2008. július 18., péntek

Egy terhesség története

[Figyelmeztetés: Ezt a bejegyzést jövő héten akartam megjelentetni, de nyaralni megyünk, így felteszem ma. Mert béna vagyok, és nem tudom beállítani az időzített publikálást. A történet valószínű hosszú lesz. És sok csúnya szó lesz benne, lehet, hogy kurva és bassza meg is, bár még nem tudom. És szex. És vér. Mindenki saját felelősségére folytassa!]

A második terhességem eleve rosszul kezdődött. Míg Pepe esetében, miután elhatároztuk, hogy nekiugrunk a gyerekprojektnek, még menstruáltam egyszer, nem is értettem, hogy miért, amikor mi gyereket akarunk, de aztán PAKK teherbe is estem. (És igen, szerintem terhesség és nem várandósság, és nem áldott állapot. De ez csak az én véleményem…) Szóval a második terhességem rosszul kezdődött, mert csak nem akartak a sejtek találkozni. És az a sok fárasztó szex. És szex. És még több szex. Aztán fél év után csak megjelent a második csík is a teszten. Innen aztán ment minden a maga útján. (És a bejegyzés szex-szel foglalkozó részét le is tudtuk...)

Ahogy az első terhességnél, most is azt az elvet követtem, hogy amit nem tudok, amiatt nem is aggódhatok, így nem nagyon forgattam semmiféle könyvet, nem kutattam az Internet-en információ után, hogy éppen az adott héten mi is történik.

Elmentem a kötelező vizsgálatokra és foglalkoztam az elsőszülöttel.

Egészen addig minden rendjén volt, amíg nem érkezett meg a 16 hetes vérvizsgálat eredménye, aminek az AFP értéke épp csak egy kicsivel volt magasabb, mint kellett volna. Nem igazán foglalkoztam vele, mert bár nem hozta az elvárható átlagot, de az érték még így is bent volt a 3 szórásnyi tartományban, azaz nekem elég normális volt. És különben is, amilyen megbízhatatlan a ciklusom lehet, hogy nem is a 16 héten vettek vért.

A nőgyógyász azonban erősködött, hogy menjünk el egy méhlepény vizsgálatra, hogy meggyőződjünk róla, minden rendben van. Bár az ultrahangos orvossal közösen ők már megnyugodtak, hiszen világosan látszik a képernyőn, hogy a magzat rendben van.

Az X. kórházban egész napot töltök, hogy részt vehessek egy néhány perces genetikai feltáró beszélgetésen, ahol az orvos arról győzköd, hogy valljam be, hogy dohányoztam a terhesség alatt és azért magas az AFP értékem. Nem, soha életemben nem dohányoztam. Néhány óra várakozás után aztán egy újabb ultrahang, ahol nem lát semmit az orvos (úgy értem semmi rendellenest), de azért megállapítja, MINDENKÉPPEN indokolt a méhlepényszúrás.

Megkapom az időpontomat.

Nóri barátnőm pár héttel korábban vett részt hasonló procedúrán, így részletesen elmeséli, hogy mi fog történni. Egy ideig úgy is ment minden, ahogy ő felvázolta.

Előző este befektetnek a kórházba. Hatágyas kórterem. Ez megint egy külön történet, de nem akarok nagyon sok kitérőt, így legyen elég annyi, hogy az első szülésem majdnem meghiúsult amiatt, hogy a választott kórházam nem tudott egyágyas szobát adni nekem. Én hazamentem volna, annak ellenére, hogy 41. hétben voltam, mert ÉN NEM ALSZOM IDEGENEKKEL EGY SZOBÁBAN, ha a férjem nem intézi el, kapjak egy szobát egy másik osztályon… Most is úgy döntök, inkább a folyóson alszom. De ott a pad már foglalt. EGY MÁSIK KISMAMA ALUDT OTT.

