Miki bácsi körömpörköltje (VKF IX)

Miki bácsi a férjem nagybátyja/keresztpapája. Nyáron halt meg a nagy fák alatt. 67 éves volt. Ahogy búcsúztunk tőle számtalan alkalommal előjött, hogy Miki mennyire szeretett élni és enni. És hogy mennyire örülne, ha látná, hogy templom után szalonnát eszünk hagymával. De biztos látja! Igaz? Igaz!

Arról kevesebb szó esett, hogy Miki mennyire szeretett etetni. De nem olyan nyalós-nagymamás módon, hogy „mit főzzek nektek?”, „mit ennétek szívesen”, „mit kívántok?”, hanem főzött, amit főzött, és aztán jó napot jó étvágyat! Persze ez volt a szerencsém! Így én, aki a tejbegríz-párizsis kenyér-málnás joghurthab szentháromságon nőttem fel, ehettem a körömpörköltjéből. A csülkös körömpörköltjéből, amit bográcsban készített. Úgy emlékszem, hogy mindig szabadtűz felett készült az étel, de ez nyilván nem így van, mert mindkét lányom születése után kaptam tőle körömpörkölt-komatálat, és ZK november végén született. Nyilván az az adag nem bográcsban készült, hanem kuktában (?).

Hogy csinálta? Így:

Kevés zsíron megdinsztelte a nagyon sok apróra vágott hagymát, piros paprikát rakott bele és szép húsos szőrtelen csülköt és szép egészséges szőrtelen körmöt. Keverés után paprikát (pár darabot), paradicsomot (egy-két szemet), sót és köményt adott hozzá. Folyton keverte és az eresztett lé mennyisége alapján öntötte fel kevés vízzel. Szokott még fehérbort is beletenni. Hagyta, hogy az egész megfőjön. Az igazi szaftot a hagyma, paprika, paradicsom adta.

Friss fehérkenyérrel és kovászos uborkával ettük.


A képet loptam. Innen. Elnézést kérek! Miki bácsi körömpörköltjéről nincs kép. S már nem is lesz.

Sajnos.

Az utolsó bejegyzés, amelyben a kisebbik lányomat szidom (a héten)

Zsivány. ZK zsivány. És mivel azt ígértem, hogy a pelenkákról nem fogok írni, most tekintsük át a pelenka frontot!

A nagyobb gyerekek (amíg szükség volt rá) pelenkában töltötték a napjaikat. Aztán bugyiban/alsónadrágban. Láttam a boltban, hogy „windeln slip” is van a világon (bugyipelenka? Fogalmam sincs, hogy kell ezt magyarul mondani. Az eredeti meg németül van? A slip az nem angol? Egyáltalán nem élvezem, hogy ezen kell gondolkodnom!), de nem igazán értettem a dolgot. Mire kellhet? Nem úgy van, hogy egyik nap levesszük a gyerekről a pelenkát, szólunk neki, hogy mostantól a WC-be intézze a dolgát és ráadjuk az alsónadrágot és kész szobatisztaságra szoktatás? Természetesen ZK esetében, mivel még nincs két éves, szó sincs a szobatisztaságra szoktatásról. Még szennyezzük egy kicsit a környezetünket az eldobható pelenkákkal.

De azért kezdem kapizsgálni, milyen piaci rést tömhetnek be bugyipelenkák!

ZK-t LEHETETLEN tisztába tenni, anélkül, hogy két ember lefogná. És így is csak oldalról szabad közelíteni hozzá, mert rúg. Meglepően erőseket. Gyomorirányba.

Nyilván a bugyipelenkával könnyebb lenne. Csak felhúzza mosolyogva. Tetszeni fog neki. Zseni vagyok! És igen! Igen! Igen! Bevált!

Hogy mi a problémám? Ahogy Pepe mondja, hülyeség, hogy bugyipelenka. Olyan nincs. Vagy bugyi, vagy pelenka. Mélységesen egyetértek. Már csak azért is, mert ez az oximoron (egyik kedvenc szavam! Tudjátok a műanyag fakanál.) 30 forinttal drágább, mint a hagyományos pelenka. Darabonként. Ami napi minimum 150 forint plusz kiadást jelent. És most erősen nagyvonalú vagyok, mert csak napi öttel számolok, pedig legalább nyolcat használunk el egy nap!

Ha elfogadom azt az optimista feltételezést, hogy ZK fél év múlva szobatiszta lesz, akkor 27000 forint pluszkiadást jelent a lányom zsiványsága. És persze zsugori vagyok, mint a fene, úgyhogy nyilvánvaló, hogy hova akarok kilyukadni:

Zsebpénzlevonás lesz!

Fogalmam sincs, hogy mikortól követelik a gyerekek a zsebpénzt olyan intenzíven, hogy a szülőnek be kell adnia a derekát. De mondjuk, feltételezzük a 10 éves kort. Arról sincs fogalmam, hogy mennyi a heti tarifa, de mondjuk 200 forint? 300? Nagyvonalú leszek, számoljunk 500 forinttal!

ZK! Az a tény, hogy képtelen vagy naponta 8 alkalommal 10 másodperce nyugton maradni, úgy tűnik, hogy egy teljes évi zsebpénzedbe fog kerülni!

Előre szólok, utólag ne hibáztass! És boldog lehetsz, hogy a születésnapi pénzedhez nem nyúlok!

Szeretlek,

Mamika.

Bodrogi második!!!

Most telefonált A. a müncheni repülőtérről, hogy Bodrogi második lett az időfutam-világbajnokságon!!!

Persze foglalmam sem volt róla, mert egy pillanat szabadidőm sem volt ma.

22 másodpercenként kellett taknyot porszívóznom a gyerekek orrából.

Hurrá!!!

Itt az Index hír. Megnyugodhatunk, mert megírták, hogy Pekingben dobogón lesz.

Hurrá!!!

Miért utálom az anyósomat? (Szia Ági!)

Először is, sosem szólítom, beszélek róla, mint az anyósom. A nevén hívom.

Másodszorra nem gondolom, hogy legjobb barátnők vagyunk (az anyukámmal sem), de sosem uszítok ellene, sem nyíltan, sem titokban. Úgy gondolom, hogy korrekt a kapcsolat. Nem zavarjuk egymás köreit. Persze az is sokat segít, hogy az unokái születése óta több ezer óra ingyenes baby-sitter szolgáltatást nyújtott. (KÖSZÖNÖM! KÖSZÖNÖM!)

Szombaton látogatóba jöttek. Miután elmentek, elkezdtük a gyerekeket fürdetni és a gyógyszereiket adagolni. Pepe antibiotikumot kap. Előveszem az üveget, amiben már csak egy kicsinek kellett volna lenni. Az üveg tele van. Valaki felhígította vízzel!

Jó tulajdonságaim közül a türelmetlenségem és a lustaságom szokott leggyakrabban panaszra okot adni. Hirtelen haragom a szoros harmadik. Ahogy észre veszem, hogy mi történt a gyógyszeres üveggel, a fejem lerepül a helyéről. Ordítottam. Kiabáltam . Hangosan megkérdezem A.-t, hogy ki hígította fel a gyerek gyógyszerét. Fogalma sincs, mondja. Újra megkérdezem. Biztos a mamám, nyögi ki végül. Követelem, hogy hívja fel. Felhívja. A beszélgetést gondolom, hogy nem segíti, hogy a háttérben kiabálok. Antibiotikum!!! Hogy mert hozzányúlni??? A beszélgetés végén A. leteszi a telefont. Teljesen kiborulok. Elmondom a mamáját mindennek.

Mi történik ez után?

Hogy mi történik? Tudni akarjátok, ugye?

