2009. április 22., szerda

Judo-vizsga 1. rész

A parkolási mizériámról akartam írni ma is, de úgy tűnik rajtam kívül nem sok embert érdekel, így visszafogom magam heti egy parkolási bejegyzésre.

Nézzük inkább a judo-vizsgát.

Amikor Pepe középsős lett az óvodában, több ok miatt is jó ötletnek tűnt, hogy beírassuk judo-ra. Először is, a judo jó és hasznos, mert megtanítja jól esni a gyerekeket. Másodszor, az edzés az óvodában volt, a szülőknek nem kellett ide-oda hurcolni a gyereket, az óvó nénik menedzselték a dolgot. Harmadszor, bár lehet, hogy ezt kellett volna először említenem, az oviban nyitott tornaterem van, így az emeletről nagyon jól lehetett figyelni, hogy milyen édesek az edzésen a gyerekek. Ja, bocs, a negyedik pont a legfontosabb, és azt is lehetett nézegetni, hogy milyen, hogy is írjam, hogy is írjam, milyen jó feneke van az edzőnek.

Tényleg. Nem túlzok. Egy élmény az a hátsó.

És igen, a férjemnek is beszámoltam erről. És nem, A. nem féltékeny. Nem érzi magát fenyegetve egy 160 centi magas, 85-ös IQ-jú judo-edző miatt.

Persze, ahogy kijárta Pepe az óvodát az edzéseknek is vége szakadt. Illetve csak volna, ha nem ragaszkodott volna a fiam, hogy tovább járjon. Hallani sem akart más edzőről*, de semmi vész, van iskolás csoport is. Csak egy másik helyen. Ahová nekem kell elvinni a gyereket iskola után. És ahol nincs olyan jó rálátás az edző különböző testrészeire, mert egy ablaktalan alaksori teremben van az edzés.

Ahol iszonyú büdös van, így szó sem lehet róla, hogy beüljek egy edzésre. Különben sem tudnék, mert a lányokat kell szórakoztatnom, míg Pepére várunk.

Egy szó, mint száz, egyre inkább kezdem látni a judo hátrányát.

Így passzoltuk a Mikulás-versenyt.

Pepe: Nem mehetek, Mamika?
Én: Szó sem lehet róla.
Pepe: Miért?
Én: Mert nem fogunk egy egész napot eltölteni egy teremben, ahol csak judozni lehet.

A tavaszi versenyt is kihagytuk. És az összes olyan edzést, amikor Pepének nem volt kedve menni. Vagy nekem nem volt kedvem elvinni.

Két hete aztán Pepe hazahozta az övvizsga elméleti követelményeit. Két A4-es papír sűrűn teleírva kérdésekkel és válaszokkal.

Hónapok óta nem vagyok valami jó passzban, úgyhogy talán túlságosan is kibuktam azon, hogy most magolhatom a gyerekekkel, mikor született Jigoro Kano (1882.10.28.); hogy ki volt az első judo-edző Magyarországon (Vincze Tibor); hogyan mondunk egy sor nagyon fontos dolgot Japánul.

A helyzetet zavarta, hogy a szöveg tele volt mindenféle értelemzavaró hibával, amit a borsóagyam nem tudott feldolgozni.

De nem gond. Az összes közeli rokonom segítségét igénybe véve dolgoztam az ügyön.

Aztán kiderült, hogy a vizsga április 15-én lesz. Pepe születésnapján. Amikor nem fog tudni edzésre menni.

Ezen a ponton, kénytelenek voltunk Papikát beküldeni az edzőhöz, hogy intézkedjen, mert persze Pepe nem mond le arról, hogy a sárga övére kerüljön egy narancssárga csík.

Papika intézkedett. Bár nagyon szigorú a vizsga, és külön bizottság érkezik majd a gyerekekhez, miután A. befizetette a vizsgadíját, az edző megígérte, hogy Pepét majd az edzésen levizsgáztatja.