Másnap délig nem történt semmi. Leszámítva, hogy nem tudtam se reggelizni, se ebédelni, mert nem vittem evőeszközt magammal. Aztán jött a hasba szúrás. Nem vagyok tűfóbiás, eszembe sem jutott, hogy bármit is elbénázhat az orvos, így mosolyogtam magamban, míg ledarálta doki a szokásos megnyugtató szöveget: hogy a méhlepényből vett minta blablablablablablabla. Aztán vissza a szobába. Innentől kezdve nem igazán érdekelt, hogy hányan vagyunk ott, mert mozdulni nem tudtam, úgy fájt a szúrás környéke. Szóltam a nővéreknek. Semmi gond majd elmúlik, mondtál. Kb. egy óra múlva kirántották alólam a lepedőt és a férjem hazavitt. Már nem tudtam mozogni sem.

Semmi gond. Majd elmúlik.

Másnap már hétvége, így ugyanabba a kórházba mentünk vissza. Ultrahang. Nem látnak semmit. Biztos, ami biztos, inkább feküdjek be, majd hétfőn megnéznek alaposabban. Inkább nem, ha lehet választani. Lehetett. Hazajöttünk.

Hétfőn a saját ultrahangos orvosom megnézi, mi fájhat. Eret ért a szúrás. Keletkezett a hasfalban, vagy hol, egy kis vérömleny, az fáj. Semmi gond. Fel fog szívódni.

Ugrunk 10 napot az időben. Eljött a reggel, amikor lehetett a kórházba telefonálni az eredményért. A férjem hívja őket, mert ő a család kommunikációs igazgatója. Az ő feladata mindenféle telefonhívások bonyolítása. A munkahelyéről hív, hogy nem mondják meg neki az eredményt. Hívjam én.

Éppen tanítani indulnék, de gondolom, egy gyors telefont megér, hogy nyugodt legyen a napom, míg délután nem kapjuk meg a hivatalos eredményt.

Aznap Nóri tartotta meg az óráimat.

Ugyanis genetikai rendellenességet találtak. A 18-as kromoszómából három van. 18-as triszómia, Edwards szindróma. Terhesség megszakítást javasolt az asszisztens, akit a telefonon elérek.

A gimnáziumi biológiai óra anyagát már rég elfelejtettem. Fogalmam sincs, mi lehet az a 18-as triszómia. Felhívom az apukámat, aki orvos.

Bassza meg, bassza meg.

Míg A. hazaér a munkahelyéről, az Internet-et bújom. Mint a hétvégi bevásárlólista, olyan hosszú a rendellenességek sora. Az Edwards kóros magzatok 95 százaléka a születést sem éri meg. Ha a gyerek megszületik és nem hal meg azonnal, akkor általában pár órát él. Csak néhány három hónaposnál idősebb Edwards-kórosról tudnak a világon. Élettel összeegyeztethetetlen betegség.

Sírás-rívás. A klán család összezár. Telefonok. Többek közt a nagybátyám, aki orvos, hív, bármi segítség kell, ne habozzunk hívni őt. További segítség felajánlások. Bíztatás. Tanácsok. Nem szabad elvetetni a magzatot, ha a legkisebb esélye is van az életnek. Satöbbi. Satöbbi. Satöbbi.

De én már döntöttem. Nem szeretnék még várni hónapokat, hogy megszüljek egy olyan babát, aki nem életképes. Terhesség-megszakítás. Pepének, igaz, hogy alig múlt két éves, de elmondom, hogy mégsem lesz testvére. Legalábbis egyelőre.

Délután visszamegyünk a kórházba a hivatalos papírért. Idősebb genetikus fogad. Fiatalok vagyunk még, lehet még sok szép egészséges gyerekünk, mondja. Nem vagyok olyan állapotban, hogy vitatkozzak vele. Lehet, hogy igaza van, de az elmúlt hónapok alatt kialakult egy, hogy-is-mondjam, igen szoros kötödésem a pillanatnyilag bennem tartózkodó lény iránt. ŐT AKAROM. ÉS NEM VALAKI MÁST NÉHÁNY ÉV MÚLVA.

