2008. június 30., hétfő

Keményen megalázom a férjemet

Picit ellustálkodtam a hétvégét, így nincs semmi a tarsolyomban, de, hogy ne maradjon bejegyzés nélkül a blog, teszem azt, amiben jó vagyok, hiszen több mint tíz éve finomítom ezt a készségemet. Szert tettem némi tapasztalatra. Hogy miben is?

Hát abban, hogyan lehet a férjemet minél jobban megalázni.

Mondjuk nincs könnyű dolgom, mert A. nem igazán ad a külsőségekre. Nem hiú. Nem sértődékeny. Egészen kiegyensúlyozott lény. Nincsenek egójával kapcsolat problémái.

VAGY???

Tegnap este a nagy meleg miatt A. sokáig nem tudott elaludni, és hogy szórakoztassa magát mindenféle dolgot kiszámolt. Ma reggel csak egyet említett ezek közül: A BMI-jét. (Body Mass Index-ét. Hogy mennyire kövér.) És nemcsak kiszámolta, de elkövette azt a hibát, hogy ezt megemlítette ma reggel nekem.

Én: És mi jött ki?
A.: A feltételezzük, hogy 185 centi vagyok, akkor…
Én (szokásom szerint félbeszakítom): 185 CENTI. SOHA ÉLETEDBEN NEM VOLTÁL 185 CENTI. 183, MAXIMUM.
A.: Azért mondtam, hogy feltételezzük.
Én: NE FELTÉTELEZZÜK, MERT SOSEM VOLTÁL 185 CENTI. SOHA.
A.: De egyszer voltam annyi. Egyszer mértek annyit a kosárlabda táborban.
Én (mert jó vagyok a dolgok ismételgetésében): SOSEM VOLTÁL 185 CENTI. SOHA.

Erre a férjem (szokása szerint) elhagyja a terepet. Nyilván, hogy sebeit nyalogassa. De őt sem hagyja nyugodni a dolog, így kis idő múlva visszatér a mérőszalagjával.

A.: Jó, akkor jöjjön az igazság pillanata. Mérjél le.
Én: Rendben DE JOBB HA FELKÉSZÜLSZ, MERT BIZTOS NEM LESZEL 185 CENTI.

Lemérem.

A.: 183.
Én: Inkább 182 és fél. 182 CENTI VAGY. MEGMONDTAM, HOGY NEM VAGY 185 CENTI. MONDTAM, HOGY NEM.
A.: NEM 182. 182,6, amit felfelé kerekítünk, és akkor az 183.
Én: 182. 182. 182.
A. (szomorúan): Már reggel sem vagyok 183!
Én: 182. 182. 182.
A.: Nem 182!!! 183!!! Már leadtam két centit a magasságomból. 4 milliméter miatt nem fogok még egy centit lemenni.
Én: 182. 182. 182.
A.: De ez köztünk maradjon!
Én: Csak nem gondolod, hogy nem fogom megírni a blog-omban?!

Nem gondolta. És milyen boldog lesz, ha elolvassa délelőtt a munkahelyén ezt a bejegyzést. Tudom, hogy kell a férjem napját széppé tenni!

Már csak az marad hátra, hogy feltegyem a nap kérdését:

Szerintetek fogok találni magamnak második férjet, ha A. elhagy.

Nem?

Nem értem miért…

PS: Ezt nem hiszem el! 182! Tudjátok, mennyi ideig áltatott, hogy 185 centi? 4647 és fél napig!

2008. június 26., csütörtök

Az a gond, hogy...

... hogy 11 és 4 között nem merem kiengedni őket a napra. Gondoltam, hogy a délutáni alvás idejét bővítjük ki, de nem volt rá érdeklődés...

Ami nem látszik a képeken:
1. ZK combja véresre van verve. Nem, nem, én vertem meg, hanem önállóan felmászott a TV tetejére, és szintén önállóan leesett. A TV-álvány sarka éles.
2. Bakka jobb karja tiszta seb, mert A.-val együtt beleborultak egy csipkebokorba. Biciklivel. Nem volt szép látvány. Vér és vér és még több vér... A családtagjaim megmaradnak, de a bokor elég rosszul néz ki, még két nappal a baleset után is...
3. A fiúgyerek, akinél egyébként néhány seb vagy zúzodás nem számítana, tökéletesen épp. (A képen élete első önállóan megfejtett Sudoku-jának első három lépése látszik...)



„A gyáva emberek összerondítják magukat, ha bajba kerülnek, és éppen ezért kegyetlenek lesznek, ha kikászálódnak a saját mocskukból.” (Gion Nándor)

Ez a nap a miénk. Nem tartott ezer évig.

„Visszamentem a konyhába, és az aranyat Rézi tenyerébe tettem.
Majdnem felsikoltott ijedtében, meglepetésében vagy örömében.
— Mi ez?
— Török Ádám aranyfogai és a pecsétgyűrűje. Ezzel kifizetheted Marica grófnőt.
Rézi életében először találkozott csodával, vagy valami ahhoz hasonlóval, hitetlenkedett és hüledezett.
— Hogy került ez hozzád?
— Kártyán nyertem. Azon az éjszakán, amikor Török Ádám a pokolba indult.
— Kihúztad Török Ádám fogait?
— Ő maga húzta ki az aranyfogakat. A pecsétgyűrűt is maga húzta le a kisujjáról. Értékes aranygyűrű, és a smaragd is értékes benne. A két foggal együtt átviszi Bözsiéket a határon.
— Kártyáztatok is akkor éjszaka? Azt hittem csak énekeltetek. Bolondok voltatok mind a ketten. Azért mentem el aludni, nehogy én is megbolonduljak.
— Éjszaka énekeltünk, hajnalban kártyáztunk. És én osztottam.
— Csaltál?
— Csaltam.
Rézi még sokáig tartotta tenyerén a csodát, de már engem nézett, a szemüvege szépen lassan bepárásodott, bizonyára semmit sem látott már, amikor azt mondta:
— A falu legsötétebb gazemberének vagyok a felesége. Szűzmáriám, mégis mennyire örülök ennek.”

Régen olvastam szebb regényt. Már ha szépnek lehet mondani…

2008. június 25., szerda

Az élet császára vendégségben

Annyira utálni fog a fiam ezért néhány év múlva.

Bár lehet, hogy már most is...

De addig is itt tartom ezt a képet...

A nyár eleje (nekünk)

Mindig is úgy gondoltam, az egyik legjobb dolog a pályámban, a család szempontjából, hogy nyáron nem kell dolgoznom, és így a gyerekekkel lehetek.

Nem probléma a nyár. Nem kell a gyerekek megőrzésén gondolkodni. Nem kell a gyerekeknek táborról táborra vándorolni.

Simán elvagyunk együtt itthon. Végül is félig-meddig pedagógus vagyok, nem gond három gyerek szórakoztatása néhány (10!!!) hétig. Csomó mindent lehet velük csinálni, anélkül, hogy elmennénk itthonról.

Rengeteg ötletem volt a nyárra. Nagyon tetszett a gyerekeknek. El is telt a nyár első három órája.

1. Gyümölcsöt szedtünk a kertben.
2. Feltöltöttük a medencét.
3. Játszottak a vízpisztolyokkal.
4. Bicikliztek a kertben.
5. Virágokat locsoltak.
6. Csináltunk pókhálókat fonalból és hurkapálcikából.
7. Letöltöttünk színezőket az Internetről.
8. Pepe csinált hurkapálcikából, piros anyagból és fonalból egy vulkánt.
9. Sudoku-t fejtettünk.
10. Pepe Yu-gi-oh kártyáit tanulmányoztuk.
11. Ebédeltünk.
12. Veszekedtek, hogy melyik DVD-t nézhetik meg. (Egyiket sem. Nem az én ötletem volt!)
13. Meseolvasás.
14. Fetrengés az ágyon. (Nem az én ötletem volt, de jónak tűnik…)

Ötleteim a maradék 1677 órára. Zárójelben jelzem, hogy a fentiek tükrében mennyi időt fognak a gyerekek az adott tevékenységgel eltölteni:

1. Alszunk. (838 és fél óra)
2. Ugyanaz, mint fent? (Pár óra?)
3. Elővesszük a gyerekek mini szövőszékeit, és csinálunk a babaházukba szőnyeget. (12 másodperc)
4. Festünk, rajzolunk. (20 perc)
5. Gyurmázunk. (8 perc)
6. Nyomdázunk. (12 perc)
7. Nagyszülőket boldogítják a gyerekek. (Néhány hét?)

