Tudjuk, hogy a férjemnek viszonya van a mosogatógéppel. Csak azért tűröm a kapcsolatot, mert a mosogatógép mosogat helyettem.
És rendben van, A. nyomogathatja meg pakolgathatja, ha tiszta lesz az edény.
És általában úgy megy a dolog, hogy berakjuk a piszkos edényt, megnyomunk rajta egy gombot és még egy gombot. És mosogat a gép.
És tényleg, mindenki fogta a botját a végét és tette a dolgát: Mi pakoltuk ki és be. A gép mosott.
És nem, nem az a csattanó, hogy elromlott a mosogatógép. Mert technikai értelemben nem romlott el. Mert tisztára mossa az edényt.
CSAK AZ AJTAJÁT NEM LEHET KINYITNI.
A. vette észre a dolgot.
Az első javaslatom az volt, hogy hagyjuk benne a tiszta edényt. Úgyis van elég tányérunk. Műszaki egyetemet végzett férjem azonban nem fogadta el ezt a meghunyászkodóan sunyi bölcsész megoldást.
Jó! Rendben van! Akkor játszunk keményen.
Azaz, a második javaslatom az volt, hogy tépjük ki az ajtaját. Nyilván egy ilyen ostoba szerető nem fog túljárni az eszünkön. Nos, nyilvánvaló, hogy a mérnök férjem ezt az agresszív bölcsész megoldásomat sem fogadta el.
Nem húzom az időtöket, mert nincs ebben a történetben ennyi.
A férjem behozta a csavarhúzókészletét. Nyilván meg lehet a problémát oldani intelligens mérnökként is.
Én visszavonultam.
Ha problémája van a szeretőjével, beszéljék meg ketten. Nem kellek én oda.
A férjem azonban nem tud nélkülem élni, így kisvártatva hív, hogy nem jutott előbbre a csavarhúzóival, mert NEM TALÁLT EGYETLEN CSAVART SEM A GÉPEN, AMIT KI TUDOTT VOLNA CSAVAROZNI.
Így kénytelen volt agresszív felesége tanácsára kitépni az ajtaját a gépnek.
Mert vannak mosogatógép-szeretők, akikkel csak így lehet beszélni.
Csak egy apró műanyag alkatrészdarab esett ki az ajtóból. Nyilván az tört el. És nyilván azt gondoljátok, hogy A. alig várta, hogy megjavíthassa.
Hát nem. Azóta is erős karizmainkat használjuk, ha tiszta edényhez akarunk jutni. És próbálunk nem kiabálni azokkal az ártatlanokkal, akik napközben becsukják a mosogatógép ajtaját. MERT AZT EGY NAP CSAK EGYSZER SZABAD BECSUKNI. Este indítás előtt.
És jól megvagyunk így, bár azt hiszem, egy hosszú és szép kapcsolatnak lesz hamarosan vége…
2010. február 9., kedd
2010. február 8., hétfő
Super Bowl: A váratlan fordulat
A. rákattant az amerikai futballra. Mondjuk, hogy életében „rendes” focit sem nézett, így a fordulat meglepő.
Próbáltam jó feleségként vele tartani a hobbijában, és mit mondjak, nincsenek ellenemre azok kis édes fenekű futó játékosok. A nagy darabok nem annyira gusztusosak, őket meghagyom másoknak. (Bár kiderült közben, hogy amit én édes kis fenéknek néztem, az valószínűleg egy kétméteres és 150 kilós pasihoz tartozott, miután valaki felhívta a figyelmemet, hogy az édes kis fenekűt hasonlítsam a pálya szélén álló 180 centis vízhordó fickóhoz. VANNAK, AKIK MINDIG ELRONTJÁK A KEDVEMET…)
Lényeg a lényeg, a férjem komolyan veszi új hobbiját, hogy a következőket határozta el: 1) tegnap este korán lefekszik; 2) éjfélkor felkel; 3) megnézi a döntőt; 4) visszafekszik aludni; 5) hatkor felkel és munkába megy.
Én persze ebből csak az 1. és 6. pontra vállalkoztam. De ha már úgyis fél éjszaka fent van az uram, lefekvés előtt betettem egy adag mosást, és utasítottam, hogy éjjel rakja át a szárítóba, majd a száraz ruhát hajtogassa el. MERT MIRE VALÓ A REKLÁMSZÜNET, HA NEM ERRE...
