2009. november 27., péntek

Péntek délután

Nagyon elfáradtam ma délutánra. Ahogy hazaértünk délben le is feküdtem ZK-val. El is aludtunk. Aztán persze kapkodtunk, hogy a két nagy itthon hétvégézhessen, és ne zárják be őket az iskolába/óvodába.

Miután másodszor is hazaértünk, és lelkiismeretem megnyugtatására egy kicsit pakoltam, gondoltam újra ledőlök. Amit meg is tettem. Be is csuktam a szememet.

Bakka rögtön hívni kezdett.

Nem válaszoltam neki.

Bakka újra szólt.

Megint nem válaszoltam.

Ezt az ügyvédnő (a.k.a. ZK) már nem tűrhette.

Odajött hozzám.

Először halkan ébresztgetett.

Továbbra is úgy tettem, mintha aludnék.

ZK gyengéden lökdösni kezdett.

Nem akarok tudni a dologról, „alszom” tovább!

ZK újra szólítgatni kezd.

Mi történne, ha továbbra is tettetném az alvás?

Nos, mi történt?

ZK [suttogva]: Mamika, nem akarlak felébreszteni, de [majd a fülembe ordítva folytatja] DE MAMIKA KELJ FEL!

Mondjuk, hatásos volt: Rögtön kipattantam az ágyból.

De fülem még mindig csilingel…

Jó hétvégét!

4 megjegyzés:

Mamazon írta...

Szia! Egy órája találtam rá a blogodra, és azóta nem bírom abbahagyni az olvasást, és olyan óriásiakat röhögök, mint már rég nem. Maradok.

Daniella írta...

KÖSZÖNÖM!!!

Évi írta...

Nnna most megint szétröhögtem az agyamat.Mint általában mindig:-)))

szép hétvégét, Évi

martine írta...

Ilyet én is csináltam már, hogy "aludtam" felébreszthetetlenül, de nagyon nagy sírás lett a vége, mert komolyan megijedtek, hogy ébreszthetetlen vagyok. Úgyhogy soha többet. Inkább szólok, hogy most hagyjanak békén.

Szülinapi képek nem lesznek?