbutot fogsz kapni. Ha azt mondom nincs csoki, hiába csapkodod a jégszekrényajtaját. (Lásd 3. pont.)
6. Jó lenne, ha csak naponta egyszer, lehetőleg fürdés előtt, vennéd rá a testvéreidet, hogy vetkőzetek anyaszült meztelenre. Mint tudod az öltözködés nem egyszerű veled. Elég lenne, ha csak naponta egyszer kellene a tortúrán átesnünk.
7. Ha valami nem tetszik, és ezért belénk harapsz, nem fogja az ügyedet segíteni.
8. Mivel nem tudsz még beszélni (lásd 1. pont), annak is örülnénk, ha nem ragaszkodnál hozzá, hogy naponta három négy emberrel beszélj telefonon. Egyrészt sok pénzbe kerül, másrészt ideje, hogy elhiggyed nekem, hogy a bólogatásodat nem látják a vonal másik végén.
9. Végre lásd be, hogy nem használhatod még az Internet-et. Akárhány részre szeded a gépemet, a válaszom, akkor is NEM.
Összefoglalva mondanivalómat, azt hiszem azt akartam mondani, hogy bármit is teszel imádunk.
Az első pillanattól kezdve!!!
PS: De ha nem viselkedsz rendesen, nem lesz este torta!
2007. november 20., kedd
Lányok, lányok, földi boszorkányok, avagy mire jó a tampon fülben…
Pepe vezető óvónője sokáig ki volt borulva, mert Pepe mindig egy papírpelenkát (tisztát, nem használtat) morzsolgatott alvás előtt az óvodában. Úgy éreztem, hogy nincs igaza, mert a naponta cserélt pelenka mégiscsak tisztább, mint az a maci/kistakaró, ami a gyerek születése óta nem mostak ki a szülei. Mire Andreja-néni belenyugodott a megváltoztathatatlanba, addig Pepe le is szokott a dologról.
Mindenesetre jövőre Bakka is óvodába megy. Remélem, nem fogja mindennap az alábbi módon „kidíszíteni” magát:
Szokás szerint, ZK kezdte a mókát:
Azt hiszem, túl gusztustalan vizekre evezek, hogy ha hozzáteszem, természetesen tiszták voltak.
Igen, én is azt hiszem, ennyi elég mára.
Mindenesetre jövőre Bakka is óvodába megy. Remélem, nem fogja mindennap az alábbi módon „kidíszíteni” magát:
Szokás szerint, ZK kezdte a mókát:
Azt hiszem, túl gusztustalan vizekre evezek, hogy ha hozzáteszem, természetesen tiszták voltak.
Igen, én is azt hiszem, ennyi elég mára.
2007. november 19., hétfő
A hétvégém képekben
Voltunk itt:
Miért is? Mert az útikönyv szerint a faluban van egy Széchenyi Zsigmond emlékszoba. Péntek délben persze zárva volt a faluház. De a helybéliek szerint nem vesztettünk semmit, mert csak három régi fénykép van az emlékszobába. Egyáltalán nem érdekes. Hm.
Itt szálltunk meg. Illetve a szállodának a képen nem látható szocreál szárnyában. Hm.
Voltunk itt. Hogy nem ismeritek meg? Naschmarkt Bécsben.
Bűvös Szakács javaslatára itt költöttük el a szülinapi ebédemet:
Báránysültet ettem. Gondolom mindenki akarja látni. Szerencsétek van, mert A. lefényképezte:
De valószínű, hogy azért állt meg a Föld egy pillanatra szombaton, mert 12 év után először marhahúst ettem. Mit mondjak? Nem bántam meg. Őrült finom volt.
Miért is? Mert az útikönyv szerint a faluban van egy Széchenyi Zsigmond emlékszoba. Péntek délben persze zárva volt a faluház. De a helybéliek szerint nem vesztettünk semmit, mert csak három régi fénykép van az emlékszobába. Egyáltalán nem érdekes. Hm.
Itt szálltunk meg. Illetve a szállodának a képen nem látható szocreál szárnyában. Hm.
Voltunk itt. Hogy nem ismeritek meg? Naschmarkt Bécsben.
Bűvös Szakács javaslatára itt költöttük el a szülinapi ebédemet:
Báránysültet ettem. Gondolom mindenki akarja látni. Szerencsétek van, mert A. lefényképezte:
De valószínű, hogy azért állt meg a Föld egy pillanatra szombaton, mert 12 év után először marhahúst ettem. Mit mondjak? Nem bántam meg. Őrült finom volt.
Itt vettünk Valinak (és magunknak) mini macarone-t, illetve itt valahogy máshogy hívják. A jó hír, hogy darabja „csak” 70 cent, a rossz viszont az, hogy nem olyan jó, mint, amit Vali Párizsból hozott.
Voltunk itt, hogy megnézzük a Radnai-gyűjteményt. Csak mi voltunk a múzeumban, de a férjem állította, hogy nem az én kedvemért nyitatta ki…
Utolsó napirendi pontként a férjem elvitt Lébénybe (megelégelte, hogy ahányszor az M1-esen Bécs felé megyünk, nyávogok, hogy térjünk le egy pillanatra), hogy a megnézhessem a XIII. században épült templomot. (Régebbi, mint a Jáki.) A templom persze vasárnap zárva volt. Hm. Egy álom Magyarországon turistáskodni!
Persze egész hétvégén csak arra tudtam gondolni, hogy 30-mennyi? Nem mintha nosztalgikusan gondolnék vissza ifjúságom éveire, mert akkor sem voltam szebb, vagy soványabb, sőt még több hajam sem volt. De akkor is! És, hogy szokásos pesszimizmusomat is elővegyem, nyilván ennél csak rosszabb lesz…
2007. november 16., péntek
Sütnek a gyerekek!
Az optimista férjem érzi már, hogy nincs messze az idő, amikor hétvégén a gyerekek ágyba hozzák nekünk a reggelit. Miből gondolja?
Szombat reggel önállóan lementek a földszintre. Jó, ez önmagában még nem nagy szó, de az már igen, hogy a riasztót is kikapcsolták, így nem kellette utánuk rohanni, miután beriasztott a ház a földszinten.
Majd felmásztak a kamrapolcra és leszedtek lisztet és cukrot.
A konyhapult következett, ahol mézes tésztát gyúrtak. Mivel mi aludtunk, így csak utólag tudtuk rekonstruálni, hogy a tészta lisztből, cukorból, mézből, sóból, fahéjból, sütőporból és vízből [Ez utóbbi Bakka ötlete volt, mondta Pepe, mert nehéz volt gyúrni.] készült. Szerencsére a tojás nem jutott eszükbe!
Erre mentem le [igen, érzem, hogy kínos, de már eleve vittem a fényképezőgépet, mert éreztem, hogy blogtéma lesz. Amikor a körülnéztem az első gondolatom az volt: Mit fogok ebből írni, hiszen nincs is olyan nagy rendetlenség!]:
Papájuk megszánta a gyerekeket és még egy kis liszttel nyújtható tésztát csinált nekik. Ki is nyújtották, majd kiszaggatták.
Leellenőrizték a tészta ízét.
Mivel lassan őrölnek a malmaink, közben dél lett. Ebéd után megígértem a gyerekeknek, hogy míg alszanak, kisütöm nekik a mézest.
Egyszerre irigylem és sajnálom őket, hogy még abban az életkorban vannak, hogy vakon bízzanak az anyjukban.
Miért mondom ezt? Kitalálhatjátok! Igen, az egészet elégettem! Teljesen elfelejtkeztem róla, hogy beraktam a sütőbe valamit. A sütikből szép kis széndarabkák lettek.
„Akkor minden munkánk kárba veszett, Mamika” – kommentálta lakonikusan az esetet Pepe.
Igen, én is így látom.
Mindenki joggal irigykedhet a gyerekeimre, hogy milyen remek anyjuk van!
De legalább nem mondhatják, hogy nem az életre nevelem őket!
Szombat reggel önállóan lementek a földszintre. Jó, ez önmagában még nem nagy szó, de az már igen, hogy a riasztót is kikapcsolták, így nem kellette utánuk rohanni, miután beriasztott a ház a földszinten.
Majd felmásztak a kamrapolcra és leszedtek lisztet és cukrot.
A konyhapult következett, ahol mézes tésztát gyúrtak. Mivel mi aludtunk, így csak utólag tudtuk rekonstruálni, hogy a tészta lisztből, cukorból, mézből, sóból, fahéjból, sütőporból és vízből [Ez utóbbi Bakka ötlete volt, mondta Pepe, mert nehéz volt gyúrni.] készült. Szerencsére a tojás nem jutott eszükbe!
