2011. szeptember 20., kedd

Lehet, hogy nem az írásgyakorlásra kellene a hangsúlyt fektetnünk…

Zuhanyozni készülök. És mivel a tesómék nálunk vannak, gondoltam magamra zárom a fürdőszoba ajtót, nemcsak kilincsre, hanem a belülről használandó zárszerkezetet is. Nem kulcs van hozzá, de kulcsra zártam. A zár nyelve bement a falba. Hogy senki se nyissa rám az ajtót.

Persze ezt rögtön észreveszi legalább egy gyerekem, és jön, mert valami halaszthatatlan mondanivalója van.

Most éppen Pepe kopog. Kiabálok neki, hogy bezártam az ajtót, mindjárt jövök.

De valószínűleg kezdek szenilis lenni, mert a gyerek már a zuhanykabin mellett áll, és mondja a mondanivalóját.

Hülye vagyok, gondoltam. Tisztára úgy emlékszem, bezártam az ajtót.

Pepe végigmondja a gondolatát, majd magamra hagy. Valami véletlen folytán be is csukja maga mögött az ajtót, nem kell ordibálnom ezért.

Befejezem a zuhanyzást. Megtörülközöm.

Majd készülök elhagyni a fürdőszobát.

De az ajtó zárva van?!?

Lassan esik le, mi történt: A gyerek kívülről (csak egy gombkilincs van) kinyitotta a belülről bezárt zárat. Elmondta, amit akart. Kiment. Majd kívülről bezárta belülről zárral a zárt.

Ha értitek, mit mesélek…

2011. szeptember 14., szerda

Ezt meg én nem tudom tagadni, bár Sanyit nem ismerek…

Bakka iskolai pályafutása kezdődött azzal, hogy első nap megríkatta a bátyját az udvaron. Ezt már dokumentáltam.

Aztán következett, hogy kikezdett Pepe legjobb barátjával. Mire én délben érkeztem, Bakka csak röhögött, miközben Pepe barátja mindenfélét kérdezgetett róla. Akkor a kisfiú nem szólt nekem semmit, csak Pepével üzent haza, hogy neveljük meg Bakkát. Hogy mit csinált, az azóta is titok.

Harmadik nap aztán egy felsős fiú akarta megverni Bakka egyik jó barátnőjét. Sajnos még a barátnő nevét sem tudtam meg.

Aztán Pepe jelentette, hogy jó, hogy megkértem tartsa szemmel a húgát, mert így az osztályából az összes fiú szórakozhat azzal, hogy Bakkát követik az udvaron. Akkor szóltam, hogy ezt talán ne.

Aztán Bakka jelentette, hogy a vébetűs kisfiú becsukta a szemét az udvaron. És?, kérdeztem én. És, és, válaszolta Bakka, szájon csókoltam. Azt hiszem nem úgy reagáltam erre a tényre, mint Bakka szerette volna, mert kiabálni kezdett velem, hogy nekem semmit sem lehet elmesélni.

És akkor azt gondoltam, tényleg szar vagyok. És a fentiekről, hallgattam, mint a sír, nehogy kiderüljön, indiszkrét vagyok.

De a mai beszélgetésünk tükrében úgy gondolom, talán TÉNYLEG jobb lenne, ha semmit sem mesélne el.

Bakka: Képzeld az egyik barátnőm megkérdezett egy felsőst, hol van Sanyi.
Én: Ki az a Sanyi?
Bakka: Sanyi. Sanyi. Most az mindegy.
Én: És?
Bakka: És ez a felsős azt mondta, leszarom bazdmeg.
Én: Nem mondod?
Bakka [vigyorogva]: És én persze ezt megjegyeztem!
Én: De miért kerestétek Sanyit?
Bakka: Mert a barátnőm meg akarta ölni, mert homokot szórt a szemébe.

Feltételezem, hogy Sanyi a barátnőnek a szemébe, de ez azért nem teljesen világos.

Szerencsére ezen a ponton meg is érkeztünk az uszodához.

Amit majd holnap mesélek el…

2011. szeptember 13., kedd

Ez nem az én vonalam!

Ülünk az autóban. ZK a fülében turkál.

Most itt jöhetne egy rész, hogy rászólok a gyerekre, ne turkáljon a fülében. De az hanta lenne. Csak akkor szólalok fel, amikor a gyerek megeszi a fülzsírját.