Azt már nem tettem hozzá, hogy rakja is el a tiszta ruhát, mert nem akartam telhetetlennek látszani.
A tervet A. az első ponttal kezdte, amit könnyen és gyorsan teljesített.
A meglepetés az volt, hogy éjfélkor tényleg felkelt és elvonult tévét nézni. Itt nekem néhány óra kiesett, de hajnali 4-kor jött vissza A. A TISZTA RUHÁT HOZTA ELPAKOLNI.
Azt állította, hogy végignézte a döntőt, melyet idén az Indianapolis Colts játszott New Orleans Saints ellen.
Hogy ki nyert a férjem szerint?
HÁT A SAINT LOUIS…
Csak azt remélem, hogy a fáradtság beszélt belőle, és nem a kurvával kavart megint…
Próbáltam jó feleségként vele tartani a hobbijában, és mit mondjak, nincsenek ellenemre azok kis édes fenekű futó játékosok. A nagy darabok nem annyira gusztusosak, őket meghagyom másoknak. (Bár kiderült közben, hogy amit én édes kis fenéknek néztem, az valószínűleg egy kétméteres és 150 kilós pasihoz tartozott, miután valaki felhívta a figyelmemet, hogy az édes kis fenekűt hasonlítsam a pálya szélén álló 180 centis vízhordó fickóhoz. VANNAK, AKIK MINDIG ELRONTJÁK A KEDVEMET…)
Lényeg a lényeg, a férjem komolyan veszi új hobbiját, hogy a következőket határozta el: 1) tegnap este korán lefekszik; 2) éjfélkor felkel; 3) megnézi a döntőt; 4) visszafekszik aludni; 5) hatkor felkel és munkába megy.
Én persze ebből csak az 1. és 6. pontra vállalkoztam. De ha már úgyis fél éjszaka fent van az uram, lefekvés előtt betettem egy adag mosást, és utasítottam, hogy éjjel rakja át a szárítóba, majd a száraz ruhát hajtogassa el. MERT MIRE VALÓ A REKLÁMSZÜNET, HA NEM ERRE...
Azt már nem tettem hozzá, hogy rakja is el a tiszta ruhát, mert nem akartam telhetetlennek látszani.
A tervet A. az első ponttal kezdte, amit könnyen és gyorsan teljesített.
A meglepetés az volt, hogy éjfélkor tényleg felkelt és elvonult tévét nézni. Itt nekem néhány óra kiesett, de hajnali 4-kor jött vissza A. A TISZTA RUHÁT HOZTA ELPAKOLNI.
Azt állította, hogy végignézte a döntőt, melyet idén az Indianapolis Colts játszott New Orleans Saints ellen.
Hogy ki nyert a férjem szerint?
HÁT A SAINT LOUIS…
Csak azt remélem, hogy a fáradtság beszélt belőle, és nem a kurvával kavart megint…
2010. február 5., péntek
Csak egy gyors kérdés…
Egész életemet alapjaiban megváltoztató döntést hoztam: Ezentúl nem fogom a DM kuponfüzeteit a szemétbe dobni, hanem átnézem őket, és azokat a termékeket, amelyeket egyébként is használunk megveszem 50%-os kedvezménnyel. És azokat is, amelyeket nem használunk, de úgy érzem, hogy használhatnánk.
Tegnap este átolvastam a kuponfüzetet.
És a következő a kérdésem: Jól olvasom, hogy extra erős melegítő lóbalzsamot is lehet kapni a DM-ben? És az alkérdés: MI EZ???
Tegnap este átolvastam a kuponfüzetet.
És a következő a kérdésem: Jól olvasom, hogy extra erős melegítő lóbalzsamot is lehet kapni a DM-ben? És az alkérdés: MI EZ???
2010. február 4., csütörtök
Fogyókúrázom. MÁR MEGINT...
Az van, hogy nemcsak hogy kiselejteztem a ruhatáram nagy részét, de december eleje óta híztam még öt kilót is, így hacsak valami csoda nem történik pizsamagatyába megyek tanítani jövő héten. Mert vásárolni utálok, de nem is fogok míg ekkora a fenekem, mert ez nyilván csak átmeneti állapot lehet.
