Rövid leszek, mint Ian McEwan: On Chisel Beach című regénye.
Miután elolvastam a Vágy és vezeklést, úgy gondoltam adok további esélyt Ian McEwan-nak, hátha nem véletlen kapták fel ennyire.
Nos, lehet, hogy az On Chesil Beach könyve rossz választás volt második esélynek.
Egyetlen jó dolog a könyvben, hogy rövid. A kölcsönkapott kötet (Köszönöm!) 160 kisalakú oldal, hatalmas betűkkel, még nagyobb sortávval, így kb. két óra alatt ki lehet olvasni.
A történet egy elbénázott nászéjszaka körül bontakozik ki, 1962 nyarán egy angliai tengerparti szállodában.
Két ilyen idiótával, mint Edward és Florence rég találkoztam. Először azt gondoltam, nem is értem a problémájukat, aztán arra, hogy irigylem őket. Ez probléma??? Megkérgesedett szívű öregasszony lettem, úgy tűnik. Egyébként meg nem hiszem, hogy egyetlen ballépéssel el lehet rontani egy egész életet, ami a két főhősünknek McEwen szerint sikerült.
Talán, ami valamennyire érdekes a könyvben, az a két fiatal családjának a bemutatása, de ez annyira vázlatosan, sematikusan és elnagyoltan történik, hogy nem sok köszönet van benne.
Egy szóval: Kihagyható.
Itt egy hivatalos bírálat.
PS: Kap még azért esélyt (utolsót!) és Saturday című regényét is elolvasom, de aztán vége…
2008. április 30., szerda
2008. április 28., hétfő
Nem is tudom, hogy mondjam el,
de sikerült szert tennünk egy hipochonder kisgyerekre.
Ahányszor a gardróbban felnyúlok a felső polcra, ahol, többek között, a gyógyszeres doboz helye is van, ZK rohan utánam: háj tojkom, háj tojkom [gyengébbek kedvéért: fáj torkom], esetleg: háj hasam, háj hasam.
Beveri a fejét? Rohan hozzám: Héjzik? Én: Nem, ZK, nem vérzik. ZK: Héjzik. Én: Nem. ZK: DE HÉJZIK. HÁJ. HÉJZIK.
De az utóbbi napokban a hasán található hatalmas nyílt sebbel van elfoglalva. (Hogy értsétek, miről van szó pontosan, gondoljatok egy kb. 1 négyzet-milliméternyi pici horzsolásra…) HÁJ. HÁJ – kiabálja ahányszor eszébe jut. Majd: Hajás kjém [varázskrém]. Amit természetesen rá is kenek. Jó nem minden egyes alkalommal, de gyakrabban, mint szeretném.
A varázskrém egyébként körömvirágkrém, és ZK mindenféle panaszára használ.
Egyelőre.
Ahányszor a gardróbban felnyúlok a felső polcra, ahol, többek között, a gyógyszeres doboz helye is van, ZK rohan utánam: háj tojkom, háj tojkom [gyengébbek kedvéért: fáj torkom], esetleg: háj hasam, háj hasam.
Beveri a fejét? Rohan hozzám: Héjzik? Én: Nem, ZK, nem vérzik. ZK: Héjzik. Én: Nem. ZK: DE HÉJZIK. HÁJ. HÉJZIK.
De az utóbbi napokban a hasán található hatalmas nyílt sebbel van elfoglalva. (Hogy értsétek, miről van szó pontosan, gondoljatok egy kb. 1 négyzet-milliméternyi pici horzsolásra…) HÁJ. HÁJ – kiabálja ahányszor eszébe jut. Majd: Hajás kjém [varázskrém]. Amit természetesen rá is kenek. Jó nem minden egyes alkalommal, de gyakrabban, mint szeretném.
A varázskrém egyébként körömvirágkrém, és ZK mindenféle panaszára használ.
Egyelőre.
2008. április 27., vasárnap
A hétvége gyerekszájai
Pepe: Én megterveztem [szerk. megj.: valami pókember-kilövőt, nem értettem pontosan, hogy mit, de azt igen, hogy a hegymászáshoz kell... hmm...], Papika legyártja, Zoltán összerakja.
Bakka [miután a 11-es buszon felvette a retikülömet a hátára]: Most én is olyan vagyok, mint egy nőstény. [szerk. megj.: Ritkán van a 11-esen ilyen vidám pillanat. Mindenki nevetett.]
ZK: Mama nem barát. Papa barát. Mama nem barát. Mama gonosz. Papa barát.
Bakka [miután a 11-es buszon felvette a retikülömet a hátára]: Most én is olyan vagyok, mint egy nőstény. [szerk. megj.: Ritkán van a 11-esen ilyen vidám pillanat. Mindenki nevetett.]
ZK: Mama nem barát. Papa barát. Mama nem barát. Mama gonosz. Papa barát.
2008. április 25., péntek
No comment
Minden szülő szeretné (???), ha a gyerekei jobbak, szebbek lennének, mint ők, és természetesen (???) többre is vinnék.
Nekem viszont egyáltalán nem tetszik, hogy a gyerekeim rendszeresen lenyomnak a vitákba. Nem lehetnének kevésbé gyorsészjárásúak???
A két lány ugrál az ágyon. Hirtelen ZK hatalmasat esik. Beveri a könyökét, sírni kezd. Bakka rögtön elugrik mellőle és elbújik a takaró alá.
ZK: BAKKA. BAKKA. BAKKA.
Én: Bakka te voltál?
Bakka: Nem.
Én: Mi történt?
Bakka: Szerencsére nem láttad.
Nekem viszont egyáltalán nem tetszik, hogy a gyerekeim rendszeresen lenyomnak a vitákba. Nem lehetnének kevésbé gyorsészjárásúak???
A két lány ugrál az ágyon. Hirtelen ZK hatalmasat esik. Beveri a könyökét, sírni kezd. Bakka rögtön elugrik mellőle és elbújik a takaró alá.
ZK: BAKKA. BAKKA. BAKKA.
Én: Bakka te voltál?
Bakka: Nem.
Én: Mi történt?
Bakka: Szerencsére nem láttad.
2008. április 24., csütörtök
A kertünk
Hogy megmutassam a férjemnek, hogy nemcsak a gyerekeit hanyagolom el nem hanyagolom el, hanem a kertjét sem!
Az ellenséges csapatok, amik ellen bátran harcolok:
A jó barát, aki tartja bennem a lelket:
És a nyári vállalásom:
Mondhatom, hogy ez utóbbi: royal pain in the ass...
2008. április 23., szerda
Nyilván én vagyok érzékeny, de…
… konkrétan elegem van a világból. Minden ceremónia nélkül a lista, amely tartalmazza azokat a dolgokat, amikért az elmúlt két napban különböző emberek leszúrtak.
1. Miért nem tetszik nekem, ha gyerekek napi 8 órát néznek tévét?
2. Miért nem a megfelelő módon álltam sorban a pékségnél?
3. Miért sütöttem ugyanolyan tortát a fiam születésnapjára, mint tavaly?
4. Miért mondtam, hogy a fiam könyvet kér születésnapjára, amikor a transformer-nek sokkal jobban örült?
5. Miért nem vittem elég gyümölcsöt az óvodába gyümölcsnapon? (Pepe vitte, és nem is mi voltunk soron…)
6. Miért felejtettem el Pepe judo-bemutatóját?
7. Miért nem válaszoltam elég gyorsan az email-re?
8. Miért nem tetszik, ha a 21. században egy lakásban este 8 után nincs melegvíz?
9. Miért nem kap Pepe jutalmat azért, mert megtalálta saját maga által elvesztett érmét?
Persze nincs harag, csak úgy mondom…
1. Miért nem tetszik nekem, ha gyerekek napi 8 órát néznek tévét?
2. Miért nem a megfelelő módon álltam sorban a pékségnél?
3. Miért sütöttem ugyanolyan tortát a fiam születésnapjára, mint tavaly?
4. Miért mondtam, hogy a fiam könyvet kér születésnapjára, amikor a transformer-nek sokkal jobban örült?
5. Miért nem vittem elég gyümölcsöt az óvodába gyümölcsnapon? (Pepe vitte, és nem is mi voltunk soron…)
6. Miért felejtettem el Pepe judo-bemutatóját?
7. Miért nem válaszoltam elég gyorsan az email-re?
8. Miért nem tetszik, ha a 21. században egy lakásban este 8 után nincs melegvíz?
9. Miért nem kap Pepe jutalmat azért, mert megtalálta saját maga által elvesztett érmét?
Persze nincs harag, csak úgy mondom…
Soha
Soha, de soha nem engedi, hogy etessem. Kivéve, kivéve, ha szeretne egy (vagy tizenegy) kanálnyit az én reggelimből…
2008. április 22., kedd
Milyen volt a délutánunk? Klassz. Csak nem tudom, melyik része...
