2009. április 1., szerda

Az örök aggodalmaskodó és az örök optimista

Azt hiszem világos, én nem az utóbbi vagyok...

Én: Azért aggódom, hogy nem fogjuk magunkat megértetni.
A.: Nem hiszem, hogy ezzel gond lesz.
Én: Miért milyen nyelven fogunk beszélni?
A.: Angolul?
Én: Angolul nem beszélhetünk, mert utálják az angolokat.
A.: Akkor majd beszélünk németül.
Én: Németül nem beszélhetünk, mert a németeket is utálják.
A.: Akkor sem lesz gond.
Én: Miért is?
A.: Nem hiszem, hogy olyan nehéz franciául beszélni.
Én: Most viccelsz?
A.: Nem.
Én: Akkor sem értem, hogy fogunk franciául beszélni, anélkül, hogy, tudod, TUDNÁNK franciául.
A.: Te tanultál olaszul, én tanultam latinul, nem hiszem, hogy ezek után olyan nehéz lenne a francia.

És akkor még lecseszem a férjemet, hogy hiába dicsekszik, hogy tanult latinul, igazából nem is tud, de azért már röhögök…

4 megjegyzés:

arabeszk írta...

Olasz+angol keverék.
Német ott nem való semmire.

Salome írta...

Mint franciául elég jól beszélő egyed mondom, hogy mindenkinek köszönjetek franciául (ez a tiosztelet jele) és utána mehet az angol, max nem fogjátok érteni amit válaszolnak, mert édes akcentusuk van:D

Daniella írta...

Köszönöm!

Pelikán írta...

Ha tudjak, hogy nem angol vagy, akkor tok jo az angol, nekem is csak jotapasztalatom volt a par utam soran