Első lépésként kölcsönkértem Valitól A francia nők nem híznak c. könyvet. Mondjuk Vali mondta, hogy a könyv ELOLVASÁSÁTÓL nem fogok lefogyni, csak ha a leírt szabályokat be is tartom.
Az első szabályig jutottam el egyelőre.
A feladat az, hogy három hétig le kell mindent, amit ettem és ittam. Majd meg kell határoznunk, hogy melyik az a pont, ahol szorosabbra foghatjuk magunkat.
A könyvbeli példák a következők voltak: A lista hatására az egyik nő rájött, hogy minden este megiszik egy nagy pohár sört, pedig ő nem is szereti a sört. A másik nő meg rájött, hogy túl sok tésztát eszik. A harmadik arra, hogy túl sok édességet eszik. A szerző javasolta ezeknek a nőknek, hogy 1) ne igyon este sört, pláne, ha nem is szereti; 2) egyen kevesebb tésztát; 3) egyen kevesebb süteményt.
Milyen nehéz lehet ez?
Persze képtelen voltam három hétig vezeti az ételnaplómat, három nap után meguntam. A jegyzeteim alapján a következő tanulságokat vontam le:
1. Mindennap minden étkezést kétszer fogyasztok el.
2. Egyetlen alkalommal sokat eszem.
3. Étkezések között nassolok.
4. Megeszem a gyerek utáni maradékokat, ételt nem dobunk ki felkiáltással.
5. Rengeteg édességet eszem.
6. Olyan ételeket is eszem, amit nem szeretek. (Pedig, hogy röhögtem a sörös nőn…)
7. Eszem, ha unatkozom.
8. Eszem, ha stresszes vagyok.
9. Eszem, ha boldog vagyok.
10. VAGYIS ÁLLANDÓAN ESZEM.
Kicsit bizonytalan vagyok, ebből melyik EGY miatt hízom el.
De akkor hol kezdjem?
Mondjuk minden éremnek két oldala van. Ha egy kicsit pozitívabb életszemlélettel rendelkeznék, akkor tekinthetnénk magamra úgy, mint valami biológiai csodára, aki annak ellenére állandóan zabál nem is OLYAN NAGYON kövér.
Csak kicsit nagyon kövér…
Első lépésként kölcsönkértem Valitól A francia nők nem híznak c. könyvet. Mondjuk Vali mondta, hogy a könyv ELOLVASÁSÁTÓL nem fogok lefogyni, csak ha a leírt szabályokat be is tartom.
Az első szabályig jutottam el egyelőre.
A feladat az, hogy három hétig le kell mindent, amit ettem és ittam. Majd meg kell határoznunk, hogy melyik az a pont, ahol szorosabbra foghatjuk magunkat.
A könyvbeli példák a következők voltak: A lista hatására az egyik nő rájött, hogy minden este megiszik egy nagy pohár sört, pedig ő nem is szereti a sört. A másik nő meg rájött, hogy túl sok tésztát eszik. A harmadik arra, hogy túl sok édességet eszik. A szerző javasolta ezeknek a nőknek, hogy 1) ne igyon este sört, pláne, ha nem is szereti; 2) egyen kevesebb tésztát; 3) egyen kevesebb süteményt.
Milyen nehéz lehet ez?
Persze képtelen voltam három hétig vezeti az ételnaplómat, három nap után meguntam. A jegyzeteim alapján a következő tanulságokat vontam le:
1. Mindennap minden étkezést kétszer fogyasztok el.
2. Egyetlen alkalommal sokat eszem.
3. Étkezések között nassolok.
4. Megeszem a gyerek utáni maradékokat, ételt nem dobunk ki felkiáltással.
5. Rengeteg édességet eszem.
6. Olyan ételeket is eszem, amit nem szeretek. (Pedig, hogy röhögtem a sörös nőn…)
7. Eszem, ha unatkozom.
8. Eszem, ha stresszes vagyok.
9. Eszem, ha boldog vagyok.
10. VAGYIS ÁLLANDÓAN ESZEM.
Kicsit bizonytalan vagyok, ebből melyik EGY miatt hízom el.