A. bevallja, hogy nem is beszélt a mamájával telefonon. Csak úgy tett, mintha beszélne vele. Mert valójában ő hígította fel az orvosságot, mert unta már, hogy egész délelőtt azon problémázom, hogy miért fogyott el olyan gyorsan az antibiotikum. Csak nem merte megmondani.

Tanulság: Miért fogyott el olyan gyorsan a gyógyszer? Mert az orvos rossz mennyiséget írt fel.

Kérdés: Hányszor fordult elő, hogy A. valamit az anyukájára kent, amit valójában ő csinált?

Bocsánatkérés: Bocsánat Ági, ha valamiről azt gondolom, hogy rosszul csináltad! A fiad volt!

Tisztelem Cody-t!

Az elmúlt héten több filmet is volt szerencsém megnézni. És a „szerencse” ebben az esetben nem egy üres fordulat. Három gyerek mellett nehéz mozizni. Mondjuk, jobban jártam volna, ha inkább olvasok…

Nem szeretem az animációs filmeket. Nem szeretem az állatos filmeket. Ezeket az előítéleteket, azonban elhallgatta az, amit a L’ecsóról (újra egy „szellemes” magyar film cím) olvastam Jason Kottkénál itt. És persze az a tény, hogy az amerikai kritikusok „minden idők legjobb” listáján (link) a film a 6. helyet szerezte meg. Szociálpszichológiából tudjuk, hogy az erős negatív attitűdöket nem könnyű pozitívvá formálni. Nos, ennek a filmnek sem sikerült. Továbbra sem szeretem az állatos rajzfilmeket. (A.-nak nagyobb szerencséje volt, mert neki Shrek a kedvenc filmje. Neki valóban bejött.) Mondjuk, azt elismerem, hogy a filmben nagyobb szerepe volt a konyhának, mint az Ízlések és pofonokban. Több magyar gastroblog-on megy a vita, hogy Aaron Eckhart milyen pasi, és hogy miért nem egy olaszosabb fickót választottak helyette. Én személy szerint szeretem a germán típust, úgyhogy nekem jöhet. A film viszont felejthető, és annak ellenére, hogy két szakácsról szól, akik sok jelenetben esznek, a történetben nem igazán van jelentősége a konyhának. Bármelyik irodában veszekedhetnének a hűtőkamra helyett. Egyetlen résznél jöttünk izgalomban, mikor Zoé kicsomagolta a plüssállat-gyűjteményét. Olyan nyuszink nekünk is van! Nézd, ott van Sáki! A macink! Úgy tűnik, hogy az IKEA-ból dolgoztak a kellékesek!

Persze a színvonalat még lehet fokozni. Erőteljesen lefelé haladtunk, amikor vasárnap délután Pepét életében először moziba viszem. Vigyázz, kész, szörf volt a jeles alkotás, amit megtekintettünk. Azt hiszem elég, ha azt mondom, hogy szörföző pingvinekről szólt. Akik Hawaii-n élnek. Kicsit megijedtem, mert Pepe először a reklámok előtti lógótól ijedt meg. De aztán minden jól alakult. Persze a gyerekfilmeken mindig van egy kisgyerek, aki az egész film alatt hangosan kérdezgeti szüleit, hogy mi is történik. És, hogy most mit csinál ez vagy az a szereplő. Most is volt egy ilyen gyerek. A fiam. De azt gondoltam, hogy a 88 percet kibírom, már Pepe miatt is. Ki is bírtam. Az utána következő 4 és fél óra már nehezebb volt. Ennyi időt töltött Pepe a film kielemzésével és kérdései feltevésével. Legközelebb inkább villával szurkálom a dobhártyámat! Egyedül a morális üzenet jött be nekem: Keményen kell dolgozni, de azért nem biztos, hogy te fogsz nyerni. Filmünk főszereplője a kis Cody nem nyerte meg a szörfversenyt, ami pont jól jött Pepének, mert a sportélményei nem sok jót hoztak neki az elmúlt pár hónapban. A fiam persze feltette a kérdést: Mamika azért felnézel Cody-ra? Persze, sőt! Tisztelem Cody-t!

Levezetésül és az új DVD-lejátszónk felavatására megnéztük a Kőkemény család c. filmet. (Az angol cím: Family Stone. Értitek a nyelvi leleményt, ugye?). A.-t azzal bíztattam, hogy egy limonádé lesz és, hogy ez az egyik első film, amit Sarah Jessica Parker a Sex and the City befejezése után forgatott. (Bár ez utóbbi információval, a férjem nem igazán tudott mit kezdeni.) A film valóban könnyű esti szórakozásnak indult. Azon nevetünk, hogy valaki elcsúszik a havon, vagy kiesik egy buszból. Aztán kiderült, hogy a főszereplő halálos beteg. Attól kezdve mindenki sír!

Kedves ZK!

Az angyalnak álcázott ördög!

A testvéreid…

… nem másztak ki sosem a gyerekülésből az autópályán. Akkor sem, ha véletlenül nem kötöttem be őket. Te akkor is kimászol, ha be vagy kötve.

… nem emeltek kezet Mamára vagy Papára. Sosem haraptak meg minket.

… sosem kakiltak be esti fürdés után, miután már pizsamát adtunk rájuk.

… ha már kakinál tartunk: Sosem kakiltak a kádba fürdés közben.

… sosem ragaszkodtak hozzá, hogy karjukon felfújt karúszóval járkáljanak a házban. Nem kellett az említett karúszót 17856-szor felfújni egy nap.

… semmit sem dugtak fel semmilyen testnyílásukon.

… nem kellett két díjbirkózót alkalmaznunk, hogy be tudjuk pelenkázni őket.

… nem vágtak könyvet hozzánk, mert nem kezdtük el a mesét abban a pillanatban, ahogy ők kérték.

… nem hazudtak, mint a vízfolyás, akkor, amikor még beszélni sem tudtak. (Én: ZK? Ki gyűrte össze a kártyát? Te (testvéredre mutogatva): E-ma. E-ma.)

… sosem haraptak meg alvó testvért.

Persze ezt nem azért írom le, hogy lelkiismeret furdalásod legyen. Végül is nehéz lehet harmadiknak születni. Bár honnan is tudhatnánk? Két elsőszülött gyereke vagy!

Sosem beteg a gyerekek!

Tudom, hogy már volt egy ilyen című bejegyzésem a hónap elején, de mit csináljak, ha a hétfő reggel 8 óra megint az orvosi rendelőben talált minket. Mindhárom gyerek beteg.

Miért vagyok mégis hálás?

Azért, hogy a délutáni kórházi látogatást el tudtuk kerülni, mert ZK nem egy legó darabot, hanem egy tik-tak-ot dugott fel az orrába. (És nem a fülébe, mint ahogy azt a bátyja javasolta neki). A mentol viszont tüsszögésre késztette, ami viszont kilőtte a cukordarabot az orrából. Mindez az autóban történt.

Milyen anyuka vagyok?


Viszont bármikor el tudom intézni, hogy a gyerekem túrja az orrát. Csak azt kell kérdeznem: ZK, hová tetted a tik-tak-ot?

Mózes Attila: Árvízkor a folyók megkeresik medrüket

Fogalmam sincs, hogy mikor került ez az 1990-ben megjelent könyv a polcomra, de mivel rövidnek tűnt, úgy gondoltam nem eshet nagy bajom, ha elolvasom.