Hétfőn befeküdhetek. (Csütörtököt írunk éppen.) Vállalják a beavatkozást. Mi fog történni pontosan?, kérdezem. A genetikus nem tudja. Felhív egy orvost. Nem, nem altatásos műtét, ahogy nagy naivan hittem, hanem MEG KELL SZÜLNI A GYEREKET. HOGY AZTÁN KIDOBHASSÁK EGY KUKÁBA, mert szegénynek három 18-as kromoszómája van. De ne izguljak, mondja az orvos, körülbelül egy nap alatt lezajlik minden.

Annyira rossz élmény volt a hasba szúrás ebben a kórházban, hogy A.-val megegyezünk, másik helyet keresünk. A saját kórházamban szeretném. Telefonok. Nem vállalják. Túl előrehaladott már a terhesség. Felhívjuk a nagybátyámat, aki orvos. Rendben van. Megérti a döntésünket. 18. heti terhesség-megszakítás nem leányálom, de van egy kedves jó professzor barátja, menjünk az ő kórházába, ott majd szem előtt leszek, ott majd segítenek, amennyit csak lehet. Ne izguljunk. Szerezzünk egy beutalót. A többit ő intézi.

Másnap reggel a nőgyógyászom megírja a beutalót. Kifejezi sajnálatát, majd utunkra bocsát.

Néhány óra múlva már egy másik kórházban ülünk, a Professzor előszobájában. Professzor megnézi a leletet, ami alapján ellenőrző ultrahangot javasol. A Professzor betegeiként igazi VIP-vendégek lettünk. Külön orvos kísér az ultrahangos vizsgálathoz. Három különböző specialista jön be velem. A sort természetesen nem kell kivárnom. Látom a várakozó kismamák szemében, hogy nem tetszik nekik. Nekem se tetszene. De ettől kezdve tényleg soha nem háborogtam, ha valakit épp előttem vittek be valamilyen vizsgálatra. Örültem, hogy nem velem sietnek.

A. nem jöhet be velem. Kint ül a lépcsőn. Utólag azzal vádolom, hogy imádkozott, de ő tagadja. Én imádkoztam. Klozet katolikus vagyok. Ha baj van, mindig imádkozom.

Nekem nagyon sok időnek tűnt, de reálisan nem lehetett több 20 percnél, amíg újra a folyóson vagyok. A. kérdezi: Mi van? Én: Semmi. A.: Hogy-hogy semmi? Én: NEM TALÁLTAK SEMMI RENDELLENESET.

WTF? (A mi a fasz van, angol rövidítése. Elnézést.)

Vissza a Professzorhoz, aki újabb hasbaszúrásos-vizsgálatot javasol. Most nem a méhlepényből, hanem a magzatvízből vennének mintát. Rendben van.

Újra megbökik a hasamat egy nagy tűvel. Szívja ki a magzatvizet az orvos. Szép rózsaszín. Ez láthatólag nem tetszik a doktornak. Véres a magzatvíz. Mitől lehet? Én: Ja, biztos azért, mert az előző vizsgálatnál átütöttek egy eret. Orvos: Az elképzelhető, de így nem biztos, hogy lehet elemezni a vizet. Ha a saját vérem is ott van, az csöppet zavaró lehet. Nem tudja, hogy lehet-e. Egy hetet kell várni, hogy kiderüljön.

Várunk egy hetet.

Reggel csöng a telefon. Kedves laborasszisztens hív, hogy éppen most vizsgálja a magzatvizemet. (Mondtam, hogy VIP-ek lettünk!) DE NEM TUDJA AZ ELEMEZÉST ELVÉGEZNI. Menjünk be újra, hogy vegyenek köldökzsinórvért, az majd mindent eldönt.

Készülődni kezdünk.

