Tisztelem Cody-t!

Az elmúlt héten több filmet is volt szerencsém megnézni. És a „szerencse” ebben az esetben nem egy üres fordulat. Három gyerek mellett nehéz mozizni. Mondjuk, jobban jártam volna, ha inkább olvasok…

Nem szeretem az animációs filmeket. Nem szeretem az állatos filmeket. Ezeket az előítéleteket, azonban elhallgatta az, amit a L’ecsóról (újra egy „szellemes” magyar film cím) olvastam Jason Kottkénál itt. És persze az a tény, hogy az amerikai kritikusok „minden idők legjobb” listáján (link) a film a 6. helyet szerezte meg. Szociálpszichológiából tudjuk, hogy az erős negatív attitűdöket nem könnyű pozitívvá formálni. Nos, ennek a filmnek sem sikerült. Továbbra sem szeretem az állatos rajzfilmeket. (A.-nak nagyobb szerencséje volt, mert neki Shrek a kedvenc filmje. Neki valóban bejött.) Mondjuk, azt elismerem, hogy a filmben nagyobb szerepe volt a konyhának, mint az Ízlések és pofonokban. Több magyar gastroblog-on megy a vita, hogy Aaron Eckhart milyen pasi, és hogy miért nem egy olaszosabb fickót választottak helyette. Én személy szerint szeretem a germán típust, úgyhogy nekem jöhet. A film viszont felejthető, és annak ellenére, hogy két szakácsról szól, akik sok jelenetben esznek, a történetben nem igazán van jelentősége a konyhának. Bármelyik irodában veszekedhetnének a hűtőkamra helyett. Egyetlen résznél jöttünk izgalomban, mikor Zoé kicsomagolta a plüssállat-gyűjteményét. Olyan nyuszink nekünk is van! Nézd, ott van Sáki! A macink! Úgy tűnik, hogy az IKEA-ból dolgoztak a kellékesek!

Persze a színvonalat még lehet fokozni. Erőteljesen lefelé haladtunk, amikor vasárnap délután Pepét életében először moziba viszem. Vigyázz, kész, szörf volt a jeles alkotás, amit megtekintettünk. Azt hiszem elég, ha azt mondom, hogy szörföző pingvinekről szólt. Akik Hawaii-n élnek. Kicsit megijedtem, mert Pepe először a reklámok előtti lógótól ijedt meg. De aztán minden jól alakult. Persze a gyerekfilmeken mindig van egy kisgyerek, aki az egész film alatt hangosan kérdezgeti szüleit, hogy mi is történik. És, hogy most mit csinál ez vagy az a szereplő. Most is volt egy ilyen gyerek. A fiam. De azt gondoltam, hogy a 88 percet kibírom, már Pepe miatt is. Ki is bírtam. Az utána következő 4 és fél óra már nehezebb volt. Ennyi időt töltött Pepe a film kielemzésével és kérdései feltevésével. Legközelebb inkább villával szurkálom a dobhártyámat! Egyedül a morális üzenet jött be nekem: Keményen kell dolgozni, de azért nem biztos, hogy te fogsz nyerni. Filmünk főszereplője a kis Cody nem nyerte meg a szörfversenyt, ami pont jól jött Pepének, mert a sportélményei nem sok jót hoztak neki az elmúlt pár hónapban. A fiam persze feltette a kérdést: Mamika azért felnézel Cody-ra? Persze, sőt! Tisztelem Cody-t!

Levezetésül és az új DVD-lejátszónk felavatására megnéztük a Kőkemény család c. filmet. (Az angol cím: Family Stone. Értitek a nyelvi leleményt, ugye?). A.-t azzal bíztattam, hogy egy limonádé lesz és, hogy ez az egyik első film, amit Sarah Jessica Parker a Sex and the City befejezése után forgatott. (Bár ez utóbbi információval, a férjem nem igazán tudott mit kezdeni.) A film valóban könnyű esti szórakozásnak indult. Azon nevetünk, hogy valaki elcsúszik a havon, vagy kiesik egy buszból. Aztán kiderült, hogy a főszereplő halálos beteg. Attól kezdve mindenki sír!