Persze arról sem volt fogalmam, hogy ki is a szerző. Aztán megtudtam, hogy 1952-ben született és Erdélyben él. Ettől kicsit megijedtem, mert nem nagyon szeretem a Tamási-Áron/Sütő-András-vagyok-hazamegyek-a-falumba-és-megmondom-a-tutit típusú írásokat, de ez a könyv egyáltalán nem ilyen volt. Akárhol íródhatott, és akárhol játszódhat, ahol van egy rendetlen, templomra néző, kis lakás. Úgyhogy én az egyszerűség kedvéért az egészet a Pasaréti térre képzeltem.

Mit is írhatnék a könyvről? Nagyon vagány szöveg. Mindenkinek bátran ajánlom!

A „hivatalos” recenzióírók szerint Mózes Attila írása a jó és a gonosz alakváltozásairól szól. Az én olvasatomban viszont a gyávaság/félelem kérdéskörét járja körül. Erről a témáról mindig szívesen olvasok, tekintve, hogy milyen gyáván és megalkuvóan élek, illetve mennyire féltem szánalmas és jelentéktelen kis életemet. (Jó csak viccelek! Nem! De!)

A történet elég egyszerű. Egy alkoholista zeneszerző (Szilveszter) éli kisvárosi életét. Játszik a kibelezett zongoráján. Ha fél, lila jaguárok népesítik be lakását. Majd teremt (?) magának egy szép nőt, aki egy idő után egy nyomorékká változik át. Majd vissza nővé. Majd újra előtűnik a nyomorék. Majd újra a nő jön. A könyv végére minden kusza lesz és szétesik. A betűk is: összevisszák lesznek a sorok. Végül Szilveszter végez a teremtményével és elgondolkozik azon, hogy sétálni induljon.

Vagány, nagyon vagány.

A hét képekben, avagy milyen ellenállhatatlanul izgalmas az életem!

A hét betege (a torokgyulladást augmentinnel öblítjük le):

A hét sebesülése:

A hét kiszúsára, hogy a nagyoknak még voltak fürdőjátékaik, olyan sok, hogy alig fértek be a kádba a játékoktól. De azok leamortizálódtak. Mi marad a kicsinek? Egy úszószemüvegtok.

A hét névnaposa (saját maga által zselézett hajjal):

A hét műszaki leleménye (a hinta a fához és a kerticsaphoz van rögzítve):

A hét legó repülője:

A hét sérültje még egészségesen:

És miután a lányok megették a fejének egy részét (bocs Vali!):

Lénárd Sándor: A római konyha

Kevés szakácskönyv van, amit első oldaltól az utolsóig kiolvastam. Lénárd Sándor könyve viszont annyira érdekes és szellemes, hogy nem tudtam lerakni.

A szerzőről sosem hallottam. Néhány adat a könyv borítójáról, illetve az Internet-en fellehető információk nem sokat segítettek.

Lénárd Sándor 1910-ben született Magyarországon. 1918 már Bécsben találja. Orvos lett. 1946-1949 között Rómában élt. (Ez mondjuk jó hír a könyv miatt). 1951-ben viszont Brazíliába költözik, egy kis falu (Donna Emma) orvosa lesz. 1972-ben hal meg. Minden írás megemlíti róla, hogy ő fordította latinra a Micimackót. A Magyar Elektronikus Könyvtárban több írása is megtalálható. Itt.

De térjünk vissza A római konyhához!

A könyv egy laza 15 oldalas történelmi áttekintéssel indul, amely főleg Marcus Gavius Apicius
munkásságát dicséri, majd átkötünk a rántott ételekre. A szerző minden félét kiránt: rizst, zöldségeket, velőt, mirigyet, májat, kenyeret és tenger gyümölcseit.

A második rész a száraztésztákkal foglalkozik, de itt esik szó a garumról (halmártás) is, amelyről megjegyzi, hogy „a régészek beismerték, hogy: képtelenek a recept rekonstruálására” (47.old.) (Egyébként ez is egy olyan megjegyzése, amit én nagyon viccesnek találtam, aki szerint ez nem az, lehet, hogy nem fog osztozni a véleményemben, hogy szellemes a könyv.) (Második kitérő: garumról Büvős szakácsék is írtak. Itt. A tészta főzésről LS több helyen is megjegyzi, hogy mindig frissen kell főzni és sosem szabad hideg vízzel nyakon önteni a főtt tésztát. A tésztához mártás is kell, melyekből 50-et sorol fel. Első alapelvként leszögezi: „a sugo várhat a pastára, fordítva soha”. A receptek között találunk egy beszélgetés „betétet” is, verssel. (Ezért mondom, hogy nagyon olvasmányos…) Az első fogásokat a zöldséglevesek zárják. „Zöldséglevesen Közép-Európában többnyire olyan húslevest értenek, amelyben zöldséget főztek.” (87. old.) Rómában ez nem így van! Itt először zsiradékon pirítjuk a zöldséget, aztán jön a víz, végül pedig a rizs/tészta.

Második fogásként a szerző húsételeket, a halakat, hallevest, csigákat és főzelékeket kínál. Kétlem, hogy valaha is el fogok készíteni olyan ételeket, amelyekhez egy egész bárány kell, vagy báránybelsőség, vagy birkafej, vagy marhahús, vagy ökörvékonybél, vagy vese. Olvasni azért érdekes volt róluk. (Mindig is nyitott voltam az újdonságokra!) Hallevesként LS házmesternénijének (sora Emma) receptjét kapjuk; ez utóbbinak persze nem sok köze van a mi halászlénkhez.

Az (ünnepi) étkezést az édességek zárják. Ez a legrövidebb fejezet, az indoklás: az „édességet ritkán készítik odahaza. Faszenes tűzhelyen nem is lenne egyszerű dolog” (162. old.).

Összefoglalva elmondhatom, hogy nem hiszem, hogy fogok főzni ebből a könyvből, de ha Rómába visz az utam, biztos, hogy magammal fogom vinni. Másoknak is ezt ajánlom!

A gyerekeim kétségkívül a 21. század szülöttei

A rossznyelvek szerint a 21. században elég a gyerekeket angolra és az egér kezelésére megtanítani. Az idegen nyelvvel még várunk, de a „balgomb” kezelésének a titkát már Bakka is megtanulta. A bizonyíték:



ZK is beszállt a "buliba". Eredmény:


Már senki sem tud internetezni.

Egyéb témához kapcsolódó beszélgetések.

A. Pepével este, míg a lányokat fürdetem:

A.: Na jó, ez így nem mehet tovább, ha Mamikát nem hagyjátok dolgozni, a gyerekszobába is beteszünk egy íróasztalt.
Pepe: Jó, de laptop is legyen rajta!

Pár nappal később. Itthon a lányokkal:

Én: Nem tudom, hogyan, de teszünk egy íróasztalt a gyerekszobába.
Bakka: Internet-et is kérünk rá!

Még kicsik, ezért nem kezdtem el arról prédikálni nekik, hogy én gyerekkoromban örültem, ha egy lámpa volt az aszalom.

Először nevetünk, aztán sírunk, aztán sárkányvadászatra indulunk

A.-val sosem tanulunk. Vagy meglepően lassan. És amikor a kórházból elhoztuk a gyerekeket, nem kellett IQ-tesztet kitöltenünk. Meg is isszuk a levét!

Nyilván csak nálunk vannak olyan helyzetek, amikor a gyerek tesz valamit, és mi nevetünk rajta. Persze ez pozitív megerősítésnek számít. Aztán gyorsan rájövünk, hogy inkább sírnunk kellett volna, de már késő! Mondom a példákat:

Milyen aranyosnak tűnik, amikor a kisbaba először játszik a mobiltelefonnal. Még büszkék is vagyunk, hogy érdeklődik a 21. század műszaki cikkei iránt. Aztán persze csodálkozunk, ha a fenti telefonról eltűnnek a billentyűk. Aztán a TV távirányítójáról. Aztán a számítógépről. Aztán a digitális fényképezőgép megy tönkre.