Erre mentem le [igen, érzem, hogy kínos, de már eleve vittem a fényképezőgépet, mert éreztem, hogy blogtéma lesz. Amikor a körülnéztem az első gondolatom az volt: Mit fogok ebből írni, hiszen nincs is olyan nagy rendetlenség!]:
Papájuk megszánta a gyerekeket és még egy kis liszttel nyújtható tésztát csinált nekik. Ki is nyújtották, majd kiszaggatták.
Leellenőrizték a tészta ízét.
Mivel lassan őrölnek a malmaink, közben dél lett. Ebéd után megígértem a gyerekeknek, hogy míg alszanak, kisütöm nekik a mézest.
Egyszerre irigylem és sajnálom őket, hogy még abban az életkorban vannak, hogy vakon bízzanak az anyjukban.
Miért mondom ezt? Kitalálhatjátok! Igen, az egészet elégettem! Teljesen elfelejtkeztem róla, hogy beraktam a sütőbe valamit. A sütikből szép kis széndarabkák lettek.
„Akkor minden munkánk kárba veszett, Mamika” – kommentálta lakonikusan az esetet Pepe.
Igen, én is így látom.
Mindenki joggal irigykedhet a gyerekeimre, hogy milyen remek anyjuk van!
De legalább nem mondhatják, hogy nem az életre nevelem őket!
2007. november 15., csütörtök
Nagy K vagyok!*
Mert nem engedem, hogy a gyerekek a színes gyurmát összekeverjék.
Mert a legnagyobb kánikulában is szárítógépet használok.
Mert tartós tejjel itatom a gyerekeket. (Mondjuk bio. Mondjuk ez is egy jó kis oximoron.)
Mert csak akkor mosok ágyneműt, ha igazán piszkos. (Most nem részletezem, hogy mi számít igazán piszkosnak, mert gusztustalan lenne, de nagyon.)
Mert kalácsporból sütjük a kalácsot.
Mert kidobom a gyerekek éppen elkészült „remekműveit”, ha nem tetszenek.
Mert úgy olvasok mesét, hogy közben nem figyelek oda. Ha a gyerekek rákérdeznek valami részletre, mindig bajba vagyok.
Mert reggel előbb olvasom el az emailjeimet, minthogy fogat mosnék.
Mert nyíltan utálok játszótérre járni. Mindig próbálom a gyereket, hogy ne menjünk, és ez általában sikerül is, bár nem mindig. SAJNOS.
Mert az anyák éjjel meghallják álmukban is, ha sír a gyerekük. ÉN SOHA.
* Nem akartam a kurvákat megbántani, lehet, hogy valami más cím kellene…
Mert a legnagyobb kánikulában is szárítógépet használok.
Mert tartós tejjel itatom a gyerekeket. (Mondjuk bio. Mondjuk ez is egy jó kis oximoron.)
Mert csak akkor mosok ágyneműt, ha igazán piszkos. (Most nem részletezem, hogy mi számít igazán piszkosnak, mert gusztustalan lenne, de nagyon.)
Mert kalácsporból sütjük a kalácsot.
Mert kidobom a gyerekek éppen elkészült „remekműveit”, ha nem tetszenek.
Mert úgy olvasok mesét, hogy közben nem figyelek oda. Ha a gyerekek rákérdeznek valami részletre, mindig bajba vagyok.
Mert reggel előbb olvasom el az emailjeimet, minthogy fogat mosnék.
Mert nyíltan utálok játszótérre járni. Mindig próbálom a gyereket, hogy ne menjünk, és ez általában sikerül is, bár nem mindig. SAJNOS.
Mert az anyák éjjel meghallják álmukban is, ha sír a gyerekük. ÉN SOHA.
* Nem akartam a kurvákat megbántani, lehet, hogy valami más cím kellene…
2007. november 14., szerda
Igazolást írok
Pepe elmúlt öt éves, és ezért, ha hiányzik az óvodából, akkor vagy szülői, vagy orvosi igazolás kell. Nem tudom miért, mert az orvosi sem azért kell, hogy egészséges és közösségbe mehet, hanem, mert kell. [Vagyis inkább azt mondom, hogy én nem tudom, hogy miért kell. Biztos van valami tökéletesen érthető magyarázat.] Mi abszolút szabálykövető szülők vagyunk – feltéve, ha ismerjük a szabályt – igazolást írok.
Először lássuk a tényt: Még az iskolai őszi szünet alatt történt, hogy Pepét elvittem óvodába, de miután kiderült, hogy aznap gyűjtő van [Pepe szavával. Értsd: összevont csoport], nem a saját szobájukban, nem a saját óvónőjükkel, Pepe nem akart ott maradni, én meg nem erőltettem, elhoztam. Délután írom az igazolást:
Tisztelt Óvónők,
Pepe ma nem ment óvodába, mert utálja a gyűjtőt.
Tisztelettel,
Pepe Anyuka
[A. szerint ez így nem jó. Sok a tisztelt, és különben is ilyen nem lehet írni. Hiába mondom, hogy én vagyok a bölcsész, ő csak mérnök, én tudok írni a családban. Erre azt mondja, hogy akkor nem adja oda az óvónőknek a papírt. Mivel ő viszi Pepét az óvodába, meghajlok az érvei előtt, és újat írok.]
Kedves Óvónők,
Pepe ma az óvodába érkezés után, hirtelen rosszullétre panaszkodott, és ezért nem tudtam a napi foglalkozásra otthagyni.
Tisztelettel,
Pepe Anyuka
[A. szerint ez sem jó. Próbáljam egy kicsit kevesebb melodrámával és hazugsággal megoldani.]
Kedves Óvónők,
Pepe családi okok miatt ma nem ment óvodába.
Tisztelettel,
Pepe Anyuka
[A. ezt a megoldást hajlandó volt elfogadni, már csak azért is, mert az ő javaslata volt. ]
Ha bele is számítom, hogy én 14 éves koromtól kezdve magam intéztem az igazolásaimat és írtam alá az ellenőrzőmet az anyukám helyett, akkor is még jó néhány év igazolásírás áll előttem. Már csak azt kell kitalálnom, hogy kitől szerezhetnék egy jó adag biankó orvosi igazolást, hogy azokat is intézhessem én.
Először lássuk a tényt: Még az iskolai őszi szünet alatt történt, hogy Pepét elvittem óvodába, de miután kiderült, hogy aznap gyűjtő van [Pepe szavával. Értsd: összevont csoport], nem a saját szobájukban, nem a saját óvónőjükkel, Pepe nem akart ott maradni, én meg nem erőltettem, elhoztam. Délután írom az igazolást:
Tisztelt Óvónők,
Pepe ma nem ment óvodába, mert utálja a gyűjtőt.
Tisztelettel,
Pepe Anyuka
[A. szerint ez így nem jó. Sok a tisztelt, és különben is ilyen nem lehet írni. Hiába mondom, hogy én vagyok a bölcsész, ő csak mérnök, én tudok írni a családban. Erre azt mondja, hogy akkor nem adja oda az óvónőknek a papírt. Mivel ő viszi Pepét az óvodába, meghajlok az érvei előtt, és újat írok.]
Kedves Óvónők,
Pepe ma az óvodába érkezés után, hirtelen rosszullétre panaszkodott, és ezért nem tudtam a napi foglalkozásra otthagyni.
Tisztelettel,
Pepe Anyuka
[A. szerint ez sem jó. Próbáljam egy kicsit kevesebb melodrámával és hazugsággal megoldani.]
Kedves Óvónők,
Pepe családi okok miatt ma nem ment óvodába.
Tisztelettel,
Pepe Anyuka
[A. ezt a megoldást hajlandó volt elfogadni, már csak azért is, mert az ő javaslata volt. ]
Ha bele is számítom, hogy én 14 éves koromtól kezdve magam intéztem az igazolásaimat és írtam alá az ellenőrzőmet az anyukám helyett, akkor is még jó néhány év igazolásírás áll előttem. Már csak azt kell kitalálnom, hogy kitől szerezhetnék egy jó adag biankó orvosi igazolást, hogy azokat is intézhessem én.
2007. november 13., kedd
Karinthy: Humoreszkek I. és II.
Elolvastam az Együgyű lexikont, a Görbe tükröt, a Budapesti emléket és a Grimaszt. Az első tetszett a legjobban.
Mit is írhatnék Karinthyról: semmit, helyette néhány idézet, ezzel mindenki jól jár:
[a kibicekről]: „Arcát kivéve, egész teste bőrrel van borítva” (7. old.)
„Az olvasót nem szabad összetévesztenünk az un. előfizetővel, melyhez látszatra gyakran hasonlít.” (13. old.)
„Tej. Folyékony, átlátszó anyag, színtelen és szagtalan. Használják mosásra, főzésre, malomhajtásra. Gipsszel keverve isszák is.” (17. old.) [Mi a gyerekeknek adjuk. Magunk sosem isszuk.]