De akkor hol kezdjem?
Mondjuk minden éremnek két oldala van. Ha egy kicsit pozitívabb életszemlélettel rendelkeznék, akkor tekinthetnénk magamra úgy, mint valami biológiai csodára, aki annak ellenére állandóan zabál nem is OLYAN NAGYON kövér.
Csak kicsit nagyon kövér…
2010. február 3., szerda
Plüssállatok: egyformát vagy különbözőt?
Mióta bakkát és morzsit elvettem a lányoktól (valahol dokumentáltam, csak lusta vagyok megkeresni…) felértékelődött a plüssállatok szerepe. Mert aludni és utazni csak úgy lehet, ha valamit közben morzsolgatunk. Valami puhát és szőröset. (Most ezen nem viccelődöm, pedig tudnék.)
Jobbára az elfekvő készletekből választják ki a lányok azt az állatot, amelyre éppen szükségük van, de azért szoktak újakat is kapni.
Ehhez csak kellően hisztizniük kell a megfelelő boltban.
Szóval a Marks & Spencerben állunk sorban két fehér plüssmacival, amelyek szőrben és puhaságban is éppen megfelelőek voltak, amikor egy néni szóba elegyedik velem. Konkrétan lecseszett, hogy miért veszek egyforma plüssállatot a lányoknak. Csak veszekedés lesz belőle. Mert ők (a néni és a lánytestvére, legalábbis ezt feltételeztem a szövegkörnyezetből) mindig mindenből két különbözőt kaptak: egy rózsaszínt és egy kéket. (Most megint ne vegyük figyelembe azt a tényt, hogy a boltban csak egyfajta plüssmaci volt egyfajta fehér színben.) Persze nem álltam meg a kérdést, hogy nem volt-e soha vita a különböző színű dolgok miatt. Mire a néni önelégülten mosolygott: Nem. MERT KÖLCSÖNÖSEN UTÁLTUK EGYMÁST SZÍNÉT.
Az én lányaimat más fából faragták: Mindig tudnak veszekedni. Ezért sem tudjuk az egyforma vagy különböző vitát eldönteni.
A néni által javasolt taktikát el sem tudom képzelni: Ha valamiből veszek egy rózsaszínt ÉS egy kéket, nyilván a rózsaszínért mennének ölre lányaim. MERT A KÉK MANAPSÁG NEM SZÍN EGY LÁNYNAK.
De mi van, ha nem a színekkel variálok, hanem két különböző állatot kapnak: Mondjuk egy kutyát és egy nyulat. (Mindkettő kedvelt plüssállat a maga jogá.) Először veszekednek, hogy melyik kié legyen. Bakka szokott engedni. A béke nem tart sokáig, mert ZK rögtön megváltoztatja a döntését: Mégis a másikat szeretné. Másodszorra Bakka nem enged, bár bevallja, hogy neki viszont ZK-é tetszik jobban. Rögtön átlátom, mit is kell javaslom: lányok cseréljetek! NA AZT MÁR NEM! „SZÓ SEM LEHET RÓLA, HOGY CSERÉLJÜNK!”
De hogy vesznek össze a plüssállatokon, ha azok teljesen egyformák. Nagyon egyszerűen.
Én: Bakka itt a macid.
Bakka: Nem kell.
Én: De a tiéd.
Bakka: EZ A MACI NEM AZ EGYÉM!
Én: Bakka a tiéd!
Bakka: NEM AZ ENYÉM.
Én [tökre furdalt a kíváncsiság]: Bakka, ugyanolyan mindkettő! Honnan tudod, hogy nem a tiéd?
Bakka: MERT UNDORÍTÓ ZK SZAGA VAN! EZ NEM KELL NEKEM!
Hát ezért mondtam, hogy ebben a csatában nem nyerhetek…
Jobbára az elfekvő készletekből választják ki a lányok azt az állatot, amelyre éppen szükségük van, de azért szoktak újakat is kapni.
Ehhez csak kellően hisztizniük kell a megfelelő boltban.