Milyen édes a kicsi, amikor először öltözik fel egyedül. Nevetünk az összevisszaságon. Persze az már kevésbé vicces, amikor mindenhová úgy akar jönni, ahogy ő öltözött fel. Nem tágít. Legfeljebb arra hajlandó, hogy a „szépruhára” vegye fel a focimezt.

Nevetünk és még le is fényképezzük (!!!), amikor először eszik egyedül a baba. Egyszerűen cuki, ahogy mindenhová répapürét/barackpürét ken! Persze gyorsan rájövünk, hogy egyik sem jön ki a ruhából. Majd arra is, hogy a következő évtizedbe napi ötször fogjuk az asztalt és környékét nagytakarítani, még akkor is, ha minden színes ételről lemondunk és krumpli-natúr joghurt diétán tartjuk a gyerekeket. Már nem vicces.

Jó érzés, amikor először bújik hozzánk alvás előtt. Sőt mellettünk alszik el. (Ezt is lefényképeztük.) Az már idegölő, amikor nem hajlandó este a szobájába felé se menni. Sírás-rívás-kiabálás. Majd elgondolkodunk, minek nagyobb ház, egy garzonlakásban is simán ellennénk!

A család összes tagja röhög, amikor a két éves kislány leejt valami és közli vasszameg-vasszameg. Sírás helyett, csak annyit mondok: nem bánom, hogy idén nem vették fel az óvodába. Nem készültem még fel arra a beszélgetésre az óvónőkkel, hogy miért beszél úgy a gyerek, mint egy kocsis. „Fogalmam sincs. A mi családunkban senki sem káromkodik. Nem én még sosem hallottam ezt tőle.”

Jó ötletnek tűnik, amikor a gyerek a hétvégi erdei sétán sárkánynyomok után kutat. Még biztatjuk is! Az már kevésbé vicces, ahogy ragaszkodik hozzá, hogy ettől kezdve minden erdei kirándulásra a sárkányölő felszerelésében jöjjön. Valahogy így:


És így:


Főleg a kiránduló fiúgyerekek szülei foglalják imába nevünket.

Szabó Magda

A múlt heti Móricz fiaskó után (itt) úgy döntöttem, hogy visszatérek szeretett írómhoz, Szabó Magdához. (Nem tudom azt írni, hogy írónő, mert annyira nem nőcisen ír, ennek ellenére nem ismerek olyan férfit, aki SzM regényeket olvas.)

Legtöbb könyvét már olvastam, és mivel a Für Elise 2. része még nem jelent meg (remélem, hogy most is írja!!!) kénytelen voltam a könyvespolcomon keresgélni, találok-e valami (számomra) újat. Találtam.

Először nekiláttam a Születésnapnak és az Álarcosbálnak. Mindkettő régi pöttyös-könyvek kiadásban van meg nekem, de nem emlékszem, hogy olvastam-e ezeket. A Születésnap kissé megdöbbentet, mert annyira szocialista regény, amit SZM-tól nem vártam volna, ismerve kínlódását az 50-es években. Tele van házmesterrel, őrssel, tanáccsal, mindenféle jól-dolgozunk-versennyel, bár a feszes szerkezet, a fordulatok és a szereplők jelleme nem hagy kivetnivalót. Persze minden sokkal didaktikusabb, mint a felnőtt regényekben. Minden SZM regény központi kérdése leírható egyetlen mondattal, így ez is: Mikor és mitől lesz valaki felnőtt. (Én mondjuk úgy lettem nagylány, hogy egy családi nyaraláson az egyik unokatestvérem zsarolására alá kellett írnom egy papírt: nagylánynak számítok már.) SZM tud írni, én meg kellően sírós vagyok, így persze bőgtem megkönnyeztem, amikor a regény végén Varjas Miklós elmegy Jutkához és megígéri, hogy nemcsak az általános iskolát végzi el, hanem feleségül is veszi. Hm. Hm.

Az Álarcosbált leginkább háborús regénynek mondanám, bár ez is a 1960-as évek elején játszódik egy általános iskolában. A regény cselekménye egy rajgyűlés és egy álarcosbál köré szerveződik, a vizsgált probléma pedig, hogy mikor is fejeződik be a Második Világháború. SZM szerint nem 1945-ben, hanem mindenkinek akkor, amikorra a sebei begyógyulnak és hajlandó lesz elfogadni a tényt, hogy ő, személy szerint, tovább él. Ez a regény is nagyon fordulatos akar lenni, de sokkal átlátszóbb. Kevesebb a szocialista máz, mégis az előző regény hozzám közelebb áll.

Ezek után az esszé-kötetek felé fordultam. Nem vagyok az a versolvasgatós típus, verselemzéseket meg szerintem azóta nem olvastam, mióta már nem vagyok iskolás, mégis A csekei monológ-ot és a Sziluett/A lepke logikája c. könyveket egy nap alatt befaltam. Az előbbiben versekről illetve költőkről vannak írások. Legérdekesebbek számomra azok a visszaemlékezések, amelyeket édesanyjáról, illetve Újholdas társairól (Nemes Nagy, Ottlik, Mándy) közölt SZM. A Sziluett/A lepke logikája pedig Vörösmartyról szól. Van benne egy színdarab a költő halálról (NAGYON tetszett), illetve verselemzések. Nem állom meg, hogy ne írjak ide egy példát, hogyan is elemez verset SZM.

Először is veszi a verset. Ezt Vörösmarty 1855-ben, halála előtt írta:

[Fogytán van a’ napod]

Fogytán van a’ napod
Fogytán van a szerencséd
Ha volna is, minek?
Nincs a’ hova tennéd.
Véred megsürüdött
Agyvelőd kiapadt
Fáradt vállaidról
Vén gúnyád leszakadt.
Fogytán van erszényed
Fogytán van a’ borod
Szegény magyar költő
Mire virradsz te még
Van-e még reménység
Lesz-e még hajnalod?
Férfi napjaidban
Hányszor álmodoztál
Büszke reményekkel
Kényedre játszottál.

A műelemzés végén kifejti, hogyha Vörösmartynak lett volna ideje, akkor biztos változtat a sorok rendjén. Valahogy így:

Mire virradsz te még
Szegény magyar költő
Van-e még reménység
Lesz-e még hajnalod?
Férfi napjaidban
Hányszor álmodoztál
Büszke reményekkel
Kényedre játszottál.
Fogytán van a’ napod
Fogytán van a szerencséd
Ha volna is, minek?
Nincs ahova tennéd.
Véred megsürüdött
Agyvelőd kiapadt
Fáradt vállaidról
Vén gúnyád leszakadt.
Fogytán van erszényed
Fogytán van a’ borod.

Majd közli SZM, hogyha még több ideje lett volna Vörösmartynak, akkor be is fejezte volna a verset. Valahogy így (és ír egy befejezést!!!):

Ha kiürül végképp
A kupád, ne szánjad.
Soha meg ne kérdezd.
Mi marad utánad.
Hajtsd le a halálba
Megfáradt fejedet.
Szegény magyar költő
Be rád esteledett.

Imádom ezt a nőt! Csak akkor leszek rá nagyon mérges, ha meghal, mielőtt a Für Elise 2. részét megírná!

Nem irigylem Pepe óvónőit (sem)!

