Hallottátok a hatalmas robajt?

Én voltam. Bocsánat. Megint levertem a lécet.

1. bizonyíték:

A bili először hétfőn délután borult ki, amikor Pepe azzal fogadott az óvodában, hogy … de talán jöjjön inkább szó szerint a beszélgetés:

Pepe: Mindenki kapott valamit gyereknapra a csoportban csak én nem.
Én [mert gonosz vagyok!]: És?
Pepe: Én miért nem kaptam semmit?
Én: Elég sok mindent kaptál az elmúlt hetekben, nem gondoltam, hogy gyereknapra is kellene valamit vennem neked.
Pepe: Mit kaptam az elmúlt hetekben.
Én: [próbálom felsorolni]
Pepe: Az más.
Én: Azt kaptad gyereknapra, hogy együtt ebédelhettél a 93 éves dédnagymamáddal.
Pepe: MOST VICCELSZ MAMIKA???

***

2. bizonyíték:

Azt hiszem, hogy írtam már korábban, hogy első héten az óvodában megígértem Pepének, hogy nem kell reggelente gyűjtőbe mennie. Gyakorlatilag ezzel azt ígértem meg, hogy nem fogjuk fél 8 előtt bevinni az oviba, mert akkor a csoportok még egy szobában vannak, ami rendben is volt.

Csütörtökön viszont 8-ra kellett munkába mennem, így Pepét negyed 8-kor raktam le az óvodában. A fiam kiborult.

Katinka [a saját óvó nénije, aki a gyűjtőt felügyelte]: Pepe, mi a baj?
Pepe: SEMMI.
Én: Még kiscsoportban megígértem neki, hogy egyszer sem kell gyűjtőbe jönnie. És a három év alatt kétszer mégis kellett.
Pepe: NÉGYSZER MAMIKA. NÉGYSZER.
Katinka: Sanyarú gyerekkorod van, Pepe!
Én: Sanyarú bizony!

***

3. bizonyíték, Pepe mentes, kivételesen

Egy épületbe igyekszünk bemenni, forgóajtó keresztül. ZK szokás szerint vágtat elől, utána a két testvére. A.-val andalgunk utánuk. Átsegítettük őket a forgalmas parkolón, itt már nem érheti baj senkit.

ZK természetesen hatalmas lendülettel vágódik be a forgóajtóba egy vadidegen nő után. Természetesen rögtön el is esik [ZK, nem a nő]. Az ajtó természetesen nem áll meg, ZK lába viszont az ajtó alá szorul. A nőnek szerencsére helyén van az esze, nem pánikol, hanem próbálja a lányom lábát kiszabadítani. Nem sikerül. Már én is rohanok oda, és kiráncigálom a kislányomat szorult helyzetéből.

Én: Fájt, ZK?
ZK: NEM.
Én: Megijedtél, ZK?
ZK: NEM.

A hajam

A terhesség és szoptatás alatt mindig rettenetesen hullott a hajam. Nem igazán foglalkoztam a dologgal, leszámítva, hogy néha megkérdeztem a férjemet, hogy kopasz vagyok-e már, ő meg jó férjhez híven, bizonygatta, nem is érti, miről beszélek. Az utóbbi hónapokban aztán észrevettem, hogy megfordult a trend és kezdett kevesebbet hullani, és többet nőni, a hajam. Persze semmi sem tökéletes: örülök, hogy nő a hajam, csak azt nem értem, hogy a barna szálak helyett miért fehérek jönnek ki a fejemből?

Mindenesetre nyilvánvalóvá vált, hogy a családomat, munkámat és a szórakozást is háttérbe kell szorítanom, hogy komolyabban kezdjek foglalkozni a hajammal. Igen, mert egyéb dolgom sincs…

Fodrászhoz járni több ok miatt is utálok, azt viszont cikinek tartom, hogy még mindig az anyukám vágja a hajamat, aki inkább röntgen-asszisztens, mint fodrász. Mivel az nem jöhet szóba, hogy saját magam nyúljak a hajamhoz, az elmúlt években igazán őrlődtem [Ezek a problémák! Magam is megijedek!]: hol fodrászhoz jártam, hol a mamám vágta a hajamat.

Mindegyiknek módszernek meg van az előnye és a hátránya, amiket az alábbiakban fogok áttekinteni:

Előkészületek:

Fodrásznál: Időpontot kell foglalni. Oda kell menni. [Az élet szörnyű nehézségei 1!]
Anyukámnál: Ha úgyis ott vagyok nála, akár meg is kérhetem, hogy vágja le a hajamat.

Fodrász: Hajat kell mosni.
Anyukámnál: Szárazon vágja a hajamat, hogy lássa, hogy melyik tincs merre akar állni.

Fodrásznál1: Le kell venni a szemüvegemet. Ez a procedúra egyik kritikus pontja. Nem volt még fodrász, akivel meg tudtam volna értetni, hogy azért hordok szemüveget, mert anélkül, nem látok. A „nem látok”, meg azt jelenti, hogy ha azt kérdezni tőlem, hogy így-vágjam-vagy-így, akkor nem fogok tudni válaszolni, mert NEM LÁTOM, MIT MUTAT. Sőt, beszélgetni is nehezen fogunk tudni, mert csak egy nagy foltot látok belőle a tükörben, amely folt a hajammal tűnik matatni.
Fodrásznál2: Nyakamba teker egy leplet, hogy ne legyek hajas. Ez a második kritikus pont: Mégis mindig bemegy a hajam a ruhám alá. [Az élet szörnyű nehézségei 2!]
Anyukámnál: Igen, leveszem a szemüvegemet, de az anyukám sosem kérdezi, hogyan vágja a hajamat, hanem vágja, ahogy tudja. Arra is tökéletes módszerünk van, hogy ne menjem haj a ruhám alá: anyaszült meztelenre szoktam vetkőzni. Ezzel csak akkor van probléma, ha a lányok is ott vannak, mint, ahogy hétfőn is történt, mert akkor elkezdődik a kiabálás:

Mamika fordulj felénk! Mamika mutasd a mellbimbódat! Mamika ahonnan a tejet szívtuk! Mamika mutasd! Hol a kertje? Mamika hol van a mellbimbód?