„Vaj. Készül zsírból, zsigerből, avból. Fagyott állapotban kenyeret kennek rá. Enyvnek nem lehet jól használni.” (17.old.)
„Házasságban élők egyik jellemző betegsége a gyerek nevű kiütés, amely a bőr felületén jelentkezik.” (24. old.)
„Amelyik kutya ugat, nem harap. Megnyugtató tapasztalat, mely szerint bártan lehet közeledni az ugató kutyához. Kezdőket azonban figyelmeztetünk, hogy a kutyák nem tudják ezt a közmondást.” (41. old.) [Nem hiába félek évtizedek óta a kutyáktól.]
„Ki kevéssel be nem éri, az a sokat nem érdemli. S így érdemtelenül kapja meg.” (43. old.)
„A türelem rózsát terem. Egyebet nem.” (43. old.) [Mint rutinos és verhetetlen türelmetlen ezzel teljesen egyetértek.]
„Kölcsön, a szentimentális búcsúzkodásnak sajátságos fajtája, mikor egyik ember pénzt nyújt át a másiknak, annak emlékére, hogy utoljára találkoznak.” (46. old.)
„Bölcsészet. Foglalkozik az emberi boldogulás lehetőségével általában, és rájött, hogy az ember akkor a legboldogabb, ha meghalt.” (49. old.)
„Irodalomtörténet. Vö. statisztikai tudományok: „Éhenhaltak” rovata.” (49. old.)
„A vadászat mindig legfőbb sportunk volt: politikusaink főleg a baklövést kedvelték. AZ ősfoglalkozások közül még a vízieket kell felemlítenünk: mindig voltak nálunk, akik a zavarosban halásztak.” (178. old.)
Mit is írhatnék Karinthyról: semmit, helyette néhány idézet, ezzel mindenki jól jár:
[a kibicekről]: „Arcát kivéve, egész teste bőrrel van borítva” (7. old.)
„Az olvasót nem szabad összetévesztenünk az un. előfizetővel, melyhez látszatra gyakran hasonlít.” (13. old.)
„Tej. Folyékony, átlátszó anyag, színtelen és szagtalan. Használják mosásra, főzésre, malomhajtásra. Gipsszel keverve isszák is.” (17. old.) [Mi a gyerekeknek adjuk. Magunk sosem isszuk.]
„Vaj. Készül zsírból, zsigerből, avból. Fagyott állapotban kenyeret kennek rá. Enyvnek nem lehet jól használni.” (17.old.)
„Házasságban élők egyik jellemző betegsége a gyerek nevű kiütés, amely a bőr felületén jelentkezik.” (24. old.)
„Amelyik kutya ugat, nem harap. Megnyugtató tapasztalat, mely szerint bártan lehet közeledni az ugató kutyához. Kezdőket azonban figyelmeztetünk, hogy a kutyák nem tudják ezt a közmondást.” (41. old.) [Nem hiába félek évtizedek óta a kutyáktól.]
„Ki kevéssel be nem éri, az a sokat nem érdemli. S így érdemtelenül kapja meg.” (43. old.)
„A türelem rózsát terem. Egyebet nem.” (43. old.) [Mint rutinos és verhetetlen türelmetlen ezzel teljesen egyetértek.]
„Kölcsön, a szentimentális búcsúzkodásnak sajátságos fajtája, mikor egyik ember pénzt nyújt át a másiknak, annak emlékére, hogy utoljára találkoznak.” (46. old.)
„Bölcsészet. Foglalkozik az emberi boldogulás lehetőségével általában, és rájött, hogy az ember akkor a legboldogabb, ha meghalt.” (49. old.)
„Irodalomtörténet. Vö. statisztikai tudományok: „Éhenhaltak” rovata.” (49. old.)
„A vadászat mindig legfőbb sportunk volt: politikusaink főleg a baklövést kedvelték. AZ ősfoglalkozások közül még a vízieket kell felemlítenünk: mindig voltak nálunk, akik a zavarosban halásztak.” (178. old.)
2007. november 12., hétfő
Pepe lerajzolt
Arról már volt szó, hogy a lányom mentális egészségével gondok lehetnek, de most kiderült, hogy a fiam se százas.
Tavaly lerajzolt az óvodában. Persze teljesen elérzékenyültem, hogy a fiam gondolt rám napközben, és, hogy nem autót/repülőt/robotot/puskát rajzolt, hanem engem. Az óvónőknek is tetszhetett az alkotás, mert kirakták pár hétre a hirdetőtáblára.
Feledve a meghatódást, később a zsugori praktikus én-em kerekedett felül, és a kép lemásolva és bekeretezve Karácsonyi ajándék lett a szüleimnek. (Többnyire ezért jó, ha az embernek gyereke van. Néhány fénykép, gyerekrajz pillanatokon belül átalakul ajándékká. Tülekedés és vásárlás nélkül. Igaz, ha hozzáveszem a gyerekek egész éves ellátásának a költségét, akkor, lehet, hogy a vásárlást és a sorbaállást megúsztam, de a megoldás közel sem mondható olcsónak...)
Íme a kép. Senki sem tagadhatja, hogy a hasonlóság köztem és a rajz között megdöbbentő. (Rákattintva láthatjátok nagyobban is.) Szemüveg. Rövid kócos haj. Összevissza ruházat.
Mi a problémám? Az, hogy pár hete a fiam újra lerajzolt. Ezen a képen egy hercegnő vagyok. Darázsderékkal (én!!!), hosszú rózsaszín ruhában (én!!!), hosszú szőke hajjal (elfogytak a felkiáltójeleim).
Mindenki szemüveges a családunkban. Lehet, hogy Pepét el kellene vinnem szemészhez?
PS: Egyedül a szőke hajat értem. Tavaly Pepe rajzolt egy királykisasszonyt az oviban. Fekete hosszú haja volt, amiért a csoportjában a lányok nagyon elővették. Fekete hajú hercegnők pedig nincsenek, mondták Pepének. A fiam hetekig lelki beteg volt.
PPS: Mondjuk a zsenik gyakran érzékenyek!
Tavaly lerajzolt az óvodában. Persze teljesen elérzékenyültem, hogy a fiam gondolt rám napközben, és, hogy nem autót/repülőt/robotot/puskát rajzolt, hanem engem. Az óvónőknek is tetszhetett az alkotás, mert kirakták pár hétre a hirdetőtáblára.
Feledve a meghatódást, később a zsugori praktikus én-em kerekedett felül, és a kép lemásolva és bekeretezve Karácsonyi ajándék lett a szüleimnek. (Többnyire ezért jó, ha az embernek gyereke van. Néhány fénykép, gyerekrajz pillanatokon belül átalakul ajándékká. Tülekedés és vásárlás nélkül. Igaz, ha hozzáveszem a gyerekek egész éves ellátásának a költségét, akkor, lehet, hogy a vásárlást és a sorbaállást megúsztam, de a megoldás közel sem mondható olcsónak...)
Íme a kép. Senki sem tagadhatja, hogy a hasonlóság köztem és a rajz között megdöbbentő. (Rákattintva láthatjátok nagyobban is.) Szemüveg. Rövid kócos haj. Összevissza ruházat.
Mi a problémám? Az, hogy pár hete a fiam újra lerajzolt. Ezen a képen egy hercegnő vagyok. Darázsderékkal (én!!!), hosszú rózsaszín ruhában (én!!!), hosszú szőke hajjal (elfogytak a felkiáltójeleim).
Mindenki szemüveges a családunkban. Lehet, hogy Pepét el kellene vinnem szemészhez?
PS: Egyedül a szőke hajat értem. Tavaly Pepe rajzolt egy királykisasszonyt az oviban. Fekete hosszú haja volt, amiért a csoportjában a lányok nagyon elővették. Fekete hajú hercegnők pedig nincsenek, mondták Pepének. A fiam hetekig lelki beteg volt.
PPS: Mondjuk a zsenik gyakran érzékenyek!
2007. november 11., vasárnap
2007. november 8., csütörtök
Miért szeretem a férjem? 3. rész (VKF. 10.)
Ha arról írok, hogy kinek köszönhetem a főzési szenvedélyemet, ha egyáltalán elismerem, hogy van ilyen szenvedélyem [a játék kedvéért feltételezzük, hogy van!], akkor nyilván a nagymamáról kellene írnom, aki háromfogásos ebédekkel várt az iskolából, míg a barátaim a napköziben éhezve senyvedtek. (Kedvenceim: Leves: sóska, paradicsom, kapor, meggy, gomba, tárkonyos csirkeragú, hús. Főétel: rakott kel, szőlőleveles töltike, töltött csirke, vadas. Harmadik fogás: szalagos fánk, csöröge fánk, aranygaluska, madártej, gyümölcsrizs, házi kakaós csiga.)
