Rózsaméz

Utálom, ha szülők csak úgy ígérgetnek a gyerekeknek össze-vissza mindenfélét. A sajátjaim tudják, hogy ha megígérek valamit, akkor arra bizton számíthatnak. (Ezért a szokásos nyavalygás: Ígérd meg, Mamika!) Azt, hogy az ígéreteim kötelező érvényűek, azt én is tudom, ezért nagyban növelné az életminőségemet, ha nem ígérnék meg állandóan valamit a gyerekeknek, amit jogosan aztán számon is kérnek tőlem.

És, nem, nem tervezem, hogy megtanítani őket arra, hogy az ígéret az életben, általában csak azt jelenti, hogy az ígérő úgy gondolja, hogy majd valamikor lehet, hogy megtartja, amit ígért. Vagy nem. Ahogy neki kényelmesebb.

Mindezt Gion Nándor Rózsaméze kapcsán írom.

Az idézet:

„— Hozzál nekem rózsamézet — mondta a hároméves Gallai István.
— Most nem érek rá. Búzát kell aratnom.
— Ne menj aratni — mondta a kisfiú. — Keresd meg inkább azt a magas fát.
— Mit érsz vele? — mondta a Bata gyerek. — Úgysem tudnál felmászni. A hörcsögök és a mezei egerek sem tudnak felmászni.
— Ó, én okosabb vagyok náluk — mondta Gallai István. — Bekenem fabalzsammal a tenyeremet és a talpamat, akkor fel tudok mászni a méhek palotájához.
— Halálra csípnek a méhek.
— Nem — rázta a fejét Gallai István. — Dehogyis bántanak engem a méhek. A hörcsögöket, mezei egereket, rókákat, patkányokat és a feketerigókat összecsipkednék, mert azok el akarnák lopni a rózsamézet. De én nem lopom el, péter-páli almát viszek nekik cserébe. Szívesen adnának rózsamézet, nekik van elég, de péter-páli almát nem tudnak felvinni olyan magasra ezek a kicsiny méhek. Pedig nagyon szeretik a péter-páli almát. Annyi rózsamézet kaphatok tőlük, amennyit csak akarok.”

És, basszus, Gallai István, aztán hoz is rózsamézet a gyerekeknek.

Jó, nem visz érte almát, hanem lopja. De ezen az apróságon felülemelkedünk…