2009. december 28., hétfő

A mi Wii-élményünk

Karácsony előtt pár héttel kezdtünk arról beszélgetni A.-val, mi lenne, ha Wii-t kapnának a gyerekek a Jézuskától. Feltételezem, mindenki tudja, mi is az a Wii. Persze tudom, hogy most legalább fél tucat ember rázza a fejét, hogy fogalma sincs. Feltételezem, mindannyian közeli rokonaim vagytok, így nem húzom az időt a magyarázkodással. Majd személyen elmesélem nektek. Nem is kell tovább olvasnotok!

Voltak érveink a Wii mellett: Milyen jó lenne, ha valamit közösen játszanának a gyerekek! Milyen jó lenne, ha esős napokon nem a TV miatt nyúznának!

És persze voltak ellenérveink: Túl drága. Miért kell egy újabb készülék, ami a képernyő elé teszi a gyerekeket?

Az én hibám, hogy végül december közepén elzavartam a férjemet az ElectroWorld-be terepszemlét tartani.

Az meg A. számlájára kell írnunk, hogy mikor meglátta, már csak egy Wii-játékkonzol van, bepánikolt és gyorsan megvette. Nem gond, legalább nem kell tovább törnünk a fejünket, mi is hozzon a Jézuska. A dobozban egyébként a Wii-Sport volt. Amihez A. még vett két egyszerűbb játék CD-t, hogy a gyerekek megtanulják, hogy kell irányítani a szerkezetet. Amiért persze jól lecsesztem, miért szórja így a pénzünket. Azzal védekezett, hogy a két CD együtt nem került többe 5000 forintnál, ami csepp a tengerben a Wii árához képest.

Karácsonyeste úgy gondoltam rutinosan, a Wii-t hagyom az ajándékok végére. Hadd örüljenek a nagy ajándéknak a gyerekek. A számításom nem vált be, mert egyáltalán nem érdekelte őket, mi is van a fehér dobozban.

Hiszen addigra már kiderült: VAN HOMOKGYURMA! (Igazatok van, tényleg horror. A család szerencséjére én vettem meg, a póthomokkal együtt, így senkit sem tudtam ez ügyben cseszegetni.)

A pénzéhes Pepének pedig a Monopoly-társasjáték volt nagy élmény. Felváltva játszunk vele. Nem tud betelni a ténnyel, hogy pénzezhet. ÉS MAMIKA MEGVESZEM A DUNAKÖRZŐT!!!

Szóval éppen próbálom kivakarni magamat az adósságból, és hiába jelzálogosítom el az összes ingatlanomat, Pepe csak csődbe hajszolt, amikor hallom Papika üvöltését a földszintről: a lányokkal veszekszik. De nem olyan karácsonyi veszekedős hangon, hanem komolyan.

Rohantam is le. Papika tényleg fejben gyenge: Nem tudja pszichésen feldolgozni azt a tényt, hogy amikor bedugja a Wii Sport CD-t a játékkonzolba, a téve képernyője kiírja, hogy fatális hiba, forduljon a troubleshooterhez. A troubleshooter meg jelzi, ha fatális hiba van, akkor vigye vissza a CD oda, ahol vette.

És CD rossz, nem a konzol, mert a másik két játék CD-vel lehet játszani, de azok persze nem érnek a Wii Sport nyomában. Bár a gyerekek lelkesen játszottak vele kb. 2-szer 15 percet. MERT VAN HOMOKGYURMÁNK! ÉS MONOPOLYT AKAROK JÁTSZANI, MAMIKA!

Karácsony hátralevő részében azon vitatkoztunk, hogy elég lesz a CD-t visszavinni, vagy a konzolt is szét kell szedni és az egész nagy dobozt vinni visszafelé.

MERT NAIVAK VAGYUNK!

Vasárnap telefonált A. először az ElectroWorld-be. Nem voltak valami segítőkészek: Nincs cseredarab, nem tudják kicserélni. Három napon túl pedig blablabla. A lényeg: forduljunk a garancialevélben megadott Szervizhez. (Stadelbauer Kft., továbbiakban csak röviden Szervizként fog futni ez a cég).