Vagy az édesanyámról, aki a világ legfinomabb pogácsáját süti (és ezt én mondom, aki nem is szereti a pogácsát!), vagy a legjobb padlizsánkrémét keveri ki [sült padlizsán, hagyma, olaj, citrom, só, bors, cukor], és pont úgy csinálja a tojáskrémet, ahogy én szeretem [főtt tojás, vaj, kevés mustár, só, bors], vagy a halászléje, ami nélkül nincs Karácsony.
De mégsem róluk fogok most szólni. Hanem a férjemről, A.-ról, akinek köszönhető, hogy a kamránkban nem könyveket tárolok, és a sütőnket valóban sütésre használjuk, és nem az évszaknak NEM megfelelő cipőket tároljuk benne.
Persze A.-nak sokkal könnyebb dolga van, mint nekem! Miért is? Több okból is, de most arra gondolok, hogy ő nekem főz. Én meg a gyerekeknek.
Kitérő:
Miért élmény a gyerekeimnek főzni? Lássuk csak!
Nem az a gondom, hogy válogatósak, mert én is az vagyok, mi mást várhatnék tőlük? Úgy érzem, hogy agysejttel simán bírnám követni, hogy ki mit és hogyan szeret.
Mi a gond mégis?
Az, hogy egyik héten megeszik, sőt a kedvenc ételüknek kiáltják ki a krumplilevest. Két hét múlva, ugyanúgy elkészítve viszont nem kell nekik. Aztán pár hét múlva megint ízlik. Nehéz követni, pláne, ha azt is figyelembe veszem, hogy a három gyerek ízlelőbimbó-változása különböző irányokba halad. Három különböző irányba. (Mert nyilván ez az oka a következetlenségnek, és nem az, hogy… na jó ezt inkább hagyjuk…)
Az is gond, hogy az étel formája tudvalevőleg jelentősen befolyásolja az ízét. Kocka-alakú krumpli rendben van, az áttört nem. A nyers répa jöhet egészben, a reszeltnek viszont elviselhetetlen íze van [először nem, csak másodszori kóstolásra!], nyilván a reszelővel van a gond. A csavart tészta nem jó, a masni tészta viszont nagyon finom.
Azt is nehezen viselem, hogy ha az étel rendben van, akkor még nagyot hibázhatok a tálalással. Hogy két tányérra kellett volna rakni a húst és a köretet. Ha viszont az étel és a tálalás is átcsusszant a gyerekek szűrőjén, akkor BIZTOS lehetek benne, hogy a kanállal fogok hibázni. Bakka csak rózsaszín kanállal eszik. ZK narancsszínűvel. Pepe kékkel.
Kitérő vége.
Visszatérve a fő üzenetemre: a férjem nekem főz, és én előre mondom el, hogy mit és hogyan készítsen el.
A toplistám:
1. Spenóttal töltött palacsinta. Ezt készítette, amikor először töltöttünk két napot kettesben a nagymamája nyaralójában. Gázrezsón. Reszelt sajttal tálalta.
2. Kagylóleves, ahogy 1999-ben csinálta a születésnapomra. Úgy gondolom, hogy a Nagycsarnokból hozta a kagylót. Rengeteget. Barátnőim sikálták le. Fokhagymás, fehérboros mártásban főzte meg.
3. Zacskós hús. Sózott pulyka szeleteket rétegez le gombával, szalonnával, sajttal, hagymával, körtével. Sütőzacskóba tolja. Megsüti. Ezt akkor szokta csinálni, ha vendégeket hívok, és ráhagyom a főzés gondját.
4. Mézes, szójás, fokhagymás pácban sütött oldalas. Azt hiszem, a név magáért beszél: szójás, fokhagymás, mézes pácba rakja az oldalas darabkákat. 1 napig állnak, majd sütőben kisüti. Amikor már majdnem kész van, kicsi mézet tesz rá. [Majd még egy kicsit, mert megkérem rá.] Ha össze kellene gyűjtenem életem 10 legjobb ételét, ez biztos rajta lenne a listán.
5. Jambalaya, ahogy én szeretem: Királyrákot (jó sokat, a Törökvész u. és Kapy u. sarkáról) olajon rózsaszínre párol, majd félreteszi. Hagymát, paprikát, zellert és fokhagymát párol aztán ugyanabban az olajban. [Nem tesz bele kolbászt, mert nem szeretem.] Utána jön a rizs és a húslé, meg a paradicsom. Kakukkfű és babérlevél ízesíti [Tabasco szósz is kellene bele, de azt a gyerekek miatt kihagyja, pedig ők állítják, hogy szeretik!]. 5 perccel a vége előtt, jönnek vissza a rákok a tálba. Legutoljára: frissen őrölt bors. Valami sonkaféle szokott még benne lenni, de, őszintén szólva, fogalmam sincs milyen.
Ha a kedvenceimre gondolok a férjem konyhájából, akkor az étel mellett az emlék is fontos. Sőt! És igazán ezért vagyok hálás vagyok neki, mert nemcsak ételeket főz, hanem emlékeket is.
Összefoglalva tehát sok mindent elbénáztam az életemben, de férjet jól választottam. Nagyon klassz hely a konyhánk, de ez nem az én érdemem.
Köszönök mindent!
PS: Még dicsérjem a férjem? Biztos vagyok, hogy ha elolvassa ezt az írást, azt fogja, mondani, hogy én is jól főzök. És fel is fog sorolnijó sok néhány ételt, amit én főztem, és bármikor újra enné! Köszönöm! Kedves vagy, de tudjuk az igazságot!
PPS: Ja, a képek:
A kedvenc rákocskáim:
A következő generáció mesterszakácsa és a család cukrásza (kalácsot készülnek sütni):
Vagy az édesanyámról, aki a világ legfinomabb pogácsáját süti (és ezt én mondom, aki nem is szereti a pogácsát!), vagy a legjobb padlizsánkrémét keveri ki [sült padlizsán, hagyma, olaj, citrom, só, bors, cukor], és pont úgy csinálja a tojáskrémet, ahogy én szeretem [főtt tojás, vaj, kevés mustár, só, bors], vagy a halászléje, ami nélkül nincs Karácsony.
De mégsem róluk fogok most szólni. Hanem a férjemről, A.-ról, akinek köszönhető, hogy a kamránkban nem könyveket tárolok, és a sütőnket valóban sütésre használjuk, és nem az évszaknak NEM megfelelő cipőket tároljuk benne.
Persze A.-nak sokkal könnyebb dolga van, mint nekem! Miért is? Több okból is, de most arra gondolok, hogy ő nekem főz. Én meg a gyerekeknek.
Kitérő:
Miért élmény a gyerekeimnek főzni? Lássuk csak!
Nem az a gondom, hogy válogatósak, mert én is az vagyok, mi mást várhatnék tőlük? Úgy érzem, hogy agysejttel simán bírnám követni, hogy ki mit és hogyan szeret.
Mi a gond mégis?
Az, hogy egyik héten megeszik, sőt a kedvenc ételüknek kiáltják ki a krumplilevest. Két hét múlva, ugyanúgy elkészítve viszont nem kell nekik. Aztán pár hét múlva megint ízlik. Nehéz követni, pláne, ha azt is figyelembe veszem, hogy a három gyerek ízlelőbimbó-változása különböző irányokba halad. Három különböző irányba. (Mert nyilván ez az oka a következetlenségnek, és nem az, hogy… na jó ezt inkább hagyjuk…)
Az is gond, hogy az étel formája tudvalevőleg jelentősen befolyásolja az ízét. Kocka-alakú krumpli rendben van, az áttört nem. A nyers répa jöhet egészben, a reszeltnek viszont elviselhetetlen íze van [először nem, csak másodszori kóstolásra!], nyilván a reszelővel van a gond. A csavart tészta nem jó, a masni tészta viszont nagyon finom.
Azt is nehezen viselem, hogy ha az étel rendben van, akkor még nagyot hibázhatok a tálalással. Hogy két tányérra kellett volna rakni a húst és a köretet. Ha viszont az étel és a tálalás is átcsusszant a gyerekek szűrőjén, akkor BIZTOS lehetek benne, hogy a kanállal fogok hibázni. Bakka csak rózsaszín kanállal eszik. ZK narancsszínűvel. Pepe kékkel.
Kitérő vége.
Visszatérve a fő üzenetemre: a férjem nekem főz, és én előre mondom el, hogy mit és hogyan készítsen el.
A toplistám:
1. Spenóttal töltött palacsinta. Ezt készítette, amikor először töltöttünk két napot kettesben a nagymamája nyaralójában. Gázrezsón. Reszelt sajttal tálalta.