Én: Fúj, ZK, te megeszed a fülzsírod?
ZK: Igen, miért?
Én: FÚÚÚÚÚÚÚÚÚJ.
ZK: Finom.
Én: Mi van?
ZK: Tényleg finom. Olyan íze van, mint a sajtnak.
Én: Sajtnak?
ZK: Igen, a sajtnak. A romlott sajtnak.

Romlott sajt?

Csomó kérdés felmerült benne. Leginkább az, hol eszik a gyerek romlott sajtot???

2011. szeptember 5., hétfő

Az elnök emberei…

Nem nézek kórházas sorozatot. Nem nézek gyilkosságos-nyomozós sorozat. Nem nézek olyat, amelyikben paranormális jelenségek vannak.

Nem nagyon nézek semmit.

De néha szeretnék. Ezért aztán a sógornőmtől először a Big Bang Theory első két évadját kaptuk meg. Amit beszippantottam egy hét alatt.

Aztán most meg Az elnök embereit. Igen tudom, le vagyok maradva.

A férjemmel ketten nézzük, így elég lassan haladunk. Mert erősen véges azoknak az esték száma, amikor mindketten itthon tartózkodunk mozi-időben. És egyikünk sem alszik.

A helyzetet tovább bonyolítja az a tény, hogy Pepe kikönyörögte, hadd csatlakozhasson hozzánk.

Tudom, még nincs 10 éves. De olyan szépen kérte! És tanítási napokon nem nézzük!

Pepe az első pár rész alatt rutinosan nem kérdezett semmit. Nehogy mégis elzavarjuk. Aztán mikor eszembe jutott, hogy ő is nézi, néhány résznél szóltam, fogja be a fülét. Összefoglalva nagyon élvezi, hogy 1) velünk tölthet időt; 2) felnőttes; és 3) magát a sorozatot is.

Aztán a múlt hét végén több órát töltöttünk a költségvetés lényegének elmagyarázásával. Hozzávettük az adórendszert is. Pepének kb. 1000 kérdése volt, de álltuk a sarat. És úgy tűnt érti is, miről van szó.

Hogy mi a gond?

Tulajdonképpen semmi. És teljesen élvezhető is lenne a dolog, ha sikerült volna Pepével megértetnünk, hogy a főcímben, és most idézem a kérdést: „miért nem a rendes nevük van az embereknek?”

Pepe: Miért Rob Lowe? Miért nem Sam Seaborn?

És végigvettük, hogy valódi név, karakter név, színész, szerep, létező személy és fikciós karakter.

De Pepe nem érti.

És így legalább vitázni sem kell a férjemmel, hogy korai volt-e a dolog.

Vagy korai…

2011. szeptember 2., péntek

Bakka első napja az iskolában…

Pepe nyavalygásával kezdődött az egész: Hogy ő nem emlékszik már az első napjára. Csak nagyon homályosan. És akkor mondtam neki, semmi gond, elolvassuk mit írtam az első napjáról. És, szerencsére a gyerek nem szúrt le, hogy miért írok blogot, hanem ráállt, hogy elolvassuk.

És tök jót röhögtünk rajta. Mert nagyon vicces volt, meg minden, csak azt nem tudtuk meg, hogy Pepével mi történt az iskolában első nap.

És, többek között, ezért szuper a második gyerek. Mert akkor már lehet a gyerekekre koncentrálni. Mert a rutin, legalábbis valamilyen szinten, elnyomja a szülői parát.

Bakkával egy anya-lánya beszélgetéssel indítottunk 31-én este. Nagyon meghitt volt a dolog, mert felmásztam hozzá az emeletes ágyára. Majd csatlakozott hozzánk Pepe és ZK is.

Tudtam, hogy a szekrénybe kellett volna bújnunk!!!

És akkor tisztáztuk Bakkával az alapfogalmakat: tanítási óra, szünet. És hogy mikor lehet enni az iskolában.

Bakka elmondása szerint, bár ez nem látszott rajta, nagyon izgult. És arra kért, hogy az első hetekben ne várjak tőle túl sokat.

Szépen indulunk…

Aztán tegnap reggel minden ment simán. Az izgalom miatt hajnalban keltünk. Kapott mindenki reggelit. Bakka kétszer átöltözött. Megfésültem és befontam a haját. (Robogunk a lejtőn lefelé, mert ma reggel még volt reggeli, fésülködés is, de hajfonás már nem. És fésülködés ellenőrzés sem. Pedig ez utóbbit kellett volna…)

Kisebb hiszti kerekedett a ház előtti fényképezésből. Bakka: „Minek állandóan fényképezni?”