Pepe fél ötre rendelt minket az óvodához, ahol a kijelölt időben meg is jelentünk. Este 8-ra értünk haza. 12 pontban tudom összefoglalni a két időpont közti történéseket:
1. Pepe ünnepli magát az óviban. Az óvónő leszúr. Judo-bemutató volt, amiről én teljesen elfelejtkeztem. „Meg tudsz bocsátani?” — kérdeztem a fiamtól. „Persze, Mamika, KÉPZELD SÁRGA-ÖVET KAPTAM!” Mit mondjak? Extázisban voltunk…
2. Föld napját ünnepelték egy kis szemétszedéssel és aszfaltrajzolással a nap folyamán. Íme Pepe műve. Egy kobra. AMELYIK ÉPPEN EGY NYUSZIT ESZIK MEG.
3. Íme a három gyerek a kobrával. Igen, elég rossz kép, csak azért tettem ide, hogy meg tudjuk figyelni Pepe nyakában az érmet.
4. Új játszótér felfedezése. Bakka mászókázik. Bekarikáztam valamit a képen. Szerintetek mi az? ÉS KI TETTE ODA??? KI???
5. Elkap minket a vihar. Ez két dolgot jelent: a) elázunk; b) két lány sírni kezd, mert az „elkap az eső” kifejezést, úgy értették, hogy lenyúl az esőördög az égből és felrántja őket. Az sem segített, amikor azt mondtam: „mindjárt ránk zuhan a felhő”. Nem értem! Pepe Bakkával vezetteti vissza magát az autóhoz, „így legalább nem ázom meg” felkiáltással. Kérdés: Az érem vajon a nyakában van?
6. Decathlon: megveszem a sárga-övet. Csak háromméteres volt. Csöppet hosszú. Másodszorra kap el a vihar.
7. Zöldséges.
8. Újságos.
9. Tisztító.
10. Hazaérünk. Végre. Behajtunk a kertbe, amikor felmerül a kérdés: „Hol a judo-érem?” Nincs meg. Hiszti. Én viszem a prímet. ZK nem akar visszaszállni az autóba: „Félek. Elkap a vihar.” [így hangzik: éjek ekap ihaj]. Tavaly már elvesztettünk egy érmet, most nem habozunk: vissza a játszótérre.
11. Játszótér. Sehol sincs az érem. Már indulnák haza, újra elkap a vihar, amikor Pepét még egyszer visszaküldöm a mászókára.
12. MEG VAN AZ ÉREM. Pepe nem emlézett, hogy oda kötötte fel... Mindegy: Megyünk haza! A kertben újra elkap a vihar minket. PERSZE CSAK KÉPLETESEN, de azért 15 méteren sikerül ronggyá áznunk.
1. Pepe ünnepli magát az óviban. Az óvónő leszúr. Judo-bemutató volt, amiről én teljesen elfelejtkeztem. „Meg tudsz bocsátani?” — kérdeztem a fiamtól. „Persze, Mamika, KÉPZELD SÁRGA-ÖVET KAPTAM!” Mit mondjak? Extázisban voltunk…
2. Föld napját ünnepelték egy kis szemétszedéssel és aszfaltrajzolással a nap folyamán. Íme Pepe műve. Egy kobra. AMELYIK ÉPPEN EGY NYUSZIT ESZIK MEG.
3. Íme a három gyerek a kobrával. Igen, elég rossz kép, csak azért tettem ide, hogy meg tudjuk figyelni Pepe nyakában az érmet.
4. Új játszótér felfedezése. Bakka mászókázik. Bekarikáztam valamit a képen. Szerintetek mi az? ÉS KI TETTE ODA??? KI???
5. Elkap minket a vihar. Ez két dolgot jelent: a) elázunk; b) két lány sírni kezd, mert az „elkap az eső” kifejezést, úgy értették, hogy lenyúl az esőördög az égből és felrántja őket. Az sem segített, amikor azt mondtam: „mindjárt ránk zuhan a felhő”. Nem értem! Pepe Bakkával vezetteti vissza magát az autóhoz, „így legalább nem ázom meg” felkiáltással. Kérdés: Az érem vajon a nyakában van?
6. Decathlon: megveszem a sárga-övet. Csak háromméteres volt. Csöppet hosszú. Másodszorra kap el a vihar.
7. Zöldséges.
8. Újságos.
9. Tisztító.
10. Hazaérünk. Végre. Behajtunk a kertbe, amikor felmerül a kérdés: „Hol a judo-érem?” Nincs meg. Hiszti. Én viszem a prímet. ZK nem akar visszaszállni az autóba: „Félek. Elkap a vihar.” [így hangzik: éjek ekap ihaj]. Tavaly már elvesztettünk egy érmet, most nem habozunk: vissza a játszótérre.
11. Játszótér. Sehol sincs az érem. Már indulnák haza, újra elkap a vihar, amikor Pepét még egyszer visszaküldöm a mászókára.
12. MEG VAN AZ ÉREM. Pepe nem emlézett, hogy oda kötötte fel... Mindegy: Megyünk haza! A kertben újra elkap a vihar minket. PERSZE CSAK KÉPLETESEN, de azért 15 méteren sikerül ronggyá áznunk.
2008. április 21., hétfő
Mert zseni vagyok!
Arról már volt szó, hogy a férjem a mosogatógéppel kavar, én meg a szárítógépbe vagyok szerelmes. Ezzel nem is lett volna baj, ha közben nem hanyagoltuk volna el a hűtőszekrényt. Vele senki sem akart kikezdeni a családból, ami valószínű kisebbségi komplexushoz vezetett nála, amiről a wikipedia a következőket írja: „It is often subconscious, and is thought to drive afflicted individuals to overcompensate, resulting either in spectacular achievement or extreme antisocial behavior, or both.”
Arra, hogy a hűtőnk antiszociális, eddig nem gondoltam, mindig azt hittem, hogy csak visszahúzódó, szeret a háttérben maradni. Az viszont, hogy hihetetlen teljesítménnyel kompenzál az biztos: hetek óta a legkisebb hőfokra van beállítva, mégis mindent megfagyaszt. Először ez vicces volt: fagyott paprika, megfagyott leves. Majd érdekes: látott már valaki fagyott tojást? Aztán idegesítő, főleg az a tudat, hogy mennyi áramot ehet meg miközben hűt, mint az őrült.
A következő lépés, hogy: keressünk szerelőt. A. tessék-lássék felhajtott néhány telefonszámot, de nem jártunk szerencsével: nem válaszoltak.
Aztán A. elutazott. (Talán már említettem…)
Ma reggel valami aztán elpattant bennem: A tömbbe fagyott joghurt nem volt sem érdekes, sem vicces. A gyerekek pláne nem találták annak, amikor rájöttek, hogy így nem tudják megenni.
Annyira bepöccentem, hogy azt gondoltam: Elmegyek veszek egy új jégszekrényt, ezt az antiszociális, túlkompenzáló egyént meg kirakom.
Aztán bevillant még valami: a szomszédunk hűtőgépszerelő!
Már járt is nálunk, és megszületett az ítélet: elrozsdásodott a hőérzékelő. Holnap hoz egy újat.
Mert zseni vagyok!
Arra, hogy a hűtőnk antiszociális, eddig nem gondoltam, mindig azt hittem, hogy csak visszahúzódó, szeret a háttérben maradni. Az viszont, hogy hihetetlen teljesítménnyel kompenzál az biztos: hetek óta a legkisebb hőfokra van beállítva, mégis mindent megfagyaszt. Először ez vicces volt: fagyott paprika, megfagyott leves. Majd érdekes: látott már valaki fagyott tojást? Aztán idegesítő, főleg az a tudat, hogy mennyi áramot ehet meg miközben hűt, mint az őrült.
A következő lépés, hogy: keressünk szerelőt. A. tessék-lássék felhajtott néhány telefonszámot, de nem jártunk szerencsével: nem válaszoltak.
Aztán A. elutazott. (Talán már említettem…)
Ma reggel valami aztán elpattant bennem: A tömbbe fagyott joghurt nem volt sem érdekes, sem vicces. A gyerekek pláne nem találták annak, amikor rájöttek, hogy így nem tudják megenni.
Annyira bepöccentem, hogy azt gondoltam: Elmegyek veszek egy új jégszekrényt, ezt az antiszociális, túlkompenzáló egyént meg kirakom.
Aztán bevillant még valami: a szomszédunk hűtőgépszerelő!
Már járt is nálunk, és megszületett az ítélet: elrozsdásodott a hőérzékelő. Holnap hoz egy újat.