Én: Pepe szóltak az óvónők, hogy szemtelen vagy.
Pepe: Mi az a szemtelen, Mamika?
[Elmagyarázom neki. Igen hosszan és részletesen.]
Pepe: Igen, Mamika, értem. Azért van ez, mert az óvónők nem tudják elviselni, ha egyszer a gyereknek van igaza.
[Mit mondjak erre? Egy litánia az udvariasságról...]

Apa és fia

Hol is kezdjem?

Talán itt: a férjem egy abszolút konfliktuskerülő ember. Élni és élni hagyni az elve. Semmiről nem nyilatkozik feketén-fehéren. Tipikus válaszai: Attól függ. Nem tudom. Lehet. Így is lehet mondani. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány olyan dolog van az életben, amiről határozottan kimondja, hogy utálja. A foci az egyik. Mióta ismerem egyetlen egyszer sem ült le a TV elé meccset nézni. (Mondjuk nem is reklamáltam, hogy tegye ezt.) Szerintem Pepe születése előtt egyetlen dolog volt, amit a leendő apuka megfogadott: Az ő fia nem fog focizni. Soha.

Ma volt Pepe első fociedzése.

Lényegében egy reményünk maradt: szar lesz az edző, aki az első alkalommal leüvölti a gyerekünket, és ezzel le is zárjuk a focit egy életre.

Nem így történt. Edzés után Pepe: –Ez a világ legjobb dolga. Kár, hogy nem jöhetek minden nap.

De ez még nem minden! Mit kapnak ajándékba? Egy posztert. Egy posztert. Pepe persze ragaszkodott, hogy azonnal rakjuk ki. Az apja rosszul lett, de tényleg. Elsötétített szobában le kellett feküdnie.

PS1: Vali telefonált az edzés alatt. Tudta mit kell kérdeznie! – A fociedző is olyan csinos, mint a judoedző? – Nem, a nyomába sem ér!

PS2: Este Pepe meséli, hogy két gyerek nem volt szimpatikus neki. Miért? – Mamika, az egyik azt mondta nekem, hogy b*zd meg, a másik meg, hogy a p**ba. Pedig csak el akartam venni tőlük a labdát.

Hosszú lesz a szezon, azt hiszem.

WASABI, három menetben

A. és én nagyon szeretjük a japán konyhát. Régebben a Zsigmond téri, illetve, amikor sok pénzünk volt a Csatárka utcában lévő étterembe mentünk. Az utóbbi két hétben azonban a Wasabihoz volt szerencsénk többször is.

1. menet

Ha A. nem túl fáradtan jön haza a munkából, akkor pár tányérnyi maki/sushi elkészítése nem jelent problémát neki. (Igen, ezért IS szeretem!) Egyik este nem volt kedve a tekergetéshez, és így házhozszállítást kértünk a Wasabiból. Mivel nem Budapesten lakunk a házhozszállítás mindig kockázatos, mert sokáig vacakolnak vele, és az étel kihűl. A helyzetet bonyolítja, hogy Internet-en kell leadni a rendelést, majd telefonon egyezkedni velük a részletekről. Telefonon 1 órát ígértek míg a dobozkák megérkeznek, persze 2 lett belőle. Szeretnék olyan országban élni, ahol ezt a vendéglő nem hagyja szó nélkül, és mondjuk bocsánatot kérnek a kellemetlenségért vagy ajándék italt adnak, esetlege a szállításért nem számolnak fel semmit. Magyarország persze nem ilyen hely. 6500 Ft fizettünk, és ebben már a szállítás is benne volt (1500 Ft), 2 miso levesért, három válogatás sushi tálért (maki, nigiri és vegetáriánus) és az extra gyömbérért, ami nélkül A. nem tud élni. Talán szomorú, de őszintén meglepődtünk, mert minden nagyon friss volt. Jóllaktunk mielőtt elfogyott volna.

2. menet

Szerda este mentünk a Podmaniczky utcában lévő Wasabiba. Kb. este 8-ra értünk oda és nem volt hely. Nekünk meg nem volt foglalásunk. Rövid tanakodás után úgy döntöttünk, hogy hazaviszünk két levest és egy nagy vegyes tálat. 8000 Ft. Nem jártunk már olyan jól, mint a házhozszállításkor, mert a rántott árú nem volt igazán friss. És persze vagy két órát ültünk a kocsiban, hiába.

3. menet

Szombat este a Szépvölgyi úti Wasabiban. Tanultunk a hibánkból és foglaltunk helyet. A telefonban kérdezték, hogy a futószalag mellé? Igen-t mondtunk, de már éreztem, hogy baj lesz. Egyrészt utálom az „all-you-can-eat” rendszereket, mert ilyenkor ahelyett, hogy az étellel foglalkoznék, csak az jár az eszembe, hogy amit ettem annak az ára van-e már 4800 Ft. Mikor már tele voltam, kérdeztem A.-t mennyinél tarthatok. 3000 Ft-nél. Még ettem és ettem és ettem. Másrészt ez az egész futószalag dolog nekem nem jön be: úgy éreztem magam, mint egy disznó a vájúnál vályúnál, pláne, hogy versenyt ettem a pénztárcánkkal. Továbbá egyáltalán nem néztek ki jól az órák óta a neonfény alatt keringő falatkák. Ha a konyhából érkezik az étel, legalább az illúzióm megvan, hogy frisset eszem. Levessel és itallal együtt 13000 Ft-t fizettünk.

Hogy lesz-e negyedik kör? Talán igen, de nem ülünk autóba, inkább várunk pár órát…

Bakka haja, avagy hajvágás három lépésben

Három lépésben, ami körülbelül 1 hónapot ölelt fel.

Bakka (sem) örökölte az apja haját, hanem az én három szálamból kell gazdálkodnia. (ZK sem. Pepének viszont kiváló haja van. Nyilván 30 éves korára kopasz lesz. Vagyis remélem, hogy ő lesz kopasz és nem a lányok.)

Először a kép, hogy hova akarunk eljutni (talán pisztoly nélkül, de csak ha lehet választani):


Bakkának nyilván más elképzelései vannak, mert bár legutóbb fodrász vágta le, de egyik délelőtt elbújt egy ollóval és az egyik oldalt levágta magának. Rövidre. (Most arról ne beszéljünk, hogy egy hároméves gyerek miért ollóval játszik…) Az újabb látogatást a szalonba hallogattam, mert lusta vagyok sajnálom rá a pénzt Bakka beteg volt.

Szóval innen indultunk:

És innen:

Hosszas rábeszélés után meg tudtam győzni Bakkát, hogy én is ugyanolyan szépen le tudom vágni a haját, mint a fodrász néni. Persze jó anyaként ez csak úgy ment, hogy megzsaroltam. Tudom, hogy a hajmosást nem szereti. Mondtam neki, hogy hajmosás nélkül megúszhatja. Beleegyezett. Kaptam 15 másodpercet. A frufrujával kezdtem. Aztán elfogyott a bátorságom.

Az eredmény (köszi Gabi a képet!):

Szerencsére az anyukám bevállalta pár nappal később, hogy hátul is megcsinálja. 60 másodpercet áldozott rá Bakka. Persze a hajmosás ellen sem volt kifogás! (Ezt most nem kommentálom, pedig tudnék mit mondani, arról mit eredményez a nagymamai kényeztetés!)

A végeredmény:

A csúnya oldal:

A szép oldal:

Én gyönyörűnek látom. De nyilván Bakka ezt másképp fogja gondolni pár év múlva. Remélem a Papája fogja fizetni a pszichiátert, aki majd kimasszírozza belőle sanyarú gyerekkorát, amikor a szülei a fodrászra is sajnálták a pénzt . Igen a Papájának kell fizetni, mert én, szokás szerint, nem vállalok sem anyagi sem erkölcsi felelősséget!