Szóval a Marks & Spencerben állunk sorban két fehér plüssmacival, amelyek szőrben és puhaságban is éppen megfelelőek voltak, amikor egy néni szóba elegyedik velem. Konkrétan lecseszett, hogy miért veszek egyforma plüssállatot a lányoknak. Csak veszekedés lesz belőle. Mert ők (a néni és a lánytestvére, legalábbis ezt feltételeztem a szövegkörnyezetből) mindig mindenből két különbözőt kaptak: egy rózsaszínt és egy kéket. (Most megint ne vegyük figyelembe azt a tényt, hogy a boltban csak egyfajta plüssmaci volt egyfajta fehér színben.) Persze nem álltam meg a kérdést, hogy nem volt-e soha vita a különböző színű dolgok miatt. Mire a néni önelégülten mosolygott: Nem. MERT KÖLCSÖNÖSEN UTÁLTUK EGYMÁST SZÍNÉT.
Az én lányaimat más fából faragták: Mindig tudnak veszekedni. Ezért sem tudjuk az egyforma vagy különböző vitát eldönteni.
A néni által javasolt taktikát el sem tudom képzelni: Ha valamiből veszek egy rózsaszínt ÉS egy kéket, nyilván a rózsaszínért mennének ölre lányaim. MERT A KÉK MANAPSÁG NEM SZÍN EGY LÁNYNAK.
De mi van, ha nem a színekkel variálok, hanem két különböző állatot kapnak: Mondjuk egy kutyát és egy nyulat. (Mindkettő kedvelt plüssállat a maga jogá.) Először veszekednek, hogy melyik kié legyen. Bakka szokott engedni. A béke nem tart sokáig, mert ZK rögtön megváltoztatja a döntését: Mégis a másikat szeretné. Másodszorra Bakka nem enged, bár bevallja, hogy neki viszont ZK-é tetszik jobban. Rögtön átlátom, mit is kell javaslom: lányok cseréljetek! NA AZT MÁR NEM! „SZÓ SEM LEHET RÓLA, HOGY CSERÉLJÜNK!”
De hogy vesznek össze a plüssállatokon, ha azok teljesen egyformák. Nagyon egyszerűen.
Én: Bakka itt a macid.
Bakka: Nem kell.
Én: De a tiéd.
Bakka: EZ A MACI NEM AZ EGYÉM!
Én: Bakka a tiéd!
Bakka: NEM AZ ENYÉM.
Én [tökre furdalt a kíváncsiság]: Bakka, ugyanolyan mindkettő! Honnan tudod, hogy nem a tiéd?
Bakka: MERT UNDORÍTÓ ZK SZAGA VAN! EZ NEM KELL NEKEM!
Hát ezért mondtam, hogy ebben a csatában nem nyerhetek…
2010. február 2., kedd
Grice maximái: Lúdtalp és tampon
Ma a szemészet volt a soron, de megkíméllek benneteket a részletekről. Pláne, hogy A. vitte a gyerekeket.
Úgyhogy mára ez jutott:
Tanítjuk az egyetemen Grice társalgási maximáit (nagyjából: amit mondunk érthető, kellően, de ne túl informatív, releváns és igaz legyen). Illetve a kollégáim tanítják. Nekem csak vizsgáztatás jutott, de nem volt gond, mert a válaszokat is leírták nekem.
A példapárbeszéd, amely alapján a diákoknak Grice maximáiról kellett beszélni a következő volt:
A: Do you like John and Kate?
B: Kate is fun.
Pedig nekem sokkal jobb példám van. A síelés első napja után zajlott le az alábbi rövid párbeszéd köztem és a férjem között:
A.: Megint fáj a talpam.
Én: Basszus, nem menstruálok.
Elmagyarázom:
A „megint” arra vonatkozik, hogy tavaly is megfájdult A. lába a síbakancsban az első nap után. Mert mint tudjuk lúdtalpa van. Lúdtalpbetétet nem hord. MERT ILYEN KEMÉNY CSÁVÓ A FÉRJEM. Amikor a gyógytornász megüzente neki, hogy talpbetét nélkül tönkre fog menni a térde, csak annyit üzent vissza a férjem, hogy az már megtörtént. MONDTAM, HOGY KEMÉNY. A „basszus” arra vonatkozik, hogy valami csoda folytán idén nem a síelés három napja alatt menstruálok. (Ami tök jó, mert így nem kell egy kis hegyi WC-ben síruhában tampont cserélnem…) Most, hogy ennyire jutottunk rá is térek az összefüggés feltárása. A menstruálás azért informatív, mert abból megtudja a férjem, hogy nem csomagoltam tampont. Ami azért szükséges, mert síelések alkalmából tamponból szoktam lúdtalpbetétet szerkeszteni neki. Mindenestre este feltúrtam a táskámat és megtaláltam a vésztartalékot.
