2010. szeptember 1., szerda

Nincs most kedvem a címmel bajlódni…

Pár napja a szomszéd kislány nálunk töltötte a délutánt. Ami azért megy csoda számba, mert a lányaim 100-ból 100-szor azt választják, hogy ŐK menjenek vendégségbe, és nem azt, hogy HOZZÁJUK jöjjenek.

Talán szégyellnek?

Mindegy.

Átjön a kislány és nem kell hozzá két perc sem, hogy a lányok elhatározzák, hogy inkább átmennek a szomszédba.

Talán nem vagyok elég szórakoztató?

És semmi kifogásom sem lenne a dolog ellen, de gondoltam, udvarias leszek.

Én: Mit csinál az anyukád?
Szomszéd kislány: Alszik.
Én: Akkor semmiképpen sem mehettek át.
A lányok kórusa: Miért nem?
Én: MERT A SZOMSZÉD KISLÁNY MAMÁJA ALSZIK. És én sem örülnék, ha akkor jönnének szomszéd gyerekek, amikor alszom.

Talán túl gyakran szoktam aludni? (Megjegyzés: Tegnap telefonált a barátnőm dél körül és nem vettem fel. Később amikor beszéltünk, kérdezi, hogy aludtam-e. Mert nem akar a délutáni alvásom közben zavarni… Van egy image-m, az egyszer biztos…)

Vissza a szomszéd kislányhoz, aki kicsapja az adu ászt: Kaptak egy új kiskutyát és azt szeretné a lányoknak megmutatni. Egy nagyon édes kicsi kutyát. És nagyon csöndben maradnak majd, nem fogják az alvó mamáját zavarni.

Talán nem vagyok elég kedves a gyerekekhez?

Mert, nem, nem engedtem át a lányokat a szomszédba. De azt megígértem, ahogy letelik a délutáni alvásra szánható idő, telefonálok a szomszéd mamának, hadd menjünk kutyanézőbe.

4 után telefonálok. És elrebegem, hogy mit szeretnénk. A szomszédunk nagyon kedvesen visszautasított. Most nem alkalmas nekik.

Szomszéd: Nem mondta a lányom, hogy mi történt?
Én: Nem, nem mondott semmit. Mi történt?
Szomszéd: Beállt a derekam. Két napja nem tudok mozdulni. Csak azért nem hívtunk mentőt, mert a hordágy úgysem férne fel a lépcsőnkön és lemenni meg nem tudok.

Még egy kis ideig tartott a beszélgetés, mert részletesen beszámoltam a porckorongsérvemről, de erről most nem referálok.

A szomszéd kislányt viszont elővettem.

Én: Nem mondtad, hogy a mamád nem tud mozogni.
Szomszéd kislány: Tök jól elvan a mama.
Én: Hogy mondhatod ezt, amikor nem tud mozogni?
Szomszéd kislány: De hát egész nap laptopozik az ágyában. Ha meg WC-re kell mennie, a papa felhúzza.

Tanulság: Nem is tudom, mi legyen. Talán, hogy nem kell aggódni, milyen hatással lesznek a gyerekeimre a hipochondriáim a különböző betegségeim, mert úgysem vesznek észre semmit…

3 megjegyzés:

a mesélő írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
a mesélő írta...

Úúúú ez nagyon gáz, ezt tényleg így élik meg? Végül is az nem baj ha nem aggódják agyon magukat, de akkor is!

HJuice írta...

Én abban a tudatban nőttem fel, hogy a nagynénémet elvitte egy tüdőgyulladás (féltem is, nehogy nekem is legyen), pedig egy autóbaleset okozta koponyasérülés miatt halt meg. SOSE tűnt fel, hogy csak ágyban fekve láttam, és hogy parókát visel... :(((