Születésnapi ajándékok

Pepe nagypapájának nem esett jól, hogy a gyerekem „taszítja a zenét”. Ezért úgy gondolta, hogy vesz a Pepének egy szintetizátort születésnapra, hátha ez közelebb hozza a fiamhoz a zene világát. (És engem pedig a zárt osztályhoz. Mondanám, ha rosszindulatú lennék. De nem vagyok!) A lányok rögtön lecsaptak rá. Főleg a mikrofon tetszett nekik. Vég nélkül kornyikáltak. Hangosan. Nagyon hangosan. Hamar megtanultuk Pepével, ha Bakka felkiált: „Gyere ZK, vár a színpad”, akkor menekülnünk kell, mert a lányok énekelni fognak. Kis idő múlva elromlott a mikrofon. Elraktam, hogy majd Papika megjavítja. Majd. Még nem jött el ez a majd. Aztán amikor egyszer azon kaptam ZK-t, hogy a gépezet elektromos zsinórjával játszott, elraktam a szintetizátort is. A helyére. Gondoltam, hogy ott úgysem fogják a gyerekek keresni. Igazam volt. Mint mindig. A hétvégén, hogy életre szóló nyári élményekkel lássuk el a kiskorúakat, darabonként átválogattuk az összes játékukat, és a használhatatlan dolgokat kidobtam. A szintetizátor Pepe ágya mellé került a díszhelyre. Néha be is kapcsolja. Pötyög rajta valamit. De inkább a rengeteg gomb érdekli, nem a billentyűk, hanem azok a gombok, amiknek a nevét nem tudom, de segítségükkel mindenféle hangot lehet a hangszerből kicsikarni.

Pepe: MAMIKA HALLOD?
Én: Ne üvölts, hallom.
Pepe: Mamika hallod? Van rajta puskaropogás. [Puskaropogásszerű hang.]
Én: …
Pepe: És ágyúdörgés is. [Ágyúdörgés]
Én: …
Pepe: És nyílvesszők suhanása. [Magas, suhanó hang.]
Én: …
Pepe: És hallottak ordítása is!!!
Én: …
Pepe: MICSODA ZONGORA:

Azt hiszem, Pepe nagypapája nem így képzelte el a gyerek zenei nevelését…

***
Bakkának közeleg a születésnapja. Csöppet bajban vagyunk, mert hiába kérdezgettük Bakkát, hogy mit szeretne születésnapjára, nem állt elő semmi használható ötlettel [értsd: Kínában gyártott műanyag szarral, elnézés, amit a helyi játékboltban megvehetek egy kisebb vagyonért. És ami pár nap alatt tönkremegy…]. Helyette Pepét hallgathattuk, hogy ő mit szeretne Bakka születésnapjára (egy transformers-t) és a saját elkövetkező születésnapjaira. A tizedikre, például, egy bicskát. (Bocs, azt hittem, hogy tudni szeretnétek…) Aztán bekövetkezett, amitől tartottam. Bakka előállt azzal, hogy semmi másnak nem tudna örülni a születésnapján csak egy pár kesztyűnek. Először furcsállottuk, mert rögtön sí-kesztyűre gondoltam, a lányom pedig nem egy téli lény, de aztán Bakka elmagyarázta, hogy nem-nem, ő egy hercegnős kesztyűre gondol, aminek a szára felér a könyökéig. Mint Hamupipőkének a bálon.

HURRÁ! HURRÁ! HURRÁ!

Agyalni kezdtem, hogy honnan is szerzek ilyen kesztyűt a lányomnak, és van is néhány ötletem, amikor a VALÓDI dráma beütött.

Pepe: Van egy kis gond, Mamika.
Én: Micsoda?
Pepe: Tettem egy ígéretet Bakkának.
Én: Mit?
Pepe: Az ígéreteket mindig be kell tartani, ugye?
Én: MIT ÍGÉRTÉL BAKKÁNAK?
Pepe: Hogy varrok neki egy kesztyűt.
Én: Tessék?
Pepe: Megígértem Bakkának, hogy a születésnapjára varrok neki egy kesztyűt. Segítesz varrni, ugye?
Én: Pepe nem tudom, hogy feltűnt-e az elmúlt hat év alatt, hogy még egyszer sem varrtam. Mert ÉN. NEM. TUDOK. VARRNI.
Pepe: Én sem tudok, de megígértem!
Én: …

Összefoglalom: Nemcsak Bakkát kell bíztatnom, hogy biztos kap majd egy gyönyörű báli kesztyűt születésnapjára, hanem Pepével is lelki életet kell élnem, hogy mi fog történi, hogy nem tartja be az ígéretét.