Vasárnap a Szervizben csak üzenetrögzítővel tudtunk kapcsolatot teremteni.

Semmi gond: felhívjuk a Nintendo Magyarországot. Majd ők segítenek. Azt elfelejtettem említeni, hogy két napja nincs Internetünk, annak ellenére, hogy a T-Com három óráként telefonál, minden rendben van, de ez egy mellékszál, csak azért kellett ide befűznöm, hogy megértsétek, miért a különleges tudakozótól kellett megtudnunk, hogy Nintendo Magyarország néven nincs cég a telefonkönyvben. A. még tett egy erőtlen kísérletet: Talán Nintendo Hungary? Nem olyan sincs. Úgy tűnik, a Nintendo-nak nincs magyarországi képviselete.

Vasárnap délutánra már lehet, hogy vérszemet kapott a férjem, mert ragaszkodott, hogy elmenjünk a Szervizhez személyesen. Persze, hogy nem lesznek nyitva, de meg akarja nézni, hétfőn hánykor nyitnak, hogy nyitásra oda mehessen.

MILYEN NAIVAK VAGYUNK!

El is autóznunk a Petz Samu utca 2/b-hez, ahol a fent említett cégnek semmilyen nyomát nem találtuk.

Ezen a ponton felhagytunk egy pár órára az ügy bonyolításával, mert színházba mentünk. Csak az idegeink gyenge állapotával tudom magyarázni azt a tényt, hogy a színház kapujában szembesültünk a ténnyel, miután pirosan csipogott a jegyünk, hogy két nappal korábban jöttünk. A közönségszervezésen láthattak valamit rajtunk, mert a színház vendégeként beültettek minket a Kamra előadására (Lány a kertben. Nagyon jó volt! Külön történet. Majd megírom. Vagy nem.).

Szóval ma reggel, miután a Szerviz továbbra is csak üzenetrögzítős módban dolgozik, újra nekimegyünk az ElectroWorld-nek. A. az áruház igazgatóig jutott a telefonon, de nem hatódtak meg attól a ténytől, hogy kicsiny családunk ezentúl bojkottálni fogja az üzletláncot, ha nem adják vissza a pénzünket. Magyarán mondva: Úgy pattantunk le, hogy öröm volt nézni.

SEMMI GOND. NEM CSÜGGEDÜNK! NEM ADJUK FEL A HARCOT!

Nyilván van a Nintendo-nak európai képviselete. Felhívjuk őket. A németek rutinosak. Az automata csak annyit mond be, hogy „ezt a számot külföldről nem lehet hívni. Sajnáljuk.” KATT.

Az angolok még rutinosabbak, mert két ünnep között nem dolgoznak. És nincs üzenetrögzítőjük sem. Mondjuk a csengőhang szép volt.

Ma délig, eddig jutottunk. Bevallom, kicsit tanácstalanok vagyunk, mi legyen a következő lépés.

A. mindenesetre úgy döntött, több sikerrel kecsegtet, ha a zuhanyzónkat próbálja megjavítani. És tíz perce elmenekültment itthonról, hogy megvegye a szükséges alkatrészeket.

Én csak reménykedem, hogy tényleg a Baumaxba ment, és nem lesz este szó a híradóban egy elkeseredett férfiről, aki téglával beverte a japán nagykövetség ablakait…

Folyt. köv. Gondolom. Remélem.

Addig is: Szerencsére van homokgyurmánk. És Monopolynk. Meg színházjegyünk holnap estére.

31 megjegyzés:

lucia írta...

én ilyen elektronikuscikk-forgalmazónál dolgoztam régebben, a magyarországi forgalmazó (tehát akitől az electroworld vette) kötelessége biztosítani a szervizhálózatot. meg kell keresni a nevüket-címüket (garanciajegyen?), és őket cseszegetni, fogyasztóvédelemmel fenyegetni, és amennyiben nem elég szolgálatkészek, tényleg ismertetni a tényállást a fogyasztóvédelemmel. megbüntetik őket.

ja, és sok szerencsét, boldog új évet :)

Kiddy írta...

Jajjj. Vannak dolgok, amik csak Veletek történhetnek meg. Genyóság ezt mondani, tudom.
Ajánlom figyelmedbe a Homárt (http://homar.blog.hu), ha oda leírod a történetet, biztosan történik valami. Minden nagy cég olvassa az oldalt.
És tessék csesztetni a EW-öt a fogyvédelemmel. Folyamatosan!

wildshyccu írta...

Hát, én nem tudom, mi az a Wii, de nem is akarom tudni,ha ilyen sok körülötte a kavarodás... Egy biztos... NE ADJÁTOK FEL!!! égjen a körmükre, ha ilyenek, dobjátok oda őket a fogyosoknak... Ész megáll ezektől a cégektől...

karenin írta...

Én úgy tudom, hogy az Electro Worldbe is be kell venniük, mert ti tőlük vettétek, nem kell a szervízt kajtatni:

http://www.fogyasztovedelem.com/forums/index.php?showtopic=1474

Pillanyu írta...

Én is úgy tudom, hogy az EW-be vissza kell venniük.
Amúgy nekünk van Wii-nk és a lányok imádják. Sőt, nekem nagy segítség (mozgásban) az épp aktuális fogyókúráim alatt. ;)

NoNo írta...

nálunk éppen négy gyerek játszik egyszerre wii sportot, minden tökéletesen működik. veletek csak az van, hogy nehogy hiszti nélkül maradj :)

és szalmabálátok van már????

Era írta...

durván vérlázító.
És nem, nem csak veletek történik ilyesmi, mint azt valaki kedvesen írta, tényleg pofátlanul lehúzzák az embereket, mert megtehetik. Az emberek hagyják lerázni magukat, mert nem tudják a jogaikat.

Abba ne hagyjátok!!!!

J. írta...

ez nagyon durva és egy ilyen drága játéknál a minimum, hogy felháborító.viszont, ha szeretnétek játszani, a legegyszerűbb, ha magatokon segítetek, netről le kell tölteni a játékokat és van egy wiizle shizle dizle nevű program, amivel az amcsi verziót lehet módosítani meg a patchet leszedni róla, így menni fog a játék, sima dvdre image fájlként kiírni és egy dvd árából megvan a működőképes játék..

doris írta...

Én már mondtam, hogy ez egy erősen sz..r karácsony volt. Mindenütt történt valami kiakasztó.

doris írta...

Ja, bocs, még egy! Én a fiamnak gy gurulós cipőt vettem és előre örültem, milyen klassz lesz majd. Hm. Másnap délutánig bírta a kerék (márkás holmi egyébként). Blokk nincs.

sarosmokaszin írta...

Éppen tegnap hallottam, hogy bemondták a TV híradóban, hogy nincsen már egy ideje a vásárlástól számított 3 napon túl blablabla, mert 2 éven túli van csak!

Judit írta...

Én is csak azt tudom javasolni, hogy a Tékozló Homárra küldd el a tapasztalatod, az EW-nek is írjatok hivatalos panaszt, tényleg ne hagyjátok annyiban!

(én s wii-t kaptam karácsonyra, de nekem a lányom rácuppant, alig férek oda. szerintem szuper!) :)

Manci néni írta...

Mért nem töltöd le a netről és írod ki egy 50 ft-os dvd-re? Én nem szarakodnék ennyit egy játékkal...

Tibor írta...

Üdv!

A hibás játékkal nem hiszem, hogy tud valamit csinálni az ew, mert ők csak forgalmazzák a konzolt, a sport-ot külön nem lehet kapni, tehát ha 3 napon túl vagy, akkor irány a szerviz, esetleg elküldhetik szervizbe ők is gondolom.

mik57 írta...

Személyesen kellett volna bemenni a vevőszolgálatra és addig nem eljönni,amig nem cserélik ki vagy a pénzt vissza nem adják.Már többször vittem vissza hibás árut és mindig sikerült kicseréltetni.

salapapa írta...

szia! ahogy más is írta:
letölteni, vagy összejönni olyannal akinek megvan -és segítőkész-, majd kiírni dvd-re képfájlként.
működik, ezt garantálom. :)

salapapa írta...

u.i.: nem hiszem, hogy megéri az idegeskedést az eredeti lemez.

Névtelen írta...

Úgy tudom, hogy az ausztriai képviselethez tartozik a magyarországi terjesztés, egyszer találkoztam egy élő Nintendós emberrel, aki magyarul is beszélt :)

Balázs írta...

két lehetőséged van:
1, chipet tetetsz bele (~15k)
2, szoftveresen feltöröd (~0)
Ezután már a Verbatim és TDK nevű játékokat is lefogja játszani:D

ui: ha netre kötöd, akkor azzal fogsz szívni, hogy kishazánkat nem lehet beállítani, legalábbis akkor nincs wiiconnect24, úgyhogy majd Angliát állítsd be...

twollah írta...

Azonnal ki kellett volna probalni a jatekot.

Gia írta...

Most komolyan...ti egy 2-3000 forintos CD miatt telefonáltatok németbe meg angolba? :D .Értek én mindent,de rentábilisnek tekinthető még,ha netán visszakapjátok a pénzt?

cszolee írta...

A legszebb, hogy egy ilyen CD / DVD gyári sokszorosítása a legrosszabb esetben tán' 15-20 forint, alapanyaggal együtt.

És ezen megy a nyáladzás.

Igazi tetű magyar kereskedő mentalitás.

Balázs írta...

twollah: hogy próbálsz ki egy Wiit a helyszínen? tudod egyáltalán hogy miről van szó?!

Szente írta...

Szia!

Ma reggel volt a tv-ben..megszűnt a 3 nap..2m év van..ne hagyd magad:)

Daniella írta...

Köszönöm a támogatást! Jó sok mindent nem értettem, amit írtatok, de szóltam az uramnak: ő mindent alaposan átolvasott és megfontol.

Névtelen írta...

Oda kel visszavinni a cuccot ahol vetted, kötelesek a jelenlegi szabályozás szerint intézni a javítattást. Nem kell neked keresni a szarvizt. Amúgy mit akarsz javíttatni egy cd-n? Árúház -> vevőszolgálat -> szükség szerint anyázás/fenyegetőzés felettes szervekkel.

Balázs írta...

névtelen: igen, kötelessége az eladó boltnak a garancia ideje alatt a szervíz kérdésekkel foglalkozni. A kérdés csak az, hogy ez megéri-e? Mármint főleg időben. Hiszen pl a MediaMarkt is odafogja vinni szervízbe a cumókat, ahová téged próbálnak irányítani, csak éppen lehet hogy 1-2 héttel később...Aztán később is mennek érte és esetleg téged se egyből értesítenek. Jó dolog ez a törvényi szabályozás, csak szar ahogy van:D

Névtelen írta...

"wiizle shizle dizle" én találtam ilyen programot a neten és tényleg azt írják róla, hogy konvertálja az NSTC rendszert PAL-ra és vicaverza... de segíthetne valaki, hogy hogyan kell pontosan rátölteni a WII alapgépre. megyery04@freemail.hu - ra várom a segítséget

Névtelen írta...

szia,

Pecz Samu 2/A-ban van a Stadlbauer, nem a b-ben!!!
Nekünk több reklamációnk is volt az EW-ben, mindíg nagyon korrektek voltak,
pedig nem 5000.-ról volt szó, hanem
150000-ről.

Daniella írta...

Köszi névtelen! megoldodott, írtak egy emailt nekem! A. meg jól leszúrtam, hogy olvasni sem tud, de azzal védekezett, hogy a papíron amit kaptunk 2/B volt. ÉS TÉNYLEG!

Névtelen írta...

mit kerestem, koszonom