Nyaralni a Fönőkasszonnyal és családjával mentünk, így gondoltam viszek magammal valamilyen szakkönyvet, hogy tudjak „villogni”. Végül az előítéletes gondolkodásról szóló könyv mellett döntöttem, mert ez nemcsak kapcsolódik a kutatási területemhez, hanem évek óta töprengek rajta, hogyan is tudnám az emberek előítéletes gondolkodását és a nyelvtanulást összekapcsolni. Talán ez a könyv segítségemre lesz.
Arie W. Kruglanski könyve az Osiris „A szociálpszichológia második évszázada” sorozatában jelent meg. Ki más is lehet a sorozatszerkesztő, mint Hunyady György, és az bevezetőt is ő írta. A lengyel származású, Amerikában élő Kruglanski (honlapja) nem egy ismert név Magyarországon, pl.: Csepeli György Szociálpszichológia c. könyvének névmutatójában sem szerepel, annak ellenére, hogy több híres szociálpszichológussal (pl.: Ajzen) dolgozott együtt.
A könyv címe kissé félrevezető, inkább a zárt gondolkodás „szociálpszichológiájáról” van benne szó, de ez nyílván nagyban ízlés dolga.
A könyv alapvetése: „A zárt gondolkodás képessége […] lehetővé teszi, hogy boldoguljunk a mindennapi életünkben, ahelyett, hogy kilátástalan kognitív bizonytalanságban maradnánk, örökre elmerülve és elveszve a gondolatainkban”. Nem sokkal később a szerző ugyan bevallja, hogy azért a kötet elsősorban a zárt gondolkodás által okozott kognitív tévedésekre fog koncentrálni, és nem a sztereotipizálás ökonómiáját fogja hangsúlyozni.
Kruglanski elméletének alapja, hogy a megismerési motiváció szempontjából létrehozza a zárt/nyitott gondolkodás négyes tipológiáját, aszerint, hogy az adott személy az adott helyzetben lezárásra törekszik, vagy sem, illetve, hogy mennyire kíván egy előre meghatározott (specifikus) eredményt elérni. A négy eset: 1) egy előre meghatározott és végleges eredményt akarunk hogy mi is az (pl.: megtudni, hogy melyik kaputól indul a gépünk a repülőtéren); 2) eredményt akarunk, de nincs preferenciánk, hogy mi is legyen a lezárás pontosan; 3) „döntési el nem kötelezettség” (mindegy, hogy mi a kimenet azt el akarjuk kerülni); 4) specifikus lezárás elkerülése (pl.: ne bukjunk meg a vizsgán). A tipológia jól hangzik, bár a két utóbbi kategória csupán ellentéte az két elsőnek, kidolgozásuk és a példák nem túl meggyőzőek.
A szerző aztán a lezárási igényről szóló kutatásokat veszi sorra az egyén, illetve a csoport szintjén. A „lezárás iránti igény” skálája, amire a könyvben idézett művek legtöbbje épít, megtalálható Kruglanski honlapján is (itt). A könyv egyébként nem közli a skála érvényességi és megbízhatósági mutatóit. És ami utálok szakkönyv esetében: nincs benne se tárgy-, se névmutató.
A könyv nagyon érdekes, mert az előítéletes gondolkodást valóban próbálja értékmentesen kezelni, és az adott szituációtól függően értékelni annak pozitív és negatív vonásait. Ezzel párhuzamosan számos olyan példa is felmerül, amikor a túlzottan nyitott gondolkodás, azaz a döntések elodázása is problémát jelenthet.
Végül egy idézet, hogy mit is tanulhatunk a szociálpszichológusoktól:
„… az a szakértő, aki egy adott területre vonatkozóan kimagasló tudással rendelkezik (például vízvezeték-szerelő, egy autószerelő vagy egy szívsebész), minden bizonnyal jobban jár, ha szakértelmére támaszkodva befagyasztja tudását, mint ha komolyan és (nyitottan) fontolóra venné érdeklődő laikusok és egyéb, szakértőnek nem minősülő személyek (például gyakornokok, ügyfelek vagy páciensek) által felvetett lehetőségeket.” (246.o.)
Ezek szerint jobban járunk, ha nem bombázzuk háziorvosunkat különböző ötleteinkkel, hogy mi is lehet a bajunk. Ennek valaki nagyon fog örülni!
2007. augusztus 29., szerda
A nászi ágyunk éjjel fél 11-kor
Miért van az, hogy ilyenkor sokkal könnyebb szeretni őket?
És az összkép (házasságunk fülledt erotikája!) :
És az összkép (házasságunk fülledt erotikája!) :
Úgy tűnik több gyereknek nincs hely. Pepe is megmondta már: "Ebbe a családba nem kell több gyerek!"
PS: Mindig igyekszem az ágyneműket egymással és a lepedővel harmonizálni. Úgy nézem ez most sem sikerült...
Én szóltam időben!
Mint családunk médiafigyelő-felelőse, megragadom az alkalmat, hogy szóljak (többek között a férjemnek), hogy szombaton kezdődik! Mi is? La Vuelta. Itt a honlap.
A francia körversennyel idén csúnyán befürödtünk, mert a csapatot, akinek drukkoltunk, rövid úton hazazavarták. Khm. Khm. A közvetítés alatt Sipos János és Knézy Jenő többször is beszélgetett Bodrogi Lászlóval telefonon, és keseregtek azon, hogy Bodrogit, nem nevezte csapata (Crédit Agricole) az év legrangosabb országútikerékpár-versenyére (fogalmam sincs, hogy ezt a szót hogy kell leírni, de bicaj versenyt nem mertem írni. Vagy az is egybe van?)
De most!!! Nem kell gondolkoznunk, hogy kinek is drukkoljunk! Ki az 51-es?
A francia körversennyel idén csúnyán befürödtünk, mert a csapatot, akinek drukkoltunk, rövid úton hazazavarták. Khm. Khm. A közvetítés alatt Sipos János és Knézy Jenő többször is beszélgetett Bodrogi Lászlóval telefonon, és keseregtek azon, hogy Bodrogit, nem nevezte csapata (Crédit Agricole) az év legrangosabb országútikerékpár-versenyére (fogalmam sincs, hogy ezt a szót hogy kell leírni, de bicaj versenyt nem mertem írni. Vagy az is egybe van?)
De most!!! Nem kell gondolkoznunk, hogy kinek is drukkoljunk! Ki az 51-es?
Karintiai nyaralás II.rész
Talán az előző feljegyzésemből nem derült ki, de az egész család nagyon jól érezte magát a 6 nap alatt. Én nemcsak azért, mert Karintia valóban nagyon szép és minden faluban tucatnyi gyerekeknek való programlehetőség van, hanem azért is, mert kicsit olcsóbban jött ki az egész utazás, mint az egy hét balatoni nyaralás…
A szervezést az Internet-en bonyolítottuk, a http://www.bauernhof.at/ lapról kiindulva. Mivel elég későn ébredtünk fel, hogy idén is nyaralni kellene menni, így a legtöbb hely, amit kinéztünk már nem tudott fogadni. Végül aztán találtunk egy nagyon klassz hegyi tanyát. Itt. A szállás olyan szép volt, hogy kicsit izgultam, mit is fognak leamortizálni a gyerekek. Szerencsére egy felgyújtott konyharuhával (én voltam), eltörött pohárral (én voltam) és tönkretett zárral (ki volt az???) megúsztuk. Abból sem volt gond, hogy Pepe nekivágódott biciklivel a házigazda autójának, utolsó nap, indulás előtt fél órával. Csak a gumi hagyott egy hosszú fekete csíkot, nem horpadt be. Ja, és a pasi kapott letolást a feleségétől, hogy megint az útban parkolt.
A rengeteg kirándulás és látnivaló közül idén a következőket választottuk:
Séta Trebesing melletti „meseerdőben”, ahol az Alpok leghosszabb függőhídja van. A gyerekek még boszorkánnyal is találkoztak, akinek segítettek tüzelőt gyűjteni.
A szervezést az Internet-en bonyolítottuk, a http://www.bauernhof.at/ lapról kiindulva. Mivel elég későn ébredtünk fel, hogy idén is nyaralni kellene menni, így a legtöbb hely, amit kinéztünk már nem tudott fogadni. Végül aztán találtunk egy nagyon klassz hegyi tanyát. Itt. A szállás olyan szép volt, hogy kicsit izgultam, mit is fognak leamortizálni a gyerekek. Szerencsére egy felgyújtott konyharuhával (én voltam), eltörött pohárral (én voltam) és tönkretett zárral (ki volt az???) megúsztuk. Abból sem volt gond, hogy Pepe nekivágódott biciklivel a házigazda autójának, utolsó nap, indulás előtt fél órával. Csak a gumi hagyott egy hosszú fekete csíkot, nem horpadt be. Ja, és a pasi kapott letolást a feleségétől, hogy megint az útban parkolt.
A rengeteg kirándulás és látnivaló közül idén a következőket választottuk:
Séta Trebesing melletti „meseerdőben”, ahol az Alpok leghosszabb függőhídja van. A gyerekek még boszorkánnyal is találkoztak, akinek segítettek tüzelőt gyűjteni.
(Trebesing az első európai „babafalu”. Olyan gazdag, hogy a falu mellett futó autópályát befedték.)
Landskron Villach mellett. Itt van sólyomreptető-bemutató, ami fantasztikus volt, annak ellenére, hogy nem vagyok egy kimondott ornitológus típus. Kismadár: veréb/rigó. Nagymadár: sas. Pepe véleménye: Tényleg nagyon érdekes volt, de én untam.
Kirándulás a Tschirnock tetejére. Fényképezőgépet nem vittünk, de itt egy kép. Itt van gyerekeknek való túraút is, amit a férjem és a lányok vettek igénybe.
Siklózás Európa leghosszabb siklóján, a Reisseck nevű hegyen.
Arriach közelében van egy „gyökérmúzeum” (i.e. fák gyökereiből faragott figurák), ami igazi kisgyerekes program. A közeli tornapálya is, ahol életembe először láttam légyölő galóca „telepet”. Van itt egy cipőház is, aminek szintén nagy sikere volt a gyerekek körében.
De a lényeg, amiről nem is tudom, hogy felejtkezhettem el eddig. Az autópálya melletti csúszdás étterem!!!
És végül az irodalmi vonatkozás. Napok óta nem hagy nyugodni, hogy hol olvastam azt, hogy Karinthy család azért lett Karinthy, mert Karintiából származtak???
2007. augusztus 28., kedd
2007. augusztus 27., hétfő
Karintiai nyaralás
Nagyon sok mindent tanulhat az ember, ha a gyerekeit az osztrák hegyekbe viszi „parasztudvaros nyaralásra”. Remélem jövőre eszembe fog jutni átfutni ezeket a feljegyzéseket!