Újabb telefon. Újra az asszisztens. Elnézést kér. Mégis lehet elemezni a mintát. 99% bizonyossággal tudja állítani, hogy egészséges a magzat.

Újra a Professzor szobájában. Elmagyarázza, hogy előfordulhat, hogy a méhlepényben fennálló genetikai rendellenességet a magzat „megússza”. De ezt már én is tudom, mert az elmúlt héten kiképeztem magam 18-as triszómiából.

Megszületik a második szakvélemény: Nem indokolt a terhesség megszakítás.

Felhívjuk a kórházat, ahol a méhlepény vizsgálatot csinálták, mondják, hogy a magzatvízből vett minta csak a magzat hámsejtjeit tartalmazhatja. Hiába mutat jó eredményt a vizsgálat, a magzati a genetikai rendellenesség még fennállhat.

WTF? WTF?

Felhívjuk a saját nőgyógyászomat. Keressem fel újra. Felkeresem. Örömmel jelenti, hogy utánanézett a terhesség enciklopédiájában és a Professzornak biztos igaza van, egészséges a magzat. Minden rendben lesz, csak egy dologra figyeljek. Ártatlanul megkérdezem, hogy mire. Hát arra, hogy a TERHESSÉG HÁTRALÉVŐ SZAKASZÁBAN NE IDEGESKEDJEK, MERT AZ ÁRTHAT A BABÁNAK.

Jó, hogy mondja, mert az elmúlt hetek élményei TOTÁL IDEGBETEGGÉ TETTEK. Igen, ezt válaszoltam. És nem volt ott a férjem, hogy mosolyogva jelezze, hogy csak viccelt a feleségem. PEDIG MOST TÉNYLEG NEM VICCELT A FELESÉGE!!!

A fentiek tükrében kellemesen eseménytelenül telt a terhesség hátralévő időszaka. Nyár volt. Jöttünk-mentünk.

Július 24-e Balatonalmádiban talált. Eme unokatestvérem születésnapját ünnepeltük. Finom vacsora volt, de én nem ettem. Nem éreztem igazán jól magam. 37. hétben voltam. Pepe testvérek között is a 42. héten született. Mi történhet? Semmi. A végtelenségig fog tartani ez a terhesség. Sosem lesz vége.

Nyugovóra tértünk. A nagynéném megnyugtat, bármikor felkelthetem, visz Veszprémbe, ha úgy érzem. Pepe és A. horkolnak egész éjszaka. Én forgolódom. Reggel 7-kor kelnek a fiúk. Hogy jól v agyok-e? Jól vagyok, ha SENKI SEM LÉLEGZIK ABBA AZ IRÁNYBA, AHOL ÉPPEN ÁLLOK. A férjem megkérdezi, hogy bevigyen-e a kórházba. Minek? Vasárnap reggel van! Minek mennénk be a kórházba? Minek? Hiszen úgyis örökké fog tartani ez a terhesség.

Elmegyek pisilni. Aki volt terhes, az tudja, hogy ez a terhes nőknek egy olyan hobbiféléjük, és valóban pisilek is, ja nem, vérzek. Megoldódik a dilemma: Indulás a kórházba! Balatonalmádiból Budapestre. Jön a férjem, aki vezet, és aki csak később meri bevallani, hogy lényegében száraz tankkal jöttünk el a Balatonról. Csak félt megállni, tankolni. És szólni sem mert. Jön Pepe. A mamám és a testvérem is. Nagycsalád vagyunk. Miért?

Teljesen rendszertelenül jönnek a fájások. Jó nagy kihagyásokkal. 8 előtt orvost nem illik zavarni, így csak 8-kor telefonálunk a nőgyógyászomnak, hogy nem érzem jól magam. Éppen ügyeletes. Vár minket szeretettel.

A. fél 9-kor rak ki a kórház előtt. Felsétálok a szülészetre. Újra hívjuk az orvost. Mindjárt jön. ¾ 9-kor meg is jelent. Bevisz a szülőszobába megvizsgálni.