Hosszú, szép nyarunk lesz!!!

2008. június 24., kedd

Úszás bemutató

Nem vagyok egy bemutató junkie, úgy gondolom, hogy figyelem a gyerekemet eleget, nem kell nekem külön műsor is, de az úszás bemutatót nagyon szeretem.

Pénteken volt Pepe bemutatója. Mondjuk, hogy úszott. Egy medencében föl-le. Korántsem volt olyan érdekes, mint amikor kezdőként mindenféle gyakorlatot mutattak be. Így viszont volt időm a többi szülő viselkedését megfigyelnem. Íme az eredmény:

1. Dokumentarista: Ez a szülői típus a gyerek minden mozdulatát megörökíti. Általában videokamerával ÉS fényképezőgéppel érkezik a helyszínre. A videót állványra rögzíti a medence partján. És izgul, nehogy vizes legyen. A fényképezőgéppel kattogtat.

2. Segédedző: Ez az altípus is követi a gyerek minden mozdulatát, azért, hogy tanácsokkal lássa el. „Nyújtsd ki a lábad.” „Szépen vedd a levegőt.” Néhányan egészen lelkesen tudnak ordibálni a gyerekkel: „ORRODON ÁT VEDD A LEVEGŐT, PISTIKE” Meglátásom szerint teljesen mindegy hogyan vesz Pistike levegőt, mert a fejét úgysem teszi vízbe.

3. Rutinos: Az uszodába besüt a nap. Hatalmas üvegablakok mögött mindenki izzad. Kivéve a rutinos, aki tudja, hogy melyik az az egyetlen ablak, ami nyitva van. És ahol befúj a szél. Onnan tekinti meg a bemutatót.

4. Elvált szülők: Becsületükre legyen mondva, hogy mindkét fél megjelent. Mondjuk, nem tudom, hogy miért, mert a medence két ellentétes oldalán állva mobiltelefonoznak. Egymással és a gyereknek háttal. Aleset: Válófélben lévő (?) szülők: A bemutató idejét is kihasználják, hogy veszekedjenek.

5. Apatikus: Tudja, hogy ezen a bemutatón is túl kell esni. Nincs mit tenni. De örömöt nem talál a gyerekben. Sem az úszásban. Maga elé meredve gondolkozik az élet nagy kérdésein.

6. Lelkes szülő: Bamba vigyorral figyeli, hogy bénázik a gyereke. Minden hossz után kiabál, hogy a gyerek észrevegye, figyeli. Állandóan integetnek egymásnak.

Ahogy megfigyeltem a gyerekemet, nem volt nehéz felismernem, hogy úszó (sem) lesz. Nemcsak, hogy fejben gyenge és képtelen végigúszni egy hosszt is és általában 10 méter után áll meg pihenni, hanem unja is, és így úszás helyett mindenféle bukfenccel, tornamutatvánnyal és víz alatti kunsztokkal szórakoztatja magát, míg faltól falig ér. Alaposabb megfigyelés után arra is fény derült, hogy Pepe MÉG MINDIG NEM TUD ÚSZNI. Nem tud levegőt venni, és nem tud tempózni rendesen. Ez persze nem zavarja abban a meggyőződésében, hogy ő kiváló úszó. Pepe: „Az edző bácsi azt mondta, hogy én voltam ma a legjobb.” Pepe: „Az edző bácsi azt mondta, hogy az egész tanfolyam alatt én voltam a legjobb.” Pepe: „Az edző bácsi azt mondta, hogy egész életében én vagyok a legjobb úszó”.

Aha, Pepe. Engem meg Darnyi Tamásnak hívnak.

Mellékszál: Vasárnap Pepe egyik barátját látogattuk meg, ahol a kertben volt egy medence. Persze a két lány is akart fürdeni. Nem ért le a lábuk, így az apjuk tartotta őket. Hosszan próbáltam ZK-t rábeszélni, hogy nyugodtan engedje el Papikát, mert a karúszó fenntartja a vízen. Egy idő után összeszedte bátorságát és tényleg elkezdett lebegni a kisebbik lányom a vízen. Ez nagyon tetszett neki: „Fenntart. Fenntart.” — mondogatta. Kicsit később a tanulságot is levonta ZK: „Mamika, tudok úszni!”

Összesítem:

A gyerekeim száma: 3
Úszni nem tudó gyerekeim száma: 3
Azon gyerekeim száma, akik azt gondolják, hogy tudnak úszni: 2

De nem gond, ha ezentúl tényleg Darnyi Tamásnak szólítotok!

2008. június 23., hétfő

Nyári tervek

1. Fürdeni a Balatonban, Dunában és Tiszában

2. Ferihegyi Repülőmúzeum

3. Egri vár

4. Bécsi pillangóház

5. Budakeszi mamutfenyők

6. Kirándulás a budaörsi „hegyekben”

7. Stájerország

8. Tiszadob

9. Óbudai csúszdapark

10. Leányfalu felé megállni egyszer Acquincumnál

11. Hajókázni a Dunán (minimálprogram: Szenti István Parttól átmenni a Margitszigetre)

12. Vajdahunyadvára

13. Fűvészkert

14. Nádasladány

15. Szentendrei skanzen

Mindeközben:

16. Megtanulni Pepével Yu-Gi-Oh kártyázni. (Külön bejegyzés.)

17. Piros bogyós gyümölcsöt enni Bakkával.

18. Nézni ZK-t hogy szaladgál.

19. Sárkányt eregetni és biciklizni a Réten

20. Piknik a kertben

21. Vízzel játszani

22. Fényképezni a gyerekeket.

23. Buborékokat eregetni.

24. Tour de France-t nézni.

25. Iskolai felszerelést venni Pepének.

26. Mesélni a gyerekeknek és a gyerekekkel.

Mindeközben én:

27. Megírok 3 cikket.

28. Megszerkesztek egy könyvet.

29. Felkészülök az őszi óráimra.

30. Részt veszek egy esseni konferencián.

31. Elutazok a férjemmel Nürnbergbe vagy Angliába. (És Bécsbe, léééccí!!!)

32. Pakolok, takarítok, rendet rakok.

33. Könyveket olvasok.

34. Kocogok a férjemmel.

Mindeközben A.:

35. Dolgozik.

36. Utazik, hogy dolgozhasson.

37. Még egy kicsit dolgozik.

38. Megszervezi, hogy valaki kifesse a házat. (Ez egy rejtett kis üzenet, életem szerelmének. Lelki társamnak. Gyermekeim apjának.)

39. Utazik, velem is.

40. Kocog, velem.

41. Vacsorát eszik, amit én készítek neki.

42. Hétvégén élvezi a pihenés óráit. (HAHAHA)

43. Próbálja ezt a nyarat is józanul túlélni.

44. Azon gondolkozik, hogy a „nyaralás gyerekekkel” című oximoront, hogyan oldja föl anélkül, hogy az elkövetkező húsz évben tartásdíjat kelljen fizetnie.

JÓ NYARAT MINDENKINEK!!!

Dobjátok ki a listákat és használjatok SOK naptejet!

2008. június 19., csütörtök

Foci eb

Sok hátránya van, hogy egyedül vagyok itthon a gyerekekkel. Az egyik, hogy nem tolhatom a férjemre, hogy nézze a focimeccset a gyerekekkel. Nem mintha focista család lennénk, de amikor este 9 után is ment a vita, jó anyaként, gondoltam, hetek óta először bekapcsoljuk a TV-t és nézünk egy kis meccset. Nem vagyok kiművelt emberfő, pláne, ha a futballról van szó, így a gyerekek legtöbb kérdésére nem tudtam a választ.