Mert zseni vagyok!
2008. április 20., vasárnap
Tankolás
Aggódok. Aggodalmaskodok. Izgulok. Stresszelem magam. Nálam ez nonstop teljes állás. Jó, nyugdíj nem jár hozzá. A legapróbb hülyeség miatt tudok heteket, hónapokat aggódni. Hirtelen nem is tudom, hogy milyen példát mondjak.
Talán a májam, jó lesz. A műtét előtt a sebész kitapintotta, hogy „egy kicsit nagyobb, mint kellene. De emiatt NEM kell aggódnia. Lehet, hogy adottság.” Ha. Hahaha. Aggódtam. Izgultam. Egészen másfél évet. Januárban újra orvosnál voltam, ultrahangon megnézte a májamat. „Nem nagyobb egy kicsit a kelleténél?” – kérdeztem aggodalmaskodva. „Nem. Pont jó méret.” – jött a válasz. Ha. Hahaha. Hiába aggódtam. Megint.
Ennek ellenére komolyan veszem az aggodalmaimat. Gyakran ellenőrzöm a listát. Sőt néha a férjemet kérdezem: „Ezért kell aggódnom?” Esetleg egy jobb nap után: „Most miért is aggódjak?”
Most, hogyegyedül nevelem a gyerekeket elutazott A. (említettem már?) természetesen egy sor olyan dolog miatt is aggódnom kell, ami általában a férjem reszortja. Nem, nem az aggódás, mert ő nem szokott, hanem az ő dolga, hogy elintézze.
De, basszus, öregszem. Már aggódni is felejtek.
Szombatot kénytelen voltam munkával tölteni. Cikket írtam. Ilyenkor mindig kicsit el vagyok keveredve, csak faktorokon és modelleken jár az agyam. A nap végén autóba ültem, hogy az anyukámhoz átmenjek, ahol a gyerekeim dekkoltak csipszet ettek és tévéztek, hogy elmerüljek a családi hétvége gyönyöreiben. (Igen, megint összevesztem az anyukámmal… Miért kérdezitek?)
Beülök az autóba. Elindulok. Ránézek a műszerfalra. És akkor belém hasít a felismerés.
Basszus, basszus, majd egy hete utazott el A. és én teljesen megfeledkeztem, hogy a tankolás miatt szorongjak. Hogy egyedül kell tankolnom. TANKOLNOM. EGYEDÜL. EGY AUTÓT. Hogy lehet ez?
És tényleg öregszem, mert utána azt gondoltam, hogy bár közel sem üres még a tank, de én feltöltöm benzinnel megkérek egy kedves benzinkutast, hogy rakja tele benzinnel. Hogy ne kelljen napokig aggódnom a tankolás miatt, csak kb. 10 percig, amíg elérek a legközelebbi kútig.
És megcsináltam. Igazi nagylányként.
Ebben persze nem az a nagy szó, hogy megtankoltam az autónkat, mert ez máskor is előfordult már. De olyan még nem volt, hogy megtankoljam az autót, úgy, hogy egyszer sem hívom fel hisztériásan a férjemet. Valahogy így:
Én: „NAGYON IDEGES VAGYOK. sírás. NEM TUDOM MIT CSINÁLJAK. HOGY KELL … sírás…” lecsapom a telefont, mielőtt A. kiderítené, hogy mi van. Egy perc múlva újra hívom: „A TELEFONT SEM TUDOM FOGNI, OLYAN IDEGES VAGYOK. sírás. HOL VAN AZ AZ IZÉ, AMIVEL KI KELL NYITNI? Sírás. NEM TALÁLOM SEHOL sírás HOL VAN? MONDD MEG!” lecsapom a telefont. Aztán egy idő után a háttérzajokból A. rájön, hogy nem a gyerekekkel vagyok a baleseti sebészeten, hanem egy benzinkútnál bénázom. És akkor nyugodtan elmondja, hogy melyik oldalon van a tank, hogy nem kell hozzá kulcs, csak ki kell pattintani, hogy bele van írva: dízelt kér, de legjobb, ha szólok a kutasnak, hogy segítsen.
De most NEM történt meg ez. Azt hiszem, szembe kell néznem a ténnyel, hogy lassan felnövök.
Talán a májam, jó lesz. A műtét előtt a sebész kitapintotta, hogy „egy kicsit nagyobb, mint kellene. De emiatt NEM kell aggódnia. Lehet, hogy adottság.” Ha. Hahaha. Aggódtam. Izgultam. Egészen másfél évet. Januárban újra orvosnál voltam, ultrahangon megnézte a májamat. „Nem nagyobb egy kicsit a kelleténél?” – kérdeztem aggodalmaskodva. „Nem. Pont jó méret.” – jött a válasz. Ha. Hahaha. Hiába aggódtam. Megint.
Ennek ellenére komolyan veszem az aggodalmaimat. Gyakran ellenőrzöm a listát. Sőt néha a férjemet kérdezem: „Ezért kell aggódnom?” Esetleg egy jobb nap után: „Most miért is aggódjak?”
Most, hogy
De, basszus, öregszem. Már aggódni is felejtek.
Szombatot kénytelen voltam munkával tölteni. Cikket írtam. Ilyenkor mindig kicsit el vagyok keveredve, csak faktorokon és modelleken jár az agyam. A nap végén autóba ültem, hogy az anyukámhoz átmenjek, ahol a gyerekeim
Beülök az autóba. Elindulok. Ránézek a műszerfalra. És akkor belém hasít a felismerés.
Basszus, basszus, majd egy hete utazott el A. és én teljesen megfeledkeztem, hogy a tankolás miatt szorongjak. Hogy egyedül kell tankolnom. TANKOLNOM. EGYEDÜL. EGY AUTÓT. Hogy lehet ez?
És tényleg öregszem, mert utána azt gondoltam, hogy bár közel sem üres még a tank, de én
És megcsináltam. Igazi nagylányként.
Ebben persze nem az a nagy szó, hogy megtankoltam az autónkat, mert ez máskor is előfordult már. De olyan még nem volt, hogy megtankoljam az autót, úgy, hogy egyszer sem hívom fel hisztériásan a férjemet. Valahogy így:
Én: „NAGYON IDEGES VAGYOK. sírás. NEM TUDOM MIT CSINÁLJAK. HOGY KELL … sírás…” lecsapom a telefont, mielőtt A. kiderítené, hogy mi van. Egy perc múlva újra hívom: „A TELEFONT SEM TUDOM FOGNI, OLYAN IDEGES VAGYOK. sírás. HOL VAN AZ AZ IZÉ, AMIVEL KI KELL NYITNI? Sírás. NEM TALÁLOM SEHOL sírás HOL VAN? MONDD MEG!” lecsapom a telefont. Aztán egy idő után a háttérzajokból A. rájön, hogy nem a gyerekekkel vagyok a baleseti sebészeten, hanem egy benzinkútnál bénázom. És akkor nyugodtan elmondja, hogy melyik oldalon van a tank, hogy nem kell hozzá kulcs, csak ki kell pattintani, hogy bele van írva: dízelt kér, de legjobb, ha szólok a kutasnak, hogy segítsen.
De most NEM történt meg ez. Azt hiszem, szembe kell néznem a ténnyel, hogy lassan felnövök.
2008. április 19., szombat
Éjszaka
Úgy tűnik, hogy a lányok tegnap éjszaka nem koordinálták az esti folyadékbevitelt megfelelő mértékben, mert ZK kétszer ébresztett fel, a fülembe ordibálva: „uros víz, uros víz”. Pár percig tartott, míg felfogtam, hogy szúrós vizet kér. Természetesen túl lusta voltam túlságosan féltem egyedül lemenni a sötét konyhába, hogy hozzak neki ásványvizet, így csapvízzel kellett beérnie. Csapvízzel fogmosó-pohárból.
Nem tudom, hogy csak én vagyok így vele, de kevés rosszabb italt ismerek –
jó sörön és boron kívül, a töményre meg az utóbbi időben rászoktam –, mint a mentaízű víz.
Másodszor már önállóan ment ki ZK a fürdőszobába vízért.
Aztán Bakka bepisilt, ami nem lett volna baj, ha 1) van rajta pelenka; 2) nem a nászi ágyban alszunk mind a négyen.
Igen, megengedtem nekik, hogy velem aludjanak, mertrendes vagyok így kevésbé félek esténként.
Nem, nem tudom, hogy mi lesz, ha az apjuk hazajön. Illetve tudom: nem akarnak majd a saját ágyukban aludni.
Csúszdás ágy? Papika, hogy hangzik?