Mondjuk ezen a problémám könnyen lehet segíteni, csak rá kell kiabálni a kiskorúakra, hogy tűnjenek el…

Elkezdődik a munka:

Fodrásznál: Kb. 20 perc és néhány tucat csat segítségével levágja a hajamat. Miközben meg se merek szólalni, mert nem látok semmit…
Anyukámnál: Anyukám is elkezd csatokkal foglalatoskodni, de szólok neki, hogy ne bohóckodjon, adja a lányoknak a csatokat, hogy játszanak vele, ő inkább vágja le a hajam. Bár most sem látok semmit, de ez nem akadályoz meg, hogy a munkafolyamatot ne ellenőrizem.

Én: A drága szemüveged van rajtad?
Mamám: Nem.
Én: Ne már. A drágát vedd fel! Miben vagy? Nehogy már az olvasószemüvegeddel láss munkához.
Mamám [elkezd csattogni az ollóval]: Van nyaklánc rajtad?
Én: NEM MONDOD, HOGY NEM LÁTOD A NYAKAMAT? A DRÁGA SZEMÜVEGED VAN RAJTAD??? HOGY AKAROD LEVÁGNI A HAJAMAT EGYENESRE, HA NEM LÁTSZ ENGEM? A FÜLEMET LÁTOD? MEGINT BELE FOGSZ NYÍRNI!!!
Mamám: Jó, jó, igyekszem.

Majd valóban igyekszik is, mert levágja a hajamat kb. három perc alatt.

Utómunkálatok:

Fodrásznál: Leégeti a hajbőrömet Beszárítja a hajamat, mely procedúra során minden tincset beleerőltet egy előre elképzelt koncepcióba. Felveszem a szemüvegemet, meggyőződöm róla, hogy a tincseknek mennyire tetszik a koncepció, majd kifizetek néhány ezer forintot és távozom.

Mamámnál: Elmegyek zuhanyozni és hajat mosni. Hangos tiltakozásom ellenére az anyukám nyomul utánam, és néhány tincset még itt-ott levág. Egy idő után elzavarom. Utolsó lépésként jön a hajszárítás. Az anyukám megint nyomul utánam, és néhány további tincset itt-ott levág. Ilyenkor általában újabb vitát kezdeményezek:

Én: Hagyd abba, bele fogsz vágni valahol a hajamba! Rövidebb lesz ott, mint a környéke.
Mamám: Nem, nem csak kiegyenesítem.
Én: BELE FOGSZ VÁGNI.
Mamám: Nem, csak még itt egy kicsit megigazítom.
Én: BELEVÁGTÁL. MONDTAM, HOGY BELE FOGSZ VÁGNI!
Mamám: Nem vágtam bele! Ott úgy nő a hajad.
Én: CIK-CAKBAN??? TUDTAM, HOGY BELE FOGSZ VÁGNI!

Végjáték1:

Fodrász után: Panaszkodom a férjemnek, hogy mennyit képesek elkérni egy hajvágásért.
Mamámnál: Boldogan megveregetjük egymás vállát, hogy mennyi pénzt spóroltunk meg!

Végjáték2:

Fodrásznál: Nincs.
Mamámnál: Alaposan átvizsgálom a levágott tincseket, majd felteszem a logikus kérdést: Ha őszül a hajam, akkor miért nincs egyetlen ősz szál sem a levágott haj között?

Miért???


Folyt. köv.: Hajfestés otthon.

MERT A FODRÁSZ A GYÁVÁK MENEDÉKE. ÉS ÉN BÁTOR VAGYOK!

HEAR ME ROAR!

Fogyókúrázom, Internet!

Az újévi fogadalmaim között szerepelt, hogy fogyni fogok szeretnék 6 kilót. Eddig egyet híztam, de még több mint a fele hátra van az évnek, így még minden lehet. Igaz? Igaz!

Ahhoz, hogy könnyebbé tegyem a fogyást, leporoltam az ellipszis trénerünket. És bár rettentően unalmas tekerni a gépet, de elhatároztam, hogy egy ideig nemcsak ruhaszárításra fogom használni a szerkezetet.

Ha fél órát megyek rajta, akkor ezt mutatja:


Segítek, mert talán nem látszik jól: 119 kalória. Gondolom mínusz.

Nos, nem vagyok egy nagy matematikus, bár a számok önmagukban nem riasztanak, de ha azzal motiválom magam az edzésre, hogy előtt és utána is megeszem 1-1 csokis müzli szeletet, ami egyenként 95 kalória, akkor az, több mint 119 kalória. Igaz?

Azt hiszem, igaz.

Újra kell gondolnom ezt az edzés dolgot…

Búcsúzik a repülő

Eltelt immár három év,
Örömök és szép mesék,
Lányok, fiúk, barátok,
Sok vidámság, játékok.

Megtanultuk mi a szép,
A természet, s a messzeség,
Tudjuk már mi a szemét,
S mi a hasznos hulladék.

Ha ránk nézett Szilvuska,
Ránk mosolygott Katinka,
S Marika is tanított,
Tamás bácsi judózott,
Többek lettünk, s ügyesek,
Örültünk a kertünknek.

Legyőztük az akadályt is,
Iskolába megyünk máris,
Eltelt az óvodásidő,
S köszönettel búcsúzik a repülő.

***

PS: Azt hiszem, a hetet bőgéssel fogom tölteni…
PPS: Van egy új óvodásunk! Örömmel értesítettek, hogy Bakka felvételt nyert…

Kevés ember irigyli a férjemet...

Szent ember a férjem. Hogy mi köze van ennek a mai történethez? Semmi. Csak gondoltam, hogy leszögezem, hogy tudjátok, melyik oldalon állok. És, hogy hazajöjjön A. haza vacsorára.

És tudom, szívem, hogy ma este edzésed van! Szeretném, ha el is mennél!

***

Tegyük fel, hogy éppen elmúlt délután hat óra. A férjem kanyarodik a garázsunk elé. Munkából jön. A gyerekek örömmel rohannak elé. Puszi, ölelés, mesélés. Bakka: „Jaj, de jó, hogy itthon vagy, Papika!”

Papika kezében kulcsaival, pénztárcájával és táskájával megközelíti a házat. A bejárati ajtón belép.

Először a pénztárcáját rakja le. Jobbra, egy pultra. Majd a telefonját, kicsit arrébb. Kulcsokat egy másik helyre, pár arasznyira.