Hogy miket kérdeztek? Íme:

Kik játszanak? (OK. Ez oda van írva: Portugálok és németek.)
Kinek drukkolunk? (A németeknek?)
Miért? (Mert németek vagyunk?)
Tessék? (Német a nevetek, nem?)
Melyik színű csapat a német? (Fogalmam sincs. Talán a fehér?)
Mi a kapu? (Bakka kérdése. Hosszú Bakka, nem baj, ha nem magyarázom el? Nem, Mamika, nem baj.)
Volt Ronaldonak aranylabdája vagy ezüstlabdája? (Mije? Fogalmam sincs.)
Miért csíkos a fű? (Nem tudom, talán úgy vágták le?)
Ronaldo olasz? (Nem, brazil. Csak azt nem tudom, mit keres a portugál válogatottban!)
Miért Ballack a szerelmed? (Fogalmam sincs, miért kérdezték ezt a gyerekek…)
Ballack a férjed? (Bakka kérdése. Nem.)
Ki a férjed? (Papika.)
Ez ugye csak az első félidő? (Igen, sajnos.)
Ki a legjobb kapus? (Fogalmam sincs. Pepe: Boldi. Mert ő csak egy gólt kapott ma az oviban.)
Miért nem bírnak a portugálok egyenesen rúgni? (Fogalmam sincs.)
Ő a földön maradt? (Igen, Bakka.)
Ebben csak fiúk játszanak? (Igen, Bakka.)
A hercegnőm is nézheti? (Igen, Bakka.)
Miért nem lehet a pályán látni az esőt? (Nem tudom. [Most rendes vagyok, és az esővel kapcsolatos 378 kérdést nem írom ide.])
Miért nem találnak ki egy nyavalyás taktikát a portugálok? (Fogalmam sincs, Pepe.)
Miből készül a fehér csík a pályán? (Fogalmam sincs, Pepe.)
Feltűnt, hogy a képernyőn csak azt a részt mutatják, ahol a labda van? (Igen, Pepe.)
Kaka és káká miben különbözik? (Sok mindenben, Pepe.)

Az egyik jó kis gyerekkori élményem, amikor nagypapám az öcséimmel nézte a focimeccseket. A testvéreim inkább csendben élvezték (volna) a meccset, de Saki állandóan kommentálta a játékot és okoskodott. Mintha ő lenne az edző a pálya szélén. Úgy tűnik, hogy a dédunokája viszi tovább a családi hagyományt.

Komolyan mondom élmény volt.

Már aki ilyen élményre vágyik.

Mondjuk miután egy kis citrompálinkát legurítottam, már jobb volt…

2008. június 18., szerda

Pályázat

Nem panaszkodni akarok, csak kezdem elveszteni a türelmemet. Jó, mondjuk ez nem nehéz, mert, és talán ez sok embernek meglepetés (khm, khm), de nem vagyok a türelem mintaképe…

1. Tavaly szeptemberben pályázom egy (idén) március végi konferencia-utazásra. A tét 300 000 forint. A dolog meglehetősen egyszerű: ha nyerek, megyek, ha nem kapok pénzt, saját pénzből nem utazom. Egyszerű, igaz? Igaz???

2. Január 14. Az internet-en megjelenik az információ, hogy kaptam pénzt. Hurrá.

3. Megrendelem és kifizetem a repülőjegyemet. Jó, jó, A. megrendeli, és kifizeti a repülőjegyemet.

4. Felhívom, jó-jó, a kolléganőm (ő is kapott pénzt) felhívja a pályáztatót, hogy mikor kapjuk a pénzt. A pályáztatótól megtudjuk, hogy nem kell türelmetlenkednünk, majd küldik a szerződést. Szerződés nélkül nincs pénz.

5. Lefoglalom a szállást. (Egyedül intéztem, kivételesen, mert… mert… tudok olvasni!)

6. Március elején a kolléganőm újra felhívja a pályáztatót, hogy hol a szerződésünk. Mikor pályáztunk? Szeptemberben? Ne izguljunk, majd küldik.

7. Március végén elutazunk a konferenciára. Előadjuk az előadnivalókat. Megnézzük a látnivalókat.

8. Hazaérkezésünk után pár nappal megjön, nem, nem a szerződés, hanem a levél, hogy az internet-ről honnan tölthetjük le a biankó szerződést. Nincs a szerződés ott. Teljesen más helyen van. Megtalálom. Az útmutatót is, amelyben az áll, hogy 1) 10 munkanapon belül vissza kell küldenem a kitöltött szerződést, különben nem kapom meg a pénzt az előleget; 2) a szerződést aláírva kell visszaküldenem, de DÁTUMOT nem szabad ráírnom, mert különben nem kapom meg az előleget; 3) aláírás után 15 nappal küldik az előleget. Úgy értem, hogy miután ők aláírták.

9. Április 10-én visszaküldöm a megfelelően kitöltött szerződést. Aláírom. Dátumot nem írok rá.

10. Azóta is várom, hogy 1) aláírják a szerződésemet; 2) leteljen a 15 nap; 3) utalják az előleget.

11. Az előleg kifizetés után még a következő tennivalók maradtak: Szakmai beszámoló elkészítése. Számlák összesítése és beküldése. A hátralék megérkezése a bankszámlámra.

Úgy terveztem, hogy a pénzből nyaralni megyünk, cserébe, hogy az utazást a saját zsebünkből, jó a férjem zsebéből, fizettünk, de úgy tűnik, hogy inkább karácsonyi ajándék lesz a pénzből. Vagy jövő évi nyaralás.

PS: Mert jókedvemben vagyok és a kedves férjem megígérte, hogy életem végig eltart, nem tértem ki arra, hogy a közalkalmazotti fizetésemből hány hónap alatt tudtam volna az utazás költségeit összespórolni. Nyilván az összes pályázót és a pályázók összes gyerekeit, eltartja valaki… És igenis az én hibám: nem kell csak úgy össze-vissza tengerentúli konferenciákra utazgatni! A saját kis pocsolyámban kellett volna úszkálgatnom...

PPS: Jövő héten az APEH-be fogok belekötni! Uff!

2008. június 17., kedd

Radar alatt repül

Igen, három gyerekem van. Pepe az úttörő. Vele csinálunk mindig, mindent először. ZK-ról nehéz megfeledkezni, mert A) vagy rajtam lóg; vagy B) üvölt, hogy lóghasson rajtam, de Bakka az elmúlt pár héten tényleg radar alatt repült. Nagyon sokszor kell figyelmeztetnem magamat, hogy bár én már nem először csinálok valamit egy gyerekkel, azért az az adott gyereknek még ELSŐ alkalom. Újdonságnak éli meg, mert neki újdonság, és mert nekem nem az, azért a lelkesedésem nem szabad, hogy alább hagyjon, a voltam-ott-csináltam-azt miatt…

Úgyhogy most néhány Bakka-hír következik:

1. Nyiladozó fashionista a lányom. A bizonyíték:

Hétfő reggel fél 7:

Bakka: Papika hová mész?
Papa: Amerikába.
Bakka: Ott lehet kapni dzsembori pólót kapni?
Papa: Igen, lehet.
Bakka: Akkor hozol nekem?
Papa: Igen.
Bakka: Jó.
Én: KÖSZÖNÖM PAPIKA. JÓ UTAT PAPIKA.
Bakka: Kösz.

2. Önbeteljesítő jóslat. Bakka a legkevésbé sportos a három gyerekek közül. Óvatosabb, mint a másik kettő. Igaz ő az egyetlen, aki kapásból lemegy angol spárgába. Mondjuk az is igaz, hogy bármi torna-balett karrier útjában állnak Bakka étkezési szokásai… Szóval gyakran mondogatjuk, hogy Bakka nem olyan sportos, mint Pepe. Vagy nem olyan ügyes szemérmetlenül vakmerő, mint ZK. Nos, ezt a mentális sémát is átdolgozhatom, nehogy az önbeteljesítő jóslat tényleg beteljesüljön: Bakkának meg sem kottyant, hogy hétvégén Pepével együtt körbebiciklizzék a Tatai-tavat. Ami testvérek között is 7 km. És Bakkának sokkal kisebb, áttétel nélküli biciklije van, mint Pepének. (Igen, rózsaszín. Nem, csak háromszor kellett megállnunk, hogy lepucoljuk a sarat a kerékpárról. Sáros biciklit Bakka nem hajlandó tekerni. Igen, jó, hogy elől-hátul kosaras, mert így a plüssállatai is kaptak helyet.) Megtapsoltuk a rekordot. Bakka elégedett volt. NAGYON. Én meg büszke. NAGYON.

