Olvassuk el könyveinket!

Egyszemélyes mozgalmat indítottam, hogy elolvassam a könyvtáramat. Több mint 1500 könyvet porolok ki évente könyvem porosodik a polcokon. Circa 20 év emlékei. Ezek közül több mint 300-at nem olvastam még. (Na jó, kit is akarnék átverni? 338-at. Megszámoltam. Mondtam, hogy túl sok szabadidőm van!).

Most éppen Jean Baudrillard: Amerika (Magvető, 1996) c. könyvét fejeztem be.

Először azt gondoltam, hogy a papírszemetünkkel az újrahasznosító kukába dobom a könyvet, így csökkentve az elolvasandó művek számát, de aztán mivel rövidnek tűnt, nem tettem ezt. Nem bántam meg. Jean Baudrillard posztmodern filozófus, idén tavasszal halt meg. (Csak onnan tudom, hogy belinkeltem a wikipediát. Nincs időm az egész szócikket elolvasni, akit érdekel, tegye meg.) A 161 oldalas könyv hat fejezete (Vanishing point, New York, Az űrhideg Amerika (ez a leghosszabb), A megvalósult utópia, A hatalom vége?, Desert for ever) közül az elsők tetszenek a legjobban, mert ezek egyértelműen útikönyvként olvashatók, és Baudriallard, annak ellenére, hogy több mint 20 éves a szövege, szellemesebben és lényegre látóbban ír, mint a Panoráma sorozat munkatársai. (Elnézést, de a minap Panoráma útikönyvből próbáltunk Bajorországban tájékozódni. Nem ment.) Amit az emberekről ír számomra meggyőzőbb, mint a (sivatagi) táj értékelése és elemzése. A sivatag metaforáját egyébként a szerző az egész könyvön végig viszi, és ezt nem igazán tudom hova tenni. (Számomra az USA és a sivatag nem jön össze.) Az amerikai emberek értelmezésekor két nagy paradigmát tárgyal részletesem, a szexuális életet és a kocogást. A kocogást illetően meglehetősen lesújtó a véleménye (lásd lent kedvenc idézeteim), a New York-i maratonról írt bekezdésénél régen olvastam igazabbat és viccesebbet (30-31. oldal). Ami a szexet illeti, úgy gondolja JB, hogy az mindig elérhető és mindent áthat az USÁ-ban, és „a promiszkuitás ragyogásba vont minden egyes összetevőt, noha másutt inkább eltörölni igyekszik a különbségeket” (26.old.). Kicsit később ugyan felteszi JB a kérdést, hogy What are you doing after the orgy? (43.old.), s valóban a végső következtetése az, hogy„baj van a szexualitással. Vége az orgiának, vége a felszabadulásnak, az emberek már nem keresik a szexet, saját nemüket (gender) keresik, vagyis a lookját és genetikai képletét” (62.old.). (Bár Steven E. Landsburg gondolata a “more sex safer sex”-ről talán optimizmusra adhat okot. Erről illetve erről kell eldöntenünk, hogy igaz lehet-e.)

A megvalósult utópia fejezetben Európát (Franciaországot) és Amerikát (Californiát) hasonlítja össze JB. Végkövetkeztetés? Amerika a Paradicsom. „A Paradicsom az, ami – vagyis történetesen gyászos, monoton és felületes. De ez a Paradicsom. Nincs másik.” (126.old.) (Kisvakond vicc?). És: „Csak az látja és érzi meg Amerikát, aki egy downtown dzsungelében, a Painted Desertben, egy freeway ívében legalább egy pillanatra úgy érzi: Európa eltűnt. Legalább egy pillanatra fel kell tennie magának a kérdést: ’Hogy lehet valaki európai?’”(134. old.). (Márai utolsó évei San Diegóban?) Az utolsó két fejezet a 80-as évek amerikai elitjéről, Reagan betegségéről és az AIDS terjedéséről szól, s talán ez a legporosabb (és legpesszimistább) része a könyvnek. (Bár nagyon szellemes (tudom már használtam a jelzőt!), amikor az elit jelszavait sorolja: You can’t have your money and spend it too! You can’t have your cake and eat it too. You can’t have your wife and fuck it too! You can’t live and have your living too!) (142. o.)

Egy szó, mint száz, aki Amerikába utazik jobban jár ezzel a könyvvel, mint egy hagyományos útikalauzzal! Bár ha utólag meggondolom furcsa 2007-ben egy olyan könyvet olvasni, amiben 9/11 nincs benne. Mondjuk nem hiányzott.

Kedvenc idézeteim:

Semmi sem áll távolabb a tiszta utazástól, mint a turizmus és a szabadidőipar (16.o.).
Aki egyedül eszik, az halott (de az nem, aki egyedül iszik, vajon miért?) (25.o.)
Amerika egy gigantikus hologram, abban az értelemben, hogy minden egyes elemében fellelhető a teljes információ. (41.o.)
Amikor csak az a szép test, amit plasztikai sebészek csináltak, csak az a szép város, amit kertészek plasztikáztak, csak az a közvélemény, amit a kérdőívek plasztikai sebésze csinált… csak idő kérdése, hogy a génmanipuláció megteremtse a fajplasztikai sebészetet. (45.old.)
Az amerikaiak csodálatos fogazata az identitáshiányuk következménye. (47.o.)
Az emberek a word-processoruk képernyőjén saját agyuk működését szemlélik. (49.o.)
A kocogás az önkéntes szolgaság új formája, a dietetikával, a body-building-gel és egy csomó más dologgal együtt (és egyben a házasságtörés új formája is.) (52.o.)
… a kocogó, aki valamilyen értelemben önmagát hányja ki: inkább a futásban okádja ki az energiáját, minthogy elköltse-tékozolja.(54.o.)
Érdekes módon ebben a társadalomban, ahol mindenben bőség van, mindent meg kell védeni, mindennel takarékoskodni kell. (54.o.)
Az autóforgalom gigantikus spontán előadása. Totálisan közösségi színjáték, a teljes lakosság állítja színpadra a nap huszonnégy órájában. (69.o.)
Az amerikaiak abban az idillikus meggyőződésben élnek, hogy ők a világ közepe, a legfelsőbb hatalom és az abszolút minta, és nem is tévednek. (99.o.)
… a szabadság és egyenlőség – ugyanúgy, mint a könnyedség és kellem – csak előfeltételként létezik. Ez a demokratikus színpadi fogás: az egyenlőség az indulásnál jár, nem a végén… Democracy demands that all of its citizen begin the race even. Egalitarianism insists that they all finish even. (121-122.o.).

Na jó itt abbahagyom. Vége a csendes pihenőnek. Itt az ideje, hogy a gyerekeket kiengedjem az ágyneműtartóból.