Radar alatt repül

Igen, három gyerekem van. Pepe az úttörő. Vele csinálunk mindig, mindent először. ZK-ról nehéz megfeledkezni, mert A) vagy rajtam lóg; vagy B) üvölt, hogy lóghasson rajtam, de Bakka az elmúlt pár héten tényleg radar alatt repült. Nagyon sokszor kell figyelmeztetnem magamat, hogy bár én már nem először csinálok valamit egy gyerekkel, azért az az adott gyereknek még ELSŐ alkalom. Újdonságnak éli meg, mert neki újdonság, és mert nekem nem az, azért a lelkesedésem nem szabad, hogy alább hagyjon, a voltam-ott-csináltam-azt miatt…

Úgyhogy most néhány Bakka-hír következik:

1. Nyiladozó fashionista a lányom. A bizonyíték:

Hétfő reggel fél 7:

Bakka: Papika hová mész?
Papa: Amerikába.
Bakka: Ott lehet kapni dzsembori pólót kapni?
Papa: Igen, lehet.
Bakka: Akkor hozol nekem?
Papa: Igen.
Bakka: Jó.
Én: KÖSZÖNÖM PAPIKA. JÓ UTAT PAPIKA.
Bakka: Kösz.

2. Önbeteljesítő jóslat. Bakka a legkevésbé sportos a három gyerekek közül. Óvatosabb, mint a másik kettő. Igaz ő az egyetlen, aki kapásból lemegy angol spárgába. Mondjuk az is igaz, hogy bármi torna-balett karrier útjában állnak Bakka étkezési szokásai… Szóval gyakran mondogatjuk, hogy Bakka nem olyan sportos, mint Pepe. Vagy nem olyan ügyes szemérmetlenül vakmerő, mint ZK. Nos, ezt a mentális sémát is átdolgozhatom, nehogy az önbeteljesítő jóslat tényleg beteljesüljön: Bakkának meg sem kottyant, hogy hétvégén Pepével együtt körbebiciklizzék a Tatai-tavat. Ami testvérek között is 7 km. És Bakkának sokkal kisebb, áttétel nélküli biciklije van, mint Pepének. (Igen, rózsaszín. Nem, csak háromszor kellett megállnunk, hogy lepucoljuk a sarat a kerékpárról. Sáros biciklit Bakka nem hajlandó tekerni. Igen, jó, hogy elől-hátul kosaras, mert így a plüssállatai is kaptak helyet.) Megtapsoltuk a rekordot. Bakka elégedett volt. NAGYON. Én meg büszke. NAGYON.

3. Óvoda. Mindenki legnagyobb megkönnyebbülésére sikerült a pipacs-akció. Bakkáé lett a pipacs-jel. A jelkiválasztás külön kis esemény az oviban, és mivel Bakka többször is tudtomra adta, hogy jel-ügyben nem hajlandó kompromisszumot kötni: vagy pipacs, vagy semmi más, csöppet aggódtam. Természetesen családilag kísértük el lányunkat az oroszlán barlangjába óvodába, és NAGY kő esett le családilag a szívünkről, amikor láttuk, hogy a pipacs külön kikészítve várja a lányomat. Bakka először velem, aztán egyedül is játszott a leendő csoportszobájában, bár, ahogy a barátnőm mondta a fiáról, én is elmondhatom Bakkáról, hogy „nem látszott rajta a határtalan lelkesedés, hogy óvodába járhat”. Mindenesetre hagyta, hogy a kezének a nyoma rákerüljön a zászlóra:

Gyakran hajlok nosztalgiára, hogy már nem bébik a gyerekeim. Pedig inkább hálásnak kellene lennem, hogy egészségben növekednek!

„I am blessed beyond my quota.”