Én: Van tamponom!
A.: Jó, de ragasztócsík is kell hozzá.
Mert a férjem tök burzsuj lett. ÉN még emlékszem, amikor WC-papírba tekert tamponból lett a lúdtalpbetéte. DE MOST MÁR RAGASZTÓCSÍK KELL NEKI. MERT SOSEM ISMER MÉRTÉKET AZ ÉN URAM.
És akkor egy pillanatig elbizonytalanodtam. Mert celluxunk nem volt. Mondjuk a recepcióról tudtam volna kérni.
DE JOBB ÖTLETEM TÁMADT!
Nemcsak tampon volt nálam vésztartalékban, hanem tisztasági betét is (szívesen!). A tisztasági betéten pedig van ragasztócsík.
A. húzta a száját.
De aztán elkészítettem neki a tisztasági betétbe tekert tampont. És a prototípus megnyerte a tetszését.
A beragasztást előszörre persze elrontotta, de aztán szóltam, hogy HOSSZÁBA NE KERESZTBE.
És másnap (és harmadnap) már nem is fájt a talpa síelés közben…
Úgyhogy mára ez jutott:
Tanítjuk az egyetemen Grice társalgási maximáit (nagyjából: amit mondunk érthető, kellően, de ne túl informatív, releváns és igaz legyen). Illetve a kollégáim tanítják. Nekem csak vizsgáztatás jutott, de nem volt gond, mert a válaszokat is leírták nekem.
A példapárbeszéd, amely alapján a diákoknak Grice maximáiról kellett beszélni a következő volt:
A: Do you like John and Kate?
B: Kate is fun.
Pedig nekem sokkal jobb példám van. A síelés első napja után zajlott le az alábbi rövid párbeszéd köztem és a férjem között:
A.: Megint fáj a talpam.
Én: Basszus, nem menstruálok.
Elmagyarázom:
A „megint” arra vonatkozik, hogy tavaly is megfájdult A. lába a síbakancsban az első nap után. Mert mint tudjuk lúdtalpa van. Lúdtalpbetétet nem hord. MERT ILYEN KEMÉNY CSÁVÓ A FÉRJEM. Amikor a gyógytornász megüzente neki, hogy talpbetét nélkül tönkre fog menni a térde, csak annyit üzent vissza a férjem, hogy az már megtörtént. MONDTAM, HOGY KEMÉNY. A „basszus” arra vonatkozik, hogy valami csoda folytán idén nem a síelés három napja alatt menstruálok. (Ami tök jó, mert így nem kell egy kis hegyi WC-ben síruhában tampont cserélnem…) Most, hogy ennyire jutottunk rá is térek az összefüggés feltárása. A menstruálás azért informatív, mert abból megtudja a férjem, hogy nem csomagoltam tampont. Ami azért szükséges, mert síelések alkalmából tamponból szoktam lúdtalpbetétet szerkeszteni neki. Mindenestre este feltúrtam a táskámat és megtaláltam a vésztartalékot.
Én: Van tamponom!
A.: Jó, de ragasztócsík is kell hozzá.
Mert a férjem tök burzsuj lett. ÉN még emlékszem, amikor WC-papírba tekert tamponból lett a lúdtalpbetéte. DE MOST MÁR RAGASZTÓCSÍK KELL NEKI. MERT SOSEM ISMER MÉRTÉKET AZ ÉN URAM.
És akkor egy pillanatig elbizonytalanodtam. Mert celluxunk nem volt. Mondjuk a recepcióról tudtam volna kérni.
DE JOBB ÖTLETEM TÁMADT!
Nemcsak tampon volt nálam vésztartalékban, hanem tisztasági betét is (szívesen!). A tisztasági betéten pedig van ragasztócsík.