ELTŰNT A MÉHSZÁJ. Jól lecseszett, hol voltunk eddig. Miért nem jöttünk korábban. Azonnal másszak fel a legközelebbi szülőágyra. Felmászom. Jön a szülésznő előkészíteni. Ő is megvizsgál. Rosszul mondta a doktor, nem eltűnt a méhszáj, csak TŰNŐFÉLBEN van a méhszáj. Még tudom követni az apró különbséget.

9 óra után hozzálát az orvos a burokrepesztéshez.

Nem érzek semmit, de tapasztalatból tudom, hogy pillanatokon belül nagyon szar lesz.

Az orvos eltűnik. Én vinnyogni kezdek, hogy azonnal hívják be a férjemet. Szülésznő behívja: Apuka jöjjön gyorsan, szülünk! [Ez az amit igazán utálok: Nem szülÜNK, hanem SZÜLÖK.] Szülésznő: Csináljon anyuka bármit, ami jólesik. Rendben. Az oldalamra fordulok. Pár pillanat múlva megjelenik újra a szülésznő. Bepillant a lábaim közé.

Szülésznő: ANYUKA AZONNAL FORDULJON VISSZA, MERT SZÜLÜNK. DOKTORÚR SZÜLÜNK!

Én: NEM FORDULOK SEHOVÁ.

A. tudja, hogy mi a dolga. Visszafordít. Orvos szól, ha jön a fájás nyomjak. Jön a fájás. Nyomok. Egyet.

Placcs.

9 óra 15 perckor megszületik a lányom.

3250 gramm. ÉS TÖKÉLETESEN EGÉSZSÉGES.

És pont úgy néz ki, mint én a csecsemőkori fényképeken.

MEGSZÜLTEM SAJÁT MAGAMAT!

***

Kicsit később benyomul a család a szülőszobába.

Anyukám büszkén jelenti, hogy felhívta Almádit, hogy Sárika megszületett.

Én: MIT CSINÁLTÁL???
Anyukám: Felhívtam Almádit, hogy Sárika megszületett.
Én: DE HÁT NEM IS SÁRIKÁNAK HÍVJÁK!
Anyukám (tökéletesen csodálkozva): Nem Sárának hívják?
Én: NEM.
Anyukám: Akkor hogy hívják?
Én: EMMÁNAK HÍVJÁK. EMMÁNAK!

***

Kicsit később felhívom az apukámat, aki orvos.

Én: Megszületett. Teljesen egészséges.
Apukám, aki orvos: LÁTOD, NEM HIÁBA IMÁDKOZTUNK ANNYIT.

***

NEM HIÁBA, VALÓBAN.

***

Utóiratok:
1. Miért is írtam mindezt le? Mert a jövő héten ünnepeljük Bakka 4 éves születésnapját, aki a nem mindennapi kezdet ellenére, köszöni szépen, tökéletesen van. Idézem a leányzót: „A csúnya doktor bácsik nem akarták, hogy megszülessek, de aztán mégis megszülettem.” Igen, valahogy így történt, ha 12 szóban akarnám megfogalmazni és nem 2000-ben.

2. Bakka minden születésnapján utalunk egy kisebb összeget egy alapítvány számára, amely alapítvány genetikai betegségek kutatásával foglalkozik. Ez itt az emlékeztető a férjem számára, hogy ne felejtse utalni a pénzt, Bakka nevében.

3. Sokat gondolkoztam, hogy mi is legyen a történet végső tanulsága. Azt hiszem, tudom. Íme: Első terhességem utolsó hetében halálra szekált több ember is, hogy pakoljam már össze kórházi csomagomat. Tudjátok a bőröndöt, amibe MINDENT BELE KELL TENNI. Bakka több héttel a kiírt időpont előtt született meg. Nem pakoltunk még össze semmit. Balatonról siettünk a kórházba. Bőrönd nélkül, üres kézzel érkeztünk. ÉS MÉGIS MEGSZÜLETETT A LÁNYUNK!