Azt hiszem, hogy ezt a témát kiveséztük.

PS: Bár ahogy a "célfotót" nézem még rá kell dumálnom a lányomat, hogy festessük feketére a haját...

Első nap az iskolában

Megfogadtam, hogy munkahelyekről/oktatási intézményekről nem fogok írni. Általában minden fogadalmamat elbukom. Ezt is. Most is.

A félév első napján a következő kellemetlenségek értek:

Több mint egy órát utaztam a város felé: árvíz miatt. Talán úsznom kellett volna…

Az intézetvezető nem volt hajlandó aláírni az OTKA pályázatunkat. Holnap van a leadási nap, úgy tűnik idén úgy nem fogunk támogatást kapni, hogy nem adtunk be pályázatot. Végül is mindegy hogy nem nyer az ember.

Bár EHA kódom van, de nincs ETR jelszavam, vagyis lehet, hogy van, csak én nem tudom, hogy mi. (Fogalmam nincs miről beszélek, de úgy tűnik, hogy valamiről megint lemaradok. ETR az új „buzzword”, ahogy ma hallottam.)

Jöttek diákok, hogy az ETR-ben nyissam ki a kurzusomat. Tessék? Lásd fent!

Az egyik órám a légópincének a legeldugottabb hátsó zugában van. Ablak nincs, csak csövek. Nem vagyok klausztrofóbiás, csak hisztis, de így is légszomjam volt.

Hazafelé menet kétszer majdnem karambolozom. Először amikor valaki úgy vágott elém az autópályabevezető-szakaszon, hogy észre sem vette. Másodszor amikor az autópályán előttem haladó autó tetejéről 4, azaz négy, darab létra esett le.

De a pozitívum:

Kaptam ingyenes parkolási engedélyt az egyetem területére!!! A tanszék két engedélye közül megkaptam az egyiket!!! Nem kell többet óra közben kirohangálnom aprópénzzel az utcára!!!Magam sem hiszem a szerencsémet!!!

A mérleg: Abszolút pozitív!

PS: Bár ahogy a parkolóhelyeket néztem ma, lehet, hogy jobban járok, ha hetente kifizetek 800 forintot, mintha az egyetem területén parkolok, mert olyan szűkek a helyek, és annyi vasrúd van össze-vissza, hogy ebből az ingyenes parkolásból, ismerve képességeimet, valószínű nagyobb kárunk lesz, mint 14x800 Ft. De ma ez sem ronthatja el az örömömet!

Astana, Kazahsztán

A. nem szokta kommentálni, hogy mit írok, bár mindig olvassa. Egészen eddig a bejegyzésig. Azt hittem az Astanáról többet fogsz írni, mondta.


Mint megtudtam Astana Kazahsztán fővárosa. De nemcsak az. Nézzük, mit tudtam az Internet-en összekaparni. Végül is idő, mint a tenger.

Astana Cycling Team svájci központú kazah csapat (???). Honlapja itt található. Be akartam másolni a csapathoz tartozó kerékpárosok nevét is, de azt a honlapon nem találtam. A menedzsment és az orvosok listája ott van. Nyilván ők fontosabbak. (Jó-jó olcsó poén…). Itt van a csapatlista. Itt pedig a szponzorok. Tényleg a Kazah vasút is köztük van!

A. rosszul tudta, mert azt mondta, hogy Alma-Atát nevezték át Astanának, de ez nem így van. Alma-Ata a régi főváros volt, az új Astana, amiről aztán a csapat a nevét is kapta. (Ahogy így haladok ez lesz a legérdekesebb bejegyzésem!) Itt a térkép, ami szemlélteti a dolgot, hogy Alma-Ata túl szélen volt:


Egybként itt van a Wikipedia oldal Kazahsztánról.

Arról már írtam, hogy a Tour-t nem tudta az Astana befejezni, de (és ezt nem fogjátok elhinni!) a lengyel körversenyen (TdP) ott vannak!

Itt a link: http://www.langteam.com.pl/.

Szeptember 9-én volt az prológ, 3 km. Az Astana, csupa ismert versenyzővel, 5. lett, 3:44.05-tel.

És jó lesz a TdP-re figyelnünk, mert 2005-től az UCI Pro Tour része! Részletek itt.

Azt hiszem, itt abbahagyom. Holnaptól visszatérünk a rendes kerékvágásba!

Szülinapi zsúr, avagy a marhafelsál dicsérete

Zsúrba vagyunk hivatalosak. Pepe nem készülődik, mert a változatosság kedvéért most ő beteg, nem jöhet. Érzékeny búcsút vesz húgaitól. Ritkán gondolom, hogy annyira édesek a gyerekeim, hogy azonnal le kellene fényképezni őket. Az indulás pillanataiban, amikor ölelgetik egymást, nem tudok betelni velük. Ennek a véleményemnek hangot is adtam. A. figyelmeztet, hogy a gép az oldalamon lóg. Íme a kép (persze tudom, hogy béna olyan képet feltenni, amiről előre bejelentem, hogy milyen édes, de gondolom legalább két ember lesz, aki egyetért velem. Két közeli rokon):


Az ünnepelt három éves volt. Mi más is lehet a menü, mint chilis bab. Marhahússal. 12 éve nem látott a konyhám marhahúst, így A. nagyon boldog volt. Jobban alakult a babazsúr, mint képzelte!

Persze most sem állom meg A. bosszantása nélkül. Ezért a lista, hogy milyen ételekről maradt le az évek során. További előny, hogy hátha tegnapi házigazdáink megértik a (nem túl finom [pun intended!]) célzást!

marhagulyás
marhafelsál vörösborban
marhahúsleves
marhapörkölt
marhanyelv
marhasült (gombás)
vörösboros marharagu
marhapacal
marhaszelet fasírozva

Valami kimaradt? Igen:

Köszönjük a vendéglátást! Gondolom máskor is szívesen láttok!

Bodrogi: La Vuelta

Rajongóknak képzeljük magunkat, ezért kötelességünknek tartjuk, hogy a három nagy körversenyt (olasz, francia, spanyol) minden évben kövessük. Persze, hogy mit értünk azon, hogy „követjük” változott az idők során. Ezeket a változásokat fogjuk most áttekinteni.

Az egyetemista éveinkben volt a legegyszerűbb a helyzet. Nem „követtük” az eseményeket, hanem egyszerűen végignéztük a TV-közvetítéseket. Én először 1994-ben Paloznakon zárkóztam be a szobába a Tour-ért. Még Indurain uralkodott. Richard Virenque először nyert pöttyös trikót. Következő évben emlékszem, amikor az egyik hegyen Indurain „elszállt” és jöttek az átmeneti évek…

Miután egy ismert közvélemény-kutató intézetben kezdtem dolgozni, a helyzet részben bonyolódott, részben egyszerűsödött. Bonyolódott, mert nem tudtam délutánonként TV-t nézni, de egyszerűsödött, mert a kérdőívek sorba rendezése között maradt időm, hogy az élő Internet-es közvetítést figyeljem. Ez volt az aranykor, mert a közvetítések szövegét (a Tour rádió percről percre adott információit) mindennap kinyomtattam, hazavittem, otthon A.-val megbeszéltük, mielőtt az esti összefoglalót megnéztük. Képbe voltam, de nagyon. (Az elfogyasztott papírért és tintáért ezúton kérek elnézést volt főnökeimtől!)

