Tíz szarvashiba, amit elkövettünk, miközben a gyerekünket síelni tanítjuk

1. Úgy kezdjük a sí-tanítást, hogy lifttel felvisszük a gyerekeket a hegy tetejére.

2. Leindítjuk a hegyről a kanyarodni, fékezni és megállni nem tudó gyereket.

3. Síelni tanítjuk a következő szavak ordibálásával: jobb, bal, merőleges, párhuzamos, súlypont, testsúly, terhelés, ahelyett, hogy azt mondanánk: „Látod azokat a nyuszikat a síléc elején. Igen? Úgy menj, hogy azok a nyuszik egymás felé nézzenek.”

4. Úgy adjuk rá a gyerekre a sí-szemüveget, hogy az lecsúszik. A gyerek nem lát. Azért lejön a hegyről.

5. A liftnél elmagyarázzuk, hogy kell felszállni, de a leszállásról nem ejtünk szót. A kellő pillanatban lelökjük a csákányról a mit sem sejtő gyereket. A lift kezelője szerencsére kimenti a lift alól.

6. A liftnél várakozva kirúgom a gyerek alól a léceit. Hanyatt esik. Szerencsére van rajta bukósisak. Nagyot koppan. Először sírja el magát Pepe a síelés alatt.

7. Bekenjük naptejjel a gyerek arcát, kivéve az orrát. 9-től 4-ig süt a nap. Este jövünk rá csak a hibára, amikor nem érjük, miért lángol vörösen a gyerek orra.

8. Előre síelünk, úgyis jön utánunk a gyerek felkiáltással. Szerencsére egy idegen felsegíti és a lécét is visszasegíti rá, amíg mi a hegyen felfelé próbáljuk megközelíteni a gyerekünket.

9. Ködben elveszítjük a gyerekünket. Erre nincs mentség. Szerencsére egy idő után a lejtő alján megtaláljuk.

10. Azt hittük, hogy pár évig fog tartani, amíg a gyerek annyira megtanul síelni, hogy lehagy minket a lejtőn. Ez fél nap alatt bekövetkezett. (Következmény: Lásd előző pont.)

Mindezek ellenére örömmel jelenthetem, hogy Pepe az első két nap síelést túlélte. Mi is.