Egy újabb mérföldkő: az első beírás

Tegnapi napot úgy ünnepeltük, hogy Pepe bejelentette: nagy baj van. Az óvoda előtt álltunk a kukák mellett és azt gondoltam: hát persze, hol szakadhat ránk az ég, ha nem itt.

Én: Pepe nagyon fontos, hogy megmond, mi a baj. Nagyon fontos, hogy őszinte legyél velem.
Pepe: Jó, de nagyon dühös leszel. És Papika is.
Én: Nem leszek dühös, de meg kell mondanod, mi a nagy baj. Tudod, őszinteség!
Pepe: Megkaptam életem első beírását.

Itt egy pillanatra elakadtam, mert hirtelen nem is tudtam, mi az a beírás.

Én: Intőt kaptál?
Pepe: Nem, beírást.
Én: És a kettő között az a különbség, hogy?
Pepe: A beírás az kisebb.
Én: Értem. És miért kaptál beírást?
Pepe: Mert a sportkörünk után ott maradtam még a negyedikesek sportkörén is.

Most egy hosszú rész kihagyok, amiben Pepe arról áradozik, milyen jól tud kézilabdázni. Hogy ő volt a legjobb játékos. Hogy a negyedikesek azt sem tudták, hogy csatár legyen, vagy kapus, mert minden poszton olyan jól játszott.* Sőt azt a részt is kihagyom, amiben NEM ecsetelte, hogy míg ő az illegális sportkörön volt, addig a tanító néni és a gyerekek égre-földre keresték őt nagy ijedten. Talán elég mára a történet befejezése.

Pepe: De aztán megmondtam Kriszti néninek, olyan nagy élmény volt a sportkör a negyedikesekkel, hogy simán megérte a beírás.

Miután megdumáltuk a dolgot, elhatározta Pepe, ma bocsánatot kér a tanító nénitől. Ezt aztán nem tudta megtenni, mert éjjel belázasodott.**

* A fiam énképével nincs baj, ezt tudjuk. Mondjuk az én ízlésemnek kicsit sok, amikor elmeséli, hogy a különböző vezeték- és keresztnévből származtatott becenevei között, szerepel nemcsak a szultán (ezt még a Zoltánból, ami a második neve, elfogadom) de a GYŐZTES is. Én: Na, ne hülyéskedj. És ki hív győztesnek?, kérdeztem. A fiam nem jött zavarba, sorolta név szerint. MI VAN???
** Az é-jelű osztályok betegek, az ének tanító nénivel az élen, így valószínű a közös énekkaron ment valami körbe…