Az ausztriai hegyi nyaralást nem úgy kell elképzelnem, mintha egy szállodában lennénk a Gellérthegyen. Az osztrák hegyek szignifikánsan magasabbak, mint bármelyik hegy, amit eddig láttam. A mentális sémáimat eszerint kell átalakítanom. Ezzel összefüggő tény, hogy a 930 méteren lévő házhoz nem fog kétszer kétpályás út vezetni, hanem egy kis szerpentin, ami nagyon szűk lesz, hiszen tucatnyi autó se jár rajta naponta.
A másik megrázó tény, amivel szembe kellett néznem megérkezésünkkor, hogy a „parasztudvaros” nyaralás azt jelenti, hogy egy tanyán fogjuk az egy hetet tölteni, ahol állatok vannak. Az állatokat meg nem úgy kell elképzelnem, hogy kutyák és macskák, hanem kutyák és macskák és nyulak és kecskék és pónik és tehenek és disznók. Rosszak a mentális sémáim állatügyben is…
Az állatok bár büdösek, a gyerekeknek nagy élmény, főleg a 12 újszülött kismacska. A póni nem lehet veszett, ha meg is harapja a gyereket, nem kell orvoshoz rohanni vele.
Öltözködés: a hegyekben hidegebb van, mint a sík területeken. Egy hosszúnadrággal és vízhatlan cipő nélkül nem fogunk sokra menni. A gyerekek 1000 forintos tornacipője nem vízhatlan, a 3000 forintos bakancsuk sem. A 15000 forintos fehér teniszcipőm is beázik. A férjem cipőiről nem tudok beszámolni, mert ő általában nem panaszkodik, ha beázik a cipője. Ezzel összefüggésben: hazafelé menet a hegyen téli ruhába beöltöztetett gyerekeknek mellbevágó lesz, amikor Graz mellett az autópályán először szállnak ki a 30 fokos melegben.
A hegyen is süt a nap. Ugyanúgy le lehet égni, mint a tengerparton. Napkrém kell!!!
A hegyi legelőkön való kirándulás során, ha letérünk az ösvényről, akkor tehénszarba fogunk lépni. A gyerekek az ösvényen is. Úgy tűnik, nem segít, ha azt mondjuk a kicsiknek, hogy kakiba lépni szerencsét hoz, mert ezt az információt feldolgozva csak keresni fogják az újabb lehetőséget.
Esőben is lehet kirándulni, de érdemes vízhatlan, kapucnis kabátot magunkkal vinni.
Villanypásztor, ha hozzáérünk, és nem ráz meg azonnal, akkor pár másodpercen belül fog. Ez minden próbálkozásnál így lesz.
Ha Bakka a 10 perces erdei séta 2. percében azt kérdezi, hogy „mikor fogunk már ebből a francos erdőből kiérni”, akkor másnap sem akar majd egy 2000 méter magas hegyre felmászni. Tökéletesen boldog lesz az 1500 méteren található játszótéren.
ZK nem fogja élvezni, ha 2300 méter magasan úgy fázik a keze, hogy a markában szorongatott csokigolyó fél óra alatt sem olvad el.
A legérdekesebb programnál is érdekesebb lesz a gyerekeknek, ha nyugodtan kövezhetnek, a porban fetrengve, egy lépcsőház beugrójában.
Annak ellenére, hogy úgy tekintek magamra, mint aki jól tud tolakodni és úgy gondoltam, hogy Ausztria kultúrország, azaz nem lesz gondom semmilyen sorban előrekerülni (3 gyerekkel és babakocsival), nem szabad elfelejtenem, hogy az osztrák/olasz nyugdíjasokat nem tudom a siklón vagy kisvonaton le- és felszállásnál megelőzni. Hátizsákot, gyereket, babakocsit letarolják. Továbbá nyíltan lázítanak a gyerekeim ellen, és javasolják, hogy a 2300 méteres hegyről gyalog menjek le. Szerencsére a férjem jól tud németül és a „Csak veled együtt” megjegyzésére az öregúr nem tud visszavágni. Mindenesetre nyugdíjas kirándulócsoportokat jobb lesz kerülni.
Ha az egyik gyerek véletlenül legurul egy rézsűn, bele egy sövénybe, biztos lesz még egy gyerek, aki ki akarja próbálni, hogy ez milyen érzés. Just for fun.
Egész napos kirándulás után, amikor én már alig állok a lábamon, a gyerekek még akarnak néhány órát biciklizni.
A gyerekek nem fognak belehalni, ha a jéghideg hegyi itatóban fetrengenek. Nem fognak megfázni és semmilyen misztikus tehén betegséget sem fognak elkapni. Legalábbis még mindenki életben van.
Az ausztriai hegyi nyaralást nem úgy kell elképzelnem, mintha egy szállodában lennénk a Gellérthegyen. Az osztrák hegyek szignifikánsan magasabbak, mint bármelyik hegy, amit eddig láttam. A mentális sémáimat eszerint kell átalakítanom. Ezzel összefüggő tény, hogy a 930 méteren lévő házhoz nem fog kétszer kétpályás út vezetni, hanem egy kis szerpentin, ami nagyon szűk lesz, hiszen tucatnyi autó se jár rajta naponta.
A másik megrázó tény, amivel szembe kellett néznem megérkezésünkkor, hogy a „parasztudvaros” nyaralás azt jelenti, hogy egy tanyán fogjuk az egy hetet tölteni, ahol állatok vannak. Az állatokat meg nem úgy kell elképzelnem, hogy kutyák és macskák, hanem kutyák és macskák és nyulak és kecskék és pónik és tehenek és disznók. Rosszak a mentális sémáim állatügyben is…
Az állatok bár büdösek, a gyerekeknek nagy élmény, főleg a 12 újszülött kismacska. A póni nem lehet veszett, ha meg is harapja a gyereket, nem kell orvoshoz rohanni vele.
Öltözködés: a hegyekben hidegebb van, mint a sík területeken. Egy hosszúnadrággal és vízhatlan cipő nélkül nem fogunk sokra menni. A gyerekek 1000 forintos tornacipője nem vízhatlan, a 3000 forintos bakancsuk sem. A 15000 forintos fehér teniszcipőm is beázik. A férjem cipőiről nem tudok beszámolni, mert ő általában nem panaszkodik, ha beázik a cipője. Ezzel összefüggésben: hazafelé menet a hegyen téli ruhába beöltöztetett gyerekeknek mellbevágó lesz, amikor Graz mellett az autópályán először szállnak ki a 30 fokos melegben.
A hegyen is süt a nap. Ugyanúgy le lehet égni, mint a tengerparton. Napkrém kell!!!
A hegyi legelőkön való kirándulás során, ha letérünk az ösvényről, akkor tehénszarba fogunk lépni. A gyerekek az ösvényen is. Úgy tűnik, nem segít, ha azt mondjuk a kicsiknek, hogy kakiba lépni szerencsét hoz, mert ezt az információt feldolgozva csak keresni fogják az újabb lehetőséget.
Esőben is lehet kirándulni, de érdemes vízhatlan, kapucnis kabátot magunkkal vinni.
Villanypásztor, ha hozzáérünk, és nem ráz meg azonnal, akkor pár másodpercen belül fog. Ez minden próbálkozásnál így lesz.
Ha Bakka a 10 perces erdei séta 2. percében azt kérdezi, hogy „mikor fogunk már ebből a francos erdőből kiérni”, akkor másnap sem akar majd egy 2000 méter magas hegyre felmászni. Tökéletesen boldog lesz az 1500 méteren található játszótéren.
ZK nem fogja élvezni, ha 2300 méter magasan úgy fázik a keze, hogy a markában szorongatott csokigolyó fél óra alatt sem olvad el.
A legérdekesebb programnál is érdekesebb lesz a gyerekeknek, ha nyugodtan kövezhetnek, a porban fetrengve, egy lépcsőház beugrójában.
Annak ellenére, hogy úgy tekintek magamra, mint aki jól tud tolakodni és úgy gondoltam, hogy Ausztria kultúrország, azaz nem lesz gondom semmilyen sorban előrekerülni (3 gyerekkel és babakocsival), nem szabad elfelejtenem, hogy az osztrák/olasz nyugdíjasokat nem tudom a siklón vagy kisvonaton le- és felszállásnál megelőzni. Hátizsákot, gyereket, babakocsit letarolják. Továbbá nyíltan lázítanak a gyerekeim ellen, és javasolják, hogy a 2300 méteres hegyről gyalog menjek le. Szerencsére a férjem jól tud németül és a „Csak veled együtt” megjegyzésére az öregúr nem tud visszavágni. Mindenesetre nyugdíjas kirándulócsoportokat jobb lesz kerülni.
Ha az egyik gyerek véletlenül legurul egy rézsűn, bele egy sövénybe, biztos lesz még egy gyerek, aki ki akarja próbálni, hogy ez milyen érzés. Just for fun.
Egész napos kirándulás után, amikor én már alig állok a lábamon, a gyerekek még akarnak néhány órát biciklizni.
A gyerekek nem fognak belehalni, ha a jéghideg hegyi itatóban fetrengenek. Nem fognak megfázni és semmilyen misztikus tehén betegséget sem fognak elkapni. Legalábbis még mindenki életben van.
2007. augusztus 18., szombat
Kedves Betörő Bácsi!
Nem véletlenül kezdem így a levelem, és nem azt írom, hogy „kedves besurranó tolvaj bácsi”, mert ez utóbbin már túl vagyunk. (És elmondhatom, hogy viselkedésünket nem érheti kritika. Nyitva hagytuk a bejárati ajtót, értékeinket az előszobában helyeztük el, magunkra zártuk a fürdőszobát. Azért utólag kérek elnézést, hogy a kelleténél kicsit gyorsabban ment a gyerekfürdetés, és így a videokamerára már nem jutott idő. Mondjuk ti sem voltatok fair-ek, mert az iratainkat nem dobtátok be a legközelebbi kukába…)
De eltérek a témától, kissé.
Kedves Betörő Bácsi!
Van egy jó hírem!
Elutazunk nyaralni! Persze a dolognak van rossz oldala is. A házat beriasztjuk, így néhány perced lesz csak körülnézni, értékeket elpakolni és eliszkolni. A helyzetet még tovább nehezítjük azzal, hogy az egyik este haza fogunk jönni, sajnos azt nem árulhatom el, hogy mikor, de a parkoló autóból nem lesz nehéz kikövetkeztetni, hogy itthon vagyunk-e. Remélem, ez még nem riasztja el a bandádat!
Gondolom az ajtón jönnétek be, de ha ez valami miatt nem sikerül, fel kell hívnom a figyelmeteket, hogy az ablakot, ha betöritek, az egyrészt hangos, másrészt meg nem lesztek sokkal előbbre, mert kilincs nincs belülről. Nem, egyik ablakon sem! De talán, ha hoztok valamilyen célszerszámot megoldható lesz a dolog.
