… illetve, pár éve fellázadtak az óvodában az apukák, hogy ők miért nem, így lett családi nap. A nagycsoportosok műsora csütörtök délután volt. Először szavalnak a Nagymamáknak. Aztán a Mamáknak. Aztán a Papáknak. Virág, rajz, stb…
Csütörtökön reggel rohantam az egyetemre, mert nekem kellett az egyik évfolyam-előadást tartanom, ami már magában is elég drámai, de amikor óra után felmentem az irodámban, és jött egy diák valamiért és elkezdtem a pendrive-omat keresni a táskámban, kezembe került egy összegyűrt kis cetli, akkor tudtam, hogy bajban vagyok. Az óvodában kaptam néhány nappal korábban a papírdarabot.
Basszus. Basszus. Ezt is elfelejtettem!
Azonnal hívom A.-t. Próbálom minél kevesebbszer zavarni munka közben, ő meg próbálja felvenni a telefont, akárhányszor is hívom. A békesség kedvéért. Meg, hogy este kapjon vacsorát.
A.: Megbeszélésen vagyok. Visszahívhatlak később?
Én: Nem, nagyon fontos.
A.: Rendben kijövök.
Én: Papír, ceruza van nálad.
A.: Nem. Miért?
Én: Fontos keress papírt és tollat!
A.: Van.
Én: Rendben. Diktálom a verset, amit meg kell tanulnod az ünnepségre.
A.: ???
Én: Idén az apukáknak is szavalni kell, csak elfelejtettem mondani. Diktálom.
A.: Tessék?
Én: Lediktálom a verset, amit délutánra meg kell tanulnod az ünnepségre. Neked is kell majd szavalnod.
A.: Rendben írom.
Ha csak ennyit kérsz, könnyen tehetem.
Meg sem veszem, amit kérsz, mégis megveszem.
Tiéd már a Mátra, Börzsöny,
Balatont is Néked őrzöm,
és mind a réteket.
Mit mondjak? Szem nem maradt szárazon, olyan szépen szavaltak az apukák!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
hehehe
télleg jo apuka lehet...
murci
Igen!!!
Megjegyzés küldése