Nem tudom, hogy csak én vagyok így vele, de kevés rosszabb italt ismerek –
jó sörön és boron kívül, a töményre meg az utóbbi időben rászoktam –, mint a mentaízű víz.
Másodszor már önállóan ment ki ZK a fürdőszobába vízért.
Aztán Bakka bepisilt, ami nem lett volna baj, ha 1) van rajta pelenka; 2) nem a nászi ágyban alszunk mind a négyen.
Igen, megengedtem nekik, hogy velem aludjanak, mert
Nem, nem tudom, hogy mi lesz, ha az apjuk hazajön. Illetve tudom: nem akarnak majd a saját ágyukban aludni.
Csúszdás ágy? Papika, hogy hangzik?
2008. április 18., péntek
A mai találós kérdés a következő:
Miért így fektettem le tegnap este ZK-t??? (Igen, nem alszik mindennap a keverőtálam társaságában...)
Ahogy lesz egy perc időm ma, ide jön majd a történet is...
ÍME:
Haboztam, hogy mennyire legyek részletes, de mivel büszkeségemet már úgyis magam mögött hagytam rég, vágjunk bele.
Klasszikus szülői pillanat volt: fél lábbal már a zuhanyban voltam, amikor Pepe kétségbeesetten rohant fel a lépcsőn, hogy baj van. Először természetesen a bedrogozott géppuskás rablók támadása ugrott be, mint lehetséges probléma, így megkönnyebbülve konstatáltam, hogy csak ZK hányta össze magát. És a nővérét. És a morzsit és bakkát. És az ágyneműt.
Nem igazán tudom felidézni a következő fél órát, de azt tudom, hogy meztelenül rohangáltam a házban, emeletről le, földszintről fel, ami azért lehet érdekes, mert a lépcsőház ablakok teljes belátást biztosítanak a házunkba. Nem tudom, hogy voltak-e éppen akkor az utcánkba, de, ha látott valaki, akkor kérem, hogy a postaládánkba dobjon be egy mozijegy árát, a műsorért cserébe.
Ha két szülő van jelen a hányásnál, akkor kialakult koreográfiája van a családunknak. Én foglalkozom az érintett gyerekkel/gyerekekkel, A. pedig a romokat takarítja el.
A gyerek megtisztítása gyorsan ment, de aztán szembe kellett néznem az alábbi „batyuval”:
A következő lehetőségek fordultak meg a fejembe a terep megtisztítására:
1. Kidobom a „csomagot” a kukába. Ezt elvetettem, mert a héten megint rajtunk maradt a szemetünk és így egy gombostű sem fér már a kukánkba…
2. Kirakom a piszkos holmi a garázsba, már csak kicsit több mint két hetet kell várni Papikára, majd ő eltakarítja a romokat, ha hazajön.
3. Szétszedem és kimosom az ágyneműt és mindent más érintett ruhaneműt.
A. fellélegezhet, mert ez utóbbi megoldás mellett döntöttem.
A mosás előtt felmerült a férjemmel sokszor lezajlott vitánk arról, hogy a hányás darabos része bele mehet-e a mosógépbe, vagy sem. A. az előzetes pucolás híve, én pedig, nos, nem… De megígértem a férjemnek, hogy legjobb tudásom szerint fogok vigyázni a hátországra, így előzetes tisztításon esett át a mosnivaló.
Mindjárt befejezem, csak néhány tapasztalat és kérdés maradt hátra.
1. ZK evés közben miért nem rágja össze az ételt? [Ez egyébként Bakkára is vonatkozik.]
2. A félig emésztett piros kaliforniaipaprika-folt kijön az anyagból, szemben a friss folttal, ami nem.
3. Borsó agyammal úgy gondolnám, hogy az ételek a bemenetel fordított sorrendjébe jönnek majd ki. Tapasztalatom szerint ez nincs így. A sorrend meghatározásához fontos információ, hogy a táplálék folyékony vagy darabos-e. De ezt már tényleg nem részletezem.
Nem örültök, hogy van egy blog-om???
2008. április 17., csütörtök
Szobatisztaság
Mindig megsértődöm, ha bárki (értsd: anyukám) arra céloz, hogy nem egyformán kezelem a gyerekeket (értsd: a legkisebbiket elhanyagolom), mert én-képem fontos része, hogy a gyerekeim közül egyikkel sem kivételezek (értsd: az elsőszülött fiúval), és mindegyikkel saját igénye és kedvtelései szerint foglalkozom. (A hamis egyenlősditől mindig kiver a víz, de ez már egy más téma…)
Lehetséges, azonban, hogy a következő történettel az anyukám (értsd: a negyedik, legkisebb gyerek) malmára hajtom a vizet.
A téma: hogyanszoktattam szoktatta ZK magát szobatisztaságra.
1. lépés: pelenkába kakil, pisil
2. lépés: szól, hogy pisi-kaki, majd a pelenkába pisil-kakil
3. lépés: szól, hogy pisi-kaki, majd a pelenkába pisil-kakil, majd leveszi magáról a piszkos pelenkát, megtörli magát, majd tisztát húz
4. lépés: szól, hogy pisi-kaki, majd elvonul a WC-re, lerángatja magáról a pelenkát, majd a WC-be pisil-kakil, megtörli magát, tiszta pelenkát húz
5. lépés: nagymamájánál azt mondja, hogy már nem használ pelenkát és elhagyja a pelenkát (anyukájának nem szól); bugyija nincs, így Bakkától szerez magának
Emiatt ma a játszótéren, ahová a nagymamától megyünk, a következő párbeszéd zajlott le.
ZK: Pisi-pisi-pisi.
Én: ZK, játszótéren vagyunk, ide nem pisilhetsz, pisilj a pelenkádba.
ZK [miközben húzza le a nadrágját]: Pisi-pisi-pisi.
Én: ZK! RAJTAD NINCS PELENKA??? GYERE GYORSAN IDE A BOKOR MÖGÉ!!! MIÓTA NEM HORDASZ PELENKÁT??? MIÉRT NEM SZÓLTÁL???
ZK csak vigyorog, azt hiszem sikerült a terve...
Lehetséges, azonban, hogy a következő történettel az anyukám (értsd: a negyedik, legkisebb gyerek) malmára hajtom a vizet.
A téma: hogyan
1. lépés: pelenkába kakil, pisil
2. lépés: szól, hogy pisi-kaki, majd a pelenkába pisil-kakil
3. lépés: szól, hogy pisi-kaki, majd a pelenkába pisil-kakil, majd leveszi magáról a piszkos pelenkát, megtörli magát, majd tisztát húz
4. lépés: szól, hogy pisi-kaki, majd elvonul a WC-re, lerángatja magáról a pelenkát, majd a WC-be pisil-kakil, megtörli magát, tiszta pelenkát húz
5. lépés: nagymamájánál azt mondja, hogy már nem használ pelenkát és elhagyja a pelenkát (anyukájának nem szól); bugyija nincs, így Bakkától szerez magának
Emiatt ma a játszótéren, ahová a nagymamától megyünk, a következő párbeszéd zajlott le.
ZK: Pisi-pisi-pisi.
Én: ZK, játszótéren vagyunk, ide nem pisilhetsz, pisilj a pelenkádba.
ZK [miközben húzza le a nadrágját]: Pisi-pisi-pisi.
Én: ZK! RAJTAD NINCS PELENKA??? GYERE GYORSAN IDE A BOKOR MÖGÉ!!! MIÓTA NEM HORDASZ PELENKÁT??? MIÉRT NEM SZÓLTÁL???
ZK csak vigyorog, azt hiszem sikerült a terve...
2008. április 16., szerda
A tegnap tanulságai
1. Nem kell tovább izgulnom, hogy vajon melyik gyerek fog megbetegedni, míg az apjuk távol van. Bakka beteg. A jó hír, hogy nem felsőlégúti-fertőzése van. A rossz hír, hogy gyomorvírus. A jó hír, hogy Bakka figyelme kissé alábbhagyott, és így nem az autót hányta össze, hanem… de ezt inkább hagyjuk. A rossz hír, hogy Bakkát nem lehet diétáztatni. Az az ötletem, hogy főtt krumplit vacsorázzon, nem aratott sikert. „Azt már nem. Akkor inkább szétrúgom a házat”, mondta Bakka. Végül megegyeztünk egy kis főtt rizsben. Ami mellé kért még csirkehúst, répasalátát és körtét.
