Tisztító

A lányok kaptak pár hónapja egy-egy királylányos ruhát a papájuktól. Nem, nem a Disney-verziót, hanem olyat, ami fel is lehet venni. Az utcára, úgy értem.

A hétvégén viselték is. Itt. A lovagteremben. Bakka: „Csak azt nem tudom, hogy hol vannak a lovagok?”

A ruhák enyhén koszosak lettek.

Semmi gond, kimosom őket.

Öööö. Selyemből vannak. Nem mosom ki. Megyek velük a tisztítóba.

Az egész tisztítókérdés az egyik kedvenc témám, amikor arról van szó, hogy Magyarországon miért nem működnek úgy a szolgáltatások, ahogy kellene elképzelem:

Nincs más választásom, beletörődtem, hogy minden tisztítós cégénél ELŐRE kell fizetnem. Függetlenül az eredménytől.

Akkor is csak bólintok, amikor közlik velem, hogy nyakkendőre nem tudnak garanciát vállalni. Nem, a pénzt nem adják vissza, ha foltosan kapom vissza. Hiszen megpróbálták kitisztítani!

Azt azonban furcsállottam, amikor fizetés után a tisztító alkalmazottja utánam szólt, egy ruhadarabot lobogtatva, hogy „tudja, hogy ez a folt nem fog kijönni”. Én: „Pedig bevallom én ebben reménykedtem.” Tisztítós: „Én is csak úgy tudom kimosni, ahogy Ön otthon.” Elnézést kérek a sorban mögöttem állóktól, hogy visszakértem a 260 forintomat…

Hol is tartottam? Ja, a ruháknál.

Biztos, hogy volt már szó róla, hogy kemikália fóbiás vagyok. Jó nem főzök saját szappant, de próbálom a lehető legkevesebb kemikáliát használni a háztartásban, így az a lehetőség, hogy vegytisztítassam a lányok ruháit, nem igazán nyerte meg a tetszésemet.

De nem csüggedünk, mert van BIOTISZTÍTÁS.

Fogalmam sincs, hogy mit jelent, mert semmit sem tudok róla, leszámítva, hogy jóval többe kerül, mint a hagyományos vegytisztítás, de kétség kívül jól hangzik.

Leszámítva azt az aprócska tényt, hogy, ahogy megtudtam ma délelőtt egy cipőtalpaló palitól, aki nemcsak a cipőket, hanem a mosodát is felügyelte, selyemruhát definíció szerint nem lehet biotisztítani.

HMMM.

Maradtak azért lehetőségeim:

1. Paranoiás vagyok. Semmi gond nem lesz, ha a ruhákat vegytisztítatom, majd itthon jól kiszelőztetem belőlük a kemikáliákat.
2. Kidobom a piszkos ruhákat, reménykedve, hogy a lányok megfeledkeznek róluk.
3. Kimosom kézzel őket. (Ez durva lenne…)
4. Beteszem gépbe a ruhákat. (Van valami selyemgubós program rajta…)

Igen, a 4-est fogom választani (ahogy legyőzöm a lustaságomat és kimegyek a ruhákért a kocsiba). De arra gondoltam, hogy csinálok az egyik ruhával próbamosást. Mondjuk ZK-jéval, ha az tönkremegy, sebaj, Bakkáét kikemikáliáztatom, Bakka hordja még idén, jövőre meg ZK örökli.

A kérdés csak az, hogy ki fogja megmondani ZK-nak, hogy tönkretettem az ő ruháját???

Én nem merem.

Megy mindkettő a mosásba…