Jöttek a gyerekek. Az első években kissé elhanyagoltuk a biciklis események. Nem is tudom, hogy engedhettük, hogy így elfajuljon a dolog! Idén azonban elhatároztuk, hogy ez így nem mehet tovább. Szerencsére az Eurosport idei újítása, hogy mindennap közvetíti a rajtot, jól beilleszthető a napi programomba. Délben lefekszenek a gyerekek aludni, gyorsan megnézem az indulást, majd dolgozom. Egy kicsit. Háromkor, mielőtt ébrednek a kicsik, újra TV, hogy meg tudjam állapítani, hogy 1) hányra rendeljem haza a férjemet, hogy lássa a befutót; 2) van-e olyan izgalmas a szakasz, hogy a három gyereket a kanapéhoz kötözzem és nézzük a közvetítést.

Kinek drukkolunk? Mivel magyar versenyző/csapat nincs gyakran a körversenyeken, nehéz kérdés eldönteni, kinek is szurkoljunk. A következő algoritmust alkalmazzuk: 1) Ha Bodrogi Lászlót nevezi az aktuális csapata, akkor neki és csapatának. 2) A legszexisebb legszimpatikusabb versenyzőnek (én döntök ebben a kérdésben, nem a férjem). Az elmúlt években Richard Virenque-nek és Erik Zabel-nek állt a zászlónk, de most ők visszavonultak/visszavonulnak. (Zabel idén még nyert szakaszt a német körversenyen és Franciaországban is többször volt az élbolyban, de sajnos ott már nem nyert.) Másrészt, azért is volt praktikus Virenque-t és Zabelt követni, mert legtöbbször megkülönböztető trikót viseltek. (Bár szociálpszichológia ismereteim alapján korábban is rájöhettem volna, hogy lehet, hogy éppen a trikók miatt tűntek fel nekem? Lehet, hogy voltak náluk helyesebbek, csak nem vettem észre őket?) 3) Az amerikai és német vonal közül az utóbbit támogatjuk. Ez persze évekig tartó frusztrációt okozott, hiszen Ullrich egyszer sem tudta Armstrong-ot legyőzni. Bár amikor Riis edző és csapatkapitány lett, reménykedtünk, hogy Ullrich összeáll vele és a „Quäl Dich du Sau!”, amivel Riis egyszer már győzelemhez segítette Ullrich-ot újra hatni fog… (A. szerint ezt Udo Bölts mondta Ullrich-nak 1997-ben. A dán miért beszélne németül? Nem értem, miért mondta másként évekig…)

Idén megnéztük a Tour-on a csapatok bemutatását (is). Nemcsak azért hatott sok név az újdonság erejével, mert pár éve csak félszemmel követjük az eseményeket, hanem azért is, mert tavaly a csapatok első sorát elzavarták doppingolás miatt. Hosszú töprengés után, a fenti algoritmus szerint az Astana-t választottuk (Kazah állami vasúttársaság. Most mondja A., hogy nem is az. De a fenekükön azért rajta van, hogy Kazah Railway. Mikor fog a MÁV csapatot szponzorálni valamelyik körversenyen???). Vinokurov és Klöden miatt. (Bár Klöden bajusza nem valami vonzó…) Csúnyán befürödtünk. Először bukott a fél csapat, majd, hogy ledolgozzák hátrányukat (Vinokurov nyerni akart…) egyik este kicsit doppingoltak. Lebuktak. Rövid úton mentek haza. Pepe aznap este bőgött: „Mamika, miért esett ki az Astana?” Majd azt mondta, hogy „nem baj, akkor drukkolunk Klöden-nek”. Nem mertem megmondani neki, hogy aznap ő is csomagolt a többiekkel. Azt hiszem megint elrontottam valamit…

Hova is akarok kilyukadni? Ide:

Gratulálunk Bodroginak a Vuelta első időfutamának 2. helyezéséért!!!

Marci, miről beszél a fiam???

"Batthyány a török papot ledobta a toronyból. És futott lefelé a toronyból, az egyik kezében pisztoly, a másikban meg kard. Egy törököt lelőtt, a másik kettőt meg lekardozta. Aztán felpattant a lovára és elvágtatott. A törökök felpattantak a lovakra, mert még sokan voltak, és utána parancsot adtak, hogy zárják le a vasrácsot. Batthyány éppen át tudott vágtatni rajta, a törökök már nem, mert a vasrács lecsapódott."

Frissen préselt almalé

Abba már belenyugodtam, hogy a házunk berendezése úgy néz ki, mint egy erősen leharcolt IKEA bemutatóterem. Amelyik épp szétszedésre és újjárendezésre vár. De a kertért még küzdünk. Annak ellenére, hogy nem vagyunk kertészek, nincs egyetlen zöld hüvelykujjunk sem, illetve nem gondoljuk, hogy a kertészkedés kikapcsol vagy megnyugtat.

A kert a kudarc és küzdés metaforája.

Kudarc, mert majd’ mindenünk kipusztul. Tavasszal ültetünk, nyáron elpusztul, ősszel a halott növényeket tessékeljük ki a kertből. Küzdelem, mert ha valami megmarad és termést hoz, akkor hetekig tart míg kiszabadítjuk magunkat a halmok alól.

Most éppen az almán van a sor. Mit lehet kezdeni kétfányi érett almával?

Almapüré, lefagyasztva, a tavalyi sláger, nem megy, mert a gyufásdoboz méretű mélyhűtőnk tele van bodzaszörp-sűrítménnyel. A második ötlet: frissen préselt almalé. Ez menni fog. Milyen nehéz lehet megcsinálni? Semmilyen. Gyerekjáték.

Első lépésként Pepe leszedi az almát. (Mondtam, hogy gyerekjáték.)


Az almát átbiztatjuk a gyümölcscentrifugánkon.

Ezen a ponton néhány dologról el kellett gondolkoznom:

1. Ha 20 db nagy almából kb. 2 deci almalé lesz, hol nő az a rengeteg almafa, aminek a terméséből a bolti almalé készül? És a maradvány anyagokkal mit csinálnak? Bioerőmű? Ha nem almából készül az almalé, akkor mit iszunk?

2. Hogy lehetne elérni, hogy szép világos maradjon a lé? Vagy az definíció szerint megbarnul a fémkés miatt? Megoldásként a citromlé jut eszembe, de erről a tegnapi alma lemaradt, mert Pepe épp repülőgépmodelljével játszott, ami folyton kirepült az utcára, így nemcsak almát préseltem, hanem repülőszárnyat is mentettem.

3. Amikor a gyümölcscentrifugát vettük, igény volt, hogy a betöltőnyílása széles legyen, hogy ne kelljen a gyümölcsöt minire aprítani. Nem kaptunk ilyet. Talán azért, hogy a gyerekeim ne tudjanak lenyúlni rajta és így esélyük legyen, hogy a 10 éves születésnapjukat 10 ujjal ünnepeljék?

A két kispohárnyi gusztustalan barna levet én ihatatlannak minősítettem. Bár a szülő szerepe a példamutatás, így ennek a véleményemnek nem adtam hangot, hanem fahéjjal és szerecsendióval ízesítve megittam.

(Itt dramaturgiailag egy képnek kellene jönnie. De nincs szívem beilleszteni, annyira durván nézett ki a lé.)

Ezek után váratlan fordulatnak kell minősítenem azt a tényt, hogy a gyerekek boldogan megitták. Nyilván ez egyszeri alkalom volt. Mondjuk a gyömölcs/lé arányt látva ez talán nem is olyan nagy baj. Nem lesz gond az almánkat néhány liternyi ivólévé varázsolni.

PS: Testközelből tapasztalva a frissen préselt almalevet, el sem tudom képzelni, hogy mit is tölthetnek a dobozos almalevekbe.

Móricz Zsigmond: Erdély

Minden erőmet össze kellett szednem, de végre kiolvastam! Régen örültem könyv utolsó oldalának ennyire!