Mert kötelező.

Az autóban a két nagy vitte a szót. Úgy alakult az életük, hogy tegnap volt az első nap, amit közös intézményben töltenek. Mert az óvodában éppen váltották egymást. Bakkát nem érdekli a dolog, de Pepe több mindenre figyelmeztette a húgát: „Amit otthon megengedhetsz magadnak velem szemben, azt az iskolában nem biztos!” Titoktartást is fogadtak, legalábbis azt hiszem. Bakka azt is megígérte, hogy nem fogja csigának csúfolni Pepét. Pepe csak annyit válaszolt: „Már megszoktam. Mindennap így csúfolnak az iskolában.” Erre szokás szerint bepöccentem és mondtam Pepének, délután megyünk az önkormányzatra névváltoztatást kérni. Válasszon magának csúfolásmentes nevet. Pepe nem akarja. Nem értem, miért…

Sok időnk nem volt, mert meg is érkeztünk az iskola elé. És kezdetét vette a dicsőséges bevonulás!

A parkolóban Bakka ovis barátjával akadtunk össze. Aki egy nyaklánccal ajándékozta meg Bakkát. Görögországi ajándék. Bakka meghatódott rendesen. Én fényképeztem.

Fel a második emeletre, ahol Bakka és Pepe osztályterme pont egymással szemben van a folyosó legvégén.

Kettőt sem lépünk, amikor Bakka újabb barátnőjébe botlunk. A szomszéd kislány. Gyorsan-gyorsan fényképezek. Mert Bakkáért már újabb lányok kiabálnak: az ikrek az osztályából.

És már hárman rohannak a folyosón.

Még hátulról gyorsan lefotózom őket.

A teremben újabb barátnő várja Bakkát.

Hogy mit csinálok? Őket is lefényképezem.

Aztán mosolyogva gyönyörködnék a lányomban, akinek az arcát hirtelen elborítja a vér. Fürdünk benne. Az orra vére. A padot én, a gyerekeket az apja sikálja. Jó sokáig tart, míg eláll a vérzés. Bakka: „Nem fogsz zsebkendő dugót rakni az orromban, igaz, Papika.” Nem tett. Bár állítása szerint megfordult a fejében…

És itt csöngettek be. Szerintem Anna néni fellélegzett, hogy a szülők távoztak. Bakka az utolsó pillanatban biztosított róla, nem gond, ha nem a harmadik óra után jövök érte. Szívesen marad ebédre is. Jól alakul a dolog!

Még Pepéhez beköszöntünk volna, ha hajlandó lett volna foglalkozni velünk. Majd a maradék egy szem gyerekkel elmentünk oviba. Furcsa volt, na. ZK-t nem zavarta, bár őt is elkaphatta az iskola hangulata, mert azt fontolgatta, ki is lesz az ő osztálytársa. Kis nehézség árán aztán ZK-t ott hagytuk az óvodában. Reménykedem, hogy a harmadik évet megússzuk beszoktatás nélkül.

Aztán romantikusan hazajöttünk az urammal. Hogy fogadjuk a villanyszerelőket. És a kertészeket. És a riasztós brigádot is.

11-ig bírtam magammal. Aztán mentem vissza az iskolába. Bakka épp befejezte az ebédjét. Anna néni nagyon megdicsérte, hogy jól eszik. Hát ezt tudtuk.

Hogy mit csináltak az iskolában?

„Hát oké volt, Mamika. Bemutatkoztunk. Oké. Körbejártuk az iskolát. Oké. Rajzoltunk. Oké. Oké. Megkaptuk a szekrényt. Oké. Van új barátnőm. Kettő. Oké. Egyik nevét nem tudom. Oké.”

Aztán Pepét is összeszedtük. És akkor szépen vissza is kötünk az történet elejére. És Pepe nyavalygásával fejezzük be a beszámolót. Mondjuk, ezért tuti, hogy még fogok kapni, de a fiam sírással küszködve számolt be róla, hogy az egész osztály rajta röhögött. Hogy miért? Mert Bakka csúnyán megkergette az udvaron. Hogy miért futott a húga elől? „Mert meg akart verni, Mamika.” Hogy miért? Hát azt sajnos nem tudtam meg. És azt sem, hogy pontosan mi történt. Az ellentmondásos beszámolókat lehetetlenség volt kibogozni.

De jó lesz ez az iskola!