Hogyan tudtak a férfiak világuralomra törni?

Sosem fogom megérteni. Most nem arról van szó, hogy nem tudnak egyszerre két dolgot csinálni, mert ez nyilván biológia. Mondjuk az elég idegesítő, hogy a férjem még nem tudta elsajátítani annak a képességét, hogy egyszerre járjon ÉS beszéljen. Ha elmegyünk sétálni, akkor vagy sétálunk némán egymás mellett, vagy álldogálunk, mert A. éppen mondani akar valamit. Amiről most beszélek az az, hogy képtelenek egy dátumot megjegyezni. Miért? Miért? Miért?

Bizonyíték 1.

Angi, az öcsém barátnője a következő sms-t küldi nekem (Angi mindig ilyen édes üzeneteket küld, ezért másolom le betűhíven): Szia!KérlekMondd+AndräsnakHUtólagIsIstenÉltesseSokäig,boldokSzületésnapotKívánokNeki!BocsánatAKésésértCSakElVagyokHavazva..PuszilokMindenkit!A

Erre én ezt válaszolom (betűhíven, megint): Koszi atadtam! Azt varom, hogy a pasid felkoszontse! Puszi

Két nappal később, az öcsém a férjemnek (Megint, úgy, ahogy jött. És nem az a tanulság, hogy az öcsém tud egyedül normális sms-t küldeni!!!): Ha megkésve is…Boldog születésnapot kívánok néked! Ui.: Pedig anyámtól még meg is kérdeztem az időpontot.

Bizonyíték 2:

Én: A. ez tényleg ciki volt, hogy az anyukád erejét megfeszítve segít nekünk, vigyáz a lányokra, hordja Pepét hetek óta orvoshoz, én meg beállítok hozzá pont ma, hogy lerakjam nála a gyerekeket, és te nem szóltál, hogy a névnapja van, és én virág nélkül mentem. Ciki. Nagyon ciki. [Megjegyzés: Talán kicsit részletesebben és hosszabban szidtam a férjemet, de most nem rekonstruálom a teljes monológomat.]
Férjem: Miért? Ma van a névnapja?

Tanulság: A. is belátta, hogy ez így nem mehet tovább és elhatározta, hogy az összes fontos dátumot beprogramozza a telefonja emlékeztetőjébe, mondjuk 8 órára. Tehát, ha 8 óra 1 perckor köszönt Titeket, akkor tudjátok, hogy működik a rendszer, ha nem akkor még nem jutott hozzá, hogy foglalkozzon a témával. Utolsó zárójel: Ez az egész telefonos emlékeztető egyébként ideális dolog. Pláne, amikor éjjel 12 óra 15-kor első álmunkban kezd pityegni a telefon. Mi van?-kérdezem álmosan. Mire A.: Kezdődik a szabadságom.

Mondjuk, ha nem szól, biztos nem veszem észre…