2008. május 20., kedd

Új házszabályok

Az elmúlt néhány hét eleve nehéz volt, de, hogy sikerült egy kis arcüreg-torok-hörgő gyulladást is a szokásos koktélomhoz adni, kezdek egészen kilenni.

Nem, nem fogok panaszkodni. Ezt meghagyom a férjemnek. Mármint, hogy neki panaszkodom, nem ő panaszkodik, de talán ez nem is szorult tisztázásra. (Bár talán jobban szeretné, ha itt panaszkodnék, és nem neki.)

Tehát, hogy könnyebbé tegyem az életemet, néhány új szabályt állítottam fel a gyerekeimnek. Semmi különös. Csak, hogy kissé egyszerűsítsem az életünket.

1. Öltözködés: Mindenki, aki nem mos-szárít-hajtogat-pakol maga után, megtarthat 3 (három) rend ruhát: egyet éjszakai viseletre, egyet napközbenre, egyet pedig ünneplőnek. Az ünneplőt csak akkor vehetitek fel, ha anyátok engedélyt ad rá, a másik két öltözetet pedig értelemszerűen kell nappal, illetve éjszaka viselni. Mosatásra és átöltözésre nincs lehetőség. Ismétlem: Nincs mosatásra és átöltözésre lehetőség. Viszont, indokolt esetben, lehetséges kérni a nappali ruhában való esti zuhanyzást.

2. Étkezés: Megszűnik az itthoni melegétel-ellátás. Amit biztosítok: kétszeri (ismétlem: EGY, KETTŐ: kétszeri) mézes tej, tetszőleges kiszerelésben, bár a hat éven felüliek nem kaphatják cumisüvegből. Továbbá, napi két szendvics. Kérlek benneteket, hogy a meleg étkeztetéseteket házon kívül megoldani szíveskedjetek (óvoda, napközi, étterem, ismeretlenek, akik megszánnak titeket stb…). Nyers zöldség és gyümölcs továbbra is korlátlan mennyiségben áll rendelkezésetekre. És csapvíz.

3. Délutáni pihenő: A fakultatív jelleget visszaállítjuk kötelezővé. Akinek nem tetszik: költözhet.

4. Játékok: Mindenki megtarthat: 1 darab 1 darabból álló játékszert és az alvókáját. A többi elajándékozásra kerül. Felhívom a figyelmeteket arra tényre, hogy az egy-darabból-álló, azt jelenti, hogy 1 darabból áll. Legó, festék, filctoll és gyurma NEM áll többé a háztartásomban élő gyerekek rendelkezésére. NINCS VITA. NEM.

5. Szórakozás: Jó hír gyerekek! Feloldjuk a TV bojkottot. Két blokkban kötelező TV nézést írok elő. Reggel 10-12-ig, illetve délután 3-6-ig. Hogy tisztázzuk: a TV-nézés azt jelenti, hogy csendben ültök a TV előtt és nézitek a műsort. Nem azt, hogy a földszinten megy a TV, ti meg az emeleten azon versenyeztek, hogy ki tud úgy az ölembe ülni, hogy közben minél több testvérének koppanjon a feje a padlón…

6. Kert: A homokozót megszüntetjük. Mivel sikerült 2 hónap alatt több mint 100 kiló homokot széthordanotok, így csak az elkorhadt favázat kell kidobni. A kerti csap használatának lehetőségét megszüntetjük. A házon kívüli (és belüli) vízhasználatot az ivásra korlátozzuk. POHÁRBÓL. És nem talicskából. Nem fogok semmiféle gyógyszert biztosítani annak a gyereknek a gyógykezelésére, akit anyaszült meztelen találok egy talicska vízben, amikor a levegő hőmérséklete alig éri el a 15 fokot (Pepe: Celsius & ZK: rád célzok!!!).

7. Játszás: Ezentúl kétszer 30 perc áll rendelkezésre szülőkkel való játszásra. Az alkalmak kihasználása nem kötelező, de egyéni és egyéb játékidő NEM áll rendelkezésetekre. A kétszer 30 perc NEM vonható össze.

8. Beszéd: Kérünk benneteket, hogy a szülőkkel való beszélgetést korlátozzátok a minimumra. Természetesen NAGYON érdekel a rózsaszín (és, ha már itt tartunk a nem rózsaszín) ranger-ek életének minden apró mozzanata, de nem lehetne, hogy ezeket a hihetetlenül érdekes apróságokat EGYMÁS KÖZÖTT beszéljétek meg?