2. Kagylóleves, ahogy 1999-ben csinálta a születésnapomra. Úgy gondolom, hogy a Nagycsarnokból hozta a kagylót. Rengeteget. Barátnőim sikálták le. Fokhagymás, fehérboros mártásban főzte meg.
3. Zacskós hús. Sózott pulyka szeleteket rétegez le gombával, szalonnával, sajttal, hagymával, körtével. Sütőzacskóba tolja. Megsüti. Ezt akkor szokta csinálni, ha vendégeket hívok, és ráhagyom a főzés gondját.
4. Mézes, szójás, fokhagymás pácban sütött oldalas. Azt hiszem, a név magáért beszél: szójás, fokhagymás, mézes pácba rakja az oldalas darabkákat. 1 napig állnak, majd sütőben kisüti. Amikor már majdnem kész van, kicsi mézet tesz rá. [Majd még egy kicsit, mert megkérem rá.] Ha össze kellene gyűjtenem életem 10 legjobb ételét, ez biztos rajta lenne a listán.
5. Jambalaya, ahogy én szeretem: Királyrákot (jó sokat, a Törökvész u. és Kapy u. sarkáról) olajon rózsaszínre párol, majd félreteszi. Hagymát, paprikát, zellert és fokhagymát párol aztán ugyanabban az olajban. [Nem tesz bele kolbászt, mert nem szeretem.] Utána jön a rizs és a húslé, meg a paradicsom. Kakukkfű és babérlevél ízesíti [Tabasco szósz is kellene bele, de azt a gyerekek miatt kihagyja, pedig ők állítják, hogy szeretik!]. 5 perccel a vége előtt, jönnek vissza a rákok a tálba. Legutoljára: frissen őrölt bors. Valami sonkaféle szokott még benne lenni, de, őszintén szólva, fogalmam sincs milyen.
Ha a kedvenceimre gondolok a férjem konyhájából, akkor az étel mellett az emlék is fontos. Sőt! És igazán ezért vagyok hálás vagyok neki, mert nemcsak ételeket főz, hanem emlékeket is.
Összefoglalva tehát sok mindent elbénáztam az életemben, de férjet jól választottam. Nagyon klassz hely a konyhánk, de ez nem az én érdemem.
Köszönök mindent!
PS: Még dicsérjem a férjem? Biztos vagyok, hogy ha elolvassa ezt az írást, azt fogja, mondani, hogy én is jól főzök. És fel is fog sorolni
PPS: Ja, a képek:
A kedvenc rákocskáim:
A következő generáció mesterszakácsa és a család cukrásza (kalácsot készülnek sütni):
Overnight
Sikerült elmennünk moziba. És egy olyan filmet megnézni, amit nem olyan régen mutattak be. Hurrá!
Török Ferenc filmje, ahogy a Pesti Estből megtudtam, a rendszerváltásról szóló trilógia záró része. Gondolom a Moszkva tér az első darabja. Fogalmam sincs a másikról.
Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért van az a magyar filmeknél, hogy az első félóra nagyon jó. Aztán a következő félórában még érdeklődve várjuk, hogy hova is fog a dolog fejlődni. Majd a vége egy nagy semmi. A főhős elalszik a taxiban. Én értem, hogy az élet értelmetlen, és bármit csinálunk, úgyis meghalunk, de azért a forgatókönyv író kitalálhatott volna valami csattanót a film végére. Legalább szórakozzunk egy kicsit.
Mindenesetre Eszenyi Enikő, mint titkárnő zseniális volt, de, ami még jobb volt, hogy régi szerelmem* Vajdai Vili szintén kapott egy nagyon jó karakterszerepet.
* Csak átvitt értelemben!
Török Ferenc filmje, ahogy a Pesti Estből megtudtam, a rendszerváltásról szóló trilógia záró része. Gondolom a Moszkva tér az első darabja. Fogalmam sincs a másikról.
Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért van az a magyar filmeknél, hogy az első félóra nagyon jó. Aztán a következő félórában még érdeklődve várjuk, hogy hova is fog a dolog fejlődni. Majd a vége egy nagy semmi. A főhős elalszik a taxiban. Én értem, hogy az élet értelmetlen, és bármit csinálunk, úgyis meghalunk, de azért a forgatókönyv író kitalálhatott volna valami csattanót a film végére. Legalább szórakozzunk egy kicsit.
Mindenesetre Eszenyi Enikő, mint titkárnő zseniális volt, de, ami még jobb volt, hogy régi szerelmem* Vajdai Vili szintén kapott egy nagyon jó karakterszerepet.
* Csak átvitt értelemben!
2007. november 7., szerda
A bejegyzés, amelyben újra nincs szó a gyomorvírusunkról
Ki kapja be az utolsó széntablettákat? Valamelyik gyerek, hogy jobban legyen vagy én, hogy el tudjam látni őket?
Nem figyeltem és valaki egyet elcsent.
– Te voltál Bakka?
– Nem, Mamika!
– Te voltál ZK?
– Nm! Nm! NEM!
– Pedig nagyon gyanús vagy!
Nem figyeltem és valaki egyet elcsent.
– Te voltál Bakka?
– Nem, Mamika!
– Te voltál ZK?
– Nm! Nm! NEM!
– Pedig nagyon gyanús vagy!
Végül anyai önfeláldozásom újabb bizonyítékaként elmondhatom, hogy Pepe kapta meg a maradék bogyókat:
Egyébként nagyon úgy néz ki, hogy Pepe apukája optimistán jó természetét örökölte:
Pepe [miután megkapta és megette a széntablettákat]: Miből van ez?
Én: Szénből.
Pepe: Igazi szénből?
Én: Igen.
Pepe: NAGYON finom. Mikor kaphatok még?
Én: [Inkább nem írom le, hogy mit válaszoltam, mert szerepel benne a hányás szó.]
Kicsit később:
Pepe: Iszonyú finom volt, Mamika!
Még egy kicsit később:
Pepe: Iszonyú finom volt, tényleg!
PEPE! ÉRTJÜK! Vagy legalábbis megpróbáljuk!
2007. november 6., kedd
Bejegyzés, amelyben rendes vagyok és nem a gyomorvírusunkról írok, hanem Shirley Ann Grau: Az utolsó benzinkút c. könyvéről
Nyilván hülyeség, és csak saját szűklátókörűségemet bizonyítom ezzel, de úgy érzem, hogy vannak olyan írópárosok, akik közül, ha az egyik szereti az ember, akkor a másikat nem.
Kikre gondolok? Esterházy Péterre és Nádas Péterre. Erich Kästnerre és Karl May-ra. Ernst Hemingway-re és William Faulknerre.
Az előbbieket nagyon szeretem. Az utóbbiakat bár olvasom, de nem igazán tudom meglátni bennük, azt, amit meg kellene.
Shirley Ann Grau-ról pedig Faulkner jut eszembe és a déli irodalom. Nem szeretem.
Poros úton gyalogolunk a rekkenő hőségben. Unatkozunk, és nem tudunk magunkkal mit kezdeni, mert se pénzünk, se munkánk. Aztán felforr az agyvizünk és megölünk valakit. Vagy véletlenül meghal valaki. Esetleg találunk egy hullát. Egy fiatal lány hulláját. Vagy meghal az egyetlen rokonunk, akit szerettünk.
10 elbeszélés között egyet találtam, ahol nem halt meg senki. Ott viszont a hőségtől a muskátlik pusztultak ki, amit kávézaccal próbáltak élesztgetni. Nyilvánvalóan hiába. Mindeközben a kislány attól fél, hogy a vakbélműtétjének a nyílása fel fog szakadni és belei kiömlenek.
Mivel stréber vagyok, az utószót is elolvasztam. Géher tanár úr írása különösen információ-dús: „Shirley Ann Grau-ról semmit sem tudok; azon kívül, hogy eredeti tehetséggel megáldott és mintaszerűen iskolázott elbeszélő” (241. old.).
„Káin megölte Ábelt, mondta, ahogy kiment – közeledik a világvége” (234. old.).
Azt hiszem, továbbléphetünk. Már csak 294 könyvet kell elolvasnom.
És négy adag piszkos ruhát kimosnom. Nem részletezem. Nem akarjátok tudni!
Kikre gondolok? Esterházy Péterre és Nádas Péterre. Erich Kästnerre és Karl May-ra. Ernst Hemingway-re és William Faulknerre.
Az előbbieket nagyon szeretem. Az utóbbiakat bár olvasom, de nem igazán tudom meglátni bennük, azt, amit meg kellene.
Shirley Ann Grau-ról pedig Faulkner jut eszembe és a déli irodalom. Nem szeretem.
Poros úton gyalogolunk a rekkenő hőségben. Unatkozunk, és nem tudunk magunkkal mit kezdeni, mert se pénzünk, se munkánk. Aztán felforr az agyvizünk és megölünk valakit. Vagy véletlenül meghal valaki. Esetleg találunk egy hullát. Egy fiatal lány hulláját. Vagy meghal az egyetlen rokonunk, akit szerettünk.