2. Nem volt rossz ötlet, hogy A. megmutatta nekem, hogy kell a mosógépben elakadt zoknit eltávolítani a gép lefolyójából. „Szárazon mutatom meg, hogy mit kell csinálnod. Ha viszont elakad a program ésvíz van a gépben, akkor az ki fog folyni. Gyorsan kell csinálnod!”, oktatott A. ZK-val szedtem szét a gépet. Mindketten megdöbbenve figyeltük, ahogy a víz ömlik ki a fürdőszobába. Mint minden váratlan helyzetben, most is leblokkoltam. Végig néztük, ahogy a víz távozik a gépből, majd a „bizbazt” visszatekertem. A jó hír, hogy stratégiailag van tervezve a helyiség, így a víz a feltörölhető irányba folyt, és nem kellett Billyt hívnom, hogy pakolja ki a szárítógépet és mosógépet egy kicsit a folyosóra, míg feltörlök.
3. A gyerekek nem fogták fel, hogy az apjuk három hétig nem lesz itthon. Legalábbis arra következtetek a tegnap este lezajlott alábbi párbeszédből:
Bakka: Megvárhatom ébren a Papát?
Én: Három hét múlva jön.
Bakka: Nem baj.
2. Nem volt rossz ötlet, hogy A. megmutatta nekem, hogy kell a mosógépben elakadt zoknit eltávolítani a gép lefolyójából. „Szárazon mutatom meg, hogy mit kell csinálnod. Ha viszont elakad a program ésvíz van a gépben, akkor az ki fog folyni. Gyorsan kell csinálnod!”, oktatott A. ZK-val szedtem szét a gépet. Mindketten megdöbbenve figyeltük, ahogy a víz ömlik ki a fürdőszobába. Mint minden váratlan helyzetben, most is leblokkoltam. Végig néztük, ahogy a víz távozik a gépből, majd a „bizbazt” visszatekertem. A jó hír, hogy stratégiailag van tervezve a helyiség, így a víz a feltörölhető irányba folyt, és nem kellett Billyt hívnom, hogy pakolja ki a szárítógépet és mosógépet egy kicsit a folyosóra, míg feltörlök.
3. A gyerekek nem fogták fel, hogy az apjuk három hétig nem lesz itthon. Legalábbis arra következtetek a tegnap este lezajlott alábbi párbeszédből:
Bakka: Megvárhatom ébren a Papát?
Én: Három hét múlva jön.
Bakka: Nem baj.
2008. április 15., kedd
Pepe 6
A ma reggel nem volt kevésbé drámai, mint a 6 évvel ezelőtti, bár most nem a szülőszobán zajlottak az események, hanem a gyerekszobában. Vér nem volt, de sírás, kiabálás, könny igen. A tét pedig nem az volt, hogy megszületik-e az első gyerekünk, hanem, hogy odaérünk-e 9-re az óvodába.
Úgy véltem, hogy nem múlhat el a gyerek születésének napja egy apró ajándék nélkül, és annyira vágyott egy zöld bionicle-re („ami 7 pluszos, Mamika”) (tudom, tudom, de messziről jövünk), hogy ma reggel megkapta.
Mivel nem számoltam?
Azzal például, hogy amikor izgalmában kiönti a doboz tartalmát a már egyébként sem egészen rendezett gyerekszobában, biztos, hogy egy darab el fog veszni.
Azzal sem számoltam, hogy elveszett darab ide vagy oda, ÉN úgysem fogom tudni összerakni, pláne a reggeli rohanás közben.
Mit mondjak?
Boldog volt a fiam születésnapjának reggele.
Mióta visszaértünk az óvodából viszont nagy lépést tettem előre: kész a robot. Igaz, még egy bizbaz hiányzik róla, szerencsére nem létfontosságú. Mindenesetre megpróbálom megkeresni, míg Pepe hazaér...
Boldog születésnapot!!!
PS: Lehet, hogy többre megyünk, ha játék helyett reggelit kaptak volna a gyerekek?
Úgy véltem, hogy nem múlhat el a gyerek születésének napja egy apró ajándék nélkül, és annyira vágyott egy zöld bionicle-re („ami 7 pluszos, Mamika”) (tudom, tudom, de messziről jövünk), hogy ma reggel megkapta.
Mivel nem számoltam?
Azzal például, hogy amikor izgalmában kiönti a doboz tartalmát a már egyébként sem egészen rendezett gyerekszobában, biztos, hogy egy darab el fog veszni.
Azzal sem számoltam, hogy elveszett darab ide vagy oda, ÉN úgysem fogom tudni összerakni, pláne a reggeli rohanás közben.
Mit mondjak?
Boldog volt a fiam születésnapjának reggele.
Mióta visszaértünk az óvodából viszont nagy lépést tettem előre: kész a robot. Igaz, még egy bizbaz hiányzik róla, szerencsére nem létfontosságú. Mindenesetre megpróbálom megkeresni, míg Pepe hazaér...
Boldog születésnapot!!!
PS: Lehet, hogy többre megyünk, ha játék helyett reggelit kaptak volna a gyerekek?
2008. április 14., hétfő
Papának
Hogy legyen mit nézegetnie, míg a csomagokat várja...
Bakka: Engedjétek az igazi művésznőt!
Bakka: Engedjétek az igazi művésznőt!
PS: Mindent rendben van, leszámítva, hogy ZK lezuhanyozott az esőben a lyukas ereszcsatorna alatt. Felöltözve.
PPS: Minden rendben van, leszámítva, hogy bezártam magam az autóba, ami aztán a mozgást érzékelve beriasztott. Igen, egy idő után ki tudtam kapcsolni a vijjogást.
PPS: Voltam tüdőszűrésen!!!2008. április 13., vasárnap
???
2005-ben sokáig haboztunk, hogy A. elfogadjon-e egy hosszabb (nekünk hosszabb) külföldi kiküldetést. Végül hosszú tanakodás után úgy gondoltuk, hogy belevágunk, annak ellenére, hogy Bakka alig múlt fél éves. Az ajánlat elfogadása után, A. külföldi tartózkodása alatt a következő dolgok történtek velem.
1. Munkát kaptam.
2. Terhes lettem. (A hivatalos verzió szerint ez még a férjem elutazása előtt történt, nem a távolléte alatt…)
3. Visszavertünk egy betörési kísérletet. (Jó, az anyukám. Nagyon bátran felkapcsolta a villanyt, amikor hallotta, hogy a zárnál matat valaki. Nem mert ki menni, csak reggel konstatáltuk, hogy a zárat kívülről szétszedték…)
4. Karamboloztam az egyik autónkkal.
5. A másik autónk az autópályán megállt alattam.
6. Nem tudom, hogy hány ér van egy szívben, de az apukáméban hármat lecseréltek.
Kíváncsian várom, hogy mi fog az elkövetkező három hétben történni, míg A. járja a világot…
Jó, megfeszülve dolgozik, hogy kenyeret adjon a szánkba!
PS: Mielőtt valaki sajnálna: aszeretők nagymamák már glédában állnak, hogy segítsenek. Szerencsére a hét napjait még számon tudom tartani, így elkészítettem a beosztást...
PPS: Azért panaszkodhatom majd, Internet, igaz?
PPPS: Akit illet: Köszönök mindent!!!
1. Munkát kaptam.
2. Terhes lettem. (A hivatalos verzió szerint ez még a férjem elutazása előtt történt, nem a távolléte alatt…)
3. Visszavertünk egy betörési kísérletet. (Jó, az anyukám. Nagyon bátran felkapcsolta a villanyt, amikor hallotta, hogy a zárnál matat valaki. Nem mert ki menni, csak reggel konstatáltuk, hogy a zárat kívülről szétszedték…)
4. Karamboloztam az egyik autónkkal.
5. A másik autónk az autópályán megállt alattam.
6. Nem tudom, hogy hány ér van egy szívben, de az apukáméban hármat lecseréltek.
Kíváncsian várom, hogy mi fog az elkövetkező három hétben történni, míg A. járja a világot…
Jó, megfeszülve dolgozik, hogy kenyeret adjon a szánkba!
PS: Mielőtt valaki sajnálna: a
PPS: Azért panaszkodhatom majd, Internet, igaz?
PPPS: Akit illet: Köszönök mindent!!!
Csöppet feszült a hétvégénk...
... pedig buli van!
A tökéletes születésnapi-kép még várat magára.
Bakka: Kezdek szomorú lenni!
Én: Miért?
Bakka: Mert mennek el a vendégek.
Én: Pedig én most kezdek jobb kedvre derülni...
Igen, csak viccelek! Tényleg!!!
Örülünk, hogy itt voltatok! Jól éreztük magunkat!!!
2008. április 11., péntek
Versenyszellem
Pepe szívesen versenyzik bármiben, bárkivel, feltéve, ha ő nyer. Tegnap úgy érezte, hogy nem veszíthet sokat, ha a lányokat kihívja egy gyorsasági-görkorcsolya versenyre.
Pepe: Ki versenyzik velem görkorcsolyázásban?
