2007. augusztus 29., szerda

A zárt gonolkodás pszichológiája

Nyaralni a Fönőkasszonnyal és családjával mentünk, így gondoltam viszek magammal valamilyen szakkönyvet, hogy tudjak „villogni”. Végül az előítéletes gondolkodásról szóló könyv mellett döntöttem, mert ez nemcsak kapcsolódik a kutatási területemhez, hanem évek óta töprengek rajta, hogyan is tudnám az emberek előítéletes gondolkodását és a nyelvtanulást összekapcsolni. Talán ez a könyv segítségemre lesz.

Arie W. Kruglanski könyve az Osiris „A szociálpszichológia második évszázada” sorozatában jelent meg. Ki más is lehet a sorozatszerkesztő, mint Hunyady György, és az bevezetőt is ő írta. A lengyel származású, Amerikában élő Kruglanski (honlapja) nem egy ismert név Magyarországon, pl.: Csepeli György Szociálpszichológia c. könyvének névmutatójában sem szerepel, annak ellenére, hogy több híres szociálpszichológussal (pl.: Ajzen) dolgozott együtt.

A könyv címe kissé félrevezető, inkább a zárt gondolkodás „szociálpszichológiájáról” van benne szó, de ez nyílván nagyban ízlés dolga.

A könyv alapvetése: „A zárt gondolkodás képessége […] lehetővé teszi, hogy boldoguljunk a mindennapi életünkben, ahelyett, hogy kilátástalan kognitív bizonytalanságban maradnánk, örökre elmerülve és elveszve a gondolatainkban”. Nem sokkal később a szerző ugyan bevallja, hogy azért a kötet elsősorban a zárt gondolkodás által okozott kognitív tévedésekre fog koncentrálni, és nem a sztereotipizálás ökonómiáját fogja hangsúlyozni.

Kruglanski elméletének alapja, hogy a megismerési motiváció szempontjából létrehozza a zárt/nyitott gondolkodás négyes tipológiáját, aszerint, hogy az adott személy az adott helyzetben lezárásra törekszik, vagy sem, illetve, hogy mennyire kíván egy előre meghatározott (specifikus) eredményt elérni. A négy eset: 1) egy előre meghatározott és végleges eredményt akarunk hogy mi is az (pl.: megtudni, hogy melyik kaputól indul a gépünk a repülőtéren); 2) eredményt akarunk, de nincs preferenciánk, hogy mi is legyen a lezárás pontosan; 3) „döntési el nem kötelezettség” (mindegy, hogy mi a kimenet azt el akarjuk kerülni); 4) specifikus lezárás elkerülése (pl.: ne bukjunk meg a vizsgán). A tipológia jól hangzik, bár a két utóbbi kategória csupán ellentéte az két elsőnek, kidolgozásuk és a példák nem túl meggyőzőek.

A szerző aztán a lezárási igényről szóló kutatásokat veszi sorra az egyén, illetve a csoport szintjén. A „lezárás iránti igény” skálája, amire a könyvben idézett művek legtöbbje épít, megtalálható Kruglanski honlapján is (itt). A könyv egyébként nem közli a skála érvényességi és megbízhatósági mutatóit. És ami utálok szakkönyv esetében: nincs benne se tárgy-, se névmutató.


A könyv nagyon érdekes, mert az előítéletes gondolkodást valóban próbálja értékmentesen kezelni, és az adott szituációtól függően értékelni annak pozitív és negatív vonásait. Ezzel párhuzamosan számos olyan példa is felmerül, amikor a túlzottan nyitott gondolkodás, azaz a döntések elodázása is problémát jelenthet.

Végül egy idézet, hogy mit is tanulhatunk a szociálpszichológusoktól:

„… az a szakértő, aki egy adott területre vonatkozóan kimagasló tudással rendelkezik (például vízvezeték-szerelő, egy autószerelő vagy egy szívsebész), minden bizonnyal jobban jár, ha szakértelmére támaszkodva befagyasztja tudását, mint ha komolyan és (nyitottan) fontolóra venné érdeklődő laikusok és egyéb, szakértőnek nem minősülő személyek (például gyakornokok, ügyfelek vagy páciensek) által felvetett lehetőségeket.” (246.o.)

Ezek szerint jobban járunk, ha nem bombázzuk háziorvosunkat különböző ötleteinkkel, hogy mi is lehet a bajunk. Ennek valaki nagyon fog örülni!

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hi,

I begin on internet with a directory