3. Óvoda. Mindenki legnagyobb megkönnyebbülésére sikerült a pipacs-akció. Bakkáé lett a pipacs-jel. A jelkiválasztás külön kis esemény az oviban, és mivel Bakka többször is tudtomra adta, hogy jel-ügyben nem hajlandó kompromisszumot kötni: vagy pipacs, vagy semmi más, csöppet aggódtam. Természetesen családilag kísértük el lányunkat az oroszlán barlangjába óvodába, és NAGY kő esett le családilag a szívünkről, amikor láttuk, hogy a pipacs külön kikészítve várja a lányomat. Bakka először velem, aztán egyedül is játszott a leendő csoportszobájában, bár, ahogy a barátnőm mondta a fiáról, én is elmondhatom Bakkáról, hogy „nem látszott rajta a határtalan lelkesedés, hogy óvodába járhat”. Mindenesetre hagyta, hogy a kezének a nyoma rákerüljön a zászlóra:


Gyakran hajlok nosztalgiára, hogy már nem bébik a gyerekeim. Pedig inkább hálásnak kellene lennem, hogy egészségben növekednek!

„I am blessed beyond my quota.”

2008. június 16., hétfő

Interjú Pepével

Riporter: Emlékszel az első napodra az óvodában?

Pepe: Igen. Nagyon halványan.

Riporter: Mit csináltál?

Pepe: Nagyon vakmerően indultam, aztán játszottam veled Mama.

Riporter: Mit csináltak az óvó nénik?

Pepe: Segítettek nekem, hogy okosan és ügyesen menjek iskolába. Ezért van az óvoda!

Riporter: Mi volt a legjobb élményed az óvodában?

Pepe: Az amikor elmentünk aaaaaaaaa, mindjárt mondom, aaaaa Camponába.

Riporter: Mit csináltatok ott?

Pepe: Játszottunk és tanultunk és kézművesedtünk.

Riporter: Hogy fogsz Szilvire és Katira visszaemlékezni?

Pepe: Úgy, hogy elrakok néhány nagyon fontos emléket.

Riporter: Mit?

Pepe: Például, amit Karácsonyra kaptam mackókat. Azokat sosem felejtem el. Mindig emlékezni fogok rájuk.

Riporter: Ajánlanád ZK-nak ezt a csoportot.

Pepe: NAGYON NAGYON AJÁNLOM. Nagyon kedves óvó nénik vannak.

Riporter: Szerinted az óvó nénik hogy fognak rád emlékezni?

Pepe: Nagyon sok szép emlékkel.

Riporter: Például?

Pepe: Például egy olyan emlékkel, amikor vigyáztam K.-ra, hogy ne csináljon sok rosszat.

2008. június 13., péntek

Csütörtök délután Pepével

Lányok nélkül maradtam délután, ezért korán hoztam el Pepét az óvodából. Beülünk a kocsiba és kérdezem a fiacskámat, hogy mit szeretne csinálni, miénk a délután.

Pepe: Milyen cipő van rajtad?
Én: Miért?
Pepe: Csúszós? [Ez volt a beugratós kérdés.]
Én: Nem. [Igen, beugrottam.]
Pepe: Akkor menjünk a Kati-féle erdőbe sziklát mászni.
Én: Jaaaj neeee, nem tudok sziklát mászni.
Pepe: Van egy pont, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a városra. [Igen, így beszél a fiam. Nem én találom ki.]
Én: Ne menjünk inkább haza TV-t nézni?
Pepe: Ne. Majd egy könnyű úton viszlek fel.
Én: Ne mutassak inkább óriáscsúszdákat neked a Gellérthegyen. [Beugratós kérdés.]
Pepe: Miket? IGEN! [Beugrott.]

A Citadella alatt raktuk le az autót. És persze nem találtuk a csúszdákat. Minden szembejövőt megkérdeztünk. Nem tudták. Aztán felhívtam A., aki a Gellértheggyel szemben nőtt fel, és a gyerekekkor emlékei nehezen halványulnak, mert kb. azt kérdezte, hogy melyik fa mellett állunk. És benavigált minket a csúszdákhoz.

Itt mindenféle kulturális és nem-kulturális sokkok értek, de ezen nem csodálkozom, mert nem vagyunk rutinos játszóterezők. Röviden összefoglalom:

0. Miért nem csúsznak a csúszdák?
1. Hogy beszélnek manapság a gyerekek? És ki neveli őket?
2. A hegyre vezető szerpentinen miért van 50 méterenként 3 lépcső. Nem irigyeltem azt a kanadai (?) családot, akik kerekes-székes gyerekükkel mászták meg a hegyet.
3. Az nem volt sokk, hogy hatalmas tócsa van a csúszda végén. Az sem, hogy az első csúszás után Pepe beleesett. Az viszont igen, hogy nem szállt ki a sárból. Csak állt, bután nézett maga elé: mi történt??? (Tiszta apja…)
4. WC. Miért nincs WC a hegyen??? Nem részletezem. De ez a szituáció üldöz engem. Most a zoknit ajánlottam fel Pepének. De nem fogadta el…

Miután az 1. pontban említett gyerekek elüldöztek minket a játszóról („Elmentek. Hurrá. Éjáéjaóóóó” énekelték, amikor eljöttünk.), hazajöttünk, hogy megnézzük a Csillagok Háborúja első részét. Hurrá! Mi más is kellene egy 6 éves kisgyereknek???

A. éppen egy konferenciahívást várt, így nem tudtuk megbeszélni azt a fontos filozófiai kérdést, hogy időrendben, vagy történet szerint haladjunk-e a filmekkel. Bár férjem a család Csillagok Háború szakértője [Minden családban van ilyen, igaz? IGAZ???], magamra vállaltam a felelősséget, hogy a régi-első-új-negyedik résszel kezdjük.

Igen, egyetértünk abban, hogy 6 évesen Pepe még túl fiatal ehhez a filmhez. Ki volt az a hülye, aki említést tett neki a történetről? Ja, én voltam. De a Gyűrűk Uráról és a Foci EB-ről a kedves öcsém tájékoztatta a fiamat. ÉS A KEDVES FÉRJEM VOLT, AKI BEAVATTA A LEGÓKATALÓGUSOK VILÁGÁBA A GYEREKEMET: Nézd, Pepe, ebben az újságban van csomó olyan legófigura is, ami neked nincs meg! HURRÁ!!!

Hol is tartottam?

Ja, igen. Elővettük a Csillagok Háborúja díszdobozos VHS kazettákat. Férjem kapta még a nagymamájától pár éve Karácsonyra. Mert semmi sem hozza közelebb hozzánk Jézus születésének misztériumát, mint a Csillagok háborúja. DÍSZDOBOZBAN!

Jó hír nekem/rossz hír Pepének: Angol feliratú a doboz. Én: „Te, Pepe, ez angolul van.” Pepe: „Nem baj” Én: „De baj, mi lenne, ha nem néznék meg?”

Rossz hír nekem/jó hír Pepének: „Nézd, Pepe, magyarul van a matrica a filmen!”

Rossz hír nekem/jó hír Pepének: A film előtti interjúk magyarul vannak. „Nem, Pepe, ez még nem a film.”

Jó hír nekem/rossz hír Pepének: „Pepe, ez a film feliratos. Nem tudjuk így megnézni.”

Rossz hír nekem/jó hír Pepének: „Mamika, nem tudod elolvasni, ami oda van írva.”