Cipőjét leveszi. Lerakja a másik oldalra.

Néhány lépés előre: Jobbra jön a táska. Kicsit arrébb a futógépre a nyakkendő.

Felmegy az emeletre. Zokni a lépcső tetejére. Nadrág kicsit arrébb a lépcső korlátjára.

Gardrób szoba. Zakót ledobja a fogasállványra.

Az inggel visszamegy a fürdőszobába. Ott dobja le helyezi a földre.

A poszt kedvéért az alsónadrágot magán hagyja. De gondolom, így is világos, hogy miről van szó:

Papika hazaérkezett!

A nagynéném egy pár évvel ezelőtti eszmefuttatása jut eszembe. Bea elmélete szerint ez ösztönös: A férfi így jelöli ki területének határait.

Ha ösztönös, akkor ösztönös, nem is panaszkodom. Egészen addig, míg nem kezdi a férjem napi kétszer a telkünk határait körülpisilni…

Gond van, Internet!

Az van Internet, hogy Pepének ez az utolsó „hivatalos” hete az óvodában. Azért írom, hogy hivatalos, mert még fog járni egy hónapot, de pénteken lesz a ballagása bocsánat, nincs ballagás az óvodában, hanem a búcsúzása. Pénteken lesz az óriáscsoportosokkal Pepe óvodai búcsúzása. Azért nem a saját csoportjával, mert a hat évesek közül csak ő megy iskolába. Hmmm…

Szóval a búcsú: a vezető óvónő pár hete megkérdezte Pepét, hogy tanulja-e már a jelétől búcsúzó verset. Pepe mondta, hogy nem. Óvónő mondta, hogy lassan kezdje el tanulni. Én mondtam, hogy milyen szép hagyomány, hogy egy verssel búcsúznak a jeltől. Mindenki boldog és elégedett volt.

Múlt héten aztán rájöttem, hogy gond van, Internet, nagy gond. Az óvónők ugyanis beavattak, hogy a jeltől búcsúzó verset a családnak kell megírnia. Hoppá. Hogy is mondtam? „Milyen szép hagyomány.”

Összefoglalom a problémát, hogy mindenkinek világos legyen: Kell egy 4-8 soros vers, amiben szerepel a repülő szó. (Mellékszál: Ha minden jól megy, akkor ZK fog ugyanebbe a csoportba járni, majd egy év múlva. Eddig félvállról vettem a jel-kérdését. Most már biztos, hogy rá fogom dumálni, hogy ő is a repülőt válassza. Maradjon a családban...)

Mint tudjuk, nagyon szeretünk verseket írni, és, azt hiszem, elfogódottság nélkül mondhatom, hogy jók is vagyunk benne.

Eddig két változatunk van. Az elsőt én írtam:

Repülő, repülő,
Iskolába
Elrepülök
Vele.

A másodikat Pepe költötte:

Repülő, repülő,
De sok ember
Ül benne.

Képzavar, ha azt írom, hogy sínen vagyunk???

Péntek: Balaton! Hurrá!

Pénteken levittem a gyerekeimet Balatonra, hogy az unokatestvéreikkel játszanak egyet. Az anyukámat is a hónom alá csaptam, hogy ne kelljen egyedül vesződnöm…

Minden simán ment, leszámítva a gyerekeimet, akik ahogy meglátták a tavat, anyaszült meztelenre vetkőztek, és alaposan megfürödtek. Nem tudom, miért is cipelünk nyáron több bőröd holmit a strandra, amikor 1) pucéran is tudnak fürödni; 2) az én pulóveremben meg tudnak törülközni... (Igen, hosszúnadrágban és pulóverben álltam a parton, míg kijöttek. Miért? Nagyon hideg volt!)

A strandról a nagynéném felzavart az autóért, hogy a hegyre ne kelljen hét gyereket felrángatnunk.

Felmegyek az autóért, ami nem akart elindulni. Lemerült az akkumlátor akumlátor akkumulátor. (Sosem találtam volna ki, hogy így írjuk. Megnéztem a szótárban…) (Nincs bizonyítékom, de ZK-t vádolom: ő játszott az autóval napközben…)

4 generáció nő tagjai állják körül a kocsit. Íme az első reakciók:

Nagymamám: Intenzíven aggódni kezd.
Anyukám: „Tudtam, hogy nem kellett volna eljönnöm! Mindig csak a baj van!”
Én: Autó. Autó. Autó. Nem, nem az én felelősségem. Hívom a férjemet. Jön. Míg megérkezik, leülök a padra. Az a tervem, hogy megvárom. És addig, nem csinálok semmit.
ZK: Intenzíven üvölteni kezd, nehogy bárhova is menjek nélküle. Mintha tudnék…

Szerencsére aztán a nagymamám összeszedi magát és megmenti a helyzetet: Áthívja Gézát a szomszédból, aki feltölti az akkumulátort… És már megyek is vissza a gyerekekért a partra.

Tanulság:

Gyorsabban kellett volna megjárnom az utat, mert közben ruhástul is megfürödtek a nagyok: Bakka egy sárga felnőtt kardigánban várt, Pepén meg egy néhány számmal kisebb rózsaszín felső volt…

Összegzés:

Pepe: „Mamika, nekünk is kellene egy nyaraló a Balatonon!”
Én: „Nem gondolod, hogy ez kicsit túlzás?”
Pepe: „Akkor csak béreljünk ki egyet a nyári hónapokra!”

Hogy NE próbáljunk puskázni írásbeli vizsgán

Tudom, hogy a „ki-vagyok-én-hogy-tanácsot-merek-adni” jelenség ez esetben többszörösen is érvényes rám, de azért megosztom a tapasztalataimat. (Igen, volt, hogy puskáztam vizsgán. Mondjuk nem sokszor. Mondjuk egyszer nagyon. És azt a mai napig nem tudom megbocsátani egy bizonyos szociológiai tanáromnak, hogy hiába szereztük meg a teszt megoldókulcsát, ő a kérdéseket és válaszokat újrakeverte! Nem volt fair!) (Államvizsga tanácsaim itt vannak, egyébként.)

1. Megértem, hogy annak ellenére, hogy névsor szerint próbállak leültetni titeket, te mégis a barátnőd mellé szeretnél ülni. Szerintem, sikerülne is, hiszen nem ismerem az évfolyamot személyesen, ha nem úgy integetnél és mutogatnál társadnak, hogy a Ferihegy felé tartó utasszállítógép pilótái elbizonytalanodjanak egy pillanatra, hova is kell leszállniuk.