28 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Daniella!

Hónapok óta olvaslak, mindig örömmel, hol nagyokat nevetve, hol picit aggódva, mint most is.
És mégis, csak most vettem észre, hogy Bakka meg én egy napon születtünk, pont 50 /ötven/ év különbséggel.
/A három unokámról (három és másfél évesek)- akik okosak,gyönyörűek - majd egy másik alkalommal/
Bakkának is BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

noiannája írta...

rémes és gyönyörű történet.

NoNo írta...

Uhhh. Brrrr. Mintha tegnap lett volna. Ezt ma megünnepeljük!

malyvacsiga írta...

Csodálatos, hogy így történt! Most nem látok rendesen, meg folyik az orrom is, de gratulálok a nagylánynak, és nektek is.

Katanyaka írta...

Jajistenemezszörnyűcsodás!!!!!!!!!!! ( és most bőgök tovább )

tilia írta...

na, most vagy nagyon hosszút írnék, vagy nagyon rövidet - asszem ,az utóbbit választom: BM BM BM BM BM BM!!! (NEM a Belügyminisztérium rövidítése.) Isten éltesse Bakkát, és jó nyaralást Nektek!
tilia

aliz írta...

Boldog szülinapot! (Mindkettőtöknek) anyukám mondta mindig, aki 3 napig születtem, hogy a születésnapokon legalább annyira kell(ene) ünnepelni az anyát is... ezt már a lányom is szokta mondani...:)

Angéla írta...

Hüphüp...

amilgade írta...

Megrázó, de felemelő! A tündérmeséknek ilyen a végük! Boldog szülinapot Bakkának!!!

Szobonya Bercel írta...

Szohoz se jutok... amit irnek, nem tur "nyomdafesteket"... de minden jo ha a vege... Bakka! :) Boldog Szulinapot nagylany! :)

Noémi írta...

Nagyon boldog szülinapot kívánunk Bakkának!!!!!!! Annyira megindított mindaz, amit írtál, emlékszem a második terhességem utolsó 9 napi idegbajára..minden tiszteletem a Tied.
..és GYÖNYÖRŰ a lányod!!! Mondjam azt, hogy megérte? Úgyis tudod..ezt érzem én is, ha Abigélre nézek..
jó nyaralást Nektek!

Noémi írta...

http://foldanyo.blogspot.com/2008/07/ksznm.html

Sok szeretettel küldöm Neked!

Daniella írta...

Köszönöm nagyon nektek!!! Noéminak külön is! Ígyekszem nagyon!

Névtelen írta...

Kedves Daniella!

Szeretnék bemutatni egy másik Bakkát neked. Szerintem érdekes egy kicsit a párhuzam.

bakka.hu (azon belül Alapítvány-Bakka menü)

Legyetek jók! Üdv. Miklós

Daniella írta...

Kedves Miklós!
Köszönöm szépen! Megnéztem a honlapot is. Nagyon szépen alakul. Nekünk a barikából jön a Bakka.
Minden jót!

PrezLee írta...

Nem semmi történet! Borzongott a hátam rendesen! Örülök, hogy végül egészséges lett a baba és most szép kicsi lányka!

Hárpia Náncsi írta...

Nem örülök hogy ezt kell írnom már csak a te orvos rokonságod miatt sem: én annyira nem szeretem az orvosokat és annnyira nem bízok bennük:/// Azért örülök hogy egészségesen jött a világra a kis MAJDNEM Sára:)

Mackómama írta...

Szia Daniella,

nekünk is Edwards szindrómát állapítottak meg, az ország leghíresebb és legnevesebb genetikusának intézményében... (a nevét direkt nem írom le, könnyű kitalálni).
Én is éreztem, hogy ez nem lehet igaz, és teljesen egészséges a mi kis Macilánykánk. Az is lett! Fotók a blogomon. :-)

durcimano76 írta...

ház ez nem semmi!!

