Iskola, iskola, ki a csoda jár oda?

Miután Pepét 6 évesen kirakták az óvodából [Jó, A. olvasatában azt mondták, hogy annyira okos, hogy kár még egy évet az óvodában hagyni. De mi van a pszichés fejlettségével, kérdezem én?], kénytelen vagyok az iskolakérdéssel foglalkozni. Nem drámai a helyzet, bár az kicsit meredek lesz, hogy az ének-tagozatra bejutassam a botfülű fiamat, de mint botfülű anyuka több értelmét látom a zenei oktatásnak, mint a számítástechnika-angol párosításnak. Most egy történet jön, ami megvilágítja, hogy miről is beszélnek az óvónők.

Állatkerti látogatásra indult az óvoda. Mivel nem Budapesten lakunk, különbusszal tervezték megközelíteni a Városligetet. Pepe nagyon örül a lehetőségnek, de „biztos hosszú lesz a buszozás” felkiáltással, reggel magához veszi a képes történelmi atlaszát. Igen, amit Angélától kapott. Angi a jogi egyetemi felvételire készült belőle. „Ezt fogom olvasgatni a buszon” – mondja nagyképűen a fiam. Nagyképűen, mert messze van az olvasástól. Rendben nézegetni.

Mikor beérnek az óviba, a csoport nagy része még a „gyűjtőben” [értsd: összevont csoportban] van, de Pepét már a saját csoportjába irányítják. Szépen leveszi a kabátját, bemegy a csoportszobába, leül az asztalhoz, és nézegetni kezdi a térképeket.

Újabb kérdés merül fel az óvónőben, amikor bejön és meglátja, hogy Pepe mit „olvasgat”. Így szól a kérdés:

„Mit fognak az iskolában tanítani ennek a gyereknek?”

PS: Ezt az alkalmat is megragadom, hogy elnézést kérjek nagycsoportos fiamtól, hogy ostoba kisgyereknek neveztem, mert azt mondta, hogy Zsigmond király fia volt Hunyadi János. Úgy tűnik, igaza volt. Nem tehetek róla: nem történelem szakot végeztem a bölcsészkaron!