Minden simán ment, leszámítva a gyerekeimet, akik ahogy meglátták a tavat, anyaszült meztelenre vetkőztek, és alaposan megfürödtek. Nem tudom, miért is cipelünk nyáron több bőröd holmit a strandra, amikor 1) pucéran is tudnak fürödni; 2) az én pulóveremben meg tudnak törülközni... (Igen, hosszúnadrágban és pulóverben álltam a parton, míg kijöttek. Miért? Nagyon hideg volt!)
A strandról a nagynéném felzavart az autóért, hogy a hegyre ne kelljen hét gyereket felrángatnunk.
Felmegyek az autóért, ami nem akart elindulni. Lemerült az
4 generáció nő tagjai állják körül a kocsit. Íme az első reakciók:
Nagymamám: Intenzíven aggódni kezd.
Anyukám: „Tudtam, hogy nem kellett volna eljönnöm! Mindig csak a baj van!”
Én: Autó. Autó. Autó. Nem, nem az én felelősségem. Hívom a férjemet. Jön. Míg megérkezik, leülök a padra. Az a tervem, hogy megvárom. És addig, nem csinálok semmit.
ZK: Intenzíven üvölteni kezd, nehogy bárhova is menjek nélküle. Mintha tudnék…
Szerencsére aztán a nagymamám összeszedi magát és megmenti a helyzetet: Áthívja Gézát a szomszédból, aki feltölti az akkumulátort… És már megyek is vissza a gyerekekért a partra.
Tanulság:
Gyorsabban kellett volna megjárnom az utat, mert közben ruhástul is megfürödtek a nagyok: Bakka egy sárga felnőtt kardigánban várt, Pepén meg egy néhány számmal kisebb rózsaszín felső volt…
Összegzés:
Pepe: „Mamika, nekünk is kellene egy nyaraló a Balatonon!”
Én: „Nem gondolod, hogy ez kicsit túlzás?”
Pepe: „Akkor csak béreljünk ki egyet a nyári hónapokra!”
2 megjegyzés:
:):)
Neked nem kellene tanulni???
Megjegyzés küldése