Igen. Hangalámondtam fiacskámnak ezt a szerencsétlen filmet. Ilyen ostoba hülyeséget, mint ez a film. Borzalmas élmény volt. (Azt hiszem, most a férjem rázza az öklét a monitorja felé. Remélem, egyedül van az irodában…) Hogy a szörnyű élményt tompítsam, három részletben tekintettük meg a műalkotást, és az első és a második rész között megragadtam az alkalmat, hogy mindenféle nyers zöldséget etessek meg a fiammal. (Igen, megzsaroltam, ha nem eszi meg, nem nézzük tovább a filmet…) A végét már a férjem abszolválta.

Bár vödörből csöbörbe estem, mert így a lányoknak kellett felolvasnom Disney Csipkerózsikáját. Tudtátok, hogy Csipkerózsika igazi neve: Auróra? És a herceg Fülöp? És a három jó tündér: Flóra, Fauna és Fiona. Én sem tudtam. Szívesen.

A hosszú poszt végére hagytam a legjobbat: Han Solo nem öregedett meg!

Én sem tudtam. Szívesen. Semmi gond.

2008. június 12., csütörtök

Rózsaméz

Utálom, ha szülők csak úgy ígérgetnek a gyerekeknek össze-vissza mindenfélét. A sajátjaim tudják, hogy ha megígérek valamit, akkor arra bizton számíthatnak. (Ezért a szokásos nyavalygás: Ígérd meg, Mamika!) Azt, hogy az ígéreteim kötelező érvényűek, azt én is tudom, ezért nagyban növelné az életminőségemet, ha nem ígérnék meg állandóan valamit a gyerekeknek, amit jogosan aztán számon is kérnek tőlem.

És, nem, nem tervezem, hogy megtanítani őket arra, hogy az ígéret az életben, általában csak azt jelenti, hogy az ígérő úgy gondolja, hogy majd valamikor lehet, hogy megtartja, amit ígért. Vagy nem. Ahogy neki kényelmesebb.

Mindezt Gion Nándor Rózsaméze kapcsán írom.

Az idézet:

„— Hozzál nekem rózsamézet — mondta a hároméves Gallai István.
— Most nem érek rá. Búzát kell aratnom.
— Ne menj aratni — mondta a kisfiú. — Keresd meg inkább azt a magas fát.
— Mit érsz vele? — mondta a Bata gyerek. — Úgysem tudnál felmászni. A hörcsögök és a mezei egerek sem tudnak felmászni.
— Ó, én okosabb vagyok náluk — mondta Gallai István. — Bekenem fabalzsammal a tenyeremet és a talpamat, akkor fel tudok mászni a méhek palotájához.
— Halálra csípnek a méhek.
— Nem — rázta a fejét Gallai István. — Dehogyis bántanak engem a méhek. A hörcsögöket, mezei egereket, rókákat, patkányokat és a feketerigókat összecsipkednék, mert azok el akarnák lopni a rózsamézet. De én nem lopom el, péter-páli almát viszek nekik cserébe. Szívesen adnának rózsamézet, nekik van elég, de péter-páli almát nem tudnak felvinni olyan magasra ezek a kicsiny méhek. Pedig nagyon szeretik a péter-páli almát. Annyi rózsamézet kaphatok tőlük, amennyit csak akarok.”

És, basszus, Gallai István, aztán hoz is rózsamézet a gyerekeknek.

Jó, nem visz érte almát, hanem lopja. De ezen az apróságon felülemelkedünk…

2008. június 11., szerda

Nevelési elveink

Amíg nem volt egy gyerekünk sem, de nagyon értettünk a gyerekneveléshez, elhatároztuk, hogy két hibát nem fogunk elkövetni. SOHA.

1. Nem engedjük, hogy a gyerekek az ágyunkban aludjanak. SOHA. Nos, amíg csak Pepe volt meg, addig az alvással nem is volt probléma. Aztán megszületett Bakka és onnantól rohamosan romlott a helyzet. Egészen eddig sülyedtünk. A.-t jobban zavarta, mint engem, de mióta megkérdeztem tőle, hogy nem lenne kedve egy negyedik gyerekhez, ő is örül, ha vendég van az ágyunkban. Így nem kell dupla pizsamában, tripla takaróval aludnia. Ha értitek, mire célzok.

2. A második dolog, amit megfogadtunk, hogy SOHA, de SOHA nem fogunk a gyerekekkel élelmiszervásárló-körútra indulni. SOHA. Inkább az egyikünk otthon marad a gyerekekkel. Vagy játszótérre viszi őket. Mivel én született lusta vagyok, ezt a fogadalmunkat sem tartottuk be. A férjem simán levezényli a vásárlást, három gyerekkel, míg én az újságos pultnál nézelődöm. Otthon maradni még nem merek, de a vasárnap délutáni tapasztalatok után, lehet, hogy ez lesz a következő lépés. Itt kérek elnézést mindenkitől, akinek békés hétvégi délutánját megzavartuk. Mentségül csak azt tudom felhozni, hogy a heti bevásárlásra ideális nap a csütörtök. Aki ezt vasárnap délutánra halasztja, az megérdemli, hogy velünk kelljen egy levegőt szívnia a közértben…

Első vitapont: Mindegyik gyerek be akar ülni a bevásárlókocsiba. Igen, beleférnek. Szűkösen, de bele. Igaz, A. nehezen tud egyszerre két kocsit tolni, így kiszállítom a bandát. A.-t leszúrom, hogy nem vette figyelembe a 15 kilós súlyhatárt. Hogy érezze, vele is törődöm…

Második vitapont: Nem szükséges beözönleni a boltba. Miért nem lehet kulturáltan és halkan megközelíteni az objektumot???

Harmadik vitapont: Igaz, hogy azt mondtam, hogy zöldségből-gyümölcsből mindent megveszek, amit kérnek, de ez nem azt jelenti, hogy ész nélkül kezdünk a kocsiba dobálni mindenfélét. Zacskóba kell rakni. Le kell mérni. Ehhez sorban minden gyereket fel kell emelni a mérleghez. Egy uborkához átlag öt matricát használunk el. És dolgozunk a boltnak, mert a gyerekek a mérlegre támaszkodva mérik a zöldséget. Nagyon nehéz volt az édesburgonya. Feltűnően sok kiló.

Negyedik vitapont: Müzlis sor. Ezt szavakba sem tudom önteni. Csak annyit: Volt a hiánygazdaságnak is az előnye…

Ötödik vitapont: Perec. NINCS PEREC! Hogy az, mi ott? Perec. Bocsánat, van perec. DE NEM EHETITEK MEG, AMÍG NEM FIZETJÜK KI!

Hatodik vitapont: Az árut nem kézben hozzuk, hanem a kocsiba rakjuk.

Hetedik vitapont: MONDOM, RAKJUK, NEM DOBJUK.

Nyolcadik vitapont: Ki tolja a kocsit. Bakka semmi érdeklődést nem mutat a nehéz fizikai munka iránt, így csak a Nagyot és a Kicsit kell időnként szétválasztani. És irányba állítani. És bocsánatot kérni azoktól, akiken átvágtattak. Vagy, akik útjában lecövekeltek. Vagy akiknek az üvegpultját majdnem betörték.

Kilencedik vitapont: Ki és miért nyalogatja a fent említett üvegpultot.

Tizedik vitapont: Miért nem voltunk megint résen, Papa? Amire én azt mondtam, hogy NEM, arra simán rábeszélik a gyerekek az apjukat, aki nem tudod a korábbi tiltásról…

Tizenegyedik vitapont: HOVA TŰNT ZK??? KINEK KELLETT VOLNA FIGYELNI RÁ??? KI HOL LÁTTA UTOLJÁRA???

Tizenkettedik vitapont, amikor már közel a cél, azaz elérkeztünk a kasszához: Miért nem kaphat senki semmilyen cukorkát, rágót vagy csokit???

Tizenkettedik vitapont: Örömmel köszönünk el a pénztárostól.

