2008. február 27., szerda

Japán gasztronómiai és főzőest

Hol is kezdjem? Hosszú lesz…

Tegnap este végre kibonthattunk utolsó karácsonyi ajándékunkat. Valitól kaptuk. Mivel Vali jó barát, és komolyan vette a panaszkodásomat, hogy a férjemnek még sokat kell tanulnia a sushi és a különböző japán tekercsek elkészítése terén, a Culinaris japán főzőestjére kaptunk két jegyet. Itt a link, akit érdekelnek a technikai részletek. Bár most látom, hogy idén már az összes hely betelt…

Előzmények: Nem volt világos, hogy mi is fog történni velünk az est folyamán: Először azt gondoltuk, hogy majd mi fogunk elkészíteni ételeket, bár ez így utólag, teljes naivságnak tűnik, pláne ennek és ennek a fényében. Sőt utólag hálás is vagyok, hogy nem kellett megpróbálnom osztrigát nyitnom, vagy, hogy nem engedtek vörös tonhalat trancsírozni. Az est tulajdonképpen egy főzőbemutatóval egybekötött vacsora. Tegnap Masayo Nishimura főzött, a Wasabi étterem séfje. (Ahogy a Wasabi konyhafőnöke mondta: „ő erősíti a japán vonalat az étteremben”.)

A másik meglepetés az volt, hogy nem volt mizó levessel és sushi-tállal fogadtak, hanem olyan ételekkel, amiket nagy valószínűséggel nem ettünk még máshol.

A férjem minden lefényképezett. És most végig fogjuk nézni a képeket!!!

A legelején megkóstolhattunk a nyers szójababot, ami rengeteg mindennek az alapja. Persze rutinosan zöldborsónak véltem. Miért is? Mert ilyen:


Az első étel, amit kaptunk natto volt okrával. Az okra egy zöldség, amit A. lemini-cukkinizett, mert tényleg úgy nézett ki, de nem az, belseje inkább paprikára emlékeztet. Ezt séfünk blansírozta (igen, papírról másolom) és összekeverte az erjesztett szójababbal (natto). Az öntetbe került tojássárga, szójaszóra, dashi (algapor és halpor keveréke) és cukor. Maradjunk annyiban, hogy érdekes volt. (Bár nem volt olyan rossz, amilyen szarul a képen kinéz…)



Második kör: Wakame saláta. Erre többet húzták a szájukat, de nekem nagyon ízlett. Az alapja meglepő módon wakame, ami különböző algák keveréke (mizó levesben ez az a zöld „levél”). Szárított formában jött egy zacskóból, amit aztán langyos vízben kellett egy kicsit áztatni. A salátába került még mellé uborka, paprika, koktélparadicsom és sárgarépa. Az öntet szójaszószból, cukorból, rizsecetből és szezám olajból készült. Szezámmagot is kapott a végén az étel. Alaposan, de óvatosan kell összekeverni a hozzávalókat. (Nagyon figyeltem!)



Három: Osztriga ponzu mártással. Volt a héjában a nyers kagyló, amit egy felforralt, de aztán lehűtött mártással kaptunk. A mártásban volt szójaszósz, víz, cukor, mirin (rizsbor). A „dísz” jégcsapretek és metélőhagyma volt. Sosem ettem osztrigát még, de a csoport és a házigazda kedvessége nagyon helyesen átsegített a kezdeni nehézségen. Megoszlottak a vélemények, hogy egyben nyeljem le, vagy rágjam meg az állatot, de aztán kialakult a konszenzus, hogy mivel ez az első osztrigám 4-6 rágással fogyasszam el. Sikerült. Finomnak mondanám. A borkóstolós fiú azt mondta, hogy ez volt élete legjobban elkészített osztrigája. Ezek szerint én innen már csak lefelé fogok haladni… (A. sem evett sosem még osztrigát, de ő úgy csinált, mintha az osztriga és ő már régi barátok lennének. Senkinek sem tűnt fel, hogy kezdő volt…) Ehhez az ételhez kaptunk bort is. 2006-os (természetesen a férjem volt az, aki az évre rákérdezett, mintha bármit is értene a borokhoz…) Monarchia Zent.



Négy: Agedasi tofu. Ez volt az egyetlen étel, amit már sokszor ettünk. Most is nagyon finom volt. Selyem tofut forgatott a séf lisztes keményítőbe. Földimogyoró-olajban sütötte ki a kis kockákat. Kicsit csípős mártással (chili, szójaszósz, víz, dashi) kínálták. A tetején friss gyömbér, jégcsapretek, snidling és nori (algalap) volt. Csak a sülő tofuról van képem. Úgy tűnik, A. itt elvesztette a fonalat.