2. Ha véletlenül a barátod mellé kerülsz, és közösen oldjátok meg a tesztfeladatokat, akkor, amikor egy problémát elmagyarázok a 38-as kérdésnél, ne kérdezd meg az illetőt hangosan, hogy: „Ezt a kérdést mi tudtuk, igaz?”

3. Ha úgy gondolod, hogy puskázni fogsz, és ezért fizikailag is készítesz egy puskát, ami jó ötlet, akkor az legyen kicsi. Tudom, hogy a „kicsi” relatív, de segítsek: 70 oldal A4-es lap NEM számít „kicsi” puskának. Nem hiszem, hogy meg fogod találni, amit keresel, anélkül, hogy feltűnő lenne. Ha kérem, hogy rakd el, akkor ne nézz rám bután, hanem tedd be a táskádba. Köszönöm.

4. Ha puskát készítesz, ami megfelelően kisméretű ahhoz, hogy lábadra tekerd, és a zokniddal eltakard, akkor próbáld meg a lehető legkisebb feltűnéssel használni a segédeszközt. Nem, nem fogom elhinni, hogy a szőrszálaiddal játszadozol. És furcsa lesz, hogy mindig akkor írsz, amikor ÉPPEN visszafordulok feléd.

5. Próbálj legalább úgy tenni, mintha dolgoznál. Elég feltűnő, ha kétségbeesetten nézel 25 percet magad elé, egészen addig, míg az előtted ülő nem tartja megfelelő szögben a papírlapját, amikor is csillogó szemmel kezdesz körmölni.

6. Ha NEM puskázol, és így is majdnem minden kérdésre tudsz válaszolni (Őszintén gratulálok! Nyilván akár másfél óráig is eltarthatott, amíg a 12-szer 20 oldalnyi power point prezentációból felkészültél…), akkor felesleges magadhoz hívni, és megkérdezni, hogy arra a kérdésre, amit a 80 közül véletlenül nem tudsz, mi a válasz. Valószínű, hogy nem fogom megmondani.

Különben élmény volt! Köszönöm mindenkinek a részvételt!

Új házszabályok

Az elmúlt néhány hét eleve nehéz volt, de, hogy sikerült egy kis arcüreg-torok-hörgő gyulladást is a szokásos koktélomhoz adni, kezdek egészen kilenni.

Nem, nem fogok panaszkodni. Ezt meghagyom a férjemnek. Mármint, hogy neki panaszkodom, nem ő panaszkodik, de talán ez nem is szorult tisztázásra. (Bár talán jobban szeretné, ha itt panaszkodnék, és nem neki.)

Tehát, hogy könnyebbé tegyem az életemet, néhány új szabályt állítottam fel a gyerekeimnek. Semmi különös. Csak, hogy kissé egyszerűsítsem az életünket.

1. Öltözködés: Mindenki, aki nem mos-szárít-hajtogat-pakol maga után, megtarthat 3 (három) rend ruhát: egyet éjszakai viseletre, egyet napközbenre, egyet pedig ünneplőnek. Az ünneplőt csak akkor vehetitek fel, ha anyátok engedélyt ad rá, a másik két öltözetet pedig értelemszerűen kell nappal, illetve éjszaka viselni. Mosatásra és átöltözésre nincs lehetőség. Ismétlem: Nincs mosatásra és átöltözésre lehetőség. Viszont, indokolt esetben, lehetséges kérni a nappali ruhában való esti zuhanyzást.

2. Étkezés: Megszűnik az itthoni melegétel-ellátás. Amit biztosítok: kétszeri (ismétlem: EGY, KETTŐ: kétszeri) mézes tej, tetszőleges kiszerelésben, bár a hat éven felüliek nem kaphatják cumisüvegből. Továbbá, napi két szendvics. Kérlek benneteket, hogy a meleg étkeztetéseteket házon kívül megoldani szíveskedjetek (óvoda, napközi, étterem, ismeretlenek, akik megszánnak titeket stb…). Nyers zöldség és gyümölcs továbbra is korlátlan mennyiségben áll rendelkezésetekre. És csapvíz.

3. Délutáni pihenő: A fakultatív jelleget visszaállítjuk kötelezővé. Akinek nem tetszik: költözhet.

4. Játékok: Mindenki megtarthat: 1 darab 1 darabból álló játékszert és az alvókáját. A többi elajándékozásra kerül. Felhívom a figyelmeteket arra tényre, hogy az egy-darabból-álló, azt jelenti, hogy 1 darabból áll. Legó, festék, filctoll és gyurma NEM áll többé a háztartásomban élő gyerekek rendelkezésére. NINCS VITA. NEM.

5. Szórakozás: Jó hír gyerekek! Feloldjuk a TV bojkottot. Két blokkban kötelező TV nézést írok elő. Reggel 10-12-ig, illetve délután 3-6-ig. Hogy tisztázzuk: a TV-nézés azt jelenti, hogy csendben ültök a TV előtt és nézitek a műsort. Nem azt, hogy a földszinten megy a TV, ti meg az emeleten azon versenyeztek, hogy ki tud úgy az ölembe ülni, hogy közben minél több testvérének koppanjon a feje a padlón…

6. Kert: A homokozót megszüntetjük. Mivel sikerült 2 hónap alatt több mint 100 kiló homokot széthordanotok, így csak az elkorhadt favázat kell kidobni. A kerti csap használatának lehetőségét megszüntetjük. A házon kívüli (és belüli) vízhasználatot az ivásra korlátozzuk. POHÁRBÓL. És nem talicskából. Nem fogok semmiféle gyógyszert biztosítani annak a gyereknek a gyógykezelésére, akit anyaszült meztelen találok egy talicska vízben, amikor a levegő hőmérséklete alig éri el a 15 fokot (Pepe: Celsius & ZK: rád célzok!!!).

7. Játszás: Ezentúl kétszer 30 perc áll rendelkezésre szülőkkel való játszásra. Az alkalmak kihasználása nem kötelező, de egyéni és egyéb játékidő NEM áll rendelkezésetekre. A kétszer 30 perc NEM vonható össze.