Azt hiszem, ideje lenne felülvizsgálni az elveinket…

2008. június 10., kedd

Khaled Hosseini: A Thousand Splendid Suns

Kezdjük a tényekkel: Khaled Hosseini Kabulban született 1965-ben, de a 80-as évek már Kaliforniában találják. Ott végez el egy csomó iskolát és orvos lesz. Szabadidejében irogat és megszüli a Papírsárkányok (The Kite Runners) című regényét, ami pillanatok alatt lehetővé teszi, hogy otthagyja a kórházat és csak az írásnak éljen. És megírja a második regényét is, ami 2007-ben jelent meg angolul, magyarul nem találtam, A Thousand Splendid Suns-t.

A Papírsárkányokból közben film is készült.

Nem, nem láttam, és a könyvet sem olvastam.

De körbe érdeklődtem, hogy elolvassam-e.

Vali, aki olvasta: Sokat szenvednek benne a gyerekek.
Én: Nem szeretem, ha gyerekek szenvednek.

***
Én: Szenvednek benne a gyerekek?
Öcsém, aki olvasta a könyvet: K*rva jó könyv.
Én: Szenvednek benne a gyerekek?
Öcsém, aki olvasta a könyvet, elgondolkozik: Nem.

Mindenesetre ezek után nem mertem kockáztatni és A Thousand Splendid Suns-szal kezdtem.

Amiben viszont nők szenvednek… Egy fokkal jobb csak…

Nem fogom elmesélni a történetet, mert mindenkinek ajánlom, hogy olvassa el, két nő, Miriam és Laila történetét.

Meglehetősen egyszerű nyelvezeten íródott (nem tudom, hogy készül-e a magyar fordítás, gondolom igen…), nagyon fordulatos, nagyon érdekes könyv, nem hiszem, hogy 20 év múlva is olvasni fogjuk, de az a típusú minőségi bestseller, amit nagyon tudok szeretni.

Az első részben Miriam-mal ismerkedhetünk meg, aki éli az „elvált szülők” gyerekeinek életét az anyukájával. (Azért az idézőjel, mert sosem voltak házasok a szülei, mert a többnejűség ellenére sem akarta az apja elvenni az anyját, de lényegében "elválásról" van szó. Olvasás közben kezdtem a vállam mögé pillantani és paranoiás lenni, mert hogyan is tudhatja az író, milyen is volt a gyerekkorom egy egész már országban, egy kicsit más korban, de ez mellékszál...) Mindenféle fordulatok után Miriam aztán Kabulba kerül feleségnek. Nem, nem írok a fordulatokról!

Kabuli évek során kerül Miriam háztartásába Laila, mindenféle fordulatok után, amit most nem akarok elmondani, mert sorozatosan lelőnék vele mindent. A nők élik a mindennapjaikat, a kommunista hatalomátvétel előtt, alatt és után. Tanulságos történet, bár a kommunista vonal, amit az író szépen kidomborít, gondolom az amerikai közönség kedvéért és meg különböző politikai okok miatt, amikhez nem értek, számunkra elég ismerős lehet.

A könyv végén pedig, nos, de ezt sem mondhatom el…

Sírtam és nevettem. De inkább sírtam…

2008. június 8., vasárnap

Pay it forward

Láttátok a filmet?

Még mindig kiver a víz, ha visszagondolok rá. És nem a jó értelemben. De nem erről kell akarok szeretnék írni, hanem a játékról. Milyen játékról. Amiről mondjuk itt vagy itt olvashattok.

Szombat este egy öntudatlan pillanatomban jelentkeztem a hólabdára: itt. És mivel nem akarom az amúgy is ingatag karmikus (van ilyen szó?) egyensúlyomat felborítani, és megszakítani a sort, alább következnek a játékszabályok:

1. Csatlakozhat bárki, akinek van blogja.
2. Az első három kommentben jelentkező kézzel készített ajándékot kap tőlem.
3. Az ajándék az elkövetkező 365 nap valamelyikén fog érkezni.
4. Cserébe előre kell fizetni, mégpedig úgy, hogy ezt a felhívást a jelentkezők is közzéteszik a saját blogjukban, vagyis maguk is megajándékoznak három embert.

Persze kapkodtam és nem vettem észre a „kézzel készített ajándék” alpontot. Tehát a következő alesetek merülnek fel:

1. Messze elkerülitek a kommenteket. (Ez praktikus lehetőségnek tűnik…)
2. Kaptok ajándékot innen vagy innen. És figyelmen kívül hagyom a „saját kézzel” szabályt. Mit nekem a szabályok! Úgyis olyan szabad lélek vagyok. (HAHAHÖHÖ…)
3. A.-val csináltatok valamit. (Ez is elég praktikus, ha az elkövetkező 365 napban nem lép le a férjem…)
4. Magam csinálok valamit saját kezeimmel. És reménykedünk. Hogy nem dől össze a világ…

P.S.: Hirtelen nem is tudom, hogy mi volt az utolsó dolog, amit saját kezemmel csináltam. A mosogatást leszámítva, amit épp most fejeztem be…
PPS: Eszembe jutott: Anyukám nem rég vette elő a gyönggyel hímzett terítőt, amit 16 évesen csináltam. Nem hittem a szememnek, hogy milyen ocsmány kiforratlan volt a technikám…

2008. június 6., péntek

Úszásoktatás?!

Tegnap egyedül mentem Pepéért az uszodához, a lányokat Papika hozta haza a nagymamától, így volt egy kis időm a fiammal beszélgetni.

Én: Milyen volt az úszóedzés?
Pepe: Jó!
Én: Mit csináltatok?
Pepe: Egész idő alatt játszottunk?
Én: ???
Pepe: Igen, Mamika egész idő alatt játszottunk!
Én: Mit játszottatok?
Pepe: Úszkáltunk a medencében.
Én: Pepe, de hát ez az edzés, az úszástanulás.
Pepe: Nem, az úszástanulás az, hogy ülünk a parton és nézzük, hogy az edző mit mutat!

Most már értem, hogy miért jött ki olyan sokszor szárazon a gyerek az edzésről: Úszni tanult!

2008. június 5., csütörtök

Kedves Szomszéd, aki sokat dolgozol, és rengeteg autód van!

Ha a garázsod felől felnézel a szomszéd házra, látsz egy, általában nyitott, ablakot. Nos, az a mi hálószoba ablakunk, ahol általában aludni szoktunk. Az alvás az általában éjszaka van, az éjszaka az mondjuk este 10-től tart 7-ig. Ezért szeretnélek megkérni néhány dologra:

1. Ha éjfélkor hazaérsz, akkor kérlek, ne jelezd hangos dudálással a családodnak, hogy itthon vagy. Szerintem ők is alszanak. Korábban értettem, hogy azért dudálsz, hogy a feleséged kijöjjön kaput nyitni, és neked ne kelljen kiszállni az autóból, de most már van önműködő garázskapud, szerintem használd azt. Vagy csak egy távirányítótok van a kapuhoz? Akkor értem a dudálást, elnézést, hogy szólok. Hogy én is szoktam dudálni, ha hazaérkezek és lusta vagyok kaput nyitni? Honnan tudtad? Azt hittem, nem vagy itthon!

2. Örülök, hogy nincs szükségünk reggelente ébresztőórára, nem, nem a biológiai óránk ébreszt, hanem, jó napokon, az autód távirányítójának a csipogása, rossz napokon, a riasztója. Különben is mi ez a távirányító-csipogás? Miért kell csipognia? Van valamilyen mélyebb pszichológiai jelentése, amiről nem tudok? Hogy a mi házunk is be szokott riasztani hajnalban? Csak akkor, amikor Pepe véletlenül rosszul riaszt ki. Én sosem tévesztem el a kódot!

3. Értem, hogy a munkádhoz szerszámokra van szükségedet, de ha fél 6-kor elkezded a létrát bepakolni az autódba, és véletlen leejted, akkor a robajra BIZTOS felébredünk, akkor is, ha a csipogást/riasztást véletlenül át is aludtunk, így nem kell hangosan szidalmazni a létrát. Felesleges. Már ébren vagyunk. Hogy este áthallatszik, hogy altatom a gyerekeket? (MINDENKI ÁGYBA! MOST! AZONNAL!) Mikor szoktál hazajönni? Azt hittem, hogy éjfélkor, amikor már alszunk!