Öt: Új szerelmem: a tonhal tataki. Nem is tudom, mit mondjak, annyira finom volt. A vörös tonhal csak kicsit volt megpirítva, kapott egy kis kérget, majd egy marinádban pihent. Tálaláshoz kapott egy mártást és gyömbért, snidlinget. Utasítottam a férjemet, hogy kérdezze meg, mikor ehetek ilyet máskor is: Kedd és szerda kivételével van a Szépvölgyi úton a Wasabiban. Kaptunk bort is hozzá (Monarchia Raphsody in Red, 2004), de kit érdekelt a bor?!


Hat: Tempura udon. Ez volt a leves. Szójaszószos dashis lébe került a megfőtt udon tészta, illetve a megfőtt udon (liszt, tojás) tésztára jött rá a lé, majd tempurázott zöldségek kerültek a tetejére. (Tojássárgból, hideg vízből és tempura lisztből készült keverékben megforgatott majd kisütött zöldségcsíkok.) A leves tetején snidling volt és bonito, ami szárított halpehely. Finom volt.



A vég: yuzu sorbet. Itt kisebb vita alakult ki a csoportban, mert többen állították, hogy a sorbet nem tejszínnel készült, mások még azt is hozzátették, hogy a japánok egyébként sem tudják a tejszínt megemészteni, aztán más valaki azt tette hozzá, hogy kell a tejszín zsírja, hogy a vitaminok jól feloldódjanak. A férjem adagját is megettem és ügyesen elvegyülve a tömegben, így kétszer is sikerült repetáznom az édességből. Ja, itt van a yuzu képe. A sorbet-et a séf előre elkészítette, hogy le tudja hűteni, így egy kis időkapszulába kerültünk, mert ahogy csinálta az édességet, mi úgy ettük… Hol van az én képem???

Összefoglalva elmondhatom, hogy fél 10-kor meglepődve állapítottam meg, hogy három és fél óra telt el az érkezésünk óta. Nagyon jól volt szervezve a bemutató és evés ritmusa, nem kellett semmire sem várni, mindig volt mit enni és/vagy nézni. Néhány apró kifogást tudnék csak felhozni, de ezek tényleg eltörpülnek amellett, hogy mennyire jó volt minden. Mondjam azért? Na jó: Hiányzott az elejéről egy üdvözlő ital. Kaptunk egy részletes leírást az ételekről és receptekről, de az elején nagyon sokat toporogtunk a különböző alapanyagok azonosításánál, jó lett volna ezekről egy kis ismertető a leírások előtt. Lehet, hogy az én hibám, de furcsa volt, hogy a valóban ritkaságértékű ételekből, italokból tényleg csak kóstoló volt. (Igen, szerettem volna több tonhalat enni és szilvabort inni. De ki nem?) Utolsó apróság, amiben én is mindig beleesek, ha vendégeket hívok, és a férjem valami nagyon finomat főz: Elsőként magamnak adok, nehogy a vendégek elegyék előlem. Nem volt elegáns, hogy a nagyon lelkes házigazdánk mindenbe beleevett előttünk…

Tudom, hogy nem illik ajándék lónak a fogát nézni, de felmerült a kérdés, hogy megérte-e az este az árát. A. tegnap azt mondta, hogy nem. Szerintem igen. És szerintem nekem van igazam.

Valit persze még tegnap este felhívtam, hogy megköszönjem az ajándékát (és leszúrjam, hogy csak egy estre vett jegyet nekünk, nem az egész évadra…) Valinak három kérdése volt. Tanultunk-e újat? Jóllaktunk-e? Meg fogjuk-e tudni csinálni az ételeket otthon? Mindhárom kérdésére igen volt a válasz.

Legvége: Nagyon klassz olyan ajándékot kapni, ami nem egy tárgy, amit rakosgatni kell, hanem egy élmény, amit át kell élni! Köszönjük!!!

A legfontosabbról persze elfelejtkeztem: Megtudtuk, hogy mi hiányzik az itthon készített proletár mizó levesünkből: a dashi!!!

10 megjegyzés:

Katanyaka írta...

Csendben sárgulok ...

zsé írta...

nekem miért nincsenek ilyen barátaim? Vali, leszel a barátom? múltkor fuvaroztalak, illene lassan viszonozni... :-)

arabeszk írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Daniella írta...

Bocs, arabeszk, csak beleírtad hol lakom és a paranoiám beindult...

Daniella írta...

@katanyaka: pont most olvastam el a te élményeidet a főzőiskoláról, úgyhogy én is irigykedtem egy sort...

Katanyaka írta...

Ok, melyikre menjünk legközelebb együtt? Culinaris / Chefparade / Gundel?

amilgade írta...

Ahhh...azt hiszem én is bevezetem a barátaim között, hogy tárgyi ajándékok helyett "élményeket" szeretnék kapni!!!

Daniella írta...

@katanyaka: A. sírt, hogy nem főzhetett, olyanra menjünk, ahol tud dolgozni...

Katanyaka írta...

Akkor marad a Chefparade, ott alkothatunk :o) Én sem bírom a tétlenséget!

Daniella írta...

oké