Szóval a rossz hír a riasztó, ami miatt, gondolom csak az alsó szinten fogtok tudni körülnézni. De, hogy segítsem a tájékozódást, elmondom, hogy milyen értékekkel számolhattok: TV-t nem nézünk, vihetitek, igaz, hogy nehéz, és a doboza is sérült, mert khm, khm… nehéz és amikor a TV-szerelőtől hoztuk haza a csomagtartóban eldőlt egy kanyarban. (Nem kell rögzítetni, stabilan áll – mondta A. Elnézést, elkalandoztam.) Viszont van a hifink! Kicsi, jól szállítható. Igen, sajnos több mint 10 éves. Képek? Sajnos nincsenek értékes festményeink, a gyerekrajztól nem szívesen válnék meg, úgyhogy azt inkább hagyjuk.
Konyha? A hűtő üres, de szeretnénk újat, úgyhogy ha szükség van rá, nyugodtan.
Emelet? Nem hiszem, hogy lesz rá időtök. Bár ha jobban meggondolom a garázs tetejéről talán be tudtok jönni. Igaz, hogy nagy az esélye, hogy a szomszédok furcsállni fogják, de „kockázat nélkül nincs siker”. Így a gyerekszobába juttok be. És ez egyre jobban tetszik! Talán azt kipakolhatnátok! De alaposan! Kérem szépen!!! Játékok nélkül könnyebben tudnám rendben és tisztán tartani!
Köszönettel,
Daniella
PS1:Kézpénzünk Készpénzünk, ékszerünk nincs. Sajnos. De majd beszélek a férjemmel. Talán jövőre.
PS2: Elnézést a tegezésért, de olyan intimnek tűnik, hogy a lakásunkban fogtok turkálni…
De eltérek a témától, kissé.
Kedves Betörő Bácsi!
Van egy jó hírem!
Elutazunk nyaralni! Persze a dolognak van rossz oldala is. A házat beriasztjuk, így néhány perced lesz csak körülnézni, értékeket elpakolni és eliszkolni. A helyzetet még tovább nehezítjük azzal, hogy az egyik este haza fogunk jönni, sajnos azt nem árulhatom el, hogy mikor, de a parkoló autóból nem lesz nehéz kikövetkeztetni, hogy itthon vagyunk-e. Remélem, ez még nem riasztja el a bandádat!
Gondolom az ajtón jönnétek be, de ha ez valami miatt nem sikerül, fel kell hívnom a figyelmeteket, hogy az ablakot, ha betöritek, az egyrészt hangos, másrészt meg nem lesztek sokkal előbbre, mert kilincs nincs belülről. Nem, egyik ablakon sem! De talán, ha hoztok valamilyen célszerszámot megoldható lesz a dolog.
Szóval a rossz hír a riasztó, ami miatt, gondolom csak az alsó szinten fogtok tudni körülnézni. De, hogy segítsem a tájékozódást, elmondom, hogy milyen értékekkel számolhattok: TV-t nem nézünk, vihetitek, igaz, hogy nehéz, és a doboza is sérült, mert khm, khm… nehéz és amikor a TV-szerelőtől hoztuk haza a csomagtartóban eldőlt egy kanyarban. (Nem kell rögzítetni, stabilan áll – mondta A. Elnézést, elkalandoztam.) Viszont van a hifink! Kicsi, jól szállítható. Igen, sajnos több mint 10 éves. Képek? Sajnos nincsenek értékes festményeink, a gyerekrajztól nem szívesen válnék meg, úgyhogy azt inkább hagyjuk.
Konyha? A hűtő üres, de szeretnénk újat, úgyhogy ha szükség van rá, nyugodtan.
Emelet? Nem hiszem, hogy lesz rá időtök. Bár ha jobban meggondolom a garázs tetejéről talán be tudtok jönni. Igaz, hogy nagy az esélye, hogy a szomszédok furcsállni fogják, de „kockázat nélkül nincs siker”. Így a gyerekszobába juttok be. És ez egyre jobban tetszik! Talán azt kipakolhatnátok! De alaposan! Kérem szépen!!! Játékok nélkül könnyebben tudnám rendben és tisztán tartani!
Köszönettel,
Daniella
PS1:
PS2: Elnézést a tegezésért, de olyan intimnek tűnik, hogy a lakásunkban fogtok turkálni…
2007. augusztus 17., péntek
Miért szeretem a férjem? 2. rész
Mert, amikor Pepe negyedik lett a "cselgáncs-versenyen", és így nem kapott kupát, elment a két lánnyal, a pénteki dugóban, kupát venni a gyereknek a Bercsényi utcába.
Köszönöm!
Köszönöm!
Valinak, sok szeretettel
A keresztlányod éppen egy tetoválást rak fel a karjára.PS: Köszönöm a vacsorát a Toscánában!
Tündérkert
„Mert én megéreztem magamban az Istent, aki akkor emel, mikor mi azt hisszük, hogy sújt.” (Bethlen Gábor a 73.oldalon)
A 400 oldalas Móricz regényt (Osiris Kiadó, 2002. Sajtó alá rendezte és utószót írta: H. Bagó Ilona) napi 100 oldallal sikerült 4 nap alatt átlépnem, anélkül, hogy egyetlen bekezdést átsiklottam volna. A Tündérkert Erdélyre utal (okos vagyok, mi?), de nem a valóságot testesíti meg, hanem egy álmot. Móricz/Bethlen álmát? Ironikus metafora? A regény sokkal olvasmányosabb és érdekesebb volt, mint számítottam rá, leszámítva a móriczi-nyelvet, amihez azért hozzá kellett szoknom. Bár még ezután sem lettem a törtelemi regények híve.
Az egyik elvárásom volt, hogy megtudjam ki is volt Báthory Gábor. Regényt írt Móricz, nem történelemkönyvet, így annyival lettem okosabb, hogy az 1600 évek elején volt Erdély fejedelme Báthory Gábor. (Most látom, hogy van róla magyar Wikipedia bejegyzés, itt.) Mit csinált? Ivott, nőzött, utálta a szászokat, szedett-vedett hadseregével össze-vissza szerencsétlenkedett Erdélyben, majd bepasizott (bevallom erre a fordulatra nem számítottam, de azért említettem, mert nem egy mellékszál, hanem végül is nagyban hozzájárul, ahhoz, hogy a hajdúk berágjanak rá, miután a fiúját megöli; fogalmam sincs, hogy ez valóban így volt, vagy pedig csak az írói képzelet), végül pedig a volt hívei megölték.
Bethlen Gábor a regény első felében nem sok mindent csinál: jön-megy, udvarolgat (???) Báthory bepöccent feleségének, és prédikál. A prédikációk kicsit idegesítők voltak: ahányszor megjelent a színen levágott egy nagymonológot valami fontos dologról: hazáról, a férfiak feladatáról, vagy, hogy miért is akar ő fejedelem lenni (többször próbáltam mondani neki, hogy ne csak dumálj, csinálj is valamit, de nem vette a lapot). Egy ideig támogatja Báthoryt, de mikor a fejedelem egy esti ivászat és csetepaté után felgyújtja Bethlen szakállát, Bethlen érthető módon otthagyja az „urát”. Először „bujkál”, azaz hazamegy a feleségéhez, majd miután a gyerekeik meghalnak (ez a legdurvább rész!), Bethlen elmegy a török szultánhoz engedélyt kérni, hogy Báthoryt eltávolítván Erdély fejedelme lehessen. A szultánnal való beszélgetése a kedvenc részem a könyvben: a törökül beszélő (hiszen tökéletesen bírja a nyelvet!) Bethlen szavait, a török tolmács „törökösíti”, a szó nyelvi és kulturális értelmében is. Bethlen a török segítségével hadsereget szervez, de aztán az összecsapásra nem kerül sor, mert Báthoryt megölik. A regény legvégén Bethlen Gábort Erdély fejedelmévé választják. (Hirtelen azt akartam írni, hogy koronázzák, de az nem hangzott jól… Azt sem tudtam, hogy a fejedelemség egy választott tisztség.)
Mi nem tetszett a regényben?
Nagyon sajnáltam, ahogy a szászokkal kibabráltak a magyarok; Szeben elfoglalásakor Márai: Kassai polgárok darabjára kellett gondolnom, aki az ellenkező oldalról világít meg hasonló eseményeket.
De ami még inkább taszított, hogy Móricznak (illetve a szereplőinek) senkiről/semmiről nem volt egy jó szava sem. Íme a válogatott idézetek:
Bethlen Báthory feleségének:
„Kegyelemes asszony, én boldog férj vagyok… mert én együtt indultam az én asszonyommal, és rajta kívül számomra nincs asszony. De a házasság Isten rendelése, egyformán tömlöc a férfiúi léleknek s az asszonyénak” (73.o.)
„Nem fejedelem ez, hanem részeg disznó” (83.o.)
„Mosolyogva gondolt a gazdag szászok szokásaira, akik este levetkeznek s hálóingben búnak be a pelyhes paplanos ágyakba… Erre kell nekik az erős várfal s a biztos törvény, hogy ilyen puhaságban fetrenghessenek…” (94.o.)
Bezzeg a magyarok!
„Csonka Bálint egy nagy turhát kiköpött, ennyi volt a reggeli tisztálkodás.” (96.o.)
„A fejedelem nagyon udvarolt a két főasszonynak, akik sógorasszonyok lévén, egész nyíltan utálták egymást.” (169.o.)
„Az asszonyember is tud olyasokat gondolni, mint a férfiember, csak nem teheti meg… Az asszony csak megkívánja, kivágyja, kigondolja, de el se kezdheti, már elfárad, azért lesz ő jámbor asszony, szegény.” (171.o.)
„… itt olyan baromállat a főnép, mint a tulok: addig sem mozdul, míg tüzes vassal űt magát nem böködik.” (177.o.)
Az oláhokról:
„baglyas, soha ollót nem látott gyerek, s asszonyfejek kandikáltak ki belőle ijedten, mint a vadállatok” (196.o.)
A katonákról:
„… a legénység dalolt, mások káromkodtak, mindenki okosabb volt a másiknál, mind tanáccsal tele, s maguk a vezérek a legtanácstalanabbak.” (231.o.)
A lengyelekről:
„A leggőgösebb, legúribb, hetyke nép, amely egész Európán végigparádézott, mindenüvé királylányokat adott…” (236.o.)
A hajdúkról:
„… biztos volt a hajdúk árulásáról Brassóban, semmiben haszonra nem voltak, az egy Szeben bevételén kívül, is ott is mit tettek mást, a rabláson kívül?” (258.o.)