10 elbeszélés között egyet találtam, ahol nem halt meg senki. Ott viszont a hőségtől a muskátlik pusztultak ki, amit kávézaccal próbáltak élesztgetni. Nyilvánvalóan hiába. Mindeközben a kislány attól fél, hogy a vakbélműtétjének a nyílása fel fog szakadni és belei kiömlenek.
Mivel stréber vagyok, az utószót is elolvasztam. Géher tanár úr írása különösen információ-dús: „Shirley Ann Grau-ról semmit sem tudok; azon kívül, hogy eredeti tehetséggel megáldott és mintaszerűen iskolázott elbeszélő” (241. old.).
„Káin megölte Ábelt, mondta, ahogy kiment – közeledik a világvége” (234. old.).
Azt hiszem, továbbléphetünk. Már csak 294 könyvet kell elolvasnom.
És négy adag piszkos ruhát kimosnom. Nem részletezem. Nem akarjátok tudni!
2007. november 5., hétfő
Jekyll és Hyde, avagy a Kicsi vs. a Nagyok
A képek:
A történet:
A legszigorúbb büntetés (leszámítva a veréssel való fenyegetőzést), amit a gyerekeink kiérdemelhetnek a gardróbba zárás. Ez tényleg a végső mentsvárunk, nagyon ritkán kerül rá sor.
A sötét, ablaktalan szobában Pepe és/vagy Bakka általában kétségbeesetten sírnak és arcukat az üvegajtóra szorítva könyörögnek, hogy engedjük ki őket. Ez kb. 75 másodpercen belül meg is szokott történni, mert annyira megesik rajtuk a szívünk.
Közel két évesen ZK is kiérdemelte élete első bezárását. Persze nem mertem elmenni az ajtótól, hogy, ahogy megijed, ki tudjam engedni.
Sírás? Ijedtség? Haha!!!
ZK nem sírt, nem kiabált, nem szorította az arcát az üvegajtóra, hogy sajnálatot keltsen.
Mit csinált? Mivel a kilincset nem éri el, nem volt sok választása: Kénytelen volt a gurulós ruhatároló fogasrendszert az ajtóhoz rángatni. Majd nem tehetett mást, mint felmászni rá, hogy a kilincset elérje és ki tudja nyitni az ajtót. Mikor ez sikerült fejét elfordítva elsétált mellettem. „Fogalmam sincs mi történhetett. Csak azt vettem észre, hogy valaki rámzárta az ajtót” – mondta, vagyis én ezt olvastam le az arcáról.
Talán úgy foglalhatnám össze az élményt legjobban, ha azt írom: nem várom ZK kamaszéveit.
Sok mindent újra kell gondolnom!
A történet:A legszigorúbb büntetés (leszámítva a veréssel való fenyegetőzést), amit a gyerekeink kiérdemelhetnek a gardróbba zárás. Ez tényleg a végső mentsvárunk, nagyon ritkán kerül rá sor.
A sötét, ablaktalan szobában Pepe és/vagy Bakka általában kétségbeesetten sírnak és arcukat az üvegajtóra szorítva könyörögnek, hogy engedjük ki őket. Ez kb. 75 másodpercen belül meg is szokott történni, mert annyira megesik rajtuk a szívünk.
Közel két évesen ZK is kiérdemelte élete első bezárását. Persze nem mertem elmenni az ajtótól, hogy, ahogy megijed, ki tudjam engedni.
Sírás? Ijedtség? Haha!!!
ZK nem sírt, nem kiabált, nem szorította az arcát az üvegajtóra, hogy sajnálatot keltsen.
Mit csinált? Mivel a kilincset nem éri el, nem volt sok választása: Kénytelen volt a gurulós ruhatároló fogasrendszert az ajtóhoz rángatni. Majd nem tehetett mást, mint felmászni rá, hogy a kilincset elérje és ki tudja nyitni az ajtót. Mikor ez sikerült fejét elfordítva elsétált mellettem. „Fogalmam sincs mi történhetett. Csak azt vettem észre, hogy valaki rámzárta az ajtót” – mondta, vagyis én ezt olvastam le az arcáról.
Talán úgy foglalhatnám össze az élményt legjobban, ha azt írom: nem várom ZK kamaszéveit.
Sok mindent újra kell gondolnom!
2007. október 31., szerda
Gyerekfilmek
Mióta engedjük, hogy a gyerekek TV-t nézzenek egy teljesen új világ tárult fel előttünk. Nem mondta senki, hogy lehet úgy is mosogatni esténként, hogy egyetlen gyerek sem üvölt, vagy csavarodik fel a lábamra. Jelentéktelen kis életem nagy eseményei!
Persze minden éremnek két oldala van. Sajnos. A TV-t nem bébiszitternek akarjuk használni, így kénytelenek vagyunk a fiammal együtt nézni a filmeket.
Azt hiszem elég hozzá annyi, hogy nem azon szoktunk vitázni, hogy KI ÜLJÖN le a TV elé a gyerekkel, hanem, hogy ki mehet/menjen a dolgára.
Tudjuk, hogy nagy K. vagyok, így rövid idő alatt az indokok szép kis tárházát hoztam össze, hogy miért éppen A.-n van a sor.
Íme a filmek listája. És ahogy a férjemet csőbe húztam:
Hamupipőke: A., te láttad ezt a filmet gyerekkorodban? Nem? Itt az ideje, hogy megnézd!
Verdák: A 66-os úton játszódik. Te akartál mindig vezetni rajta!
Thomas, the tank engine: Csak 15 perc!
A nagy kékség (természetfilm, nem Luc Besson filmje. Gyorstalpaló filmkurzuson vesznek részt a gyerekek, azért nem ilyen gyorson…): Én nem szeretem a természetfilmeket!
Toy Story: Az amerikai kritikusok listáján 7. ez a film! (Ez egyébként nem igaz, mert 27. helyen van, de mint tudjuk nemcsak lopok, hanem hazudok is!)
Kukori és Kotkoda: Én ezt már gyerekkoromban láttam!
Kis-pingvinjegesmedve-kajandjai-a-Galapagos-szigeteken [nem tudom mi a címe]: Német állatos rajzfilmet VÉGKÉPP NEM fogok megnézni!
Süsü: NINCS KEDVEM ÁLLATOS BÁBFILMHEZ
Stuart Little 3: KÉREM VISSZA A DÉLUTÁNI CSENDESPIHENŐMET!!! OLVASNI AKAROK!!!
Az erdő kapitánya: Panaszkodás helyett talán befejezhetném azt a sálat, amit tavaly nyáron kezdtem Bakkának kötni…
Persze minden éremnek két oldala van. Sajnos. A TV-t nem bébiszitternek akarjuk használni, így kénytelenek vagyunk a fiammal együtt nézni a filmeket.
Azt hiszem elég hozzá annyi, hogy nem azon szoktunk vitázni, hogy KI ÜLJÖN le a TV elé a gyerekkel, hanem, hogy ki mehet/menjen a dolgára.
Tudjuk, hogy nagy K. vagyok, így rövid idő alatt az indokok szép kis tárházát hoztam össze, hogy miért éppen A.-n van a sor.
Íme a filmek listája. És ahogy a férjemet csőbe húztam:
Hamupipőke: A., te láttad ezt a filmet gyerekkorodban? Nem? Itt az ideje, hogy megnézd!
Verdák: A 66-os úton játszódik. Te akartál mindig vezetni rajta!
Thomas, the tank engine: Csak 15 perc!
A nagy kékség (természetfilm, nem Luc Besson filmje. Gyorstalpaló filmkurzuson vesznek részt a gyerekek, azért nem ilyen gyorson…): Én nem szeretem a természetfilmeket!
Toy Story: Az amerikai kritikusok listáján 7. ez a film! (Ez egyébként nem igaz, mert 27. helyen van, de mint tudjuk nemcsak lopok, hanem hazudok is!)
Kukori és Kotkoda: Én ezt már gyerekkoromban láttam!
Kis-
Süsü: NINCS KEDVEM ÁLLATOS BÁBFILMHEZ
Stuart Little 3: KÉREM VISSZA A DÉLUTÁNI CSENDESPIHENŐMET!!! OLVASNI AKAROK!!!