8. Beszéd: Kérünk benneteket, hogy a szülőkkel való beszélgetést korlátozzátok a minimumra. Természetesen NAGYON érdekel a rózsaszín (és, ha már itt tartunk a nem rózsaszín) ranger-ek életének minden apró mozzanata, de nem lehetne, hogy ezeket a hihetetlenül érdekes apróságokat EGYMÁS KÖZÖTT beszéljétek meg?

9. Ajándékok: Nincs semmi, ismétlem SEMMI (nem, Pepe, neked sem!) Bakka születésnapjáig. Segítek kiszámolni: még 65 nap! Fél óra múlva is 65 nap lesz. Gyengébbek kedvéért: 24 óránként csökken eggyel a kivárandó napok száma.

10: Alvás: Este 9 és reggel 7 között nem vagyok elérhető. Azt javaslom, ezt az időt töltsétek alvással. Én is ezt teszem.

11: Mese: Napi három mesét vagyok hajlandó felolvasni. A meséknek nem kell extra rövidnek lenniük, de nem lehetnek túlságosan hosszúak sem. Hogy mi a rövid és hosszú, azt ÉN határozom meg. (Pepe, az én azt jelenti, hogy ÉN, és nem TE.) Lányok: ha kérhetem, ne szerepeljenek rózsaszín pónik a mesében. Vagy bármilyen pasztellszínűek, most, hogy így utána gondoltam a dolognak.

12: Emésztés és anyagcsere: Kérek mindenkit, hogy önállóan intézze folyó és nem folyó ügyeit. Lehetőleg a házban az erre kijelölt helyen. Szeptember 1-ig még lehet törlést kérni. FONTOS: Aki délutáni alvás helyett még egyszer a gyerekszoba közepére kakil, AZT ELADOM AZ EBAY-EN. (ZK rád célzok!!!)

13: Szabadidős programok: HÉTVÉGÉN APÁTOKKAL.

Most megyek, és a borogatást kicserélem a homlokomon, miközben alig várom, hogy bezárjon az óvoda, és Pepét is itthon üdvözölhessük körünkben…

Barkochbázunk

Kedvenc szórakozásunk, hogy autóztatjuk a gyerekeket. Az utazást kiskorukban alvással, ujjszopással, ablakon kibámulással élték túl, de most, hogy nagyok már játszani akarnak. Nyelvi játékokat. Négy kedvenc van: fekete-fehér-igen-nem; homonimák keresése; szólánc és a barkochbázás.

Én, szokás szerint, mindegyik utálom, de ki vagyok én, hogy befolyásoljam a gyerekeimet, így boldogan kisebb panaszkodásokkal tarkítva játszom velük.

Nézzük a legutóbbi barkochbázást!

Elöljáróban: Pepéről tudni kell, hogy rajongva szereti nagybátyja barátnőjét (Angélát), így elég egyszerű séma szerint dolgozik:

Pepe: Mamika, gondoljál!
Én: Gondoltam!
Pepe: Személy?
Én: Igen.
Pepe: Ismerem?
Én: Igen.
Pepe: Tud úszni?
Én: Ö, igen.
Pepe: Angéla?
Én: Öööö. NEM.
Pepe: ???

Bakka már bonyolultabb eset:

Bakka: Most én jövök!
Én: Rendben. Gondoljál.
Bakka: Gondoltam.
Én: Személy?
Bakka: Igen.
Én: Ismerjük?
Bakka: Nem.
Én: Öööö.
Bakka [segítőkészen]: Mamika, ez olyan személy, hogy állat.
Én: Egy állatra gondolsz?
Bakka: Igen, pumára.
Én: Puma?
Bakka: IGEN, MAMIKA!
Pepe [okoskodva]: Jó, jó, de még nem találtuk ki, hogy macskapuma vagy vagy vagy egérpuma.
ZK, hogy ő is közbe szóljon, már kántálja is: Macskapuna. Macskapuna. Macskapuna.

És ZK, aki nem maradhat ki semmiből:

ZK: Én is. Én is. Én is.
Én: Rendben. Gondolj valamire.
ZK: Jó.
Én: Gondoltál?
ZK: Igen.
Én: Személy?
ZK: KUTYA. KUTYA. KUTYA.

Ezzel aztán a játékról át is térünk a szokásos vitára, hogy mikor kaphatnak egy kiskutyát...

Házi bodzaszörp

Úgy tűnik, hogy nemcsak a lábam szőrtelenítését nem halaszthatom tovább, hanem a szokásos évi bodzaszedést sem.



Ha valami íz/illat segít, hogy a gyerekkorom felrémüljön előttem, akkor az a bodza és a házi bodzaszörp. A kertünkben van egy baszott elég nagy bodzabokor, így májusban (is) csak egy dologra tudok gondolni: házi bodzaszörp.

A szörp elkészítése nem egyszerű, pláne, hogy rengeteg félelmem kapcsolódik hozzá.

1. Bodzavirág legyen mentes a nehézfémektől, ólomtól. Sosem szedtem forgalmas út mellől. Szerencsére a fánk jó helyen van. A szélnek meg kitettem egy táblát a kerítéshez, hogy merre fújja a dioxint. Ne a mi bodzánk felé!

2. Bogarak. Nem lehet bogaras a virág. Ezért csak a teljesen tiszta tányérokat szedjük le. Óvatos öblítés. Utána egyszerű a helyzet, mert a vizet nem szeretik a bogarak, így, ami mégis virágon maradt, azt lehalászom.

3. Fehér halál Cukor. Rengeteg cukor kell bele, de az eredeti, nagymamám féle, receptet megfeleztem. Nem hiszem, hogy a Második Világháború után élt ember Magyarországon, aki képes volt négy kiló cukrot 2 liter vízben feloldani. (Azt sem értem, hogy miért használt a nagymamám annyi cukrot a befőzéshez. Rosszabb volt a cukor minősége?)

4. Megbuggyan a lé. Ezért a jégszekrényünk tartalma ilyenkor erősen leszűkül: a leveses edényeimben mind bodzalevelek áznak. Más nem nagyon fér… Nem baj, ezt a pár hetet átvészelik a gyerekeim, hogy hetente egyszer-egyszer esznek a két nagymamánál…

5. Citrompótló: biztos ez (is) rettenetesen egészségtelen, de efölött szemet hunyok…

6. Tartósítószer egészségtelen, ezért ezt egyszerűen kihagyom a receptből. Az elkészült szörpöt a fagyasztóban tárolom, aminek mindösszesen két polca van, így júniustól-áprilisig a felső polc exkluzívan a bodzaszörpömé.

