Visszamentünk egykori törzshelyünkre. Sokáig bojkottáltuk, mert egyszer egy pincér nem akart kiszolgálni minket. Pedig nem is randalíroztunk! Mai napig nem értjük mi volt a gondja…
Nagy szó, hogy feloldottuk a bojkottot, mert bojkott kérdésben hajlíthatatlan vagyok. Eddig sosem volt visszaút! Végül is nem bántuk meg, mert finomat ettünk. (Libamáj, vargánya), de mindig ott van a levegőben az a nem-is-tudom mi (barátságtalanság? keletlenség?), ami miatt nem szívesen megyek vissza.
Miről beszélek?
Talán arról, hogy megint „könyörögni” kellett a pincérnek, hogy rendelhessünk vacsorát.
Talán arról, hogy amikor nem azt hozza ki, amit kérünk és ezt szóvá is tesszük, akkor egy „tényleg”-gel sarkon fordul és otthagy minket.
Talán arról, hogy egész este a villanyt próbálgatták beállítani, így hol teljes sötétségben ültünk, hol meg félhomályban.
Sajnálom, nagyon, mert sokkal jobb is lehetne.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése