2008. május 26., hétfő

Gond van, Internet!

Az van Internet, hogy Pepének ez az utolsó „hivatalos” hete az óvodában. Azért írom, hogy hivatalos, mert még fog járni egy hónapot, de pénteken lesz a ballagása bocsánat, nincs ballagás az óvodában, hanem a búcsúzása. Pénteken lesz az óriáscsoportosokkal Pepe óvodai búcsúzása. Azért nem a saját csoportjával, mert a hat évesek közül csak ő megy iskolába. Hmmm…

Szóval a búcsú: a vezető óvónő pár hete megkérdezte Pepét, hogy tanulja-e már a jelétől búcsúzó verset. Pepe mondta, hogy nem. Óvónő mondta, hogy lassan kezdje el tanulni. Én mondtam, hogy milyen szép hagyomány, hogy egy verssel búcsúznak a jeltől. Mindenki boldog és elégedett volt.

Múlt héten aztán rájöttem, hogy gond van, Internet, nagy gond. Az óvónők ugyanis beavattak, hogy a jeltől búcsúzó verset a családnak kell megírnia. Hoppá. Hogy is mondtam? „Milyen szép hagyomány.”

Összefoglalom a problémát, hogy mindenkinek világos legyen: Kell egy 4-8 soros vers, amiben szerepel a repülő szó. (Mellékszál: Ha minden jól megy, akkor ZK fog ugyanebbe a csoportba járni, majd egy év múlva. Eddig félvállról vettem a jel-kérdését. Most már biztos, hogy rá fogom dumálni, hogy ő is a repülőt válassza. Maradjon a családban...)

Mint tudjuk, nagyon szeretünk verseket írni, és, azt hiszem, elfogódottság nélkül mondhatom, hogy jók is vagyunk benne.

Eddig két változatunk van. Az elsőt én írtam:

Repülő, repülő,
Iskolába
Elrepülök
Vele.

A másodikat Pepe költötte:

Repülő, repülő,
De sok ember
Ül benne.

Képzavar, ha azt írom, hogy sínen vagyunk???

4 megjegyzés:

malyvacsiga írta...

Már eddig is jó kedvem volt ma reggel, de ezen, meg a Balatonoson hangosan nevettem! :-)

Névtelen írta...

ugye nem sértődsz meg, ha azt mondom, szerintem Pepe költeménye a nyerő?! :D
Úgy látom, határozottan fejlődik a benne rejlő titkos költő :D

Daniella írta...

De megsértődöm!!! (Na jó, nem)... Közben nagypapát már ráállítottam a projektre, így lesz vers!

Névtelen írta...

majd oszd - osszad? - meg (és uralkodj) :)