Ha ezek után még érdekel valakit a recept: 2 liter víz, 2 kg cukor, 100 db citrompótló, 30 db bodzavirág. 4 napig kell ázni hagyni, naponta kevergetni. Ebből sűrítmény lesz, nem így isszuk meg, hanem vízzel (erősen) és friss citromlével (picit) hígítjuk még…

Lehet, hogy én gonosz vagyok, de Papika…

ZK nemrég kiosztott, hogy gonosz vagyok. Persze az apja csak mosolygott. Ez nem fordulhat elő, hogy őt valamelyik lánya legonoszozza.

Nem is fordult elő. De megkapta ő is!

Ha. Höhöhöhö. Hahahaha.

Este, lefekvés előtt, ZK hisztizni kezd, hogy bújjak oda mellé. Nincs kedvem.

Én: ZK, ma nem bújok melléd!
ZK: DE, MAMIKA, MEJJÉM!
Én: ZK, nem. Kérdd meg Papát. Biztos szívesen melléd bújik!
ZK: Nem. Papa nem mejjém. Papa büdös. Mama mejjém.

Ha. Höhöhöhö. Hahahaha.

De ami a nagyobb baj, hogy szegény Bakkát sem kíméli.

Bakka: ZK, szép vagyok?
ZK [ördögi mosoly a szemében]: Nem!
Én: ZK! Hogy mondhatsz ilyet? Ne legyél gonosz!
Bakka [nyávogva]: ZK, szép vagyok?
ZK [nagyvonalúan]: Nem nagyon szép vagy. Picit szép vagy.

Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy nem várjuk ZK kamaszéveit, amikor már nem hiszi, hogy a mamája a legszebb és a papája a legerősebb a világon.

Amikor családjára kritikus szemmel fog tekinteni.

Miért jó, ha beteg vagyok?

Azonkívül, hogy háromszor posztolok egy nap?

Újabb regényt olvastam el, amiről nem volt szó az iskolában...

„Stefan nézte a csalódott Csorba Jánost, és borsódzott a háta. Tudta, hogy komolyan fenyegetőzött. Valóban képes lett volna embert ölni. Csorba János tüdőbajos volt, és ő még annyira sem vette komolyan az életet, mint a többiek ott a Zöld utcában. Stefan attól kezdve valami szörnyűséget várt, talán azt, hogy borzalmas tömegverekedés lesz a Zöld utca és a Káty között. Különösen, amikor egy héttel később Ubonyi Jóskát félholtra verve találták meg a főutcán. De nem történt semmi. Elmúlt az a tél is, a Zöld utca megint zöld lett, a hátak előtt kinőtt a fű és a papsajt, az emberek vidáman pilinckéztek, és Stefan még mindig a véres tömegverekedést várta. Nagyon rosszul érezte magát és egyre inkább elege lett a magyarokból. Mert valamennyien hasonlítottak Csorba Jánosra, egy kicsit, mintha valamennyien tüdőbajosak lettek volna, akiknek nem érdemes komolyan venni az életet. És időnként megőrültek olyanok is, mint a jámbor Gion Márton vagy a málészájú Ubonyi Jóska.”

Gion Nándor: Virágos katona

Beteg vagyok, mint a kutya…

A.: Tegnap este sokkal jobban néztél ki.
Én: Igen, mert akkor még nem voltam orvosnál és nem tudtam, hogy beteg vagyok.

***

A.: Sokkal jobb már a hangod.
Én: Igen, mert az orrom kidugult, de sokkal rosszabbul vagyok, felment a lázam 39 fokra.

***

Én: Nem hiszem, hogy megérem a hétvégét.
A.: Dehogynem, szombaton Bécsben fogunk biciklizni.

***

Órát nem tudtam tartani, a diájaim írtak egy email-t, hogy nem baj, majd ők megtartják, de Kaffka Margit: Színek és évek c. könyvét kiolvastam. Elnézést Úrilánytól, a komment szemétért! Nem vagyok magamnál, nem vettem észre a moderációt...

Költők

A Fizikai Nobel-díj után, már az Irodalmit is a zsebemben érzem! Ez utóbbit valamelyik lányom fogja szállítani.

Azt hiszem már volt szó Bakka saját költeményéről, Dombocska c. versről. A szöveg elég egyszerű: Dombocska, dombocska, dombocska… ad nauseam.

Időközben megszületett ZK költeménye is. Címe: Kutyák. ZK mindig szívesen elszavalja, illetve elénekli, mert közben dallam is került hozzá, bár meggondoljuk, hogy kérjük-e, mert hosszú a procedúra.

A felkérés után ZK percekig igazgatja ruháját, haját. Többször köhint. Majd keres egy alkalmas magaslatot (szék, ágy, Mamika karja), ahonnan előadhatja a műsort.

Ismét többször köhint. Majd bemondja a címet: Kutyák. Utána szégyellősen mosolyog egy sort. Ha kellően biztatjuk, akkor kezdődik a számolás: egy-kettő-hááárom. De ez még nem jelzi a kezdést. Jön a vigyázz-kész-rajt is, majd az öt-hat-hét.

Ilyenkor általában valakinek (értsd: nagyobb testvér) elfogy a türelme, és belekezd a versbe, ami miatt ZK hisztizni kezd és kezdődik a felkészülési folyamat elölről. De, ha szerencsések vagyunk, akkor 5-6 perc után ZK beindul:

Kis kutya, kiskutya, kiskutya, kiskutya, kiskutya, kiskutya, nagykutya, kiskutya, kiskuuuutya.

Taps.

A sikeren felbuzdulva a két lány összeállt és írtak egy hősi eposzt Tell Vilmosról.