„Abban nevelkedtem, hogy a törököt, mit a rühes kutyát utáltam és megvessem, de te most vélem megkedveltetted a törökséget, és én azt akarom, hogy a török hadak a az én pálcám alá jöjjenek…” (276.o.)
Azért van remény, mert „Bethlent mindenki becsülte, sokan szerették” (393.o.), én azért kicsit rápihenek A nagy fejedelem-re és A nap árnyéká-ra.
PS: A Báthory/Ady párhuzamról még az jutott eszembe, amit a nagymamám mesélt a nagymamájáról, aki Nagyváradon élt és teljesen ki volt bukva, hogy Ady biliárdasztalokon, részegen fetrengve, tölti az éjszakáit.
A 400 oldalas Móricz regényt (Osiris Kiadó, 2002. Sajtó alá rendezte és utószót írta: H. Bagó Ilona) napi 100 oldallal sikerült 4 nap alatt átlépnem, anélkül, hogy egyetlen bekezdést átsiklottam volna. A Tündérkert Erdélyre utal (okos vagyok, mi?), de nem a valóságot testesíti meg, hanem egy álmot. Móricz/Bethlen álmát? Ironikus metafora? A regény sokkal olvasmányosabb és érdekesebb volt, mint számítottam rá, leszámítva a móriczi-nyelvet, amihez azért hozzá kellett szoknom. Bár még ezután sem lettem a törtelemi regények híve.
Az egyik elvárásom volt, hogy megtudjam ki is volt Báthory Gábor. Regényt írt Móricz, nem történelemkönyvet, így annyival lettem okosabb, hogy az 1600 évek elején volt Erdély fejedelme Báthory Gábor. (Most látom, hogy van róla magyar Wikipedia bejegyzés, itt.) Mit csinált? Ivott, nőzött, utálta a szászokat, szedett-vedett hadseregével össze-vissza szerencsétlenkedett Erdélyben, majd bepasizott (bevallom erre a fordulatra nem számítottam, de azért említettem, mert nem egy mellékszál, hanem végül is nagyban hozzájárul, ahhoz, hogy a hajdúk berágjanak rá, miután a fiúját megöli; fogalmam sincs, hogy ez valóban így volt, vagy pedig csak az írói képzelet), végül pedig a volt hívei megölték.
Bethlen Gábor a regény első felében nem sok mindent csinál: jön-megy, udvarolgat (???) Báthory bepöccent feleségének, és prédikál. A prédikációk kicsit idegesítők voltak: ahányszor megjelent a színen levágott egy nagymonológot valami fontos dologról: hazáról, a férfiak feladatáról, vagy, hogy miért is akar ő fejedelem lenni (többször próbáltam mondani neki, hogy ne csak dumálj, csinálj is valamit, de nem vette a lapot). Egy ideig támogatja Báthoryt, de mikor a fejedelem egy esti ivászat és csetepaté után felgyújtja Bethlen szakállát, Bethlen érthető módon otthagyja az „urát”. Először „bujkál”, azaz hazamegy a feleségéhez, majd miután a gyerekeik meghalnak (ez a legdurvább rész!), Bethlen elmegy a török szultánhoz engedélyt kérni, hogy Báthoryt eltávolítván Erdély fejedelme lehessen. A szultánnal való beszélgetése a kedvenc részem a könyvben: a törökül beszélő (hiszen tökéletesen bírja a nyelvet!) Bethlen szavait, a török tolmács „törökösíti”, a szó nyelvi és kulturális értelmében is. Bethlen a török segítségével hadsereget szervez, de aztán az összecsapásra nem kerül sor, mert Báthoryt megölik. A regény legvégén Bethlen Gábort Erdély fejedelmévé választják. (Hirtelen azt akartam írni, hogy koronázzák, de az nem hangzott jól… Azt sem tudtam, hogy a fejedelemség egy választott tisztség.)
Mi nem tetszett a regényben?
Nagyon sajnáltam, ahogy a szászokkal kibabráltak a magyarok; Szeben elfoglalásakor Márai: Kassai polgárok darabjára kellett gondolnom, aki az ellenkező oldalról világít meg hasonló eseményeket.
De ami még inkább taszított, hogy Móricznak (illetve a szereplőinek) senkiről/semmiről nem volt egy jó szava sem. Íme a válogatott idézetek:
Bethlen Báthory feleségének:
„Kegyelemes asszony, én boldog férj vagyok… mert én együtt indultam az én asszonyommal, és rajta kívül számomra nincs asszony. De a házasság Isten rendelése, egyformán tömlöc a férfiúi léleknek s az asszonyénak” (73.o.)
„Nem fejedelem ez, hanem részeg disznó” (83.o.)
„Mosolyogva gondolt a gazdag szászok szokásaira, akik este levetkeznek s hálóingben búnak be a pelyhes paplanos ágyakba… Erre kell nekik az erős várfal s a biztos törvény, hogy ilyen puhaságban fetrenghessenek…” (94.o.)
Bezzeg a magyarok!
„Csonka Bálint egy nagy turhát kiköpött, ennyi volt a reggeli tisztálkodás.” (96.o.)
„A fejedelem nagyon udvarolt a két főasszonynak, akik sógorasszonyok lévén, egész nyíltan utálták egymást.” (169.o.)
„Az asszonyember is tud olyasokat gondolni, mint a férfiember, csak nem teheti meg… Az asszony csak megkívánja, kivágyja, kigondolja, de el se kezdheti, már elfárad, azért lesz ő jámbor asszony, szegény.” (171.o.)
„… itt olyan baromállat a főnép, mint a tulok: addig sem mozdul, míg tüzes vassal űt magát nem böködik.” (177.o.)
Az oláhokról:
„baglyas, soha ollót nem látott gyerek, s asszonyfejek kandikáltak ki belőle ijedten, mint a vadállatok” (196.o.)
A katonákról:
„… a legénység dalolt, mások káromkodtak, mindenki okosabb volt a másiknál, mind tanáccsal tele, s maguk a vezérek a legtanácstalanabbak.” (231.o.)
A lengyelekről:
„A leggőgösebb, legúribb, hetyke nép, amely egész Európán végigparádézott, mindenüvé királylányokat adott…” (236.o.)
A hajdúkról:
„… biztos volt a hajdúk árulásáról Brassóban, semmiben haszonra nem voltak, az egy Szeben bevételén kívül, is ott is mit tettek mást, a rabláson kívül?” (258.o.)
„Abban nevelkedtem, hogy a törököt, mit a rühes kutyát utáltam és megvessem, de te most vélem megkedveltetted a törökséget, és én azt akarom, hogy a török hadak a az én pálcám alá jöjjenek…” (276.o.)
Azért van remény, mert „Bethlent mindenki becsülte, sokan szerették” (393.o.), én azért kicsit rápihenek A nagy fejedelem-re és A nap árnyéká-ra.
PS: A Báthory/Ady párhuzamról még az jutott eszembe, amit a nagymamám mesélt a nagymamájáról, aki Nagyváradon élt és teljesen ki volt bukva, hogy Ady biliárdasztalokon, részegen fetrengve, tölti az éjszakáit.
2007. augusztus 16., csütörtök
Belső hang
Megyek Pepéért az óvodába, vagyis a cselgáncs-táborba, ami valami kisebb csoda folytán negyedik napja zajlik minden gond és hiszti nélkül. Szeretnék sietni. Persze a siessünk! siessünk! felkiáltásaim az ellenkező hatást váltják ki a fiamba. Mondjuk ez az én hibám. Tudhatnám már. Lehetnék okosabb.
A judo-éremért, amit még a tavaszi vizsgán kapott, a folyosóról megyünk vissza, viszont Pepe rutinosan csak az autónál szól, hogy a fegyverét is az óvodai öltőzőben hagyta. Igen, fegyverrel küldjük a gyereket óvodába. De védekezésül elmondhatom, hogy nem géppisztoly, csak egy kis puska. Vissza az épületbe. Pepe berohan, kint várom. Már jön is! Megvan, amiért visszament! Hurrá!
Siessünk! Siessünk! – kiabálom, mint egy idegbeteg anyuka. Indulok a kapu felé.
Pepe mögöttem üget. Felkiált. Hátranézek. A gyerekem sóbálvánnyá mered. Néhány másodpercig nem tudom mi a gond, de aztán az üres piros-fehér-zöld szalagot látva, rájövök. Az érem. Nincs meg az érem. Ahogy Pepe a madzagot forgatta, az érem lerepült róla.
Hová? – kérdezem.
A kapu melletti aljnövényzetbe. Ami szúrós és sűrű. Basszus! Basszus! Basszus!
Pepe azonnal hisztizni kezd. Én is. Vajon kinek a viselkedési mintáit követi a gyerek?
Mindenesetre arról szó sem lehet, hogy négykézláb keresgéljek a bokrok között egy judo-érmet.
Pepe sír. Én szidom. Megyünk az autó felé. (Gondolom mindenki ilyen anyát kíván magának!)
Elindulunk. A fiam továbbra is bőg, én az útra próbálok figyelni, mert elég, hogy az egyik autónk van szervizben. (Igen, összetörtem…)
Eltelik pár perc, mire Pepe közli velem:
Na, nem baj, úgyis holnap, ha minden igaz kapok egy új érmet, mert verseny lesz. Ha minden jól megy, lesz új érmem.
Mi van???
Nem tudom, hogy mit mond a fiam belső hangja, amikor beszélgetnek, de tetszik nekem ez a hang. A hang, ami/aki rá tudta dumálni pár perc alatt, hogy optimistán a jövőbe nézzen (khm, khm). Az optimizmusra azért is szükségünk lesz, mert ő a legkisebb a cselgáncs-csoportban, nem igazán látom, hogy kit is fog ő holnap legyőzni…
Ami a belső hangot illeti, sokat adnék érte, ha hallhatnám, mit mond Pepe Pepének, ha elkeseredett. Talán tudnék belőle tanulni.
Bár, ha jobban meggondolom, a fiam érdeklődési körét ismervén (harcok, verekedés, fegyver, harcok, verekedés, fegyver), lehet, hogy mégsem akarom hallani ezt a hangot. Csak újabb koporsószög lenne.
Mindenesetre köszönöm belső hang!
A judo-éremért, amit még a tavaszi vizsgán kapott, a folyosóról megyünk vissza, viszont Pepe rutinosan csak az autónál szól, hogy a fegyverét is az óvodai öltőzőben hagyta. Igen, fegyverrel küldjük a gyereket óvodába. De védekezésül elmondhatom, hogy nem géppisztoly, csak egy kis puska. Vissza az épületbe. Pepe berohan, kint várom. Már jön is! Megvan, amiért visszament! Hurrá!
Siessünk! Siessünk! – kiabálom, mint egy idegbeteg anyuka. Indulok a kapu felé.
