2008. július 9., szerda

Most egy pillanatra megállunk…

Tegnap csörgött a mobiltelefonom. Nem írt ki számot a képernyőre a jószág, így az első gondolatom az volt, nem veszem fel. Aztán a második, hogy lehet, hogy az egyetemről hívnak, hogy a dékán aláírta a kinevezésemet.

Felvettem.

A dékán aláírta a kinevezésemet, menjek be én is aláírni.

Az életkoromat alapul véve ez nem egy eget rengető dolog, mások ennyi idősen már sokkal többre vitték, mint én. Vagy kevesebbre. Vagy teljesen más paradigmában mozognak és nem mérhető össze a teljesítményünk. Vagy eleve nem kell összemérni a teljesítményeket. Vagy nem is lehet.

De én most mégis megállok egy pillanatra, és büszke leszek magamra.

Pont tíz éve gondoltam, hogy jó lenne egy ilyen állás nekem. Nem sokkal utána a korábbi tanszékvezetőnk fel is ajánlott egyet.

De én nem fogadtam el, mert nem éreztem magamat elég felkészültnek. (Ebbe most ne menjünk bele...)

Tanultam tovább és tovább és tovább.

És gyerekeim lettek. Három.

Innentől kezdve a munkám még inkább csoportteljesítmény eredménye, mert ahhoz, hogy le tudjak ülni a gépem elé, hogy a szerelmetes látens dimenzióimat alakítgassam, jó sok embernek kell a háttérben mozognia, hogy közben a gyerekeim kapjanak enni. És a fenekük is tiszta legyen. Főleg kakilás után.

És a kollégáimról sem szabad megfeledkeznem. Akik a tanítási és kutatási munkák során segítettek. Nélkülük nem lennék itt, ahol most vagyok.

És számtalan alkalommal mondtam és mondok köszönetet ezeknek az embereknek.

És számtalan alkalommal szerénykedtem a teljesítményemmel kapcsolatosan és fogom a szerencsére, hogy most itt vagyok.

De én most mégis megállok egy pillanatra, és büszke leszek magamra.

Büszke,

mert végigcsináltam egy doktori programot úgy, hogy egyetlen beadási határidőt nem mulasztottam el. Úgy, hogy közben a másik egyetemi szakomat is befejeztem. És két munkahelyen dolgoztam.

mert számos konferenciára elment a saját pénzemből, hogy még többet tanuljak.

mert megírtam néhány cikket mielőtt a disszertációmhoz hozzákezdtem volna.

mert időben megcsináltam a doktori szigorlatomat.

mert terhes voltam már, amikor a disszertáció tervemet megvédtem.

mert az első gyerekem épp háromhetes volt, amikor nekiültem, hogy a disszertációmat is megírjam.

mert úgy írtam meg a 200 oldalas dolgozatot, hogy több mint 10 hónapon keresztül minden hétköznap dolgoztam rajta, mert volt, hogy csak negyedórányi időm volt rá.

mert a második gyerekkel már terhes voltam, amikor beadtam a dolgozatomat, minden határidő módosítás nélkül.

mert a második gyerek épp négy hónapos volt, amikor meg is védtem a disszertációmat.

mert közben tanítottam az egyetemen. Ingyen.

mert a harmadik gyerekem is megszületett, amikor elvállaltam egy újabb kutatási projektben való részvételt. Ahol megint helyt álltam, amennyire bírtam.

mert pontosan 10 éve dolgozom azért, hogy megkapjam ezt az állást.

ÉS SIKERÜLT.

Le is vonom a következtetést, hogy a kemény munka elnyeri a jutalmát.

Persze azon lehet vitatkozni, hogy ma Magyarországon egy közalkalmazotti állás jutalom-e. Mindenesetre nem aggódom, mert, ahogy azt már írtam ezen a blog-on, a férjem megígérte, hogy életem végig eltart. Amire szükség is lesz, mert a fizetésemből lehet, hogy nem halnánk éhen, de a számláinkat nem tudnánk kifizetni, az biztos.

De addig míg a férjem nem lép le a titkárnőjével ezzel sem törődöm.

Egy rövid kis napig nem fogom ostorozni magamat, hanem büszke leszek arra, amit elértem. Még akkor is, ha vannak olyanok, akiknek ez semmi.

Összefoglalom tehát: A múlt héten sikerült körbefutnom a Margitszigetet. Ezen a héten állást kaptam.

Mi jöhet még?

24 megjegyzés:

Katanyaka írta...