Névtelen írta...

én csak most találtam erre a blogra, végigsírtam a történetedet. úgy örülök, hogy minden jól alakult!

patka írta...

Kicsit félve olvastam a történtetet, mert most volt terhesség megszakításom. A 12. heti ultrahang eredmények annyira rosszak voltak, hogy azt javasolták, vetessem el a gyereket. Igazuk volt, Edwards szindrómás volt, de azért jól esik olvasni, hogy nektek happy end lett a vége.

Felicitasz írta...

Én csak most olvastam (kaptam a linket valakitől). Köszönöm szépen. Tanulságos volt nagyon - a "másodvélemény" amolyan totemállat kifejezés nálam, és ezután meg pláne.

Örülök nagyon, hogy végül minden rendben volt.

vavi írta...

Éva
Gyerekemnek is ezt állapitották meg a magzatviz-vételből.
21 hetesen megszülte, rémes volt.
6 hete! és azóta lelkibeteg. Pedagógus. kicsikkel igy foglalkozni! nemtom melyikünk éli meg nehezebben. Persze,ő.
Az apuka nem akarta a babát. Igy több már nem lesz.
Baba-boncolási eredményt 1 hét mulva kapja. Ha egészséges volt netán, és ezt leirják, levágom azorvos izéjét!
na, megyek.! éva.

Névtelen írta...

Szia Daniella!Most úgy vagyok én is mint te!Idegbaj a köbön,keresés a neten.A történetem röviden.Minden eredményem jó AFP,Down-kóros kombinált teszt de javasolják a magzatvíz vételt a korom miatt(39).Nem akartam de csináltassuk meg.Ha baj van úgyis szolnak pár nap alatt.Eltelt 19 nap mikor hívnak magán számon (amit nem akartam felvenni mert ha valaki keres írja ki hogy ki az) az intézet volt hogy egy eredményünk magasabb a normálisnál,holnap menjek be.Para ezerrel telefonálás nőgyógyász,védőnő válasz:el kell menni de biztos nem Down-kór mert már szóltak volna.Elmentem.A diagnózis47,xy+13 mosaicismus.Ez egy genetikai betegség és kiderült hogy rosszabb mint a down-kor.Döntsek 1 hét alatt hogy megtartjuk-e de azért csináltassunk még egy ultrahangot ami semmi rendelenességet nem mutat.Vissza a dokihoz:nem tud tanácsot adni hogy mit csináljunk mivel csak pár kromoszómában van jelen ez a betegség.Nem tudni ahogy fejlődik a baba melyik génből lesz több.Lehet egészséges is.Most vagyok 22hetes+3napos.Sajna nekem nincs doktor ismerősőm aki segítene.Nincs aki tanácsot tudna adni.Még sem akarom elhinni hogy beteg a baba.Nem hiszem el hogy az már nem látszana meg egy 4d ultrahangon.Egy beteg gyermek csak másképpen fejlődik.Nekem marad a sírás a para meg még pár napom hogy döntsek.Már ez is jól esett hogy ezt leírhattam.Gyöngyi

Nicole írta...

Ez nagyon gyönyörű történet, és eszméletlen jól megírtad! Együtt "szültem" veled, annyira beleéltem magam a történetbe! :) Örülök, hogy egészséges lett a lányod.
Nagyon jók a történeteid, imádok olvasgatni nálad! :)

Névtelen írta...

Kedves Daniella!

Jó volt olvasni, és jó hogy vannak HE-es történetek!