Pepe mögöttem üget. Felkiált. Hátranézek. A gyerekem sóbálvánnyá mered. Néhány másodpercig nem tudom mi a gond, de aztán az üres piros-fehér-zöld szalagot látva, rájövök. Az érem. Nincs meg az érem. Ahogy Pepe a madzagot forgatta, az érem lerepült róla.
Hová? – kérdezem.
A kapu melletti aljnövényzetbe. Ami szúrós és sűrű. Basszus! Basszus! Basszus!
Pepe azonnal hisztizni kezd. Én is. Vajon kinek a viselkedési mintáit követi a gyerek?
Mindenesetre arról szó sem lehet, hogy négykézláb keresgéljek a bokrok között egy judo-érmet.
Pepe sír. Én szidom. Megyünk az autó felé. (Gondolom mindenki ilyen anyát kíván magának!)
Elindulunk. A fiam továbbra is bőg, én az útra próbálok figyelni, mert elég, hogy az egyik autónk van szervizben. (Igen, összetörtem…)
Eltelik pár perc, mire Pepe közli velem:
Na, nem baj, úgyis holnap, ha minden igaz kapok egy új érmet, mert verseny lesz. Ha minden jól megy, lesz új érmem.
Mi van???
Nem tudom, hogy mit mond a fiam belső hangja, amikor beszélgetnek, de tetszik nekem ez a hang. A hang, ami/aki rá tudta dumálni pár perc alatt, hogy optimistán a jövőbe nézzen (khm, khm). Az optimizmusra azért is szükségünk lesz, mert ő a legkisebb a cselgáncs-csoportban, nem igazán látom, hogy kit is fog ő holnap legyőzni…
Ami a belső hangot illeti, sokat adnék érte, ha hallhatnám, mit mond Pepe Pepének, ha elkeseredett. Talán tudnék belőle tanulni.
Bár, ha jobban meggondolom, a fiam érdeklődési körét ismervén (harcok, verekedés, fegyver, harcok, verekedés, fegyver), lehet, hogy mégsem akarom hallani ezt a hangot. Csak újabb koporsószög lenne.
Mindenesetre köszönöm belső hang!
Nora és Joyce
A hétvégén volt szerencsém megtekinti DVD-n a Nora (r: Pat Murphy, 1999) című filmet, illetve, magyarul Nora és Joyce című alkotást. Sokszor nem értem, hogyan készülnek a filmcímek magyar fordításai. Nyilvánvaló, hogy a művelt magyar közönség nem fog özönleni egy Nora című filmre, de ha utána biggyesztjük a Joyce nevet, akkor mindjárt más a helyzet! Mindenki tudni fogja, hogy a film James Joyce és Nora Barnacle viharos szerelméről szól, amit semmi esetre sem szabad kihagyni!
A nagyon szépen fotografált filmet (bár az erotikus levelezést sikerült elég közönségen fordítani magyarra, azaz kicsit sok volt a basszál meg felkiáltás a filmben) kicsit csodálkozva követtem, mert korábbi olvasmányaim alapján (David Lodge: Author, author) az a benyomás alakult ki bennem, hogy Joyce-nak enyhén szólva is problémát jelentett az intim viszony kialakítása.
A film után kicsit böngészve az Internet-en hamar rájöttem, hogy James Joyce-t és Henry James-t kevertem össze. De arra jól emlékeztem, hogy szerelmi életük meglehetősen eltérően alakult! Ez is valami! Annak azért örülök, hogy az én időmben ingyenes volt az egyetemi oktatás, így a szüleimnek nem került (sok) pénzébe, hogy ilyen ideálisan félművelt legyek!
PS: Hogy műveltségem egy szerencsétlen kis lyukát betömjem, elkezdtem James Joyce Dubliners c. könyvét olvasni. Bár még csak az első négy elbeszélésnél tartok, nem igazán világos, hogy mi volt a nagy felzúdulás oka annak idején. (A film nagy részében arról van szó, hogy Joyce képtelen kiadót találni könyvének.) A meglehetősen egyszerű történetek (egy pap meghal, akit nővérei és egy kisfiú gyászolni látszik; egy lány meg akar szökni egy fiúval, de aztán az utolsó pillanatban meggondolja magát; gyerekek lógnak az iskolából; egy fiú ajándékot akar venni egy lánynak, de nem sikerül neki) szépen vannak megírva, de szerintem Tóth Krisztina is tud ilyeneket írni (Vonalkód)… (Nyilván megint nem veszek észre valami nagyon fontosat az elbeszélésekben!)
A nagyon szépen fotografált filmet (bár az erotikus levelezést sikerült elég közönségen fordítani magyarra, azaz kicsit sok volt a basszál meg felkiáltás a filmben) kicsit csodálkozva követtem, mert korábbi olvasmányaim alapján (David Lodge: Author, author) az a benyomás alakult ki bennem, hogy Joyce-nak enyhén szólva is problémát jelentett az intim viszony kialakítása.
A film után kicsit böngészve az Internet-en hamar rájöttem, hogy James Joyce-t és Henry James-t kevertem össze. De arra jól emlékeztem, hogy szerelmi életük meglehetősen eltérően alakult! Ez is valami! Annak azért örülök, hogy az én időmben ingyenes volt az egyetemi oktatás, így a szüleimnek nem került (sok) pénzébe, hogy ilyen ideálisan félművelt legyek!
PS: Hogy műveltségem egy szerencsétlen kis lyukát betömjem, elkezdtem James Joyce Dubliners c. könyvét olvasni. Bár még csak az első négy elbeszélésnél tartok, nem igazán világos, hogy mi volt a nagy felzúdulás oka annak idején. (A film nagy részében arról van szó, hogy Joyce képtelen kiadót találni könyvének.) A meglehetősen egyszerű történetek (egy pap meghal, akit nővérei és egy kisfiú gyászolni látszik; egy lány meg akar szökni egy fiúval, de aztán az utolsó pillanatban meggondolja magát; gyerekek lógnak az iskolából; egy fiú ajándékot akar venni egy lánynak, de nem sikerül neki) szépen vannak megírva, de szerintem Tóth Krisztina is tud ilyeneket írni (Vonalkód)… (Nyilván megint nem veszek észre valami nagyon fontosat az elbeszélésekben!)
2007. augusztus 15., szerda
Zsiga bácsi
Az „olvassuk el könyveinket” mozgalmam kapcsán úgy gondoltam, hogy az Amerika c. könyv után egy … nos… vastagabb könyvet fogok levenni a polcomról. Móricz Zsigmond Erdély trilógiája, kb. 1000 oldalon, azt hiszem, megfelel ennek az elvárásnak.
A magyar oktatásban eltöltött több mint 20 évnyi magolás nem teszi lehetővé, hogy bármire is emlékezzek az irodalomórákról, ezért Móricz Virág: Apám regénye c. könyvét lapoztam fel előtanulmányként. Ezt a kötetet egyébként tavaly elolvastam, és, bár ez is elég vaskos, meglehetősen könnyedén jutottam túl rajta.
Móricz Virág írása nyilván nem a legobjektívabb visszaemlékezés (igaz, nem is tudom, hogy ilyen esetben az objektivitás egyáltalán feltétel-e), azért nézzük meg mit ír a Tündérkertről, a trilógia első könyvéről, mely az 1920-as évek elején jelent meg, először folytatásokban.
… „az ismerősök szorgalmasan olvasták és lelkesedtek, Mikes Lajos naponta bírálta a folytatást, s boldog volt, hiszen ő szerezte be erre a helyre az írót, s nem akart vele szégyent vallani. Gellért Oszkár is sűrűn jelentkezett, hogy olvasta és tetszik, s tetszik nagyon Osvátnak is. Volt egypár olvasó, akiről tudta [i.e.MZS], hogy napról napra figyelemmel kísérik. Jöttek a „felismerők”, akik sorra megállapították, hogy melyik történelmi alakot kiről mintázza. Azt csak az egész tájékozatlan nem látta, hogy Báthory Gábor Ady, Bethlen Gábor pedig: ő maga. De a mellékalakok is, férfiak és nők, mindenkiről ki lehetett találni, ki a modellje. Nem mint a festőé, szobrászé, de mégis hasonlít, s kellemes játék Budapest irodalmi körében azzal mulatni, ki mikor s hogy lép be a tündérkertbe.” (230.o.)
Az én ismereteim nyilvánvalóan nem fogják ezt a játékot lehetővé tenni, de azért remélem, azt legalább meg fogom tudni, ki is volt Báthory Gábor és Bethlen Gábor. A történelmi ismereteimet azért is bővíteni kell, hogy Pepével (5) lépést tudjak tartani. Jelenleg Esterházy László a példaképe. WTF???
Móricz Virág könyvében egyébként még két érdekesebb részre bukkantam.
Azt tudtam, hogy MZS gyakran időzött Leányfalun, mert mi is azt tesszük, nem messze az egykori Móricz-háztól (és a jelenlegi Fábry-háztól…). Illetve, ahogy A. családja teszi/tette ezt már a két háború között is. Nem akarok ujjal mutogatni, de Telefon Dédi is mesélte azt a sztorit, amikor a leányfalusi Anna-bálról kinézte a közönség Móriczékat.
„Mária oly szép volt, mint egy álom. Egyszerű, elegáns, virágzó asszony. Bevonultunk a vendéglőbe. A nagy kertben terített asztalok, s túl a rácson nagy ricsaj, tánc, muzsika, ének. Senki nem jött elénk, s mi letelepedtünk egy asztal mellé. Minket Gyöngyivel csak bevittek azok a fiúk, akikkel együtt nőttünk a Dunában, egy kicsit táncolni, a rács mögé. De az apámék asztalához egész este senki más nem ült le egy szóra, csak Tóth Laci. S az is oly elképesztően szemtelen volt és fölényes volt, hogy azt szó ki sem fejezheti.” (323-324. o.)
És a másik rész:
„A Fővám téri lakás ötszobás volt. […] A középső, legnagyobb erkélyes szoba lett az apánké. Az anyós felé vezető ajtót könyvespolc zárta le, azzal szemben széles tolóajtó nyílt és csukódott a feleség felé.” (294. o.)
Ezek a szobák olyan nagyok voltak, hogy pár emelettel arrébb és néhány évtizeddel később A. és testvére teniszezni tudtak benne téli délutánonként.
A magyar oktatásban eltöltött több mint 20 évnyi magolás nem teszi lehetővé, hogy bármire is emlékezzek az irodalomórákról, ezért Móricz Virág: Apám regénye c. könyvét lapoztam fel előtanulmányként. Ezt a kötetet egyébként tavaly elolvastam, és, bár ez is elég vaskos, meglehetősen könnyedén jutottam túl rajta.
