2008. július 28., hétfő

Csomagolok, csomagolok és csomagolok

Gondoltam megkísérlem veszekedés nélkül indítani a nyaralásunkat. Ez általában rajtam múlik, így el is kezdtem saját házam táján sepregetni, és arra a zseniális megállapításra jutottam, ha előző nap becsomagolok, akkor az indulás könnyebb lesz. El is kezdtem az előkészületeket.

Az első táskába került Bakka és a többi gyerek ajándéka. Eredendő lustaságomat nem tudtam legyőzni, így a csomagoló papírt, ollót és celluxot utólag dobtam a táskába. És a csokit és diót, amiből a torta fog készülni. És a tortaformát és háztartási-kisgépeket, ami szintén kell a tortasütéshez. És a lufikat és egyéb díszeket a partihoz.

Aztán úgy gondoltam, hogy ennél egy kicsit rendezettebben kell folytatnom a pakolást, így a hátizsákban kizárólag a strand holmik kaptak helyet. Külön táskába került Pepe békalába. Tudom, hogy nem így kell hívni, csak elfelejtettem a nevét. És a pipája. Amiket elő sem vettünk aztán az autóból…

Első bőröndbe bepakoltam a gyerekek ruháját. Tavalyi túrából kiindulva az összes cipőjüket és kabátjukat elpakoltam. És ruhából is a teljes spektrumot becsomagoltam. Emiatt viszont kicsit túlcsordult a bőrönd, így Pepe ruhái már a második bőröndbe kerültek. Harmadik bőrönd pedig elnyelte a felnőttek ruháit. Hamar rájöttem, hogy ruha mellé magamnak is kellene cipőket elraknom, a hetedik csomag A. edzéstáskája, amibe a lábbelik jöttek.

Eddig minden rendben is volt. Az összes csomagot kicipeltem a garázsba. Kedvesen sorba állítottam őket és figyelmeztettem őket, hogy rendesen viselkedjenek. Így is történt. A gyerekeimet már nem tudtam ilyen jól nevelni, így alig zártam be a garázsajtót, amikor elkezdték különböző holmijukat keresni. Előrelátásom egyik hátránya. Nem győzőm a gyerekeket: „Már elcsomagoltam. Holnap majd elővehetjük. Nem kapjátok meg. Nem érdekel, mennyire hisztizel. NEM VESZEM ELŐ.” Nem értették, hogy rendes vagyok, mert egy pizsamát és egy váltóruhát elől hagytam nekik a másnapi indulásig.

Nagyon büszke vagyok magamra, hogy ennyire ügyesen összepakoltam, hogy megjutalmazzam magam, egy kis takarításba fogok. Nincs nagyobb öröm, mint tiszta lakásba hazaérkezni. (És nagyobb bosszúság, mert fél óra alatt újra disznóól lesz…)

Takarítok még egy kicsit. Aztán még egy kicsit. Közben A. is hazaérkezik, ő is keresni kezdi néhány holmiját. „BECSOMAGOLTAM. A GARÁZSBAN VAN.” Nem érti, miért ordibálok vele…

Az indulás reggelén, mire összeszedem magam, a férjem már a kertben. Valamit fűrészel. Hetek óta ígéri, hogy felkarózza az egyik félig kidőlt fánkat. Itt az ideje. A legjobb ideje. Hihetetlen akaraterőről teszek tanúbizonyságot, amikor nem szólok semmit. Na jó, ez nem igaz, mert nem tudtam megállni, hogy ne szóljak semmit. De legalább nem kötöttem bele annyira a férjembe, hogy veszekedés törjön ki. Közben látom, hogy a gyerekbiciklik már az autó tetején várakoznak. És még néhány egyéb jármű az autóban. Összesen 7 darab: Kétkerekű bicikli. Pótkerekes bicikli, két különböző méret. Háromkerekű bicikli. Roller. Babakocsi.

Rájövök, hogy ha tisztálkodni akarunk, akkor pár holmit nem ártana a fürdőszobából is összepakolni. Nyolcadik táska.

Ha enni is tervezünk majd, akkor nem ártana a konyhából is néhány dolgot elrakni. Itt kezdődik a csomagok hirtelen osztódása, így el is vesztem a fonalat: Hűtőláda, kosarak, zacskók, kistáska, nagytáska… satöbbi, satöbbi, satöbbi.

Végül összesen 14 darab csomagot számoltam meg. Hat napra. Ebből kettő nejlonzacskó, amitől a férjem kiütést kap. Elegáns magyarok NEM utaznak külföldre nejlonzacskóval. De nincs mit tenni. Nem vagyunk elegáns magyarok. Egyébként is jobban idegesíti a plüssállat-kollekció, ami az utastérben kap helyet. A lányok összes plüssállatát Palikának hívják, így elmondhatom, hogy jó néhány Palika utazik velünk. A jó néhány nyolcat jelent.

Mindezek ellenére, így utólag megerősíthetem az utóbbi évek tapasztalatait, hogy az otthonhagyott dolgok száma egy konstans érték. Nem függ attól, hogy 1) mennyi időt töltünk csomagolással, vagy 2) mennyi mindent viszünk magunkkal.

Mindenesetre, amikor A. mindent beprésel az autó csomagtartójába, és a gyerekek is indulásra készen várakoznak üléseikbe szíjazva, A. elsüti a poént, hogy nagyon nevetne, ha most nem indulna az autó a lemerült akkumulátor miatt, én előre elnézést kértem tőle, ha a szituációt NEM fogom viccesnek találni. Lehet, hogy nem nevetni fogok, hanem átkozódni. De erre nem került sor, mert kikanyarodtunk az utcából, és a gyerekek hisztizni kezdtek, hogy szomjan halnak és annyira éhesek, hogy már lélegzetvételhez sincs erejük. Egy kérdés marad így: Melyik csomagban vannak a pogácsák???

1 megjegyzés:

noiannája írta...

hát a legalsóban. nyilvánvaló.
szóval kikanyarodtatok. és aztán?