Ez nagyon jó hír, gratulálok!!!!!! És tényleg büszke lehetsz, nem semmi út lehetett, mire idáig elértél! :o)

malyvacsiga írta...

Én is szeretnék gratulálni, ismeretlenül is! Legyen nagyon sok örömed az állásodban, és váljon a munkád nagyon sok ember javára (ebbe a család is beletartozik, nem csak a hallgatók, kollégák)!

noiannája írta...

huhh. még olvasni is fárasztó. akkor bath lesz a jutalomutazás! állás? és be is kell járni?

tavannes írta...

Olyan jó, hogy vagy, hogy ilyen vagy,hogy ilyen klassz blogot (is)írsz!
És sok nagyon szép bejegyzésed van, DE ez a legszebb!
Gratulálok!!!
ezt küldöm, 0:33nál kezdődnek a képek:
http://www.youtube.com/watch?v=ku4KyCHF0BI

Daniella írta...

kata & tavennas: Köszönöm nagyon!!!
malyvacsiga: Eménél utánad érdeklődtem, ne írd azt, hogy ismeretlenül!!!
anna: igen, be, de valószínű csak két napot. A többit itthonról meg tudom oldani.

malyvacsiga írta...

Hú, azért remélem Eme "csak a jókat mesélte el", a bénaságaimat nem... Ójaj.

Daniella írta...

Nem szólt bénaságokról, de legközelebb rákérdezek :-)!

malyvacsiga írta...

GRRRRRRRRRRRR!!!!!!!!!!!

Daniella írta...

:-)))

Daniella írta...

tavannes: megnéztem (bocs, az előbbi elírásért...) Szegény zsiráf!
Nálunk a viziló a totemállat, azon is nagyot nevettem, bár azt hiszem azt nem lett volna szabad...

ZuZu manó és Szilda írta...

komoly célodat érted el, így méltán vagy büszke megadra, szóval élvezd az érzést, és keress új célt, mert az mindig jól jön, vagy ha nincs kedved új célhoz, akkor ne keress...és persze, én is gratulálok, de vajon számít ez?...te boldog vagy enélkül is és ez így van jól, de mi azért olvasunk, és élvezzük amiket írsz, és ennek a bejegyzésednek is örülünk

Noémi írta...

Nagyon gratulálok!!!!!!! Főleg a pocakos-gyermekes teljesítményekhez, én sokszor a beszédképességemet is elveszítem a hétköznapokban, egy disszertáció írása maga lenne a halál.. nekem is, és annak is, aki olvasná..
Valóban büszke lehetsz magadra!!!! :o))))

tilia írta...

Csak csatlakozni tudok az előttem írókhoz - szintén ismeretlenül, de szegről-végről sorstárs helyzetből kifolyólag őszintén :-) És azt kívánom, hogy sose veszítsd el a hited abban, amit csinálsz. Sok boldogságot!!!

Daniella írta...

Köszönöm nagyon!!!

borsneni írta...

Gratulálok! :)))

Most már hordhatsz ilyet: http://t-shirts.cafepress.com/item/trust-me-im-a-professor-womens-dark-tshirt/238209921

Daniella írta...

Köszönöm! Igen nagyon úgy tűnik, hogy bízhattok bennem!

Angéla írta...

:)Gratulálok!

Szobonya Bercel írta...

Szivbol gratulalok, nagyon ugyes vagy!!!! :)

aliz írta...

Természetesen én is gratulálok! Megkérdezhetem mi a szakterületed - a gyerekeiden kívül? :)

Daniella írta...

Köszönöm.
Neveléstudomány.

malyvacsiga írta...

Na, akkor ezt tessék megmagyarázni. Az mit takar?

Én, a kis tudatlan, aki immár rá mer kérdezni, ha valamit TÉNYLEG nem ért...

Noémi írta...

A neveléstudományról nekem Bábosik István könyve ugrik be, amitől az egyetem alatt kivert a frász..:)))Inkább írj Te egy másik, jobb könyvet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :)))

Daniella írta...

Nem, nem a Bábosik féle vonalat követem...
Úgy gondolom, hogy a neveléstudomány a pedagógia másik neve, de ez nem biztos...
Az idegen nyelv elsajátítás kutatásával foglalkozom, nyelvtanárokat képzünk.

m&m írta...

Szia Kata!
Én is nagyom büszke vagyok rád! Sokat segített nekem mindig a "kitartásban", hogy a te példád előttem volt! :) M.