Én: Senki. Tudod, hogy te vagy az ügyesebb, nem versenyezhetsz a lányokkal.
Egy jelentkező azért akadt:
Én: ZK, nem akarod, hogy a másik korcsolyádat is feladjam?
ZK: Nem.
Én: Miért nem?
ZK: Csúszik.
Én: Ezzel nem tudok vitatkozni!
Pepe: Ki versenyzik velem görkorcsolyázásban?
Én: Senki. Tudod, hogy te vagy az ügyesebb, nem versenyezhetsz a lányokkal.
Egy jelentkező azért akadt:
Én: ZK, nem akarod, hogy a másik korcsolyádat is feladjam?
ZK: Nem.
Én: Miért nem?
ZK: Csúszik.
Én: Ezzel nem tudok vitatkozni!
2008. április 10., csütörtök
Bakka haja
Kevés kellett hozzá, hogy sikerüljön, de nem jött össze. Most sem.
Kevesebb, mint 24 órával a fodrásznőhöz tervezett látogatás előtt Bakka belevágott a hajába. ÚJRA. A fodrásznő megint futhatott a vonat után...
Nem tudom, hogy Mariann itt vagy még, de ahányszor ránézek a lányomra, a húgod, Gabi, jut eszembe, akit várunk délután a napközi után, és Gabi érkezett is, kicsit furcsán nézett ki, mert gyönyörű, hosszú fekete frou-frou-ját tövig vágta. Emlékszem, arra gondoltam, hogy lehet ilyet csinálni.
Hogy lehet ilyen csinálni? Miért???
Kevesebb, mint 24 órával a fodrásznőhöz tervezett látogatás előtt Bakka belevágott a hajába. ÚJRA. A fodrásznő megint futhatott a vonat után...
Nem tudom, hogy Mariann itt vagy még, de ahányszor ránézek a lányomra, a húgod, Gabi, jut eszembe, akit várunk délután a napközi után, és Gabi érkezett is, kicsit furcsán nézett ki, mert gyönyörű, hosszú fekete frou-frou-ját tövig vágta. Emlékszem, arra gondoltam, hogy lehet ilyet csinálni.
Hogy lehet ilyen csinálni? Miért???
2008. április 9., szerda
Pepe hete
Pepének két esemény miatt is fontos következményekkel járó hete van.
Először is, hosszú huzavona után tegnap beírattuk Pepét az iskolába. (Jó, kit is akarok becsapni, az apja elvitte és beíratta. A huzavonáról az iskola jelszó alatt olvashattok…)
Szóval nagyon meggyőző lehetett a két fiú, mert Pepét, akinek bizonyítottan botfülű az anyukája, felvették az ének-zene osztályba, azokhoz a tanítónénikhez, akiket kinéztem neki. (Jó, kit is akarok becsapni, akiket a barátnőm kinézett Pepének.)
Az egész folyamat, a hosszú előkészületek után furcsán anti-klimatikus (Van ilyen szó? Azt jelenti, amire én gondolok?) volt: semmi vita, semmi probléma. Az iskolában egy nagyon kedves igazgató fogadta őket. Pepe papája elmondta, hogy mit szeretnének, és, csodák-csodája úgy is lett. (Nem, A. feküdt le az igazgatóval, és nem is fizette le…)
Nem volt felvételi, de a beszélgetés alatt a következő témákat érintették:
Zsigmond király uralkodása.
Árpád-házi királyok eredete.
Visszhang vs víz-hang problémája.
Egy szó, mint száz, van egy kisiskolásunk! (Csak kétszer bőgtem, hogy végérvényes felnőtt a fiam. Az elsőt túl bonyolult leírni, a második eset tegnap volt, amikor A. mondta, hogy kell képet vinni Pepéről a diákigazolványához. Miért kell az én kicsi fiamnak diákigazolvány? Aki tegnapelőtt született? Aki tegnap még... brühühüühühü...)
De hol a kép róla? Az elmúlt egy hónapban ez az egy kép készült róla, hm, hm. (Húsvétkor táncolt az asztal tetején, az új fürdőruhájában. Igen, fürdőruhát kaptak Húsvétra. Hasznosan akartam adni nekik. Igen, nálunk is esett a hó…).
Először is, hosszú huzavona után tegnap beírattuk Pepét az iskolába. (Jó, kit is akarok becsapni, az apja elvitte és beíratta. A huzavonáról az iskola jelszó alatt olvashattok…)
Szóval nagyon meggyőző lehetett a két fiú, mert Pepét, akinek bizonyítottan botfülű az anyukája, felvették az ének-zene osztályba, azokhoz a tanítónénikhez, akiket kinéztem neki. (Jó, kit is akarok becsapni, akiket a barátnőm kinézett Pepének.)
Az egész folyamat, a hosszú előkészületek után furcsán anti-klimatikus (Van ilyen szó? Azt jelenti, amire én gondolok?) volt: semmi vita, semmi probléma. Az iskolában egy nagyon kedves igazgató fogadta őket. Pepe papája elmondta, hogy mit szeretnének, és, csodák-csodája úgy is lett. (Nem, A. feküdt le az igazgatóval, és nem is fizette le…)
Nem volt felvételi, de a beszélgetés alatt a következő témákat érintették:
Zsigmond király uralkodása.
Árpád-házi királyok eredete.
Visszhang vs víz-hang problémája.
Egy szó, mint száz, van egy kisiskolásunk! (Csak kétszer bőgtem, hogy végérvényes felnőtt a fiam. Az elsőt túl bonyolult leírni, a második eset tegnap volt, amikor A. mondta, hogy kell képet vinni Pepéről a diákigazolványához. Miért kell az én kicsi fiamnak diákigazolvány? Aki tegnapelőtt született? Aki tegnap még... brühühüühühü...)
De hol a kép róla? Az elmúlt egy hónapban ez az egy kép készült róla, hm, hm. (Húsvétkor táncolt az asztal tetején, az új fürdőruhájában. Igen, fürdőruhát kaptak Húsvétra. Hasznosan akartam adni nekik. Igen, nálunk is esett a hó…).
[Emlékeztető magamnak: Ide majd valami jobb képet kell raknom! Már így is kezdi Pepe rossz szemmel nézni a blog-ot, de ha ezt meglátja, biztos még jobban kiakad...]
A másik esemény, hogy hétvégén fogjuk ünnepelni Pepe 6. születésnapját. Sajnos komoly taktikai hibát követtem el, hogy ezt elárultam neki, mert azóta folyamatosan zaklat az ajándékok miatt. A kisebbik gond, hogy engem zaklat, a nagyobbik az, hogy az összes fontosabb rokonát is (értsd: akiktől nagyobb ajándékokat vár). Ezúton is kérek elnézést azoktól, akiket Pepe telefonon hívogatott az ügyben. Tegnap ugyanis kb. 2 órára zárkózott be a WC-be a telefonnal („hogy nyugodtan tudjak beszélni, Mamika”) és tárgyalt különböző nagymamákkal és nagybácsikkal. Egy papírra hatalmas ákom-bákomokkal jegyezte fel a szükséges telefonszámokat, hogy ezért se kelljen kijönni. Adatvédelmi okok miatt, most nem mellékelem fiam jó természetének ezt a fontos dokumentumát.
Legyen elég annyi, hogy este Gabi keresett telefonon:
Én: Titeket nem hívott fel Pepe, hogy mit szeretne kapni születésnapjára?
Gabi: Nem, nekünk már Húsvétkor elmondta, hogy mit vigyünk!
Mit mondhatnék: Az én fiam!!!
2008. április 8., kedd
116
Ezzel a ténnyel egyébként 116-ra emelkedett családunk fogainak száma. Ez pont néhánnyal több, mint kellene…
Fogzással kapcsolatosan ugyanis a következő eseményeknek nézünk elébe, remélhetőleg:
1. Végre kihúzatom a bölcsességfogamat.
2. Pepének kiesik az első foga. (Bár nem tudom, hogy ezt várja-e, vagy azt, hogy MIT FOG A FOGTÜNDÉR HOZNI NEKEM?)
Ha rajtam múlik semmit…
2008. április 7., hétfő
Vannak gyerekeim?!
Gondolom, hogy csak én felejtkeztem el róla, hogy vannak … hogy is hívják őket?... IGEN: gyerekeim. Akikről ez blog szól!
Néhány hete megtörtént az áttörés, ami Bakka rajzait illeti, és megjelent az első emberfej. Íme:
Néhány hete megtörtént az áttörés, ami Bakka rajzait illeti, és megjelent az első emberfej. Íme:
Aztán követték a teljesalakos rajzok is:
Ha ez nem tűnne fel első látásra, mindegyik képen engem láthattok!
