Gion Nándor: Aranyat talált

„Azelőtt soha nem járt Budapesten, sőt egyetlen igazi nagyvárosban sem, de bízott saját leleményességében, biztos volt benne, hogy a magas házak között is gyorsan feltalálja magát.”

Mindig habzsolom a könyveket. Szeretek gyorsan olvasni, még akkor is, ha ezért néha (vagy gyakran) átsiklok fontos részeken, jelentéseken és élményeken. Aztán pár hónap múlva már nem is emlékszem, hogy mit is olvastam, csak azt, hogy jó volt.

Ez a könyv azonban megakadta a torkomon.

A Második Világháború után járunk, az „aranyat talált” cím többek között (?) a lebombázott városban romeltakarítást végzők lehetőségeire utal.

De aztán a történet nagyon zavaros lesz.

Rojtos Gallai István kém lesz. Vagy ügynök. Vagy kettős ügynök. Vagy álügynök. Hogy kinek kémkedik és miért az szintén nagyon zavaros. Ami azért is furcsa, mert a főhősünk az a típusú ember, aki mindig minden helyzetben feltalálja magát. Megmenekül. Több lesz a kalandok után.

Annyira zavart, hogy nem értem a történetet, hogy Valinak, akitől a könyvet kaptam kölcsön (az Apukájáé különben a kötet. Nagyon vigyáztam rá!) és akinek köszönöm az élményt, mondtam, hogy „nekem ez az egész ügynök história nagyon zavaros”.

Mire mit mondott Vali?

Hogy neki is. Ő sem értette.

És hogy szerinte ez direkt van így. Hogy Gion Nándor érzékeltesse a zavaros időket, a kiszolgáltatottságot.

Hm. Hm. Hm.

Szerintetek így van?