4. Örülök, hogy csinosítod a kertet, de jó lenne, ha a mi növényeinket nem permeteznéd le gyomirtóval. Így valahogy kevésbé néznek ki jól. Hogy az nem díszbokor, hanem gyom? Amire a feleséged allergiást? Nem tudtam, elnézést!

5. Örülök, hogy hetente tisztítod az autóidat, és az is meg kell mondanom, hogy a vendégeink is egészen elámultak, jó értelemben persze, amikor látták, milyen alapossággal fényesítetted a legújabb autód rendszámtábláját, de, ha kérhetlek, azt a hangos mosó-ízét, amiből úgy jön ki a vízsugár, hogy ölni lehetne vele, NE akkor használd, amikor aludni akarunk. Segítek: Ha sötét van, általában aludni akarunk!

6. Köszönöm a kérdésedet, tökéletesen működik a hűtőszekrényünk, amit megjavítottál!

7. Ezek után rá is térek a lényegre, a legfontosabb kérdésre: Átmehetünk kipróbálni a medencéteket? Illetve, csak a gyerekek szeretnék! Átküldhetném őket? Nem, nem tudnak úszni. Miért?

Jó-szomszédi-üdvözlettel… stb.

2008. június 4., szerda

Tisztító

A lányok kaptak pár hónapja egy-egy királylányos ruhát a papájuktól. Nem, nem a Disney-verziót, hanem olyat, ami fel is lehet venni. Az utcára, úgy értem.

A hétvégén viselték is. Itt. A lovagteremben. Bakka: „Csak azt nem tudom, hogy hol vannak a lovagok?”

A ruhák enyhén koszosak lettek.

Semmi gond, kimosom őket.

Öööö. Selyemből vannak. Nem mosom ki. Megyek velük a tisztítóba.

Az egész tisztítókérdés az egyik kedvenc témám, amikor arról van szó, hogy Magyarországon miért nem működnek úgy a szolgáltatások, ahogy kellene elképzelem:

Nincs más választásom, beletörődtem, hogy minden tisztítós cégénél ELŐRE kell fizetnem. Függetlenül az eredménytől.

Akkor is csak bólintok, amikor közlik velem, hogy nyakkendőre nem tudnak garanciát vállalni. Nem, a pénzt nem adják vissza, ha foltosan kapom vissza. Hiszen megpróbálták kitisztítani!

Azt azonban furcsállottam, amikor fizetés után a tisztító alkalmazottja utánam szólt, egy ruhadarabot lobogtatva, hogy „tudja, hogy ez a folt nem fog kijönni”. Én: „Pedig bevallom én ebben reménykedtem.” Tisztítós: „Én is csak úgy tudom kimosni, ahogy Ön otthon.” Elnézést kérek a sorban mögöttem állóktól, hogy visszakértem a 260 forintomat…

Hol is tartottam? Ja, a ruháknál.

Biztos, hogy volt már szó róla, hogy kemikália fóbiás vagyok. Jó nem főzök saját szappant, de próbálom a lehető legkevesebb kemikáliát használni a háztartásban, így az a lehetőség, hogy vegytisztítassam a lányok ruháit, nem igazán nyerte meg a tetszésemet.

De nem csüggedünk, mert van BIOTISZTÍTÁS.

Fogalmam sincs, hogy mit jelent, mert semmit sem tudok róla, leszámítva, hogy jóval többe kerül, mint a hagyományos vegytisztítás, de kétség kívül jól hangzik.

Leszámítva azt az aprócska tényt, hogy, ahogy megtudtam ma délelőtt egy cipőtalpaló palitól, aki nemcsak a cipőket, hanem a mosodát is felügyelte, selyemruhát definíció szerint nem lehet biotisztítani.

HMMM.

Maradtak azért lehetőségeim:

1. Paranoiás vagyok. Semmi gond nem lesz, ha a ruhákat vegytisztítatom, majd itthon jól kiszelőztetem belőlük a kemikáliákat.
2. Kidobom a piszkos ruhákat, reménykedve, hogy a lányok megfeledkeznek róluk.
3. Kimosom kézzel őket. (Ez durva lenne…)
4. Beteszem gépbe a ruhákat. (Van valami selyemgubós program rajta…)

Igen, a 4-est fogom választani (ahogy legyőzöm a lustaságomat és kimegyek a ruhákért a kocsiba). De arra gondoltam, hogy csinálok az egyik ruhával próbamosást. Mondjuk ZK-jéval, ha az tönkremegy, sebaj, Bakkáét kikemikáliáztatom, Bakka hordja még idén, jövőre meg ZK örökli.

A kérdés csak az, hogy ki fogja megmondani ZK-nak, hogy tönkretettem az ő ruháját???

Én nem merem.

Megy mindkettő a mosásba…

2008. június 3., kedd

Itt a nyár!

Ami azt jelenti, hogy elkezdődöttek Pepe úszóedzései.

Ami azt jelenti, hogy vasárnap este a metroszexuális kisfiam felpróbálta a felszerelést (Pepe: Hogy áll a szemüveg rajtam? Papika: Fordítva, Pepe!):



Ami, azt gondoltam, azt jelenti, kezdődik a szokásos nyavalygás:

1. Miért kell úszni tanulnom?
2. Milyen ajándékot kapok, ha járok?
3. Miért kell úszni tanulnom, amikor tudok már úszni?
4. Hol fogsz állni, amikor bemegyek?
5. Hol fogsz állni, amíg bent vagyok?
6. Hol fogsz várni, amikor kijövök?
7. Milyen ajándékot kapok, ha járok?
8. Miért a karikások közé raktak?
9. Miért nem a deszkások vagy profik csoportjába?
10. Miért kell tempózás közben levegőt venni?
11. Milyen ajándékot kapok, ha járok?

És jönnek az én szokásos kérdéseim:

1. Miért nem lehet egy gyereket GYORSAN megtanítani úszni?
2. Miért jön ki szárazon a gyerek az ÚSZÓedzésről?
3. Miért nem mehet be a szülő nézni, hogy milyen édes a gyereke edzés közben?
4. Miért ragaszkodik a gyerek, hogy úszószemüveget viseljen?
5. Hová tűnik a gyerek alsónadrágja az edzés alatt?
6. Miért kell az épület ELŐTT levenni a cipőnket?
7. Ha otthon hagyom a váltócipőinket, akkor miért kell 90 másodpercenként WC-re menni a gyerekeknek?
8. Miért nem vagyok képes mezítláb bemenni egy iskolai WC-be?
9. Miért van kakaógép a bejáratnál ÉS az emeleten is?
10. Miért kell a gyereknek úszni tanulnia?

A meglepetés persze az, hogy idén nincsenek Pepének kifogásai, hanem csak mondja (és mondja):

1. A második legprofibb csoportba kerültem.
2. Deszka nélkül úsztam ma.
3. Az egész medencét végig kellett úsznom.
4. A felénél kinéztem, hol tartok, de simán leúsztam.
5. Andrea néni a világ legjobb edzője.
6. Egész nyáron lesznek edzések?
7. Csak három hétig?
8. Szeptembertől járhatok megint?
9. Igen? Még meggondolom, hogy járok szeptembertől.

Az edzések lebonyolítása kicsit más, mint tavaly volt. A szülők az uszoda ELŐTT várhatják a gyerekeket. Az óvónő, ahogy meglát engem, kiengedi Pepét az épületből.

Először örülök, hogy kisfiamat újra a körünkben üdvözölhetjük. Aztán Pepe leült a padra és elkezdte a bekészített ételt-italt fogyasztani:

Bakka és ZK: Mamika, mit csinál Pepe?
Pepe: Eszem és iszom.
Én: Eszik és iszik.
Bakka és ZK: Mi miért nem kapunk semmit, Mamika?
Én: Azt gondoltam, hogy Pepe bent eszi meg az uzsonnáját, így nektek nem készültem semmivel.
Bakka: HOGY KÉPZELTED EZT, MAMIKA???