Ha azt mondom, hogy számoltam az oldalakat, akkor nem túlzok (sokat). Mindesetre a 1095 oldalt elég sok volt megszámolni.

Az első regény még elég könnyen lement a torkomon (itt), de a másik kettő kínszenvedés volt. Csak azért nem hagytam abba, mert életemben nem hagytam még könyvet „félbe”. A nagy fejedelem-ben még történt valami (ami egy történelmi regénynél nem hátrány): Lippát el kell foglalni, át kell adni a töröknek, de A nap árnyéká-ban már csak háborúra készülődés van. Meg az, hogy Bethlen szidja a feleségét, és Báthori Annáról álmodozik. „Zsuzsanna már nem is nő, csak egy élő lelkiismeret. A Zsuzsanna korabelijei nem nők, csak lábonjáró emlékek” (938.old). Károlyi Zsuzsanna ekkor 35 éves volt. Mondjuk mit érdekel ez engem, hiszen 1981-ben születtem, és mivel most 2007 van, 26 éves vagyok. Van még 10 jó évem! Vagy volt?

Pepe nagycsoportos!

A héten Pepe 112 centisen és 19 kilósan elindult a nagycsoportba! Sajnos ez az örvendetes esemény nem kapott akkora hangsúlyt, mint szerettem volna, mert aggódnom kellett, hogy a lányok nyelvvel vagy anélkül fognak felnőni…

Itt van viszont a hét eleji „interjúm” Pepével. Mindketten remekek voltunk a szerepünkben!

Én: Mit vársz a nagycsoporttól?
Pepe: Hm. Hm. Abban biztos vagyok, hogy sok judo-edzésem lesz. És abban is, hogy jó dolgom lesz.
Én: És még mire számítasz mi fog történni?
Pepe: Sokat leszünk az udvaron és sok rajzot fogok hazahozni neked ajándékba.
Én: Várod már egyáltalán az ovit?
Pepe: Inkább azt szeretném, hogy vár legyen az ágyam körül. De ez nem ide tartozik.
Én: Mit fogsz mesélni a nyárról az oviba?
Pepe: Ilyenekre nem mindig tudok válaszolni. Ennyi. Mami. Ennyi.

Egyébként az első rajza hazaérkezett. Íme:



Pepe inkább beszélni szeret, mint rajzolni, így ritkán hoz mestermunkákat, de a címük mindig érdekes. Ez a fekete tollrajz egy „Labirintus”. Mivel a héten szigorúan a lányokért aggódom, nem szeretnék most abba belegondolni, mi is lehet a mű szimbolikus jelentése. A nagycsoport első napján.

ZK nyelve

Tudom, tudom: Hajlamos vagyok túldramatizálni dolgokat, de nem tudom másképp fogalmazni, azt, hogy úgy látom, hogy „rohad a lányom nyelve”. Azon kívül, hogy nonstop aggódom, a következő lépéseket tettük a folyamat megállítása érdekében:

Hétfő: Elvittük ZK-t a gyerekorvoshoz. Ahogy ezt már írtam, ő nem látott még ehhez hasonlót, de arra gyanakszik, hogy vagy megégette vagy elharapta a nyelvét és a seb elfertőződött. Kaptunk egy fertőtlenítő/fájdalomcsillapító oldatot. ZK, ha meglátja az üveget, akkor kezét a szája elé rakja és elrohan és elbújik és üvölt, hogy nemnemnemnemnem.

Kedd reggel: Kihívom a fenti orvost házhoz. Ma sem tudja, hogy mi lehet a baj (mondjuk én sem tanulok gyorsan…), de biztos, ami biztos felírt egy „széles spektrumú antibiotikumot”. Ha azt elkezdem adni, akkor hét napig nincs megállás, és valószínű ZK bélflórájának is búcsút inthetünk egy időre.

Kedd este: A. jobbnak látja, de mikor azzal vádolom, hogy csak a kincstári optimizmus beszél belőle, akkor visszavonja észrevételét. Nem adjuk be az antibiotikumot.

Ma reggel: Elviszem ZK-t egy ismerős (felnőtt) fogorvoshoz. Ez semmi, mondja ő, valószínű, hogy valamilyen gyümölcssav marta ki. Fertőtlenítővel kenegessük. Hm. Hm. Hm. Nem adjuk be az antibiotikumot.

Ma este: Vajon mi lesz??? Azzal vigasztalom magam, hogy egy sebtől még nem biztos, hogy leesik egy nyelv. Vagy???

Khm, khm...

Eredményed: 15 pont.
50%: átment. Úgy teszel, mintha lenne némi fogalmad a dolgokról, és ezért nem volt szívünk meghúzni.

Beteg gyerekek

Mit csináljunk …

… ha az egész napos gyógyszeradag elfogyott délelőtt 11-kor?
… ha nem betegek a gyerekek annyira, hogy fonnyadtan feküdjenek a sarokban (i.e. nincs lázuk), hanem egész nap vinnyognak?
… ha az egyébként sokat látott és tapasztalt doktornőnek fogalma sincs mi a baja a gyereknek?
… ha az orvos azt mondja, hogy Cataflam VAGY Nurofen, de mi úgy adjuk be, hogy Cataflam ÉS Nurofen ÉS Panadol?
… ha a sok nyávogás annyira idegesít, hogy a gyerekek kórházba szállítatását fontolgatom?
… azzal a rengeteg étellel, amibe a fertőzött betegek belenyaltak, de nem kérik, annak ellenére, hogy 15 másodperccel előtt még kimondottan azért a fogásért sírtak?

Sosem betegek a gyerekek!

Napok óta fontolgatom, hogy írok egy bejegyzést ZK-ról, amiben nyílt levélben fordulok hozzá, hogy hogyan tudná elkerülni a bentlakásos bölcsődét. Egy viccesnek tűnő felsorolás jött volna, hogy ne sírjon-ríjon órákat, éjszaka aludjon… Napok óta, ugyanis, elviselhetetlenül viselkedik, ami nem szokása. Tegnap aztán gyorsan rájöttem, hogy nem vele van a baj, hanem velem. Mert én nem vettem észre, hogy egy hatalmas és nyilvánvalóan fájó vöröslő seb van a nyelvén. Ezért nem tud enni, aludni, játszani… Hogy kihasználjuk a rendelői túrát, és ne egy gyerekkel kelljen orvoshoz menni, Bakka is gyorsan megbetegedett, de ő „csak” egy szimpla torokgyulladással.

A gyerekorvosunk nem látott még ZK sebéhez hasonlót. Ha fehér lenne, akkor tudná, hogy mi, de így pirosan fogalma sincs róla.

A két lány olyan rosszul van, hogy egész nap vinnyogtak, sírtak. Már sajnálni sem tudtam őket.

Délután egy fél órára jobban lettek. Úgy gondolták elérkezett az idő a biciklizésre. Nyilván ez a legjobb, amit a torokfájással csinálhattunk volna, de legalább Bakka nem a torka miatt nyavalygott, hanem amiatt, hogy nem tudja feltolni a kerékpárt a kapuig vezető hatalmas emelkedőn. És a Szembejövő Motoros miatt.

Szombat reggel

Milyen jó lenne, ha megengedném, hogy a gyerekek tévézhessenek! Nem kellene reggel fél 7-kor Arany Atyácskánkról, Ludvércről és Kalamonáról olvasnom nekik. Nézhetnék a TV-t (mint minden normális gyerek) és mi meg aludhatnánk (mint minden normális szülő)! Majd beszélek magammal.

Kicsit később.

Én: Mit csináltál Bakka?

Bakka: Bajuszot.

Valóban: