Az elmúlt hét

Néhány dolog a hátunk mögött:

Egy hatalmas tó.

Fagylalt Szlovénia minden nagyobb tengerparti városában.

Egy még mindig sánta gyerek, aki nem használhatja a lábát. A NYARALÁS ALATT.

A gyerek, aki tíz nap után fellázadt a babakocsi ellen, így ami eddig gyógyult, az most semmisé lett.

Két fájós derék a tíz nap gyerekcipeléstől.

Néhány begyulladt fül.

Három napszúrás.

Egy üveg nurofen.

Két levél paracetamol.

Három pár szétrágott karúszó.

Egy hét Internet-kapcsolat nélkül.

Mi is volt még?

Nem tudom. Jó nyaralni, de itthon még jobb!!!

A mai délelőttünk

Ma reggel 8-kor Papika elmenekült itthonról.

Azután:

Reggeliztünk, DVD-t néztünk, beszélgettünk, olvastunk, hintáztunk, kirakóssal játszottunk, veszekedtünk, tornáztunk, sétáltunk, ebédet főztünk, ebédeltünk.

És máris fél 12 lett. Délelőtt fél 12.

Még manikűrözni-pedikűrözni akartunk, de az anyósom megelőzött: tegnap már kilakkozta ZK körmeit… Bár azt hiszem, az sem tartott volna 3 percnél tovább…

Hogy a nagyok mit csináltak?

Ünneplőbe öltöztek és táncoltak. Mert megünnepelték első házassági évfordulójukat.

Pepe: De a végét már ne csináljuk. Jó, Bakka?
Bakka: Jó, ne csókolódzunk, csak adjunk egymásnak puszit.

Irigyeltek, mi?

PS délutánról: Megoldódott a probléma: A nagyok vizet hordtak a homokozóba, amiben lábhasználat nélkül is lehet fetrengeni. Most már TÉNYLEG irigyelhettek...

Hazudok, mint a vízfolyás

Igyekszem úgy nevelni a gyerekeimet, hogy nem hazudok nekik. Ha valamit kérdeznek tőlem, akkor megpróbálok a legjobb tudásom szerint válaszolni. Vagy az apjukhoz irányítom őket. Mert szemét vagyok.

De tudtam, hogy Pepével a repülés gond lesz. Mert én utálok és félek repülni. Hiába tudom, sokkal nagyobb esélyem van a halálra, amikor naponta felhajtok az autópályára, mint egy repülőút alatt. És az Air France baleset is nagyon megviselt, pláne, hogy annyi kisgyerek volt a fedélzeten. És tudom, tudom, hogy több gyerek hal meg egy nap autóbalesetben, mint egy egész évben repülőbalesetben, de akkor is…

Pepe viszont lelkesen várta az első repülőútját.

Gondoltam, nem rontom el az örömét.

Így kénytelen voltam hazudni, mint a vízfolyás.

Felszállás előtt:

Amit gondoltam: LE FOGUNK ZUHANNI! LE FOGUNK ZUHANNI!
Amit mondtam: Milyen, klassz, Pepe, hogy repülőre ülhetsz. Nagy élmény lesz! Alig várom, már, hogy felszálljon a gép!

Felszálláskor:

Amit gondoltam: Felszálláskor történik a legtöbb balesetet! Már a kifutópályán felrobbanunk. MEG FOGUNK HALNI!
Amit mondtam: Hú Pepe, ez a legklasszabb része repülésnek. Figyelj, mindjárt elemelkedünk. Érzed? Csodálatos!

TURBULENCIÁBA KERÜLTÜNK:

Amit gondoltam: MOST FOGUNK LEZUHANNI! SZERENCSÉTLEN GYEREKEM MIATTAM HAL MEG, AZ ÉN ÖTLETEM VOLT, HOGY HOZZUK MAGUNKKAL!
Amit mondtam: Micsoda élmény! Mintha hullámvasúton lennénk! Hihetetlen klassz, nem?

Leszálláskor:

Amit gondoltam: BELE FOGUNK ROHANNI VALAMIBE. NEM FOGJA TUDNI A PILÓTA LEFÉKEZNI A GÉPET! BERAKAD A FUTÓMŰ!
Amit mondtam: Őrült jó, ahogy a pilóta leteszi és lefékezi a gépet. Érzed? Hogy fékez!

Kiszállás után:

Amit gondoltam: Hajóval és autóval megyek haza. Vagy úszva és gyalog.
Amit mondtam: Alig várom már, hogy újra felszállhassunk!!!