A szöveget akarjátok tudni? Igen? Tudtam! Íme:

Tell Vilmos, Tell Vilmos, Tell Vilmos, Tell Vilmos, Tell Vilmos, Tell Vilmos, Tell Vilmos, Tell Vilmos…

Kiabálni kell, hogy ELÉG! VÉGE!, mert különben elfelejtik befejezni…

Anyák napja…

… illetve, pár éve fellázadtak az óvodában az apukák, hogy ők miért nem, így lett családi nap. A nagycsoportosok műsora csütörtök délután volt. Először szavalnak a Nagymamáknak. Aztán a Mamáknak. Aztán a Papáknak. Virág, rajz, stb…

Csütörtökön reggel rohantam az egyetemre, mert nekem kellett az egyik évfolyam-előadást tartanom, ami már magában is elég drámai, de amikor óra után felmentem az irodámban, és jött egy diák valamiért és elkezdtem a pendrive-omat keresni a táskámban, kezembe került egy összegyűrt kis cetli, akkor tudtam, hogy bajban vagyok. Az óvodában kaptam néhány nappal korábban a papírdarabot.

Basszus. Basszus. Ezt is elfelejtettem!

Azonnal hívom A.-t. Próbálom minél kevesebbszer zavarni munka közben, ő meg próbálja felvenni a telefont, akárhányszor is hívom. A békesség kedvéért. Meg, hogy este kapjon vacsorát.

A.: Megbeszélésen vagyok. Visszahívhatlak később?
Én: Nem, nagyon fontos.
A.: Rendben kijövök.
Én: Papír, ceruza van nálad.
A.: Nem. Miért?
Én: Fontos keress papírt és tollat!
A.: Van.
Én: Rendben. Diktálom a verset, amit meg kell tanulnod az ünnepségre.
A.: ???
Én: Idén az apukáknak is szavalni kell, csak elfelejtettem mondani. Diktálom.
A.: Tessék?
Én: Lediktálom a verset, amit délutánra meg kell tanulnod az ünnepségre. Neked is kell majd szavalnod.
A.: Rendben írom.

Ha csak ennyit kérsz, könnyen tehetem.
Meg sem veszem, amit kérsz, mégis megveszem.
Tiéd már a Mátra, Börzsöny,
Balatont is Néked őrzöm,
és mind a réteket.

Mit mondjak? Szem nem maradt szárazon, olyan szépen szavaltak az apukák!

Szegény gyerekeim!

Nézzük, mivel töltötték hétvégén a délelőttöt, szegény kevés-játékunk-van-sajnos gyerekeim.

Reggel pizsamában kirohantak a kertbe, ahol találtak két csigát. Hárman rögtön összeálltak és megalapították a „Csigavédők Klubját” és elkezdődött a csigák etetése néhány üres virágcserép segítségével. Sajnos a csigák nem tudják mi a jó, mert míg a gyerekek reggeliztek elszaladtak...

Majd jött a fáramászás:

Majd a játék az új kerti paddal. Pepe: „Fáraók vagyunk és alszunk”. (Bakka szavajárásával: Múmik, Mamika!)

Készült egy újabb műalkotás. (Én vagyok rajta, ha nem tűnne fel…)


Majd volt harc a forgó tenisszel. (Az volt a dárda, vagy micsoda…)

De nap fénypontja a szegény kevés-játékunk-van-sajnos gyerekeimnek minden kétséget kizárva a csengetés volt. A három gyerek együttes erőfeszítése révén kb. 4567-szer csengettek be magunkhoz. A nagyok elérték a kapucsengőnket a kertből, de a kicsi nem. Így ő a kapu kilincsén állva nyúlt ki a kertből, hogy csengethessen. Aztán felmászott a léckerítés tetejére és ott egyensúlyozott. Próbált csengetni. Mert nincs nagyobb öröm, mint csengetni.

Ha nem említettem volna, mindezt anyaszült meztelen tették.

Ezért nincs kép.

A szomszédok és a járókelők viszont jól szórakoztak…

Bakka óvodába megy?

Tavaly még nem volt blog-om, így nem írtam arról, hogy a 3 éves lányomat hogyan utasították el hely hiány miatt Pepe óvodájából. Persze a tragédiából a legjobb dolog kerekedett, mert a két lány együtt tölthetett még egy évet itthon.

Mindenesetre ma megint megpróbálkoztunk és jelentkeztünk az óvodába.

Itt van Bakka, ahogy elképzelte, hogy megy a beiratkozásra:

Reggel elég zord kedve volt ZK-nak, így még az óvoda kertjében voltam és próbáltam rábeszélni, hogy menjünk be az épületbe, amikor Pepe hóna alá csapta a húgát, bevitte a vezető-óvónő irodájába és mondta: „Hoztam beíratni Bakkát!”

Mire beértem, már az adatok egy részét be is diktálták, és Pepe éppen a Lánchídról és Pest, Buda és Óbuda egyesítéséről tartott kiselőadást. Bakka, ezzel szemben, teljesen megilletődött és egy kérdésre sem válaszolt csak a lakcímét ismételgette, pedig tegnap Pepe kioktatta: „Bakka, ha a nevedet kérdezik, mondd, hogy puki-kaki.”

Pepe még közölte az óvónővel, hogy egyetemi tanár vagyok. Öööö, nos, nem. És beolvasta Bakka taj-számát. Aztán elment papírmadarakat hajtogatni...

A hercegnő pedig fagyizni óhajtott...

Kinek van több játéka?

Szociológia szakon, az egyik szemináriumon módszertani szempontból elemeztünk egy kutatást, amelyben arról volt szó, hogy a férfiaknak vagy a nőknek van több szexuális partnerük az életben. Most nem megyek bele a részletekbe, de az egyik tanulság az volt, hogy a férfiak szeretik „felfelé kerekíteni” partnereik számát, míg a nők inkább tagadnak néhányat.

Miről jutott ez eszembe? Erről:

Anyukájához hasonlóan Pepe is erősen kívülről irányított ember (David Riesman), és az utóbbi időben sokat sajnálja magát, hogy barátaihoz képest egész kevés játéka van. Sajnos ezen nem segített Petike látogatása sem. Pepe: „Szerinted, Petike, több játékom van, mint Balunak?” Petike: „Áh, nem. Balunak SOKKAL több van.” Kicsit később Petike: „Neked csak ilyen nagy a versenyautó-pályád? A miénk SOKKAL nagyobb.” Ez utóbbi megjegyzés egyébként engem is érzékenyen érintett, mert A.-nak azt az utasítást adtam, hogy a játékboltban vegye meg a legnagyobb versenyautó-pályát a gyerekem születésnapjára. A férjem ezt meg is tette, aztán persze izgultunk, hogy fog cipődoboz-méretű házunkba beférni a több mint 10 méternyi pálya. Mit mondjak? Szerencse, hogy kanyarog. SOKAT. Nem tudom elképzelni, hogy Petikének nagyobb van!

