Költők

A Fizikai Nobel-díj után, már az Irodalmit is a zsebemben érzem! Ez utóbbit valamelyik lányom fogja szállítani.

Azt hiszem már volt szó Bakka saját költeményéről, Dombocska c. versről. A szöveg elég egyszerű: Dombocska, dombocska, dombocska… ad nauseam.

Időközben megszületett ZK költeménye is. Címe: Kutyák. ZK mindig szívesen elszavalja, illetve elénekli, mert közben dallam is került hozzá, bár meggondoljuk, hogy kérjük-e, mert hosszú a procedúra.

A felkérés után ZK percekig igazgatja ruháját, haját. Többször köhint. Majd keres egy alkalmas magaslatot (szék, ágy, Mamika karja), ahonnan előadhatja a műsort.

Ismét többször köhint. Majd bemondja a címet: Kutyák. Utána szégyellősen mosolyog egy sort. Ha kellően biztatjuk, akkor kezdődik a számolás: egy-kettő-hááárom. De ez még nem jelzi a kezdést. Jön a vigyázz-kész-rajt is, majd az öt-hat-hét.

Ilyenkor általában valakinek (értsd: nagyobb testvér) elfogy a türelme, és belekezd a versbe, ami miatt ZK hisztizni kezd és kezdődik a felkészülési folyamat elölről. De, ha szerencsések vagyunk, akkor 5-6 perc után ZK beindul:

Kis kutya, kiskutya, kiskutya, kiskutya, kiskutya, kiskutya, nagykutya, kiskutya, kiskuuuutya.

Taps.

A sikeren felbuzdulva a két lány összeállt és írtak egy hősi eposzt Tell Vilmosról.

A szöveget akarjátok tudni? Igen? Tudtam! Íme:

Tell Vilmos, Tell Vilmos, Tell Vilmos, Tell Vilmos, Tell Vilmos, Tell Vilmos, Tell Vilmos, Tell Vilmos…

Kiabálni kell, hogy ELÉG! VÉGE!, mert különben elfelejtik befejezni…