A. húzta a száját.
De aztán elkészítettem neki a tisztasági betétbe tekert tampont. És a prototípus megnyerte a tetszését.
A beragasztást előszörre persze elrontotta, de aztán szóltam, hogy HOSSZÁBA NE KERESZTBE.
És másnap (és harmadnap) már nem is fájt a talpa síelés közben…
2010. február 1., hétfő
Egy újabb orvosi témájú bejegyzés
Törött szárnyú Bakka köszöni szépen jól van. Már tud egyedül öltözködni, hétvégén szánkózott. És egyáltalán nem örül, hogy pénteken lekerül a válláról a kötés: „Mamika, olyan kényelmes, úgy megszoktam már. Maradjon rajta még!”
De mit nekünk Bakka, amikor van egy krónikus beteg gyerekünk is!
A rossz hírről már írtam: Az öthónapos gyógyszeres kezelés utánévelején nem sikerült a leállás.
Különböző okok miatt csak múlt héten jutottunk el az orvoshoz ZK-val. A fájdalmas, sántító tünetei addigra elmúltak, mert dr. A. úgy gondolta, hogy a gyógyszeres terápiát simán folytathatjuk. Mondjuk miután hezitáltam, felhívta ZK orvosát, aki telefonom megerősítette a döntésünket.
A vizsgálat igazán eseménydús volt. ZK viháncolt és mórikálta magát. Valahogy nagyobb örömmel várja a találkozókat, mióta FH helyett Doktor Bubónak hívom az orvosát. Mondjuk ezen kicsit fel volt háborodva [az orvos, nem ZK]:
Én: Tényleg hasonlít Doktor Bubóra.*
Az orvos: Na, nem mondja.
Én: De! Határozottan!
Az orvos: De hát én magas és sovány vagyok. Doktor Bubó meg alacsony és kövér! Köpcös!
Itt nem mertem tovább feszíteni a húrt, hogy szemüveg, meg haj, meg kerek fej, így csak a háta mögött hívjuk Doktor Bubónak.
Szóval pucér ZK-t vizsgálja, amikor az asszisztense felhozza az egyik kedvenc témámat: „Milyen nagy hasa van ZK-nak”. Ilyenkor mindig vidáman mesélem el, hogy minden gyerekem pókhasú. És Pepével még ultrahangra is küldött a gyerekorvos, kukucskáljuk meg, mi lehet a hasában. Mivel kincset nem találtunk, sikerült meggyőznöm a gyerekorvost, hogy örökletes pókhasúságban szenvednek a gyerekeim. Mert nekem is pókhasam van. És az anyukámnak is. „És egyébként is borzalmasan néz ki a testem”, fejeztem be a kiselőadást az asszisztensnek. És az asszisztens azt válaszolta, hogy ő is tudna mesélni, de nem teszi, mert a doktor úr (ő nem hívja D.B-nek a főnökét) nem szereti az ilyen beszédet.
Rendben van. Értek a szóból. Ezért van blogom, nem fogok senkit terhelni.
És folytatódik a vizsgálat, amikor A. és Bakka is benyomulnak a vizsgálóba, mert természetesen Bakkának éppen a kulcspillanatban kellett W.C.-re mennie. És D.B. éppen azt nézi, hogy ZK lúdtalp gyanús. Nem túl súlyos, de azért vigyük el Szőke tanár úrhoz**. És akkor férjem úgy érzi itt az idő, hogy közbe szóljon.
A.: Doktor úr azt hiszi, hogy ZK-nak lúdtalpa van? Látná az én lábamat. Az a lúdtalp! Tőlem örökölte!
Az orvos csak néz, majd megkérdezi, nem túl bölcsen: Ilyen család?
Igen, ilyen család vagyunk.
Az asszisztens hangosan röhög. Hogy miért, nem értem… És persze A. sem ért semmit…
A vizsgálat eredménye szokás szerint bíztató, mert továbbra is alacsony aktivitású a betegség. Magyarul: Nem súlyos, csak rohadt makacs.
Persze azt továbbra sem tudjuk, mitől és miért fog elmúlni… Ha elmúlik…
Folyt. köv.: Márciusi gyógyszerváltás. ALIG VÁROM!