Így újult erővel magoltuk az elméleti kérdésekre adandó válaszokat.

Pepe persze már halálra unta magát. Én meg csak csesztettem. De aztán tegnap megvilágosodtam:

Én: Pepe, engem ez az egész vizsga nem érdekel. Nem is foglak többet csesztetni, hogy tanuljál. Én csak…
Pepe: DE MAMIKA, KÉRLEK, TANULJ VELEM.
Én: Én úgyis csak rosszul járhatok. Mert, ha sikerül a vizsgád vehetek neked új övet és ruhát**. Engem nem érdekel.
Pepe: DE MAMIKA, KÉRLEK, TANULJ VELEM.

Végül az apja vette át vele a kérdéseket tegnap este. És ma reggel az autóban.

De én vittem el ma az edzésre. Előtte újra átvettem Pepével az elméletet. Csomó mindent nem tudott.

Sajnos Bakkára rájött a hasmenés, így haza kellett hoznom.

Így még egy kicsit kell várnunk az eredményre...

* Pepe rajong az edzőért. Saját szavaival: „Té bácsi a mesterem. Tőle kaptam az összes övemet. Nem vagyok hajlandó más mestertől övet elfogadni.” Na ezen persze kibuktam: „Pepe, mi az, hogy tőle kaptad az összes övet? Mindegyik övet, én vettem neked a Decathlonban!” De az érvem nem számított. Pepe: „Tudod, hogy értem, Mamika.”

** Egy gyenge pillanatomban ugyanis megígértem, ha sikerül a vizsgája, kap új ruhát, mert jelenleg ugyanabban a ruhában edz a fiam, mint három évvel ezelőtt. És bár lassan nő a gyerek, de nem elég lassan. A nadrág már csak a térdéig ér.

11 megjegyzés:

Pelikán írta...

Szegény Pepe, a Decathlon-tól kapja az összes övét, ez olyan kiábrándító..., bár talán nem jobban, mint a 160 cm-es Té bácsi

Banyuc írta...

Várom a második részt, mert amúgy nem annyira értem mi is a bajod a judoval, azonkívül, hogy el kell hordani a gyereket :) Szerencsére Márkó egyedül tud járni kick-boxra hetente háromszor 2 órát, így én kifejezetten szeretem :)- főleg, hogy utána bedől az ágyba.

té bácsi írta...

köszönöm! de az IQ-m 90!!!!

Daniella írta...

elnézést a konzervatív becslésért!
(A. ritkán szokott spontán nevetni, így hétköznap esténként. Köszönöm!)

Zsuzska írta...

Ó, én a Te helyedben nem izgatnám magam az új ruha miatt! Fogd rá, hogy nyáron CSAK térdig érö naciban szabad edzeni! Aztán öszig hátha megspórolsz egy teljes méretet!?

Popianyu írta...

Kamikaze.hu? Az uram 20 éve karatézik (csodaszép feneke van, 185 centi és még okos is, hehe..), onnan szokott vásárolni.

Pár éve azt hittem, az övet ajándékba kapják a karatékák, hiszen levizsgáztak, ez a jutalmuk, ez így neme. Egy napon rádöbbentettek, hogy VESZIK a boltban. :-(

Popianyu írta...

neme=nemes

Daniella írta...

kár, hogy a férjem kosarazik. így nekünk egy szar térd jutott...

Sziranszki írta...

Az én férjem citerázik - állítólag a "paraszt" ing csak a tekintélyes pocakon áll jól :).
A lányom is citerázni szeretne, gondoltam talán a néptánc segít a pocakos gondokon (még nincsenek, ne is legyenek)
Egyébként nagyon tetszenek az írásaid, még csak nemrég fedeztelek fel, de ha olvaslak mindig mosolygok, köszi!

Popianyu írta...

Daniella: :-)))

Daniella írta...

szirankszi: Köszönöm nagyon!