9. Ajándékok: Nincs semmi, ismétlem SEMMI (nem, Pepe, neked sem!) Bakka születésnapjáig. Segítek kiszámolni: még 65 nap! Fél óra múlva is 65 nap lesz. Gyengébbek kedvéért: 24 óránként csökken eggyel a kivárandó napok száma.

10: Alvás: Este 9 és reggel 7 között nem vagyok elérhető. Azt javaslom, ezt az időt töltsétek alvással. Én is ezt teszem.

11: Mese: Napi három mesét vagyok hajlandó felolvasni. A meséknek nem kell extra rövidnek lenniük, de nem lehetnek túlságosan hosszúak sem. Hogy mi a rövid és hosszú, azt ÉN határozom meg. (Pepe, az én azt jelenti, hogy ÉN, és nem TE.) Lányok: ha kérhetem, ne szerepeljenek rózsaszín pónik a mesében. Vagy bármilyen pasztellszínűek, most, hogy így utána gondoltam a dolognak.

12: Emésztés és anyagcsere: Kérek mindenkit, hogy önállóan intézze folyó és nem folyó ügyeit. Lehetőleg a házban az erre kijelölt helyen. Szeptember 1-ig még lehet törlést kérni. FONTOS: Aki délutáni alvás helyett még egyszer a gyerekszoba közepére kakil, AZT ELADOM AZ EBAY-EN. (ZK rád célzok!!!)

13: Szabadidős programok: HÉTVÉGÉN APÁTOKKAL.

Most megyek, és a borogatást kicserélem a homlokomon, miközben alig várom, hogy bezárjon az óvoda, és Pepét is itthon üdvözölhessük körünkben…

12 megjegyzés:

merci írta...

á, szép az élet :)
nálatok a szendvicseket ott eszik meg, ahol akarják? semmi korlátozás a konyhára vagy szék-asztal kombóra? :)

Kata írta...

Ezek kemény dolgok ... a vendégekre is vonatkoznak? Mármint a vendég gyerekekre? :o))

Angiii írta...

Ennyire beteg vagy?Gyorsan gyógyulj meg,mert a gyerekek nem fogják bírni nélküled!És a férjed sem:)!

Névtelen írta...

Hát ez csúcs volt!
Minden pontjában támogatlak :-))) Bár ez az ebay még nem jutott eszembe, de nem rossz, nem rossz ;-)
És ha tudnád, hogy nekem nem csak a rózsaszín rangerből jut ki, hanem az összes többi színűből is, no meg hogy ott vannak a régiek és az újak is...

Névtelen írta...

Némely pontokat kinyomtatnám és bekeretezném, ha lehet. Természetesen megfelelően jelölve a forrásomat. :D

Daniella írta...

Köszönöm!
merci: asztalnál enni? nálunk mindig mindenki ott eszik, csak a morzsák sétálnak szét az egész házban.
katanyaka: vendégeknek mindent szabad!

Névtelen írta...

a gyerekek hamar megtanítják a hangyákat összeszedni a morzsákat :) a hangyák ebben sokkal jobbak, mint a csigák :)

. írta...

Engem az a része érdekelne a házszabálynak, hogy TE mennyire tudod betartani?! :)
Tapasztalatom,hogy igazából kétféleképp lehet nevelni:jópéldával és elrettentéssel. Ha kellően következetes tudsz lenni/maradni, a gyerekek nagyon hamar alkalmazkodnak.
(egy bizonyos korig)

Daniella írta...

tavennas: ha azt kérdezed tőlem, hogy mi volt a legnagyobb sokk, ami anyaként ért, akkor az, amikor rádöbbentem, hogy nem lehet "szavakkal" nevelni, hanem jópéldával. Amiben én "jó" vagyok, abban a gyerekek is azok, amiben nekem még dolgoznom kell, abban a gyerekek sem tökéletesek. Igyekszem nagyon!
A fenti posztot egyébként nem kell szó szerint venni...

Névtelen írta...

Kétségbeesett, szomorú ember jött ide olvasgatni néhány perce. Egyet kattintottam és hangosan röhögtem. Köszönöm!

Névtelen írta...

Az 5. pontig azt hittem, hogy komoly. ;oD

Névtelen írta...

Szia!
7-es pont, játszás: A kétszer 30 perc hetente, havonta, vagy évente értendő?
Persze hogy tudom, ez csak vicc, csak meg akartam szólalni én is és tudatni, hogy rádbukkantam...tetszik a blogod, maradok!

Timi