Parkolnék, mert dolgoznék egy csöppet...

Bölcsésznapok vannak az egyetemen.

Tudom, hogy öregszem, mert ennek a ténynek egyáltalán nem örülök, hiába lehet a szabadban ücsörögni és beszélgetni és kávézni és teázni és beszélgetni és ücsörögni. A gyönyörű időben élvezni az életet. Mert mit akar egy ilyen öreg szatyor, mint én.

Mit is akar?

Öööö, parkolni az autójával.

Igen, ennyire öregszem.

Eleve elég nehéz a parkolás, mert kevés a hely és sok az autó. De eddig minden működött, feltéve, ha 1) elég korán érkeztem a munkahelyemre; 2) képes voltam a legszűkebb helyekre is beállni, olyan ügyesen, hogy ne tudjanak úgy rám parkolni, hogy később ne tudjak kiállni; 3) szerencsém volt.

A helyzet aztán lassan kezdett romlani.

1) A portaszolgálat embereinek a barátai kezdtek rászokni az ingyenes parkolási lehetőségre.
2) Elkezdtek néhány épületet felújítani az egyetemen. Ezek előtt lezárták a parkolóhelyeket, illetve a munkások (és barátaik, családtagjaik) néhány további helyet elfoglaltak.
3) Kiadtak egy tucat parkoló helyet egy közeli szállodának. Oda szintén nem parkolhat olyan halandó, mint én.
4) Pár hete újabb tucatnyi parkolóhelyet foglalt el egy szabadtéri kávézó.
5) Aztán egy másik kávézó hozta ki a székeit és asztalait további parkolóhelyekre.
6) Tegnapra aztán egy színpadot is építettek a parkolóudvarra. És egy menza is kinőtt az aszfaltból.
7) És ma aztán tényleg nem tudtam, hol hagyni az autómat, mert a parkoló autók helyén EGY ÖKRÖT sütöttek.

De rendben van. Kell a közösségi tér.

De miért pont az én parkolóhelyemen?