Figyelem a gyereket, de nagyon!

Igen, ZK betegségéről lesz szó. Már megint.

Bár az anyukám lecseszett, hogy miért csinálunk beteget a gyerekből, amikor (látszólag) semmi baja sincsen.

És én is azt gondolom, hogy nagy baj nem lehet, mert az első ovis torna után Gyöngyi nénin agyba-főbe dicséri, hogy milyen jól mozog. Vagy amikor egy nagycsoportos kislány jön oda hozzám, hogy „tudod, hogy ZK nagyon gyorsan fut”. És az óvó néni jelenti, hogy a gyerek nekifutásból mászik fel a legmagasabb helyekre is. És amikor a szemem előtt fut fel a hegyre.

De én akkor is még sokszor látom, hogy sántikál.

Igaz, hogy pár hete úgy érzem, javul az állapota*, és igen kevesebb gyógyszert szed, bár még a bázisterápia (így hívják?) még legalább másfél évig menni fog.

És akkor pár hete megpedzette az anyukám azt a témát, amivel nem tudok, mit kezdeni. Mert mondja a mamám, hogy ő egész nap figyeli a gyereket, és igen, a jobb lába vékonyabb, mint a bal, de ő nem lát semmi sántítást rajta. EGÉSZEN ADDIG MÍG ÉN NEM JELENEK MEG A SZINEN. Mert akkor tényleg sántítani kezd.

Nos, az anyukámat persze leintettem. Mert így hálálom meg a sok ezer órányi ingyenes gyerek felügyeleti szolgáltatásait.

De ugyanezt a témát hozta fel ma reggel A. is. Hogy direkt figyelte, hogy megy ki reggel ZK a fürdőszobába. ÉS SEMMI BAJA NEM VOLT. Amikor viszont én kézen fogtam, és elindultunk a konyha felé, akkor viszont határozottan húzta a lábát a gyerek.

NOS?

Gyakran vádolom a legközelebbi hozzátartozóimat, hogy nem aggódnak kellőképpen ZK-ért. Hogy minden aggódással kapcsolatos feladat az én vállamat nyomja. Hogy nem is tudják, hogy kell aggódni. És amikor kérdezik, miért is aggódjanak egy (látszólag) teljesen egészséges gyerekért. Akkor én kiborulok: HOGY NEM LÁTJÁK, HOGY SÁNTÍT A GYEREK???

Lehet, hogy tényleg nem látják? Mert nekik nem sántít? Legalábbis nem annyira?