Mindenestre Pepét sem ejtették a fejére és kezdett neki gyanús lenni a dolog, hogy akárkit kérdez, mindenki azt mondja, hogy több játéka van, mint neki. „Hogy lehet ez, Mamika?” Kénytelen voltam fellebbenteni a fátylat a dologról:

„Pepém, édes, úgy tűnik, hogy ez bemondásos alapon megy az életben.” (Ez is, teszem hozzá…)

Persze nem értette mi az a „bemondásos alap”. Megmagyaráztam.

Szóval?

Jó anya vagyok? Vagy jó anya vagyok?

Petike, bocsánat!

Tegnap nagyon rendes anyukaként megengedtem, hogy Pepe egyik barátja az óvodából átjöjjön hozzánk játszani. Kicsit sajnáltam a kisfiút, akit hívjunk a történek kedvéért Petikének (Egyébként Boldizsár. Talán. Vagy nem?!), mert neki egy bátyja van, míg Pepének, mint tudjuk, két húga. Nos, a két húgnak sikerült a kulturális sokkot szolgáltatnia Petikének, ami Petikének, khm, sokkoló volt. Hát még nekem!

Személyiségjogi-védelem miatt nem írom le az egész délutánt, na jó, azért nem, mert borzalmasan viselkedtek a gyerekeim, és sokkal többször kellett mondanom, hogy „Lányok azonnal vegyétek vissza a bugyitokat! Nincs bennetek semmi büszkeség?”, mint szerettem volna.

Mindenesetre Petike három kérdését azért feljegyeztem:

Az autóban a lányok rögtön letámadták Petikét mindenféle női üggyel, amiről Petike azt mondta, hogy tökéletesen érti, mert van egy unokatestvére, aki lány, és tőle sokszor hallott már Barbie-ról, de ez nem akadályozta meg, hogy ne kérdezze meg a fiamtól, hogy: „Mi az a báli ruha, Pepe?”

Miután eleget csatáztak játszottak a fiúk, leültek CD-t hallgatni. Petike: „Volt már úgy, Pepe, hogy végig tudtál hallgatni egy CD-t anélkül, hogy a lányok belekiabálnának?”

Majd az este végén, amikor a hazamenetelre került a sor, felmerült Petikében a legfontosabb kérdés:

„Pepe, kivel szoktál te itthon játszani???”

A Havas Farkban

Én: ZK tetszett?
ZK: Nem.
Én: Miért nem?
ZK: Büdös!

Hogyan telt el 50 perc Ferihegy kilátóteraszán?

Egy szóval el tudom mondani: Gyorsan.

Itt jönnek a részletek.

Május 1-e ünnep volt: A. hazaérkezett! Csöppet vártuk Papikánkat, így kelleténél csöppet előbb indultunk el a repülőtérre. Arra gondoltam, nem baj, majd a kilátóteraszról nézegetjük a repülőgépeket. 10-kor értünk ki. 10.40-re volt a gép kiírva, de késett 20 percet.

10.05: Kimegyünk a teraszra. Körbe nézünk. A gyomrom görcsbe ugrik, mert SEMMI nincs a teraszon. Mit fogunk itt csinálni egy óra hosszat? (A belépő 320 Ft felnőttnek, 200 Ft a gyerekeknek, amíg a Papika gépe nem száll le, ki nem megyünk innen…)
10.06: Megnéztük a gépeket. Két darab van. Budapest mint világváros?
10.10: Gyerekek szaladgálni kezdenek.
10.15: Bakkának pisilnie kell. Tartsd vissza! — jön az utasításom.
10.20: ZK-nak is pisilnie kell. Mivel csak pár napja szobatiszta, nem merek kockáztatni. Hol van WC? A teraszon! Tökéletesen tiszta, úgyhogy innen kezdve felgyorsultak az események.
10.25: ZK-val pisilek. Kezet mosunk.
10.30: Bakkával pisilek. Kezet mosunk.
10.35: Pepével pisilek. Kezet mos egyedül.
10.40: ZK-val kakilok. Nem jön csak pisi. Kezet mosunk.
10.45: Pepével kakilok. Sikerül. Kezet mos. Közben a lányok kigyomlálják a WC előtti betonkockák közül a növényeket.
10.50: Bakkával kakilok. Sikerül. De még hogy! Kezet mosunk.
10.55: Telefonál Gabóca, kérdezi mikor jön haza A. Éppen nem a WC-n vagyunk, így le tudok nézni a teraszról és látom, hogy a Lufthansa gép taxizik befele. Válaszolok: MOST! MOST! MOST!

Nem jöhetett túl hamar…

Így múlik el a világ dicsősége…

Mindenki mással bíztatja magát, amikor egyedül van és fél a sötétben. Nyilván, ami egyik embernek természetes és magától értetődő, az a másiknak maga a csoda. Vagy fordítva. Vagy nem.

Íme néhány példa, hogyan működnek az én mentális sémáim. Igen egyszerű vagyok…

Annyi hajam van, hogy mindegyik szálat név szerint ismerem? Nem baj, legalább nem őszülök.

Nagy a fenekem? Nem baj, legalább nem őszülök.

Ronda rövid ujjaim vannak és rondák a körmeim is? Nem baj, legalább nem őszülök.

Szemüveget kell hordanom? Nem baj, legalább nem őszülök.

Ronda rövid lábaim vannak? Nem baj, legalább nem őszülök.

Alacsonyabb vagyok tíz centivel, mint szeretném? Nem baj, legalább nem őszülök.

Rossz az emésztésem? Nem baj, legalább nem őszülök.

A gyerekem állítja, hogy nem lát, és szemüveg kell neki? Nem baj, legalább nem őszülök.

Állandóan mindenféle betegség miatt aggódom? Legalább a hajam miatt nem kell, mert nem őszülök.

Azt hiszem, érthető, miről van szó. De ez így nem mehet tovább!

Miért?

Mert ma reggel megtaláltam az első ősz hajszálat a fejemen. Tudom, hogy nem a világ vége, csak a mentális sémáimat kell újradolgoznom…

PS: Igen, kitéptem, bár így a három szál hajam, kettőre csökkent…