Móricz Virág írása nyilván nem a legobjektívabb visszaemlékezés (igaz, nem is tudom, hogy ilyen esetben az objektivitás egyáltalán feltétel-e), azért nézzük meg mit ír a Tündérkertről, a trilógia első könyvéről, mely az 1920-as évek elején jelent meg, először folytatásokban.
… „az ismerősök szorgalmasan olvasták és lelkesedtek, Mikes Lajos naponta bírálta a folytatást, s boldog volt, hiszen ő szerezte be erre a helyre az írót, s nem akart vele szégyent vallani. Gellért Oszkár is sűrűn jelentkezett, hogy olvasta és tetszik, s tetszik nagyon Osvátnak is. Volt egypár olvasó, akiről tudta [i.e.MZS], hogy napról napra figyelemmel kísérik. Jöttek a „felismerők”, akik sorra megállapították, hogy melyik történelmi alakot kiről mintázza. Azt csak az egész tájékozatlan nem látta, hogy Báthory Gábor Ady, Bethlen Gábor pedig: ő maga. De a mellékalakok is, férfiak és nők, mindenkiről ki lehetett találni, ki a modellje. Nem mint a festőé, szobrászé, de mégis hasonlít, s kellemes játék Budapest irodalmi körében azzal mulatni, ki mikor s hogy lép be a tündérkertbe.” (230.o.)
Az én ismereteim nyilvánvalóan nem fogják ezt a játékot lehetővé tenni, de azért remélem, azt legalább meg fogom tudni, ki is volt Báthory Gábor és Bethlen Gábor. A történelmi ismereteimet azért is bővíteni kell, hogy Pepével (5) lépést tudjak tartani. Jelenleg Esterházy László a példaképe. WTF???
Móricz Virág könyvében egyébként még két érdekesebb részre bukkantam.
Azt tudtam, hogy MZS gyakran időzött Leányfalun, mert mi is azt tesszük, nem messze az egykori Móricz-háztól (és a jelenlegi Fábry-háztól…). Illetve, ahogy A. családja teszi/tette ezt már a két háború között is. Nem akarok ujjal mutogatni, de Telefon Dédi is mesélte azt a sztorit, amikor a leányfalusi Anna-bálról kinézte a közönség Móriczékat.
„Mária oly szép volt, mint egy álom. Egyszerű, elegáns, virágzó asszony. Bevonultunk a vendéglőbe. A nagy kertben terített asztalok, s túl a rácson nagy ricsaj, tánc, muzsika, ének. Senki nem jött elénk, s mi letelepedtünk egy asztal mellé. Minket Gyöngyivel csak bevittek azok a fiúk, akikkel együtt nőttünk a Dunában, egy kicsit táncolni, a rács mögé. De az apámék asztalához egész este senki más nem ült le egy szóra, csak Tóth Laci. S az is oly elképesztően szemtelen volt és fölényes volt, hogy azt szó ki sem fejezheti.” (323-324. o.)
És a másik rész:
„A Fővám téri lakás ötszobás volt. […] A középső, legnagyobb erkélyes szoba lett az apánké. Az anyós felé vezető ajtót könyvespolc zárta le, azzal szemben széles tolóajtó nyílt és csukódott a feleség felé.” (294. o.)
Ezek a szobák olyan nagyok voltak, hogy pár emelettel arrébb és néhány évtizeddel később A. és testvére teniszezni tudtak benne téli délutánonként.
Bakka főz
Ma Bakka (3) készíti a vacsorát. Úgy látom sült kacsa lesz a menü.
Csak azt nem tudom, hogy ZK-nak (2 év) ki fogja megmondani, hogy megsütöttük és megettük Hápot.
Csak azt nem tudom, hogy ZK-nak (2 év) ki fogja megmondani, hogy megsütöttük és megettük Hápot.
2007. augusztus 13., hétfő
Teher alatt nő a pálma!?
Pepe (5) élete első judo-táborába készül. A felszerelését átnézve tapasztaltuk, hogy a judo-ruháját bizony kinőtte, ami azért is meglepő fizikai tény, mert Pepe hónapok óta egy centit sem nőtt, vagyis a ruha valószínűsíthetően a mosásban/szárításban ment össze. Mivel sóher vagyok nem akarom, hogy a gyerekem azt higgye, hogy mindig mindent megkaphat, nem veszünk neki új ruhát, abba viszont beleegyezek, hogy új övet kapjon, mert a 180 centis Adidas övet nem lehet a derekán megfelelően megkötni. (??? Állítja Pepe, az óvónőkkel együtt, akik a gyerekeket az edzésre öltöztetik.) Szerencsére 890 forintért a Decathlonban lehet 250 centis övet kapni, igaz, hogy nincs beszegve a vége, de majd Kati (öreganyánk, mondja Bakka) beszegi, amikor a csíkokat is rávarrja. (Legalábbis én így tervezem…)
Egyébként világméretű csalásra derítettünk fényt, ugyanis a fent említett Adidas övről kiderült, hogy nem is 180 centis, csak 163, miután Pepe keresztbe rakta az ágyunkon, amit közel sem ért át. Ezeknek a multinacionális cégeknek semmi sem drága! (Hazudtak – kommentálja az esetet Pepe.)
Tehát az az övet a családi archívumba kívánom elhelyezni, hogy amikor a Telesport munkatársai jönnek interjúra Pepe cselgáncsvilágbajnoki-döntője (Igen átolvasom a szövegeimet, csak a helyesírásról nincs fogalmam. Sosem volt. Sorry.) előtt meg tudjam mutatni a kamerának. Csak azon izgulok, hogy az interjú ne essen egybe a CNN adásával, ahol mint az egyik legfiatalabb fizikai Nobel-díjas édesanyja nyilatkozom.
Bár ha jobban utána gondolok, nyilvánvalónak látszik a dolog, hogy a két populációnak szignifikánsan eltérő az életkora. Nézzük csak!
Az utóbbi három év Nobel-díjasai fizikában és az életkoruk:
2006: John C Mather (60 éves), George C Smoot (61 éves)
2005: Roy J Glauber (80 éves), John L Hall (72 éves), Theodor W Hansch (64 éves)
2004: David J Gross (64 éves), H David Politzer (56 éves), Frank Wilczek (53 éves)
Átlagéletkor: 63 és háromnegyed év.
Judo világbajnokok 2005-ben:
Craig Fred (23 éves), Joao Derly (nincs adat), Braun Ákos (27 éves), Guillaume Elmont (24 éves), Hiroshi Izumi (23 éves), Keiji Suzuki (25 éves), Alexander Mikhalin (nincs adat), Dennis van der Geest (30 éves).
Átlagéletkor: 25 és egyharmad év.
(Kicsit megdöbbentett, hogy ilyen sokan vannak, de persze a súlycsoportokról elfelejtkeztem, csak úgy, mint a megosztott Nobel-díjakról…)
Tudom, hogy a mintavételt lehetett volna tudományosabban is csinálni, de azt hiszem így is világos, hova akarok kilyukadni. Pepe 24 évesen megszerzi az aranyérmet a cselgáncs-világbajnokságon, majd dolgozni kezd a fizikai Nobel-díjért. Arra vigyáznia kell majd, hogy azok a teljesítményfokozók, amelyeket a világbajnoki cím eléréséért alkalmaz (???), ne befolyásolják a szellemi képességeit, amire nyilván szüksége lesz a Nobel-díj megszerzésnél. Ennek elérésére adjunk Pepének 15-20 évet, (itt kicsit bizonytalan vagyok, mert Einstein 42 éves volt, amikor megkapta a fizikai Nobel-díjat, de a legfiatalabb Nobel-díjas, szintén fizikában, 25 éves volt, amikor Stockholmba mehetett a díjért). 40-45 évnél viszont sokkal öregebb nem lehet Pepe, amikor a díjat (és a pénzt) átveszi, mert akkor nem lesz ideje a többi álmom megvalósítására, azaz, hogy mesterszakács és nemzetközi szállodalánc-tulajdonos legyen…
Persze nincs a gyereken semmi teher, hogy teljesítsen, az sem baj, ha inkább világhírű agysebész akar lenni... Csak azt nem értem, hogy hónapok óta miért nem nő egy centit sem. Nem azt mondják, hogy teher alatt nő a pálma???
Egyébként világméretű csalásra derítettünk fényt, ugyanis a fent említett Adidas övről kiderült, hogy nem is 180 centis, csak 163, miután Pepe keresztbe rakta az ágyunkon, amit közel sem ért át. Ezeknek a multinacionális cégeknek semmi sem drága! (Hazudtak – kommentálja az esetet Pepe.)
Tehát az az övet a családi archívumba kívánom elhelyezni, hogy amikor a Telesport munkatársai jönnek interjúra Pepe cselgáncsvilágbajnoki-döntője (Igen átolvasom a szövegeimet, csak a helyesírásról nincs fogalmam. Sosem volt. Sorry.) előtt meg tudjam mutatni a kamerának. Csak azon izgulok, hogy az interjú ne essen egybe a CNN adásával, ahol mint az egyik legfiatalabb fizikai Nobel-díjas édesanyja nyilatkozom.
Bár ha jobban utána gondolok, nyilvánvalónak látszik a dolog, hogy a két populációnak szignifikánsan eltérő az életkora. Nézzük csak!
Az utóbbi három év Nobel-díjasai fizikában és az életkoruk:
2006: John C Mather (60 éves), George C Smoot (61 éves)
2005: Roy J Glauber (80 éves), John L Hall (72 éves), Theodor W Hansch (64 éves)
2004: David J Gross (64 éves), H David Politzer (56 éves), Frank Wilczek (53 éves)
Átlagéletkor: 63 és háromnegyed év.
Judo világbajnokok 2005-ben:
Craig Fred (23 éves), Joao Derly (nincs adat), Braun Ákos (27 éves), Guillaume Elmont (24 éves), Hiroshi Izumi (23 éves), Keiji Suzuki (25 éves), Alexander Mikhalin (nincs adat), Dennis van der Geest (30 éves).
Átlagéletkor: 25 és egyharmad év.
(Kicsit megdöbbentett, hogy ilyen sokan vannak, de persze a súlycsoportokról elfelejtkeztem, csak úgy, mint a megosztott Nobel-díjakról…)
Tudom, hogy a mintavételt lehetett volna tudományosabban is csinálni, de azt hiszem így is világos, hova akarok kilyukadni. Pepe 24 évesen megszerzi az aranyérmet a cselgáncs-világbajnokságon, majd dolgozni kezd a fizikai Nobel-díjért. Arra vigyáznia kell majd, hogy azok a teljesítményfokozók, amelyeket a világbajnoki cím eléréséért alkalmaz (???), ne befolyásolják a szellemi képességeit, amire nyilván szüksége lesz a Nobel-díj megszerzésnél. Ennek elérésére adjunk Pepének 15-20 évet, (itt kicsit bizonytalan vagyok, mert Einstein 42 éves volt, amikor megkapta a fizikai Nobel-díjat, de a legfiatalabb Nobel-díjas, szintén fizikában, 25 éves volt, amikor Stockholmba mehetett a díjért). 40-45 évnél viszont sokkal öregebb nem lehet Pepe, amikor a díjat (és a pénzt) átveszi, mert akkor nem lesz ideje a többi álmom megvalósítására, azaz, hogy mesterszakács és nemzetközi szállodalánc-tulajdonos legyen…
Persze nincs a gyereken semmi teher, hogy teljesítsen, az sem baj, ha inkább világhírű agysebész akar lenni... Csak azt nem értem, hogy hónapok óta miért nem nő egy centit sem. Nem azt mondják, hogy teher alatt nő a pálma???
