Nyár, víz, medence

Azt hiszem, hogy megtaláltam a kulcsot a gyerekeim tökéletes nyár-élményéhez: kánikula és víz. (Pepe: Jó lenne, ha én irányítanám az időjárást. Én: Nekem mondod, Pepe?!)

A férjem nem volt hajlandó egy hatalmas lyukat ásni a kertben, hogy legyen saját tavunk, így elhatároztam, hogy veszek egy „kicsit” nagyobb felfújható műanyagmedencét (ez egy szó?). Mivel tudjuk, hogy egyik gyerek sem tud (még) úszni, nem akartam nagyon nagyot. Végül egy 3X1,5 métereset vettem nekik, 11 ezer forintért. Nagyon örültek neki, hogy a téglalapforma lehetővé teszi, hogy „ússzanak” benne, bár annak nem, hogy nem engedek 15 centinél több vizet a szerkezetbe. (Igen, tudom, hogy ennyi vízbe is bele lehet fulladni. Nem hagyom őket felügyeletlenül…)

Szóval szerdán megvettük a gyerekekkel a medencét. Hazahoztuk. Felfújtam mindkét levegőkamrát. (Így hívják, amit fel kell fújni?) Ez így lazán hangzik, de közben meghaltam. A karizmaim nem erre teremtetettek. És a derekam sem.

A gyerekek elkezdték feltölteni. Mindenki boldog volt kb. 3 percig, amíg nem derült ki, hogy az egyik légkamra ereszt. De nagyon: felfújom, leereszt. Felfújom, leereszt. A kádban folytatjuk a fürdést… Próbálom nem meghallani a nyávogást és vinnyogást…

Csütörtökön A. elzavarom a boltba, hogy vigye vissza a medencét. Visszaviszi. Minden gond nélkül kicserélik.

Péntek. Valival Debrecenbe utazunk, hogy megnézzük az Aba-Novák kiállítást a MODEM-ben. Nagyon-nagyon jó volt, meg is hosszabbította a múzeum vezetése a tárlatot, aki még odaér, annak nagyon ajánlom, bár most nem erről van szó, hanem a műanyag medencénkről. Szóval hazafelé a vonaton felhívom a férjemet, jól ment-e a gyerekek oltatása. (Igen, rátoltam az orvosi látogatást, míg én a barátnőmmel szórakozom… Miért?)

A.: Minden rendben volt.
Én: Felfújtátok az új medencét?
A.: Igen.
Én: Örültek a gyerekek?
A.: Igen.
Én: Fürdenek.
A.: Igen. Tudod mit mondott Bakka?
Én: Nem.
A.: Hogy ő vágta ki az előző medencét.
Én: TESSÉK?
A.: Azt mondta, hogy belevágott. De csak egy kicsit.
Én: Remélem megdicsérted!
A.: Igen, mondtam neki, hogy nagyon dicséretes, hogy bevallja.
Én: Szuper. Nem akarom, hogy hazug kis disznók legyenek a gyerekek.
A.: Azért azt is mondtam neki, ha lehetséges, máskor ne csináljon ilyet.

Az igazsághoz tartozik, hogy valószínű az én hibám, mert tényleg volt a medence mellett egy olló, amit lusta voltam elrakni, de úgy gondoltam, hogy végig az ollón tartottam a szememet. Vagy mégsem?

És a kérdés: Visszavittük a szétvágott, vizes medencét, amit nem is kellett volna kicserélnie a boltnak, de mégis kaptunk egy újat helyette.

Mit csináljunk?

Figyelembe véve a tényt, hogy a második medence is ereszt.

Egy kicsit.

Mégis csak jobb lett volna, ha egy hatalmas lyukat ásatok a férjemmel a kertben, hogy legyen saját tavunk…