Én most vagyok a 20.héten. Másfél hete az Uh-on kétoldali lpexus cysta a koponya mind két felében.
SOTE genetikai tanácsadás. : Ez önmagában nem feltétlenül jelent bajt, de ajánlott a magzatvíz minta. Tanácstalanság.
Utolsó pillanatban egy ismerős ismerőse egy magánklinikán.
Uh. 70 percig! Talált valalmi eret, ami nem ott fut, ahol kéne neki. Ez önmagában nem jelent bajt. A cysta sem, de a kettő együtt már 20%-al növeli a Down kockázatát. Az Uh-on más eltérést nem látott. Azért menjünk vissza, megmutatja egy genetikusnak is. Két nap múlva este 8kor ott ülünk. Újabb 25 perces Uh.
Igen, igaza van kollega, valóban ott az az ér, aminek nem ott kéne. Ez önmagában nem baj....
Hát így jutottunk arra, hogy holnap délelőtt megyek hasbaszuratni magam...
Remélem mi is HE-el zárunk, majd tudósítalak!

Üdv nektek!
És gratulálok!!!

Névtelen írta...

Leírom az én történetemet is, tanulságos: (és elnézést, de nem leszek úrinő, a mai napig nagyon fel tudom magam húzni)
Megvolt az AFP, és határeset lett (sok országban nem is nézik már, eléggé megbízhatatlan), ezért elküldtek uh-ra. Előtte két héttel voltam uh-on, minden oké volt. Ezen az utóbbi uh-on találtak a magzat agyában két cisztát, elküldtek genetikára. A genetikus azt mondta, h hát ez genetikai betegség jele LEHET, javasolja az amniot és gondolkodjunk el az abortuszon, de mielőbb, mert lassan itt van a 21. hét, ami mérföldkő, utána nincs ab.
(Ugye két héttel _előbb_ nem volt ott a ciszta, ezt tudtuk az akkori uh miatt.)
Aztán, miután totál kiborultam, a férjem rákérdezett, h hát ugye ez nemrég még nem volt ott, van-e esély arra, h esetleg felszívódik. Kibökte a doki, h hát igeeeeeen, van, lehet.
Vártunk két hetet, ismét uh, a ciszta nincs sehol. A Hajdú Krisztina csinálta azt az uh-ot, és mikor ott sírtam neki, azt mondta, h de hát ez a fajta ciszta nagyon gyakori és 99 %-ban mindig felszívódik...
Fontos: annak az esélye, h beteg a baba, kisebb volt, mint annak az esélye, h az amniotól elmegy esetleg...
Később tudtam meg az egyik, orvosi egyetemen dolgozó bnőmtől, h az amnioért kiemelten fizet a tb.
Hátbasszameg, ne az én gyerekem élete árán szerezzen már pénzt az a nyomorult kh...
És utána (ki voltam rá hegyezve ugye) elég sok ilyen esetet hallottam, h rábeszéltek anyukákat az amniora ilyen esetekben...

A lányom pedig megszületett, épen és egészségesen. :)

Névtelen írta...

Szia!
Én is izgalommal olvastam a történetedet és örülök, hogy egészséges a kislányod. Nekünk 3 lányunk van. A legkisebb 8 hónapos. Vidám, nyugodt, édes, értelmes kisbaba. Down-szindrómás. De senkivel el nem cserélném és vissza se csinálnám. Voltak rá gyanújelek a terhesség alatt. Rossz volt hallani a véleményeket, tanácsokat akik ellenezték -orvosok-, de szerintem ezt a szülőkre kellene inkább bízni. Sírtunk persze -bár biztosat nem tudtunk mert nem szurattam-, reménykedtünk, hogy nem az, de elfogadtuk, ha az. Áldás! Túl sok rosszat és csak a rosszat hallani a down szindrómáról az eü-ben. Pedig az a riogatás NEM IGAZ. Én csak úgy hívom a kislányunkat, hogy mosoly-szindrómás. Nem beteg, ez egy állapot. Eddig teljesen úgy fejlődik, ahogy a többi baba. Lehet, hogy később picit lassabb lesz a fejlődése, vmiben lemarad, de az nem olyan nagy probléma. Vidámságban már most túl tesz mindannyiunkon!
Ez az én történetem,nem pro vagy kontra írtam. De ilyen is van....
Sok boldogságot nektek!
Ági