* Nem, nem szabad asszociáció útján jutottam erre a megfigyelésre, hanem a vizsgáló falára volt egy Doktor Bubó festve.
** Újabb orvos, de most nem fontos, ki is ő és honnak ismerjük.
*** Mert mindig minden kurva jó, csak a gyerek nem gyógyul meg.
De mit nekünk Bakka, amikor van egy krónikus beteg gyerekünk is!
A rossz hírről már írtam: Az öthónapos gyógyszeres kezelés utánévelején nem sikerült a leállás.
Különböző okok miatt csak múlt héten jutottunk el az orvoshoz ZK-val. A fájdalmas, sántító tünetei addigra elmúltak, mert dr. A. úgy gondolta, hogy a gyógyszeres terápiát simán folytathatjuk. Mondjuk miután hezitáltam, felhívta ZK orvosát, aki telefonom megerősítette a döntésünket.
A vizsgálat igazán eseménydús volt. ZK viháncolt és mórikálta magát. Valahogy nagyobb örömmel várja a találkozókat, mióta FH helyett Doktor Bubónak hívom az orvosát. Mondjuk ezen kicsit fel volt háborodva [az orvos, nem ZK]:
Én: Tényleg hasonlít Doktor Bubóra.*
Az orvos: Na, nem mondja.
Én: De! Határozottan!
Az orvos: De hát én magas és sovány vagyok. Doktor Bubó meg alacsony és kövér! Köpcös!
Itt nem mertem tovább feszíteni a húrt, hogy szemüveg, meg haj, meg kerek fej, így csak a háta mögött hívjuk Doktor Bubónak.
Szóval pucér ZK-t vizsgálja, amikor az asszisztense felhozza az egyik kedvenc témámat: „Milyen nagy hasa van ZK-nak”. Ilyenkor mindig vidáman mesélem el, hogy minden gyerekem pókhasú. És Pepével még ultrahangra is küldött a gyerekorvos, kukucskáljuk meg, mi lehet a hasában. Mivel kincset nem találtunk, sikerült meggyőznöm a gyerekorvost, hogy örökletes pókhasúságban szenvednek a gyerekeim. Mert nekem is pókhasam van. És az anyukámnak is. „És egyébként is borzalmasan néz ki a testem”, fejeztem be a kiselőadást az asszisztensnek. És az asszisztens azt válaszolta, hogy ő is tudna mesélni, de nem teszi, mert a doktor úr (ő nem hívja D.B-nek a főnökét) nem szereti az ilyen beszédet.
Rendben van. Értek a szóból. Ezért van blogom, nem fogok senkit terhelni.
És folytatódik a vizsgálat, amikor A. és Bakka is benyomulnak a vizsgálóba, mert természetesen Bakkának éppen a kulcspillanatban kellett W.C.-re mennie. És D.B. éppen azt nézi, hogy ZK lúdtalp gyanús. Nem túl súlyos, de azért vigyük el Szőke tanár úrhoz**. És akkor férjem úgy érzi itt az idő, hogy közbe szóljon.
A.: Doktor úr azt hiszi, hogy ZK-nak lúdtalpa van? Látná az én lábamat. Az a lúdtalp! Tőlem örökölte!
Az orvos csak néz, majd megkérdezi, nem túl bölcsen: Ilyen család?
Igen, ilyen család vagyunk.
Az asszisztens hangosan röhög. Hogy miért, nem értem… És persze A. sem ért semmit…
A vizsgálat eredménye szokás szerint bíztató, mert továbbra is alacsony aktivitású a betegség. Magyarul: Nem súlyos, csak rohadt makacs.
Persze azt továbbra sem tudjuk, mitől és miért fog elmúlni… Ha elmúlik…
Folyt. köv.: Márciusi gyógyszerváltás. ALIG VÁROM!
* Nem, nem szabad asszociáció útján jutottam erre a megfigyelésre, hanem a vizsgáló falára volt egy Doktor Bubó festve.
** Újabb orvos, de most nem fontos, ki is ő és honnak ismerjük.
*** Mert mindig minden kurva jó, csak a gyerek nem gyógyul meg.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
