2008. február 4., hétfő

Pepe első napja a sípályán

7.30 Ébredés. Kezdem a panaszkodást, hogy nem fogok tudni síelni, mert nagyon fáj a hasam. Nyilván gyomorfekélyem van.

8.00 Reggeli. Tovább panaszkodom.

8.45 Autóval fel a szerpentinen a hegyre. Már Pepének is fáj a hasa.

9.00 Felcsatoljuk a lábunkra a léceket. A. megveszi a háromnapos bérleteket.
9.15 Továbbra is panaszkodom a hasfájásra .

9.16 A. javasolja, hogy melegítsünk be és csúszunk néhányat a pálya alján. Pepe és én, mindketten kellően türelmetlenek vagyunk, ragaszkodunk, hogy azonnal üljünk fel a csákányos liftre és menjük fel a hegy tetejére. A. jön utánunk.

9.20 Fent a hegytetőn. A. nem tudja, hogy sírjon, vagy nevessen. Nevet, mert reggel óta először nem panaszkodom, hogy fáj a hasam. Sír, mert új témába kezdek: „Erről a hegyről én nem tudok lemenni. Túl meredek. Ez egy Mount Everest. Én itt fogok meghalni. Lecsatolok. Lemegyek gyalog. Miért kellett ide feljönnünk? Kinek az ötlete volt?” Pepe hallgat.

9.25 Elindulunk lefelé. Pepe hóekében csúszik keresztbe a pályán. A lift alatt, a kerítés előtt elesik. A. felsegíti. Nagyon figyel, hogy mit mond a fiának, nehogy később arra emlékezzen Pepe, hogy az apja ordítva zavarta le egy magas hegyről. Mivel én mindent könyvből tanulok, és síelni Szepes Mária visszaemlékezéseiből tanultam meg (abból, ahogy leírja Szepes Béla hogyan tanította meg síelni), kicsit összeveszünk A.-val, mert ő máshogy mondja. Végül aztán eszébe jut, hogy inkább megmutatja, hogy kell megfordulni. Pepe közben átcsúszik a pálya másik felére. Én lefelé.

9.35 Leérek a lejtő aljára. Visszanézve látom, hogy Pepe és A. nem sokat haladtak. A. magyaráz Pepének, mit kell csinálni. Minden kanyarnál be kell fordítani Pepét irányba. Kicsit félek, ahogy Pepe leér, ragaszkodni fog hozzá, hogy menjünk haza.

10.20 Pepe és papája leérnek a kb. 300 méteres lejtő aljára. Pepe: „Azt hiszem, ráéreztem a síelés sebességére. Nem szabad se gyorsan, se lassan menni.” A. megkönnyebbülve felsóhajt. Kérdezem, hogy miket mondott Pepének az elmúlt háromnegyed óra alatt a lejtőn. Fogalma sincs. Persze mi magyarok mindig mindent jobban tudunk, így elutasítjuk a gondolatot, hogy síiskolába beírassuk a gyereket. Meg tudjuk mi is tanítani síelni.

10.25 Második csúszás. Pepe minden kanyarban elesik, ami nem kis teljesítmény, mert szinte csak kanyarokból áll a lejövetele, de lejön.

10.35 Harmadik csúszás. Pepe már csak a jobbkanyarokban esik el. Leérünk együtt.

10.45 Pepe: „Mikor mehetek már át a nehezebb pályára?” Én: „Ha ezen a pályán lejössz esés nélkül.”

10.50 Negyedik csúszás: Pepe lejön esés nélkül. Annyira el van telve magától, hogy a pálya alján kirakott kapuk közé is beviharzik. Nyilván végig tud kanyarogni a síiskolásoknak kirakott botok között. Elesik. Szerencsére így nem kell átmenni a jeges pályára vele.

11.00 Ötödik csúszás: Pepe lejön esés nélkül. Ez az a történelmi pillanat, amikor kb. úgy síel, mint én. Ettől kezdve én stagnálok, ő fejlődik.

11.05 Mindenesetre a nem-várt fejlemény hatására megváltoztatom az ígéretemet, akkor jöhet le a nehezebb pályán, ha megtanulja a liftet használni.

11.10 Pepét eddig a papája viszi fel a lifttel. Most mellém ül a csákányra. A hegy tetején a megfelelő pillanatban kilököm a liftből. Pepe beesik a lift alá. Hiába buzdítom, nem tud felállni. A liftet leállítják. Egy kedves fiatalember kisegíti Pepét a bajból. Együtt csúszunk le.

11.20 Második liftezés: Tökéletes a kiszállás.

11.30 Harmadik liftezés: Elkalandozik a figyelmem. Azt mondjuk észreveszem, hogy félpályán Pepe leesik a csákányról. Liftet leállítják. Nem tudok leszállni, mert a csákány a kabátomba akad. Fogom közben Pepét is. Áll a lift. A. odacsúszik hozzánk, lesegít a liftről, felsegít a pályára. Lecsúszunk.

11.40 Ideje, hogy ebédelni menjünk. Hangot adok annak a véleményemnek, hogy kár volt háromnapos bérletet venni, a félnapos is megtette volna. A fiúk nem értik miről beszélek. Azt hiszem, hogy meg kell tanulnom síelni. Majd a férjemmel béreltetek egy csinos síoktatót magamnak. Napozni úgyis utálok.

1 megjegyzés:

Angéla írta...

:)Már papikám is olvassa a blogodat!