Az erdő kapitánya: Panaszkodás helyett talán befejezhetném azt a sálat, amit tavaly nyáron kezdtem Bakkának kötni…
2007. október 30., kedd
Centrál Kávéház
Visszamentünk egykori törzshelyünkre. Sokáig bojkottáltuk, mert egyszer egy pincér nem akart kiszolgálni minket. Pedig nem is randalíroztunk! Mai napig nem értjük mi volt a gondja…
Nagy szó, hogy feloldottuk a bojkottot, mert bojkott kérdésben hajlíthatatlan vagyok. Eddig sosem volt visszaút! Végül is nem bántuk meg, mert finomat ettünk. (Libamáj, vargánya), de mindig ott van a levegőben az a nem-is-tudom mi (barátságtalanság? keletlenség?), ami miatt nem szívesen megyek vissza.
Miről beszélek?
Talán arról, hogy megint „könyörögni” kellett a pincérnek, hogy rendelhessünk vacsorát.
Talán arról, hogy amikor nem azt hozza ki, amit kérünk és ezt szóvá is tesszük, akkor egy „tényleg”-gel sarkon fordul és otthagy minket.
Talán arról, hogy egész este a villanyt próbálgatták beállítani, így hol teljes sötétségben ültünk, hol meg félhomályban.
Sajnálom, nagyon, mert sokkal jobb is lehetne.
Nagy szó, hogy feloldottuk a bojkottot, mert bojkott kérdésben hajlíthatatlan vagyok. Eddig sosem volt visszaút! Végül is nem bántuk meg, mert finomat ettünk. (Libamáj, vargánya), de mindig ott van a levegőben az a nem-is-tudom mi (barátságtalanság? keletlenség?), ami miatt nem szívesen megyek vissza.
Miről beszélek?
Talán arról, hogy megint „könyörögni” kellett a pincérnek, hogy rendelhessünk vacsorát.
Talán arról, hogy amikor nem azt hozza ki, amit kérünk és ezt szóvá is tesszük, akkor egy „tényleg”-gel sarkon fordul és otthagy minket.
Talán arról, hogy egész este a villanyt próbálgatták beállítani, így hol teljes sötétségben ültünk, hol meg félhomályban.
Sajnálom, nagyon, mert sokkal jobb is lehetne.
2007. október 29., hétfő
Reggel van és öltözködöm, avagy miért fogom ezentúl minden este kikészíteni a másnapi ruhámat
Szombat reggel fél 8. Ilyenkor az igazak álmát szoktam aludni, míg a férjem a gyerekeket próbálja halkan foglalkoztatni. (Többek szerint szent ember!)
Most azonban a gardróbszobában próbálok öltözködni. Nincs sok ruhám. Rendben szoktak lenni. Általában nem sokat variálok, hogy mit vegyek fel, de mivel másfél óra múlva előadást kell tartanom egy konferencián, szeretnék rendesen felöltözni. Jelentéktelen kis alszereplője vagyok az eseménynek, de mégis szeretnék úgy kinézni, mint aki tud valamit és azt elő is tudja adni. Mondjuk nem egy sznob hely, így bármit viselhetnék, de azért mégis...
Bugyi. Melltartó. Eddig rendben vagyunk.
Pár hete megvettem életem második nadrágkosztümét, így nem kétséges mit fogok viselni. A nadrág OK. A blézer nincs meg. Az autóban hagytam. Kiabálok A.-nak, hogy legyen szíves behozni. Pizsamában van, de rendes férjként megy érte. Addig zoknit veszek.
A ruhatáram a végtelenségig le van egyszerűsítve. Őszre-télre tíz egyforma pár zoknim van. Kettő tiszta. Nem gond az egy pár. Igen, csak az egyik lyukas.
Nos, túlzás nélkül állíthatom, hogy nem vagyok egy varrós-típus. Így a rossz zoknit gondolkodás nélkül vágom a szemétbe. Közben A. visszajön a garázsból, hogy a blézer nincs az autóban.
Nem vesztem el a fejemet: elől van, mondom. Ott nézted? Igen, ott nézte. Akkor az esernyőtartón van az autóba. Ott is nézte. Menj ki még egyszer, ott kell lennie. Nem hiszem, hogy a férjem egy szent ember. Mindenesetre kimegy még egyszer.
Közben zokni után nézek. Van még nyolc darab. Mindegyik tiszta. Tiszta, de vizes. Néhányan úgy hallották, hogy csúnya szavakat kiabáltam, de ez nincs így! Mindegy, vizes zoknit fogok viselni.
A. vissza. Blézer továbbra sincs az autóba. Én esküszöm, hogy ott van. A. tagadja a tényt. Túl ideges vagyok, hogy kimenjek szembesülni a ténnyel. Nyilvánvaló, hogy B-tervre van szükség.
Nincs vész. A B-tervek királynője vagyok. (Jó, a B-terv általában az, hogy bőgve idegösszeroppanást szimulálok, de most ne vesszünk el a részletekben.) A B-terv jelen esetben a fekete esprit pulóverem. Aha, csak az elején levő nagy lyuk nem szerepel a tervben. Már említettem, hogy nem vagyok egy varrogatós típus, de ekkor már világossá vált számomra, hogy vészhelyzetről van szó, így előkaptam a varródobozomat. Megfoltoztam a ruhadarabot. Néhány megint úgy hallották, hogy átkozódom, de ez nincs így!
Már indulhattam is. S mivel mindig mindenhová korán indulok el, nem is késtem el. És rendesen néztem ki.
PS: Igen, az előadás jól sikerült.
PPS: Nem, nem kérdeztem meg a közönségtől, hogy észrevették-e, hogy a pulóveremen a lyukat csak félig sikerült megjavítanom. A másik fele még ott tátongott. Nyilván titokban röhögött rajtam.
Most azonban a gardróbszobában próbálok öltözködni. Nincs sok ruhám. Rendben szoktak lenni. Általában nem sokat variálok, hogy mit vegyek fel, de mivel másfél óra múlva előadást kell tartanom egy konferencián, szeretnék rendesen felöltözni. Jelentéktelen kis alszereplője vagyok az eseménynek, de mégis szeretnék úgy kinézni, mint aki tud valamit és azt elő is tudja adni. Mondjuk nem egy sznob hely, így bármit viselhetnék, de azért mégis...
Bugyi. Melltartó. Eddig rendben vagyunk.
Pár hete megvettem életem második nadrágkosztümét, így nem kétséges mit fogok viselni. A nadrág OK. A blézer nincs meg. Az autóban hagytam. Kiabálok A.-nak, hogy legyen szíves behozni. Pizsamában van, de rendes férjként megy érte. Addig zoknit veszek.
A ruhatáram a végtelenségig le van egyszerűsítve. Őszre-télre tíz egyforma pár zoknim van. Kettő tiszta. Nem gond az egy pár. Igen, csak az egyik lyukas.
Nos, túlzás nélkül állíthatom, hogy nem vagyok egy varrós-típus. Így a rossz zoknit gondolkodás nélkül vágom a szemétbe. Közben A. visszajön a garázsból, hogy a blézer nincs az autóban.
Nem vesztem el a fejemet: elől van, mondom. Ott nézted? Igen, ott nézte. Akkor az esernyőtartón van az autóba. Ott is nézte. Menj ki még egyszer, ott kell lennie. Nem hiszem, hogy a férjem egy szent ember. Mindenesetre kimegy még egyszer.
Közben zokni után nézek. Van még nyolc darab. Mindegyik tiszta. Tiszta, de vizes. Néhányan úgy hallották, hogy csúnya szavakat kiabáltam, de ez nincs így! Mindegy, vizes zoknit fogok viselni.
A. vissza. Blézer továbbra sincs az autóba. Én esküszöm, hogy ott van. A. tagadja a tényt. Túl ideges vagyok, hogy kimenjek szembesülni a ténnyel. Nyilvánvaló, hogy B-tervre van szükség.
Nincs vész. A B-tervek királynője vagyok. (Jó, a B-terv általában az, hogy bőgve idegösszeroppanást szimulálok, de most ne vesszünk el a részletekben.) A B-terv jelen esetben a fekete esprit pulóverem. Aha, csak az elején levő nagy lyuk nem szerepel a tervben. Már említettem, hogy nem vagyok egy varrogatós típus, de ekkor már világossá vált számomra, hogy vészhelyzetről van szó, így előkaptam a varródobozomat. Megfoltoztam a ruhadarabot. Néhány megint úgy hallották, hogy átkozódom, de ez nincs így!
Már indulhattam is. S mivel mindig mindenhová korán indulok el, nem is késtem el. És rendesen néztem ki.
PS: Igen, az előadás jól sikerült.
PPS: Nem, nem kérdeztem meg a közönségtől, hogy észrevették-e, hogy a pulóveremen a lyukat csak félig sikerült megjavítanom. A másik fele még ott tátongott. Nyilván titokban röhögött rajtam.
2007. október 27., szombat
Kompromisszumkészség
2007. október 26., péntek
Skizofrén a lányom!
Bakka: Mamika, én most Barbi vagyok. [Barbi, mint a szomszéd kislány. Nem a baba. Szerencsére.]