Kérdés II.

Szóval a konferencia-mini-nyaralás, alatt forró dróton voltunk az anyukámmal, mert ZK megint sántítani kezdett. És nem használta a sarkát. És reggelente sírva ébredt, mert fájt a lába.

Nos, ez utóbbit mi is tanúsíthatjuk. Ma hajnalban felváltva masszíroztunk hajnali 4 és 6 között a gyerek lábát.

Nem estünk kétségbe, mert ma 10-re már volt időpontunk volt egy újabb ortopédorvossal.

Már először is a legjobbnál voltunk. De most is a legjobbhoz mentünk.

Van jó hírem és van rossz.

A jó hír, hogy ez az orvos nem Telkiben rendel, hanem a János kórházban, így lehetséges, hogy marad még pénzünk a nyaralásra is…

A további jó hír, hogy a gyerek teljesen egészséges. Minden lelete teljesen rendben van. Valóban maradványtünet a sántítás.

Hogy mi a rossz hír?

Hát az, hogy ZK fájdalmai csak akkor fognak elmúlni, ha két hétig, AMI 14 NAP, nem használja a lábát. Megismétlem: 14 napig pihennie kell a gyereknek. Nem szaladhat, nem ugrálhat, nem csinálhat semmi olyat, amit általában a nap 18 órájában szokott csinálni.

Ne értsetek félre: boldog vagyok, hogy nincs nagyobb probléma.

DE. DE MÁR A GONDOLATTÓL IS MEGFÁJDUL A FEJEM, HOGY FOGJUK EZT VÉGIGCSINÁLNI…

Tanács?

Esetleg jelentkező, aki a fent említett két hétre befogadja a lányomat?

VAGY ENGEM???

Kérdés I.

A mai első kérdésem:

Ki volt a századik?

Mert érdemel egy kis meglepetést...

Mindjárt jön a második kérdésem is. Ami SOKKAL nehezebb lesz...

Helyzetjelentés

1. Bőröndök bepakolva.
2. Gyerekek felkészítve.*
3. Előadás elkészítve.
4. Előadás elpróbálva.
5. Cseresznye leszedve. A madaraknak jó étvágyat a maradékhoz.
6. Repülőjegy elintézve.**
7. Madarak kiadva.
8. Rendrakás oké.
9. Porszívózás rendben.
10. MIT FELEJTETTEM EL?
11. Ide megyünk.

* Egy jön velünk, kettő marad itthon. Nem részletezem… ** Bár a férjem ezt az utolsó pillanatba intézte, így a gyerek business-en utazik, szülei turistán. EZT MOST NEM KOMMENTÁLOM.

PS: Köszönöm a sok megjegyzést a jutalomkönyv témájában. Közben beszéltem más mamákkal is, akik ugyanerről a jelenségről számoltak be más iskolákban, úgy tűnik, nem mi voltunk az egyetlenek, akik évzáró után a könyvesbolt felé vettük az irányt...
PPS: A pénzt felejtettem el! Pipa.

Az évzáró és bizonyítványosztás

Nehezen tudjuk kiismerni magunkat a szöveges értékelésben. Többen is kérdezték tőlünk milyen lett Pepe első bizonyítványa. Jó, feleltük. Mert fogalmunk sincs, hogy a szöveges értékelés, milyen jegyeket takar.

De úgy tűnik, hogy ez a „jó”, még sem elég jó.

Mert kis túlzással kb. 3 gyerek volt az osztályban, aki nem kapott az éves munkájáért jutalomkönyvet.

Mert kaptak kitűnők az ünnepség alatt. Egyesével szólították ki őket, egy és háromnegyed óráig tartott, míg az iskola összes kitűnője átvette a könyvét. (Pepének a hétvége a kirándulásé, így csak annyit mondott: Ennyi idő alatt már megjárhattam volna a Hármashatár-hegyet.)

Majd az osztályok visszavonultak a termeikbe, és kaptak könyvet azok, akiknek egy négyesük volt főtárgyból.

Pepének ez nem esett jól. De őszintén szólva én is bepöccentettem. MERT AZ ÉN GYEREKEM NEM FOG JUTATOLOMKÖNYV NÉLKÜL MARADNI!

Így aztán elmentünk egy könyvesboltba, és ünnepélyes keretek között átadtam neki a könyvet, amit választott…

Jól tettem, vagy jól tettem?