2007. augusztus 12., vasárnap
Vannak dolgok, amiket jobb előre tisztázni!
Esküvőre készülődünk. Pepe már napok óta tűkön ül. Nagyon szeretne menni.
Pepe: Még sosem voltam esküvőn!
Én: Hogyan mondhatsz ilyet? Hiszen az enyémen is ott voltál!
Pepe: ???
Én: Igen. Hat hónapos voltál.
Pepe: Jó, de arra nem emlékszem!
Egy nappal később.
Pepe: Tényleg ott voltam az esküvődön?
Én: Igen.
Pár pillanattal később.
Pepe: És előtte kivel éltem? Veled vagy Papikával?
Én: Khm, khm. Pepe, mi már az esküvőnk előtt is együtt éltünk. Mindkettőnkkel éltél.
Pár pillanattal később.
Pepe: És ki a papám?
Én (szerencsére teljesen tiszta a lelkiismerettel): Mindhármatoknak én vagyok a mamája ez biztos! Papika ott volt, amikor megszültelek titeket. Látta. És biztosan állíthatom, hogy mindhármatoknak Papika a papája!!!
Ezzel a téma lezárva, remélem egy életre. Ja, és igen, mindketten katolikusok vagyunk. Nem volt reverzális, és semmi multikulti. Tök uncsi.
Pepe: Még sosem voltam esküvőn!
Én: Hogyan mondhatsz ilyet? Hiszen az enyémen is ott voltál!
Pepe: ???
Én: Igen. Hat hónapos voltál.
Pepe: Jó, de arra nem emlékszem!
Egy nappal később.
Pepe: Tényleg ott voltam az esküvődön?
Én: Igen.
Pár pillanattal később.
Pepe: És előtte kivel éltem? Veled vagy Papikával?
Én: Khm, khm. Pepe, mi már az esküvőnk előtt is együtt éltünk. Mindkettőnkkel éltél.
Pár pillanattal később.
Pepe: És ki a papám?
Én (szerencsére teljesen tiszta a lelkiismerettel): Mindhármatoknak én vagyok a mamája ez biztos! Papika ott volt, amikor megszültelek titeket. Látta. És biztosan állíthatom, hogy mindhármatoknak Papika a papája!!!
Ezzel a téma lezárva, remélem egy életre. Ja, és igen, mindketten katolikusok vagyunk. Nem volt reverzális, és semmi multikulti. Tök uncsi.
2007. augusztus 6., hétfő
Ocean's 13
Tegnap este láttuk a MOM Parkban. Két celebritást is sikerült felfedeznem. A pénztárnál Konta Barbara (ex-Barátok közt) álldogált barátaival barna virágos nyári ruhájában. (Alacsonyabb nálam, ami meglepő, mert én is elég alacsony vagyok. Soványabb is, ami nem túl meglepő. Mondjuk ő nem szült még három gyereket. Viszont én az első gyerek előtt is így néztem ki…). A moziteremben pedig kettővel mellettünk Gombos Edina (Bumeráng, Magellán) ült, tiszta fehér szerelésben, az egyik új szemüvegében, azt hiszem az elegánsban.
Szóval a film.
Öt rész, ahol röhögtünk:
1. Mexico-i gyári munkások betörnek a gyárba.
2. Oprah jelenet. A végén is.
3. George Clooney megkérdezi Andy Garcia-t, hogy „Are you ready?”, mire AG „I was born ready”, majd a tükörben George Clooney forgatja a szemét. (Ez a jelenet annyira jó, hogy már a filmelőzetesben is benne volt.)
4. Amikor a szállodakritikust kirúgják a szállodából.
5. ???
Öt dolog, amit nem értettem:
1. Hogy kerül az első fúrópajzs a föld alá? Miért romlik el ez a fúrópajzs?
2. Mi történt Brad Pitt nőjével? És George Clooney-jéval?
3. Hogy kerül a második fúrópajzs a föld alá?
4. Hogy kerül be az FBI szál? Az FBI-os az Matt Damon apja? Miért kellett ez?
5. Mit tettek a szállodakritikus ételébe? A mellettünk ülő pár vinnyogott a röhögéstől, de én nem értettem…
+1 Miért emlékeztet George Clooney egy általános iskolai osztálytársNŐmre? Miért? Miért? Miért?
Szóval a film.
Öt rész, ahol röhögtünk:
1. Mexico-i gyári munkások betörnek a gyárba.
2. Oprah jelenet. A végén is.
3. George Clooney megkérdezi Andy Garcia-t, hogy „Are you ready?”, mire AG „I was born ready”, majd a tükörben George Clooney forgatja a szemét. (Ez a jelenet annyira jó, hogy már a filmelőzetesben is benne volt.)
4. Amikor a szállodakritikust kirúgják a szállodából.
5. ???
Öt dolog, amit nem értettem:
1. Hogy kerül az első fúrópajzs a föld alá? Miért romlik el ez a fúrópajzs?
2. Mi történt Brad Pitt nőjével? És George Clooney-jéval?
3. Hogy kerül a második fúrópajzs a föld alá?
4. Hogy kerül be az FBI szál? Az FBI-os az Matt Damon apja? Miért kellett ez?
5. Mit tettek a szállodakritikus ételébe? A mellettünk ülő pár vinnyogott a röhögéstől, de én nem értettem…
+1 Miért emlékeztet George Clooney egy általános iskolai osztálytársNŐmre? Miért? Miért? Miért?
2007. augusztus 4., szombat
Olvassuk el könyveinket!
Egyszemélyes mozgalmat indítottam, hogy elolvassam a könyvtáramat. Több mint 1500 könyvet porolok ki évente könyvem porosodik a polcokon. Circa 20 év emlékei. Ezek közül több mint 300-at nem olvastam még. (Na jó, kit is akarnék átverni? 338-at. Megszámoltam. Mondtam, hogy túl sok szabadidőm van!).
Most éppen Jean Baudrillard: Amerika (Magvető, 1996) c. könyvét fejeztem be.
Először azt gondoltam, hogy a papírszemetünkkel az újrahasznosító kukába dobom a könyvet, így csökkentve az elolvasandó művek számát, de aztán mivel rövidnek tűnt, nem tettem ezt. Nem bántam meg. Jean Baudrillard posztmodern filozófus, idén tavasszal halt meg. (Csak onnan tudom, hogy belinkeltem a wikipediát. Nincs időm az egész szócikket elolvasni, akit érdekel, tegye meg.) A 161 oldalas könyv hat fejezete (Vanishing point, New York, Az űrhideg Amerika (ez a leghosszabb), A megvalósult utópia, A hatalom vége?, Desert for ever) közül az elsők tetszenek a legjobban, mert ezek egyértelműen útikönyvként olvashatók, és Baudriallard, annak ellenére, hogy több mint 20 éves a szövege, szellemesebben és lényegre látóbban ír, mint a Panoráma sorozat munkatársai. (Elnézést, de a minap Panoráma útikönyvből próbáltunk Bajorországban tájékozódni. Nem ment.) Amit az emberekről ír számomra meggyőzőbb, mint a (sivatagi) táj értékelése és elemzése. A sivatag metaforáját egyébként a szerző az egész könyvön végig viszi, és ezt nem igazán tudom hova tenni. (Számomra az USA és a sivatag nem jön össze.) Az amerikai emberek értelmezésekor két nagy paradigmát tárgyal részletesem, a szexuális életet és a kocogást. A kocogást illetően meglehetősen lesújtó a véleménye (lásd lent kedvenc idézeteim), a New York-i maratonról írt bekezdésénél régen olvastam igazabbat és viccesebbet (30-31. oldal). Ami a szexet illeti, úgy gondolja JB, hogy az mindig elérhető és mindent áthat az USÁ-ban, és „a promiszkuitás ragyogásba vont minden egyes összetevőt, noha másutt inkább eltörölni igyekszik a különbségeket” (26.old.). Kicsit később ugyan felteszi JB a kérdést, hogy What are you doing after the orgy? (43.old.), s valóban a végső következtetése az, hogy„baj van a szexualitással. Vége az orgiának, vége a felszabadulásnak, az emberek már nem keresik a szexet, saját nemüket (gender) keresik, vagyis a lookját és genetikai képletét” (62.old.). (Bár Steven E. Landsburg gondolata a “more sex safer sex”-ről talán optimizmusra adhat okot. Erről illetve erről kell eldöntenünk, hogy igaz lehet-e.)
A megvalósult utópia fejezetben Európát (Franciaországot) és Amerikát (Californiát) hasonlítja össze JB. Végkövetkeztetés? Amerika a Paradicsom. „A Paradicsom az, ami – vagyis történetesen gyászos, monoton és felületes. De ez a Paradicsom. Nincs másik.” (126.old.) (Kisvakond vicc?). És: „Csak az látja és érzi meg Amerikát, aki egy downtown dzsungelében, a Painted Desertben, egy freeway ívében legalább egy pillanatra úgy érzi: Európa eltűnt. Legalább egy pillanatra fel kell tennie magának a kérdést: ’Hogy lehet valaki európai?’”(134. old.). (Márai utolsó évei San Diegóban?) Az utolsó két fejezet a 80-as évek amerikai elitjéről, Reagan betegségéről és az AIDS terjedéséről szól, s talán ez a legporosabb (és legpesszimistább) része a könyvnek. (Bár nagyon szellemes (tudom már használtam a jelzőt!), amikor az elit jelszavait sorolja: You can’t have your money and spend it too! You can’t have your cake and eat it too. You can’t have your wife and fuck it too! You can’t live and have your living too!) (142. o.)
Egy szó, mint száz, aki Amerikába utazik jobban jár ezzel a könyvvel, mint egy hagyományos útikalauzzal! Bár ha utólag meggondolom furcsa 2007-ben egy olyan könyvet olvasni, amiben 9/11 nincs benne. Mondjuk nem hiányzott.
Kedvenc idézeteim:
Semmi sem áll távolabb a tiszta utazástól, mint a turizmus és a szabadidőipar (16.o.).
Aki egyedül eszik, az halott (de az nem, aki egyedül iszik, vajon miért?) (25.o.)