Rohamléptekkel fejlődik a lányom, és úgy tűnik, hogy míg nem figyeltem elvégzett egy gyorstalpaló újságíró-tanfolyamot is…
Bakka: Megírom a pletykát.
Én: Jó.
Bakka: Mi a pletyka?
Pepe: Másról rosszat beszélni és azt leírni.
Bakka: Jó, akkor te rossz vagy és én leírom a naplómban.
Én: Jó.
Bakka: Jó, akkor leírom, hogy éppen verekedtek Pepével.
Pepe: Nem is szoktunk verekedni!
Bakka: Nem baj, akkor is leírom!
2008. április 6., vasárnap
Tanult tehetetlenség
Szociálpszichológiában a „tanult tehetetlenség” kifejezés azt a jelenséget írja le, amikor az emberek azt érzik, hogy elvesztik a kontrolljukat az események irányítása felett, és azt gondolják, hogy cselekedeteik kimenetele független a cselekedeteiktől. Így „gyakran feladják azt a törekvést, hogy irányítsák saját sorsukat” vagy „akkor is feladhatják a próbálkozást, amikor erőfeszítéseik talán eredményesek lehetnének”. A tanult tehetetlenség gyakran vezethet depresszióhoz, de én most nem erről akarok írni, hanem arról, hogy az utóbbi 15 évben sosem utaztam egyedül, és minden utazással kapcsolatos probléma A. vállát nyomta. Én mindig lelkesen ötletteltem, de aztán mindent ő intézett. Igen, én voltam, aki kedvesen félreállt, amikor A. a számlát intézte a szállodában a kijelentkezéskor, illetve később, én voltam, aki a gyerekeket futatta ez idő alatt.
És igen, most sem volt másként, bár legnagyobb bánatomra A. nem tarthatott velem. De most is A. vette és nyomta kezembe a jegyemet. Ő foglalta le a szállodát. Ő intézte a biztosításomat (igaz erre figyelmeztetnem kellett, de senki sem lehet tökéletes… jó csak viccelek…). Indulás előtt kikérdezett, hogy mindent becsomagoltam-e. Aztán kivitt Bécsbe a repülőtérre. Utolsó kérdése az volt, hogy „Nem baj, hogy nem kísérlek be? Be fogsz tudni csekkelni?” „Persze. Semmi gond.”—válaszoltam.
Nos, mivel automatánál kellett becsekkelnem, persze, hogy nem tudtam megcsinálni… (Igen, segítséget kellett kérnünk, mert a barátnőmnek sem sikerült…), de csomó minden másban át kellett értékelnem a helyzetemet.
1. Akkor is felszáll a gép, ha nem ül mellettem a férjem, hogy megnyugtasson, hogy nem lesz semmi baj. Minden várakozás ellenére, nem kaptam sírógörcsöt sem a félelemtől.
2. A bevándorlási kérdőívet is ki tudom tölteni egyedül. Igaz, csak másodszorra sikerült, de sikerült. Mit vártok a három diplomámtól?
3. Simán el tudok jutni a reptérről a szállodába. Igaz, taxival. Nem, eszembe sem jutott, hogy tömegközlekedjek, bár a barátnőm kinézte, hogy milyen busszal-metróval kell menni. Lebeszéltem róla. Ez is sikerült.
4. Be tudok jelentkezni egy szállodába. Nagy meglepetés volt! A kijelentkezés-fizetés is ment, bár sokkal nehezebben, de sikerült!
5. Ha éhes vagyok, be tudok menni egy étterembe és tudok magamnak ennivalót rendelni. Ki hitte volna?
6. Tudok lekvárt lopni a szállodában. (Na ez az, amit A. sosem engedett volna meg, ha ott van.)
7. Tudok angolul beszélni! Hiába áltatom magam, hogy azért nem jutok előre a szakmámban, mert nem tudok angolul, be kell látnom, hogy ez sem igaz. Hm, lusta vagyok, talán? Nem!!!
Picit más, de kapcsolódik.
Tegnap este A. legrégebbi barátjával (hívjuk Bencének, mert így hívják) és feleségével vacsoráztunk együtt. Bence arról panaszkodott, hogy baráti körükben lassan fehér hollónak számítunk, mert még nem váltunk el. Én persze nem álltam meg, hogy ne süssem el nagyon vicces viccemet, hogy már megbeszéltük A.-val, hogy válás esetén enyém a ház és az autó, övé a gyerekek. Erre Bence: „Szerintem A. egy perc alatt találna nőt magának, még három gyerekkel is.”
Mire célozhatott, kérdezem én???
És igen, most sem volt másként, bár legnagyobb bánatomra A. nem tarthatott velem. De most is A. vette és nyomta kezembe a jegyemet. Ő foglalta le a szállodát. Ő intézte a biztosításomat (igaz erre figyelmeztetnem kellett, de senki sem lehet tökéletes… jó csak viccelek…). Indulás előtt kikérdezett, hogy mindent becsomagoltam-e. Aztán kivitt Bécsbe a repülőtérre. Utolsó kérdése az volt, hogy „Nem baj, hogy nem kísérlek be? Be fogsz tudni csekkelni?” „Persze. Semmi gond.”—válaszoltam.
Nos, mivel automatánál kellett becsekkelnem, persze, hogy nem tudtam megcsinálni… (Igen, segítséget kellett kérnünk, mert a barátnőmnek sem sikerült…), de csomó minden másban át kellett értékelnem a helyzetemet.
1. Akkor is felszáll a gép, ha nem ül mellettem a férjem, hogy megnyugtasson, hogy nem lesz semmi baj. Minden várakozás ellenére, nem kaptam sírógörcsöt sem a félelemtől.
2. A bevándorlási kérdőívet is ki tudom tölteni egyedül. Igaz, csak másodszorra sikerült, de sikerült. Mit vártok a három diplomámtól?
3. Simán el tudok jutni a reptérről a szállodába. Igaz, taxival. Nem, eszembe sem jutott, hogy tömegközlekedjek, bár a barátnőm kinézte, hogy milyen busszal-metróval kell menni. Lebeszéltem róla. Ez is sikerült.
4. Be tudok jelentkezni egy szállodába. Nagy meglepetés volt! A kijelentkezés-fizetés is ment, bár sokkal nehezebben, de sikerült!
5. Ha éhes vagyok, be tudok menni egy étterembe és tudok magamnak ennivalót rendelni. Ki hitte volna?
6. Tudok lekvárt lopni a szállodában. (Na ez az, amit A. sosem engedett volna meg, ha ott van.)
7. Tudok angolul beszélni! Hiába áltatom magam, hogy azért nem jutok előre a szakmámban, mert nem tudok angolul, be kell látnom, hogy ez sem igaz. Hm, lusta vagyok, talán? Nem!!!
Picit más, de kapcsolódik.
Tegnap este A. legrégebbi barátjával (hívjuk Bencének, mert így hívják) és feleségével vacsoráztunk együtt. Bence arról panaszkodott, hogy baráti körükben lassan fehér hollónak számítunk, mert még nem váltunk el. Én persze nem álltam meg, hogy ne süssem el nagyon vicces viccemet, hogy már megbeszéltük A.-val, hogy válás esetén enyém a ház és az autó, övé a gyerekek. Erre Bence: „Szerintem A. egy perc alatt találna nőt magának, még három gyerekkel is.”
Mire célozhatott, kérdezem én???
2008. április 4., péntek
Kelet-európai vagyok, még mindig…
Íme a bizonyítékok sora, hogy még mindig kelet-európai vagyok:
1. Mindenféle határ előtt görcsbe szorul a gyomrom és izgulok, hogy mi lesz. Amikor a vízumom lefagyasztotta az Amerikai Bevándorlási Hivatal számítógépes rendszerét biztos voltam benne, hogy küldenek is rögtön haza.
2. A szállodában bejelentkezéskor nem csodálkozom, hogy a bankkártyám nem működnek.
3. Azon sem csodálkozom, hogy előző látogatásunkhoz hasonlóan ismét sikerült a szálloda legrosszabb szobáját megkapnunk. Igaz, most nem a kukatárolóra nézett az ablakunk, hanem egy zöld dombra, de ebből nem sokat láttunk, mert olyan koszos volt az üveg. A koszos szoba nem csoda, annak tükrében, hogy egyik délelőtt rajta kaptuk a takarítónőt, hogy munka helyett a szobánkban nézte a TV-t…
4. Hiába mondták a recepción, hogy nyugat felé van a szobánk, eltévedtünk az épületben.
5. Bizonyos forrásokból tudjuk, hogy a magyar diplomáciai testület bizonyos tagjai szívesen hozzák el a szállodából a törülközőket és a mini-lekvárokat. Az elsőt lenézzük, de be kell valljam, hogy a másodikra erősen rákaptam. A folyosóról és a szobaasszonyoktól is lopdostam a lekvárokat. Csak azt tudom mentségül felhozni, hogy a 240 dolláros szobaárban nem volt benne a reggeli…
6. Nem értem, hogy egy Állatkert, hogy tarthat reggel hattól nyitva, hogy lehet ingyenes és miért nem büdös.
7. Még mindig túl közel megyek az emberekhez, és nem tartom tiszteletben a nagyobb személyes teret.
8. A washington-i metróban a legnagyobb tömegben is sikerül először beszállnom a szerelvénybe, és, ha éppen fáradt vagyok, és le szeretnék ülni, akkor az üres ülőhelyet is simán elérem elsőként.