Én: Rendben! Szia Barbi!
Bakka: Szia. Szeretsz?
Én: Szeretlek, Bakka.
Bakka: Barbi vagyok! Szeretlek Barbi!
Én: Szeretlek Barbi. Bár Bakkát jobban szeretem.
Bakka: Jó, de én Barbi vagyok. Mondd azt játékból, hogy Barbit jobban szereted.
Én: Rendben. Szeretlek Barbi. Jobban, mint Bakkát.
Bakk: Köszi Mamika, csak Bakka meg ne tudja!
Én: Rendben! Szia Barbi!
Bakka: Szia. Szeretsz?
Én: Szeretlek, Bakka.
Bakka: Barbi vagyok! Szeretlek Barbi!
Én: Szeretlek Barbi. Bár Bakkát jobban szeretem.
Bakka: Jó, de én Barbi vagyok. Mondd azt játékból, hogy Barbit jobban szereted.
Én: Rendben. Szeretlek Barbi. Jobban, mint Bakkát.
Bakk: Köszi Mamika, csak Bakka meg ne tudja!
2007. október 25., csütörtök
Zsoldoshadsereg
Alaptörténet: Amikor Pepét három és fél évesen óvodába szoktattuk, két napig bent kellett vele lennem. (Óvodai előírás, nem én kértem.) Ahogy ott játszottunk, két fiú elrohant mellettünk, Katonák vagyunk! felkiáltással, lövöldözést imitálva. Pepe hozzám fordult a kérdésével: Mamika, kik azok a katonák?
Mindez két éve történt. Azóta sokat fejlődtünk. Szokásunk szerint a rossz irányba. Először is Pepe fegyvereket gyűjt (ami [szerencsére] elég lassan megy, mert egyetlen nagymama van, aki hajlandó neki műanyag pisztolyokat és kardokat vásárolni), másodszor a lányokat is elkezdte kiképezni. Bakka és ZK a legelszántabb zsoldos katonákat megszégyenítve képesek bármilyen ügyért harcolni. Sőt, amikor Pepe óvodában van, akkor előszeretettel forgatják a fegyvereit:
Igazából nem aggódom, mert úgy gondolom, hogy azért mert van két játék pisztolyuk és három játék kardjuk, nem fognak 15 évesen iskolai lövöldözésbe keveredni. Sőt nem is gondolom, hogy különösen agresszív gyerekek lennének. Vannak náluk rosszabb is. Mondjuk mulyábbak is…
De hazudnék, ha azt mondanám, hogy jó érzés, amikor a gyerekek fegyverrel hadonásznak a házba. Tudom, hogy műanyag, mert nem is lehet semmit kilőni belőle, de akkor is.
Hogy mit tartok mégis aggasztónak? A következőt:
Amikor Bakkával az oltása utáni nap orvososat játszunk, nem töltött el jó érzéssel, hogy a doktor néni pisztollyal érkezett a házunkhoz. Mégis mit csináljon, ha úgy véli, hogy veszélyes környéken lakunk?
Miután ezt megtárgyaltuk, követekezett a vizsgálat. Minden rendben ment. Bakka kérdésére, hogy megeszem-e a zöldségeket, szerencsére igen-nel tudtam válaszolni. Egészségesnek nyilvánított, így az oltásomat is megkaphattam. Miután Bakka beadta és nem sírtam, még dicséretet is kaptam.
Majd Bakka bízatóan azt mondta: Gyere, rakok a szuri helyére egy kis krémet.
Én: Jó, de miért?
Bakka: Hogy fel ne robbanjon a karod!
TESSÉK?
Világos, hogy valamelyik kanyarban megint rossz felé fordultunk…
Mindez két éve történt. Azóta sokat fejlődtünk. Szokásunk szerint a rossz irányba. Először is Pepe fegyvereket gyűjt (ami [szerencsére] elég lassan megy, mert egyetlen nagymama van, aki hajlandó neki műanyag pisztolyokat és kardokat vásárolni), másodszor a lányokat is elkezdte kiképezni. Bakka és ZK a legelszántabb zsoldos katonákat megszégyenítve képesek bármilyen ügyért harcolni. Sőt, amikor Pepe óvodában van, akkor előszeretettel forgatják a fegyvereit:
Igazából nem aggódom, mert úgy gondolom, hogy azért mert van két játék pisztolyuk és három játék kardjuk, nem fognak 15 évesen iskolai lövöldözésbe keveredni. Sőt nem is gondolom, hogy különösen agresszív gyerekek lennének. Vannak náluk rosszabb is. Mondjuk mulyábbak is…
De hazudnék, ha azt mondanám, hogy jó érzés, amikor a gyerekek fegyverrel hadonásznak a házba. Tudom, hogy műanyag, mert nem is lehet semmit kilőni belőle, de akkor is.
Hogy mit tartok mégis aggasztónak? A következőt:
Amikor Bakkával az oltása utáni nap orvososat játszunk, nem töltött el jó érzéssel, hogy a doktor néni pisztollyal érkezett a házunkhoz. Mégis mit csináljon, ha úgy véli, hogy veszélyes környéken lakunk?
Miután ezt megtárgyaltuk, követekezett a vizsgálat. Minden rendben ment. Bakka kérdésére, hogy megeszem-e a zöldségeket, szerencsére igen-nel tudtam válaszolni. Egészségesnek nyilvánított, így az oltásomat is megkaphattam. Miután Bakka beadta és nem sírtam, még dicséretet is kaptam.
Majd Bakka bízatóan azt mondta: Gyere, rakok a szuri helyére egy kis krémet.
Én: Jó, de miért?
Bakka: Hogy fel ne robbanjon a karod!
TESSÉK?
Világos, hogy valamelyik kanyarban megint rossz felé fordultunk…
2007. október 24., szerda
Fényképeket válogatok
Semmi érzékem nincs a fényképezéshez. Nem tudok jó képeket csinálni. A digitális kameránkkal viszont könnyen tudom a minőséget mennyiséggel pótolni. Ezzel semmi gond nincs egészen addig, míg nem kell fényképeket válogatni a karácsonyi ajándékokhoz. (Igen, karácsonyi ajándékokhoz. Mint jó flybaby október 15-én kezdem a készülődést az ünnepekre, hogy az utolsó két hétben ne kelljen körbe-körbe futkosnom idegességemben.)
Több ezer „kattintáson” (nem tudom képeknek hívni a fényképeinket) kell átszenvednem magam.
Milyen a választék? Nem jó:
Vagy nem éles.
Vagy a vaku miatt túl fényes minden.
Vagy rendetlenség látszik a háttérben.
Vagy koszos a gyerekeken a ruha.
Vagy a gyerekek bohóckodnak, ahelyett, hogy édes képet vágnának.
Vagy csukva van a szemük.
Vagy kócos a hajuk.
Ha végre találok egy képet, amin stimmel a három gyerek, mosolyognak, nem grimaszolnak, rendesen vannak felöltözve, egyiknek sincs a keze a szájában, akkor BIZTOS, HOGY AZ EGYIKNEK LÓG A TAKONY AZ ORRÁBÓL.
FRANCBA! MIÉRT?
Azt hiszem mindenki IKEA ajándékcsomagot fog kapni Karácsonyra.
Több ezer „kattintáson” (nem tudom képeknek hívni a fényképeinket) kell átszenvednem magam.
Milyen a választék? Nem jó:
Vagy nem éles.
Vagy a vaku miatt túl fényes minden.
Vagy rendetlenség látszik a háttérben.
Vagy koszos a gyerekeken a ruha.
Vagy a gyerekek bohóckodnak, ahelyett, hogy édes képet vágnának.
Vagy csukva van a szemük.
Vagy kócos a hajuk.
Ha végre találok egy képet, amin stimmel a három gyerek, mosolyognak, nem grimaszolnak, rendesen vannak felöltözve, egyiknek sincs a keze a szájában, akkor BIZTOS, HOGY AZ EGYIKNEK LÓG A TAKONY AZ ORRÁBÓL.
FRANCBA! MIÉRT?
Azt hiszem mindenki IKEA ajándékcsomagot fog kapni Karácsonyra.
2007. október 23., kedd
2007. október 22., hétfő
Mini macaron
Mivel tud a barátnőm rávenni, hogy vasárnap este vidékről (!) utazzak a fővárosba, hogy ki tudjak menni elé a reptérre (és vigyem haza)?
Azzal, hogy fél 3-kor felhív Párizsból, hogy itt áll:
550.
Szerencsére TÉNYLEG nagyon finom.
A csokis és a málnás nyert!
Azzal, hogy fél 3-kor felhív Párizsból, hogy itt áll:
550.
Szerencsére TÉNYLEG nagyon finom.
A csokis és a málnás nyert!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)