Amerika egy gigantikus hologram, abban az értelemben, hogy minden egyes elemében fellelhető a teljes információ. (41.o.)
Amikor csak az a szép test, amit plasztikai sebészek csináltak, csak az a szép város, amit kertészek plasztikáztak, csak az a közvélemény, amit a kérdőívek plasztikai sebésze csinált… csak idő kérdése, hogy a génmanipuláció megteremtse a fajplasztikai sebészetet. (45.old.)
Az amerikaiak csodálatos fogazata az identitáshiányuk következménye. (47.o.)
Az emberek a word-processoruk képernyőjén saját agyuk működését szemlélik. (49.o.)
A kocogás az önkéntes szolgaság új formája, a dietetikával, a body-building-gel és egy csomó más dologgal együtt (és egyben a házasságtörés új formája is.) (52.o.)
… a kocogó, aki valamilyen értelemben önmagát hányja ki: inkább a futásban okádja ki az energiáját, minthogy elköltse-tékozolja.(54.o.)
Érdekes módon ebben a társadalomban, ahol mindenben bőség van, mindent meg kell védeni, mindennel takarékoskodni kell. (54.o.)
Az autóforgalom gigantikus spontán előadása. Totálisan közösségi színjáték, a teljes lakosság állítja színpadra a nap huszonnégy órájában. (69.o.)
Az amerikaiak abban az idillikus meggyőződésben élnek, hogy ők a világ közepe, a legfelsőbb hatalom és az abszolút minta, és nem is tévednek. (99.o.)
… a szabadság és egyenlőség – ugyanúgy, mint a könnyedség és kellem – csak előfeltételként létezik. Ez a demokratikus színpadi fogás: az egyenlőség az indulásnál jár, nem a végén… Democracy demands that all of its citizen begin the race even. Egalitarianism insists that they all finish even. (121-122.o.).
Na jó itt abbahagyom. Vége a csendes pihenőnek. Itt az ideje, hogy a gyerekeket kiengedjem az ágyneműtartóból.
Miért szeretem a férjemet? 1. rész
Szerdán egyedül vagyok itthon egész nap. Dolgozom . Harry Potter 7. részét olvasom. A 600 oldal elolvasásához szükségem van néhány órára (és nem 47 percre, ami a gyorsolvasási világrekord). (Erről persze gondolom nem csak nekem jut eszembe Woody Allen hőse, aki miután félóra alatt elolvasta a Háború és békét, azt mondta, hogy... de a poént gondolom mindenki ismeri.) Este 11-kor csukom be a könyvet, amikor hallom, hogy A. jön haza, vagy legalábbis valaki behozta az utcáról a kukáinkat. Münchenben volt egynapos munka-túrán. Fogadom a bejáratnál, A. kellően fáradt az utazástól, de ez nem veszi el a kedvemet, hogy panaszkodjak, nem tudtam enni egész délután, mert dolgoznom kellett olvasnom kellett Harry Potter 7. részét. Mit válaszol erre az én férjem?
a) Leszúr, hogy miért fogadom így.
b) Azt mondja, nem érdekli, fáradt, zuhanyozni és aludni akar.
c) Megkérdezi, hogy meghalt-e Harry Potter a 7. rész végén.
d) Előkap egy csülköt a táskájából, amit ajándékba hozott Münchenből.
Igen, a d) a jó válasz. A. kicsit bocsánatkérő, mert nem a kedvenc csülökvendéglőnkből hozta, hanem „csak” az Olympia Einkaufzenter-ből. Megbocsátok. A csülök még meleg és nagyon finom. Vajas zsemlével eszem. A konyhapultnál állva.
a) Leszúr, hogy miért fogadom így.
b) Azt mondja, nem érdekli, fáradt, zuhanyozni és aludni akar.
c) Megkérdezi, hogy meghalt-e Harry Potter a 7. rész végén.
d) Előkap egy csülköt a táskájából, amit ajándékba hozott Münchenből.
Igen, a d) a jó válasz. A. kicsit bocsánatkérő, mert nem a kedvenc csülökvendéglőnkből hozta, hanem „csak” az Olympia Einkaufzenter-ből. Megbocsátok. A csülök még meleg és nagyon finom. Vajas zsemlével eszem. A konyhapultnál állva.
2007. augusztus 3., péntek
Csalogány 26
A héten elmentünk a Csalogány 26 étterembe. Foodpolice blogja és Molnár B. Tamás/Bittera Dóra írása után úgy gondoltam, hogy nem lehet gond. Fontos vendégeket vittünk (főnökasszony, doktor úr, professzor úr és felesége), mi választottuk az éttermet, ezért szokás szerint kellemesen szorongtam.
Hát nem tudom. Nem volt olyan meggyőző. A. nem akar többet menni, én még szívesen próbálkoznék, pláne, hogy az árak meglepően alacsonyak.
Az előételek/levesek közül négyet kóstoltunk. Barackos sárgarépapüré-levest thai currys fehér kolbásszal, gyömbéres rókagomba levest és zöldségpürélevest. Nem voltak igazán figyelemreméltóak: híg és ízetlen volt (nem a sót hiányolom belőlük!). Érdekes volt, hogy a pincér nem tudta megkülönböztetni a zöldséglevest és a rókagomba levest; vissza kellett mennie a konyhára megkérdezni. Én sáfrányos hízott kacsamáj terrine-t ettem, ami viszont tökéletes volt.
A főétel választással sokáig haboztunk, végül én sertés szűzérméket kértem véres hurkával és szarvasgombás burgonyasalátával, A. pedig konfitált marhaoldalast glazúrozva salátával. Ezekkel volt leginkább gondunk. A sertés kiszáradt (és a saláta ki is hűtötte) mire elém került, a marhahús pedig el volt sózva (érzem, hogy ez nem hangzik nagyon kifinomultan, de az ízlelőbimbóink ezt jelezték). Egyiket sem ennénk újra.
Az édességnek chiboust krém őszibarack fagylattal és epersorbet-t (napi ajánlat) kértünk. Mindkettő nagyon-nagyon finom. A fagylaltot bazsalikomlevél díszíti, ami jól illet az őszibarackhoz. (A chiboust krémmel kapcsolatban: Nincs gondom azzal, ha nem értek valamit az étlapon, nincs nem-tudok-idegennyelveket-komplexusom, megkérdezem a pincért. De jó lenne, ha ő tudna frappánsan válaszolni…)
Az italokról nem írtam, mert nem iszom, csak vizet. Most is ezt tettem.
Mi tetszett igazán? Az, hogy nem csináltak belőle problémát, amikor a damasztszalvétámmal kis híján (ezt így kell írni?) magunkra gyújtottam az éttermet. Csak elvitték az elégett szalvétát, ami a habzóborban úszott, mert A. azzal oltott a tűzet.
Hát nem tudom. Nem volt olyan meggyőző. A. nem akar többet menni, én még szívesen próbálkoznék, pláne, hogy az árak meglepően alacsonyak.
Az előételek/levesek közül négyet kóstoltunk. Barackos sárgarépapüré-levest thai currys fehér kolbásszal, gyömbéres rókagomba levest és zöldségpürélevest. Nem voltak igazán figyelemreméltóak: híg és ízetlen volt (nem a sót hiányolom belőlük!). Érdekes volt, hogy a pincér nem tudta megkülönböztetni a zöldséglevest és a rókagomba levest; vissza kellett mennie a konyhára megkérdezni. Én sáfrányos hízott kacsamáj terrine-t ettem, ami viszont tökéletes volt.
A főétel választással sokáig haboztunk, végül én sertés szűzérméket kértem véres hurkával és szarvasgombás burgonyasalátával, A. pedig konfitált marhaoldalast glazúrozva salátával. Ezekkel volt leginkább gondunk. A sertés kiszáradt (és a saláta ki is hűtötte) mire elém került, a marhahús pedig el volt sózva (érzem, hogy ez nem hangzik nagyon kifinomultan, de az ízlelőbimbóink ezt jelezték). Egyiket sem ennénk újra.
Az édességnek chiboust krém őszibarack fagylattal és epersorbet-t (napi ajánlat) kértünk. Mindkettő nagyon-nagyon finom. A fagylaltot bazsalikomlevél díszíti, ami jól illet az őszibarackhoz. (A chiboust krémmel kapcsolatban: Nincs gondom azzal, ha nem értek valamit az étlapon, nincs nem-tudok-idegennyelveket-komplexusom, megkérdezem a pincért. De jó lenne, ha ő tudna frappánsan válaszolni…)
Az italokról nem írtam, mert nem iszom, csak vizet. Most is ezt tettem.
Mi tetszett igazán? Az, hogy nem csináltak belőle problémát, amikor a damasztszalvétámmal kis híján (ezt így kell írni?) magunkra gyújtottam az éttermet. Csak elvitték az elégett szalvétát, ami a habzóborban úszott, mert A. azzal oltott a tűzet.
2007. augusztus 2., csütörtök
Örülök, hogy találkozunk, Internet!
Egyszer valaki (tudom, hogy ki és mikor!) a következő mesét mondta el nekem.
Volt egyszer két gyerek. Az egyiket betették egy szobába, ami tele volt szebbnél szebb és jobbnál jobb játékokkal. A másik gyereket meg egy olyan szobába, ami tele volt tömve lósz*rral.
Néhány óra múlva megnézték, hogy mit csinál a két gyerek.
Először ahhoz mentek be, akinél a játékok voltak. A gyerek elégedetlen volt, néhány játékot már tönkre is tett. Ezeket mind ismerem, panaszkodott, unatkozom.
Amikor bementek a másik gyerekhez látták, hogy hatalmas lyukakat ásott a kakiban. Miért ástad ezeket a lyukakat? Ahol ennyi lósz*r van, ott egy lónak is kell lennie, azt keresem, felelte az optimista.
Hogy miért írtam mindezt le?
Mert én a gyerek vagyok a játékszobában. Sajnos.
Volt egyszer két gyerek. Az egyiket betették egy szobába, ami tele volt szebbnél szebb és jobbnál jobb játékokkal. A másik gyereket meg egy olyan szobába, ami tele volt tömve lósz*rral.
Néhány óra múlva megnézték, hogy mit csinál a két gyerek.
Először ahhoz mentek be, akinél a játékok voltak. A gyerek elégedetlen volt, néhány játékot már tönkre is tett. Ezeket mind ismerem, panaszkodott, unatkozom.
Amikor bementek a másik gyerekhez látták, hogy hatalmas lyukakat ásott a kakiban. Miért ástad ezeket a lyukakat? Ahol ennyi lósz*r van, ott egy lónak is kell lennie, azt keresem, felelte az optimista.
Hogy miért írtam mindezt le?
Mert én a gyerek vagyok a játékszobában. Sajnos.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)