Karintiai nyaralás

Nagyon sok mindent tanulhat az ember, ha a gyerekeit az osztrák hegyekbe viszi „parasztudvaros nyaralásra”. Remélem jövőre eszembe fog jutni átfutni ezeket a feljegyzéseket!

Az ausztriai hegyi nyaralást nem úgy kell elképzelnem, mintha egy szállodában lennénk a Gellérthegyen. Az osztrák hegyek szignifikánsan magasabbak, mint bármelyik hegy, amit eddig láttam. A mentális sémáimat eszerint kell átalakítanom. Ezzel összefüggő tény, hogy a 930 méteren lévő házhoz nem fog kétszer kétpályás út vezetni, hanem egy kis szerpentin, ami nagyon szűk lesz, hiszen tucatnyi autó se jár rajta naponta.

A másik megrázó tény, amivel szembe kellett néznem megérkezésünkkor, hogy a „parasztudvaros” nyaralás azt jelenti, hogy egy tanyán fogjuk az egy hetet tölteni, ahol állatok vannak. Az állatokat meg nem úgy kell elképzelnem, hogy kutyák és macskák, hanem kutyák és macskák és nyulak és kecskék és pónik és tehenek és disznók. Rosszak a mentális sémáim állatügyben is…

Az állatok bár büdösek, a gyerekeknek nagy élmény, főleg a 12 újszülött kismacska. A póni nem lehet veszett, ha meg is harapja a gyereket, nem kell orvoshoz rohanni vele.

Öltözködés: a hegyekben hidegebb van, mint a sík területeken. Egy hosszúnadrággal és vízhatlan cipő nélkül nem fogunk sokra menni. A gyerekek 1000 forintos tornacipője nem vízhatlan, a 3000 forintos bakancsuk sem. A 15000 forintos fehér teniszcipőm is beázik. A férjem cipőiről nem tudok beszámolni, mert ő általában nem panaszkodik, ha beázik a cipője. Ezzel összefüggésben: hazafelé menet a hegyen téli ruhába beöltöztetett gyerekeknek mellbevágó lesz, amikor Graz mellett az autópályán először szállnak ki a 30 fokos melegben.

A hegyen is süt a nap. Ugyanúgy le lehet égni, mint a tengerparton. Napkrém kell!!!

A hegyi legelőkön való kirándulás során, ha letérünk az ösvényről, akkor tehénszarba fogunk lépni. A gyerekek az ösvényen is. Úgy tűnik, nem segít, ha azt mondjuk a kicsiknek, hogy kakiba lépni szerencsét hoz, mert ezt az információt feldolgozva csak keresni fogják az újabb lehetőséget.

Esőben is lehet kirándulni, de érdemes vízhatlan, kapucnis kabátot magunkkal vinni.

Villanypásztor, ha hozzáérünk, és nem ráz meg azonnal, akkor pár másodpercen belül fog. Ez minden próbálkozásnál így lesz.

Ha Bakka a 10 perces erdei séta 2. percében azt kérdezi, hogy „mikor fogunk már ebből a francos erdőből kiérni”, akkor másnap sem akar majd egy 2000 méter magas hegyre felmászni. Tökéletesen boldog lesz az 1500 méteren található játszótéren.

ZK nem fogja élvezni, ha 2300 méter magasan úgy fázik a keze, hogy a markában szorongatott csokigolyó fél óra alatt sem olvad el.

A legérdekesebb programnál is érdekesebb lesz a gyerekeknek, ha nyugodtan kövezhetnek, a porban fetrengve, egy lépcsőház beugrójában.

Annak ellenére, hogy úgy tekintek magamra, mint aki jól tud tolakodni és úgy gondoltam, hogy Ausztria kultúrország, azaz nem lesz gondom semmilyen sorban előrekerülni (3 gyerekkel és babakocsival), nem szabad elfelejtenem, hogy az osztrák/olasz nyugdíjasokat nem tudom a siklón vagy kisvonaton le- és felszállásnál megelőzni. Hátizsákot, gyereket, babakocsit letarolják. Továbbá nyíltan lázítanak a gyerekeim ellen, és javasolják, hogy a 2300 méteres hegyről gyalog menjek le. Szerencsére a férjem jól tud németül és a „Csak veled együtt” megjegyzésére az öregúr nem tud visszavágni. Mindenesetre nyugdíjas kirándulócsoportokat jobb lesz kerülni.

Ha az egyik gyerek véletlenül legurul egy rézsűn, bele egy sövénybe, biztos lesz még egy gyerek, aki ki akarja próbálni, hogy ez milyen érzés. Just for fun.

Egész napos kirándulás után, amikor én már alig állok a lábamon, a gyerekek még akarnak néhány órát biciklizni.

A gyerekek nem fognak belehalni, ha a jéghideg hegyi itatóban fetrengenek. Nem fognak megfázni és semmilyen misztikus tehén betegséget sem fognak elkapni. Legalábbis még mindenki életben van.