Bakka a pálya ördöge?

Már most is méricskélik a gyerekeim, hogy mikor kinek jut kevesebb, és két nagy már utál, hogy a kicsit jobban szeretem, úgyhogy döntöttem: Amit kapott az egyik, azt felkínálom a másiknak is. Döntsenek ők!

Köztudott, hogy Bakka nem egy sportos személyiség. Az is tudott, hogy Pepe az. Amikor középsőcsoportos lett a fiam, minden óvodában kínált edzés kipróbált, így elment síelni is. Dokumentáltam már Pepe sí-tanulását, most nem is erről lesz szó. Hanem arról, hogy a Bakkáéknál kiírták a faliújságra, újra indul a síoktatás. Úgyhogy meginterjúvoltam a lányomat, mit is szeretne.

Tudtam, mert jól ismerem, hogy úgyis nemet fog mondani, de gondoltam, megkérdezem. (Lásd első bekezdés.) Bakka közölte, hogy mindenképpen akar síelni tanulni. Ezt hitetlenkedve fogadtam, de őszintén szólva nagyon örültem, mert pár hónapja megígértem a lányoknak, hogy ők is jöhetne télen síelni velünk. És valahogy kényelmetlenül éreztem magamat attól a gondolattól, hogy a társaságomban szembesül Bakka a következő tényekkel: 1) A síelés egy sport. 2) Egy olyan sport, ahol mozogni kell. 3) A síelést a szabadban kell végezni. 4) A szabadban, ahol hideg van. 5) A síelés lényege, hogy egy havas hegyről kell lecsúszni. 6) A hegy általában magas.

De ha akar menni, akkor menjen. (Lásd első bekezdés.) Majd legfeljebb hívnak, hogy hozzam el őt az edzésről, mert 10 perc alatt elege lett a dologból. Vagy nekem fog sírni, hogy fárasztó volt. És unalmas. És rossz. És hogy én vagyok a legrosszabb mamika, hogy ilyenekre kényszerítem. Pepe két edzést ért meg. Bakka egy felet SEM fog.

A legrosszabbra készültem.

Tegnap volt az első edzés.

Néhány meglepetés: 1) Bakkának tetszett. 2) Nem mertem sehol rákérdezni, de nem szóltak, hogy lett volna hiszti. 3) Edzés végén egyedül lecsúszott valami kisdombról. 4) Jövő héten is akar menni.

Még jó, hogy ilyen jól ismerem a gyerekeimet!!!