8. A Holokauszt Múzeumban lazán meggyőzzük a jegyszedőt, hogy a 4 órára szóló jegyünkkel engedjen be 1-kor.
8. Bámulom a járókelőket, ami szigorúan tilos az USÁ-ban. Igaz, csak egy ember borult ki ettől a reptéren. Éppen telefonált az illető, és már mondta is, magyarul: „Már megint bámulnak, mint borjú az új kapura, hogy milyen nyelven beszélek.” „Bocsánat, csak azért néztelek, hogy ki beszél magyarul” – volt a válaszom. Először együtt nevetünk, aztán együtt sírunk, amikor bemondják, hogy 12 órát késik a gépünk…
9. Mindig is büszke voltam a sorban állási képességeimre, bár nyáron Ausztriában csúfosan leszerepeltem ezen a téren, ezért azt gondoltam, hogy nem okozhat gondot az Austrian Airlines Service Center-ét megközelítenem miután ¾ 8-kor bemondták, hogy az este 6 órás gépünk reggel hatkor fog indulni. Nem sikerült. Nagyon nem sikerült. Szerencsére a kelet-európai furfangom nem hagyott el, és így megpróbáltuk a Lufthansa képviselőit rábeszélni, hogy vigyenek haza minket a 8 órás gépükkel. Sikerült! Igaz, hogy Bécs helyett Münchenbe repültünk, majd átszállással Bécsbe. Nagy fegyverténynek könyveltem el, hogy akkor szálltunk le Bécsben, amikor az eredeti gépünk indult Washingtonból.
10. Az is igaz viszont, hogy míg ezt sikerült elintéznünk több kilométert rohantunk a reptéren oda-vissza a két kapu között. Izomlázam is lett. Löttyedt kelet-európai vagyok!
1. Mindenféle határ előtt görcsbe szorul a gyomrom és izgulok, hogy mi lesz. Amikor a vízumom lefagyasztotta az Amerikai Bevándorlási Hivatal számítógépes rendszerét biztos voltam benne, hogy küldenek is rögtön haza.
2. A szállodában bejelentkezéskor nem csodálkozom, hogy a bankkártyám nem működnek.
3. Azon sem csodálkozom, hogy előző látogatásunkhoz hasonlóan ismét sikerült a szálloda legrosszabb szobáját megkapnunk. Igaz, most nem a kukatárolóra nézett az ablakunk, hanem egy zöld dombra, de ebből nem sokat láttunk, mert olyan koszos volt az üveg. A koszos szoba nem csoda, annak tükrében, hogy egyik délelőtt rajta kaptuk a takarítónőt, hogy munka helyett a szobánkban nézte a TV-t…
4. Hiába mondták a recepción, hogy nyugat felé van a szobánk, eltévedtünk az épületben.
5. Bizonyos forrásokból tudjuk, hogy a magyar diplomáciai testület bizonyos tagjai szívesen hozzák el a szállodából a törülközőket és a mini-lekvárokat. Az elsőt lenézzük, de be kell valljam, hogy a másodikra erősen rákaptam. A folyosóról és a szobaasszonyoktól is lopdostam a lekvárokat. Csak azt tudom mentségül felhozni, hogy a 240 dolláros szobaárban nem volt benne a reggeli…
6. Nem értem, hogy egy Állatkert, hogy tarthat reggel hattól nyitva, hogy lehet ingyenes és miért nem büdös.
7. Még mindig túl közel megyek az emberekhez, és nem tartom tiszteletben a nagyobb személyes teret.
8. A washington-i metróban a legnagyobb tömegben is sikerül először beszállnom a szerelvénybe, és, ha éppen fáradt vagyok, és le szeretnék ülni, akkor az üres ülőhelyet is simán elérem elsőként.
8. A Holokauszt Múzeumban lazán meggyőzzük a jegyszedőt, hogy a 4 órára szóló jegyünkkel engedjen be 1-kor.
8. Bámulom a járókelőket, ami szigorúan tilos az USÁ-ban. Igaz, csak egy ember borult ki ettől a reptéren. Éppen telefonált az illető, és már mondta is, magyarul: „Már megint bámulnak, mint borjú az új kapura, hogy milyen nyelven beszélek.” „Bocsánat, csak azért néztelek, hogy ki beszél magyarul” – volt a válaszom. Először együtt nevetünk, aztán együtt sírunk, amikor bemondják, hogy 12 órát késik a gépünk…
9. Mindig is büszke voltam a sorban állási képességeimre, bár nyáron Ausztriában csúfosan leszerepeltem ezen a téren, ezért azt gondoltam, hogy nem okozhat gondot az Austrian Airlines Service Center-ét megközelítenem miután ¾ 8-kor bemondták, hogy az este 6 órás gépünk reggel hatkor fog indulni. Nem sikerült. Nagyon nem sikerült. Szerencsére a kelet-európai furfangom nem hagyott el, és így megpróbáltuk a Lufthansa képviselőit rábeszélni, hogy vigyenek haza minket a 8 órás gépükkel. Sikerült! Igaz, hogy Bécs helyett Münchenbe repültünk, majd átszállással Bécsbe. Nagy fegyverténynek könyveltem el, hogy akkor szálltunk le Bécsben, amikor az eredeti gépünk indult Washingtonból.
10. Az is igaz viszont, hogy míg ezt sikerült elintéznünk több kilométert rohantunk a reptéren oda-vissza a két kapu között. Izomlázam is lett. Löttyedt kelet-európai vagyok!
2008. április 3., csütörtök
Öt-hat Klub
Hazaérkezésem után nem sokkal a gyerekeim informáltak arról a tényről, hogy három taggal titkos társaságot alapítottak.
Öt-hat Klub.
Pepe arról is tájékoztatott, hogy annyira titkos a társaság, hogy az Öt-hat Klub nem is az igazi neve ennek a csoportosulásnak.
Mi az igazi szuper titkos név?
Öt-hat ÖT Klub.
Nem, nincs tagfelvétel. Pepe, aki a csapatot képviseli, elmondása szerint egyedül P. lányok (Szia Noi!) csatlakozhatnak. Bár ez tény nem tetszik Pepének, mert a tagság csak fiúkból állhat. Ez nemcsak annak a fényében furcsa, hogy a két húga is tag, hanem azért is, mert P. lányok fele (szám szerint kettő) fiú.
Ez utóbbi tényre A. hívta fel a figyelmemet, én ugyanis gondolkodni sem tudok, mert annyira fáraszt családunk legújabb, jetleg, nevű, tagjáról való gondoskodás…
Öt-hat klub céljáról eddig annyit tudtam kideríteni, hogy tagság egészen komolyan vett feladata, annak a tudományos elméletnek a tesztelése, hogyan lehet véges számú játékból, véges térben egy valódi kaotikus rendszert létrehozni.
Öt-hat Klub.
Pepe arról is tájékoztatott, hogy annyira titkos a társaság, hogy az Öt-hat Klub nem is az igazi neve ennek a csoportosulásnak.
Mi az igazi szuper titkos név?
Öt-hat ÖT Klub.
Nem, nincs tagfelvétel. Pepe, aki a csapatot képviseli, elmondása szerint egyedül P. lányok (Szia Noi!) csatlakozhatnak. Bár ez tény nem tetszik Pepének, mert a tagság csak fiúkból állhat. Ez nemcsak annak a fényében furcsa, hogy a két húga is tag, hanem azért is, mert P. lányok fele (szám szerint kettő) fiú.
Ez utóbbi tényre A. hívta fel a figyelmemet, én ugyanis gondolkodni sem tudok, mert annyira fáraszt családunk legújabb, jetleg, nevű, tagjáról való gondoskodás…
Öt-hat klub céljáról eddig annyit tudtam kideríteni, hogy tagság egészen komolyan vett feladata, annak a tudományos elméletnek a tesztelése, hogyan lehet véges számú játékból, véges térben egy valódi kaotikus rendszert létrehozni.
Végre itthon!!!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)