Ez hétfőn volt. És mivel azok közé a bölcs emberek közé tartozom, akik a saját hibájukból tanulnak (vagy nem ők a bölcsek?), így ma délután teljesen máshogy alakult a dolog. Íme:

16.45: Megérkezünk az uszoda elé. Megállunk azon a ponton, ahol Pepe kért, hogy várjuk. Lányok elkezdenek körbe-körbe rohangálni.
16.47: ZK: Inni, Mamika. Én: Itt a víz! A kulacsban! Amit nem felejtettem otthon!
16.48: Bakka [teátrálisan fogja a torkát]: ZK szomjan halok, add ide a kulacsot!
16.51: Bakka befejezi az ivást.
16.52: Bakka: Van itt valami ennivaló? Én: VAN! Hoztam epret és szőlőt! Kértek?
16.53: A lányok elkezdenek fogyasztani.
16.58: Leteszik a gyümölcsös edényt a földre, hogy tudjanak körülötte rohangálni.
17.01: Kijön Pepe az épületből. Átvonulunk a kert egy másik pontjára, ahol elfogyasztja az uzsonnáját.
17.03: Két ovis csoport özönlik ki az épületből. Az egyik kislány átvágtat a lányok epres tálján.
17.04: Kidobom az összetaposott eperdarabokat, közben megkérem Pepét, hogy fogja kézben a tálat.
17.05: Bakka sikítozni kezd: PÓK! PÓK! PÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓK! Én: NEM PÓK! CSAK AZ EPERLÉ FOLYIK LE A LÁBADON. EPERLÉ! GYERE IDE, LETÖRLÖM!
17.06: Pepe kezéből kiesik az eper. Felszedjük a földről a gyümölcsöt. Kicsit koszosat megesszük. Nagyon koszosat kidobom.
17.10: Elhagyjuk a terepet.

Indulunk megvalósítani a délután második fénypontját, a fagyizást, ami már egy másik, hasonlóan érdekes történet…

A LISTA

Az év végi hajrában el is felejtettem írni arról, hogy múlt hétfőn hazajött a lista. Bocsánat, A LISTA.

Hogy milyen lista, kérdezitek?

Az a lista, amelyen Pepe leendő tanítói felsorolták, hogy mit is kell FELTÉTLENÜL beszereznünk szeptember 1-ig.

Erről a listáról szeretnék írni.

[Kb. fél óra telt el az utolsó mondat bepötyögése óta. Ennyi időbe telt, amíg a listát LISTÁT megtaláltam.]

Pepe, akit próbálok a fogyasztói társadalom hasznos tagjává nevelni, persze rögtön nagy izgalomba jött, hiszen a LISTA az jelenti, hogy VÁSÁRLÁS. VÁSÁRLÁS. VÁSÁRLÁS.

Míg nem kezdhetjük el a különböző üzleteket járni, addig is a LISTA felolvastatásával üti el Pepe az időt.

Nem mindent ért. Én sem. De legalább van miről beszélgetnünk…

A füzetek után, például, számok állnak. Fogalmam sincs, mit jelentenek, de nyilván egyértelmű lesz majd.

Füzettartó???

Hogy fog az a sok ceruza a tolltartóba beférni???

A hegyező ZÁRT legyen. Mindenképpen.

Mi a különbség a famentes rajzlap és a műszaki rajzlap között?

Origami hajtogatólap??? (Ezt a szövegszerkesztőm is aláhúzza pirossal! Rosszul írtam?)

1 doboz számolókorong. Na ezt tudom mi. Emlékszem is, hogy nekünk is volt. Mondjuk arra nem emlékszem, hogy használtuk is volna… A tanító nénik letették a nagyesküt, hogy Pepéék fogják. A kérdés az az, hogy hány dobozt vegyek belőle, hogy szeptemberre maradjon egy használható készlet?

Tükör. (Élei szabadok legyenek!? Miért kell?)

Kis vászonzsák? Az anyukáknak kell megvarrni???

Pepe kedvence: jól tapadó tornacipő.

Yamaha szoprán furulya. (Utálni fog a fiam, hogy ének-zene tagozatra írattam???)

A furulya az utolsó tétel, így innen újra szoktuk kezdeni. És megint újra. És megint.

És aztán Pepe újra és újra megkérdezi, mikor kezdjük a vásárlást. Én újra és újra visszakérdezek: Ki fog a garázsba kiköltözni, hogy ezt a sok holmit tárolni tudjuk???

2008. június 1., vasárnap

Előre elnézést kérek!

Több szál mentén is fel lehetne göngyölíteni a hétvégénket, de, ha visszagondolok az elmúlt két napra, a melegre, és, hogy állandóan itattam a gyerekeket, akkor két választásra tudtam leszűkíteni a beszámolót.

1. Lefényképezem a gyerekek kulcsaitkulacsait.
2. Elmesélem, hogy az elmúlt két napban hova pisiltünk-kakiltunk.

Melyiket szeretnétek? Ha az 1-est, akkor szerintem ne olvassátok tovább…

1. Zamárdi strand (szombat délelőtt)

Baloldali bokor (ZK, pisi)
Mobil WC (Bakka, pisi, ekkor kellett először átöltöznöm, mert a nagyja a szoknyámra ment.)
Jobboldali bokor (Pepe, pisi)
Balatonpart, lépcsősor utolsó előtti foka (ZK, kaki. Akkor tudtam, hogy baj van, amikor hallottam, hogy valaki megkérdezi tőle: „Mit csináltál, kislány?” Először azt hittem, hogy a lépcsőbe bevágta a száját és vérzik. NAIV VAGYOK! ZK persze gondos volt, mert a művelet előtt levette magáról a fürdőruháját, hogy az ne legyen piszkos…)

2. Szigetvári vár (szombat délután)

Jobbra első bokor (Papika, pisi, Bakka pisi, Pepe pisi)
Jobbra második bokor (ZK pisi; ez után neki kellett átöltöznie…)
Nyilvános WC (Mamika, pisi. Nem Zrínyihez méltó hely... )

3. Villány (szombat este)

Wunderlich pincészet WC-je (Bakka pisi, ZK pisi. Itt kell kitérnem arra, hogy hősiesen megakadályoztam, hogy a gyönyörűen rendben tartott kertben pisiljenek a gyerekek!)

4. Virágos (szombat este - vasárnap délelőtt)

Virágos panzió egyik szobája (Mindenki pisi-kaki különböző variációkban, de a legemlékezetesebb az volt, amikor Bakka magára zárta a fürdőszobát. Kulcsra. Szellőző nem volt, ahol a kulcsot ki tudta volna adni, így a karbantartást kellett riasztanom.)
Virágos panzióval szemben villanyoszlop (Pepe pisi)
Virágos panzióval szemben fa (Pepe pisi)
Virágos templomkertje (ITT NEM PISILT SENKI!!!)
Virágos templomkerttől balra, 50 méterre az erdő felé (Bakka pisi)

5. Siklósi vár (vasárnap délelőtt)

Sem a Várban, sem Kanizsai Dorottya kertjében nem pisilt senki, mert NEM VOLT NYILVÁNOS WC.
Siklósi vár parkolója, nyilvános WC (Pepe pisi, Bakka próbálkozott pisivel, de nem sikerült. Nem tartottam megfelelő módon a nyilvános WC felett…)

6. Kaposvár Rippl-Rónai Villája (vasárnap délben)

A múzeum WC-je (Papika, Mamika, Bakka pisi. Életre szóló élmény volt. Nem, nem a WC, hanem a múzeum. Mindenkinek ajánlom!!!)

7. Zamárdi strand (vasárnap délután)

SENKI SEHOVÁ!

8. Az autóban az M7-esen hazafelé a vasárnap délutáni dugóban

Műanyag pohár (ZK, pisi)

Sokat szidtuk a pelenka korszakot, de azért nem volt az olyan rossz! Mindenkitől utólag is elnézést kérek!