2008. január 16., szerda

Mágneses diszkoszvető, avagy egy ötéves fiúgyerek szórakozása

Múlt csütörtök óta Pepét ismét a körünkben üdvözölhetjük, mert 4 nap óvoda után megint beteg lett. Ennek következtében sajnos a fülemen át kifolyt az agyam, mert az elmúlt napokban mást sem hallok és másról sem beszélgetek a fiammal, mint különböző korongcsapatokkal kapcsolatos kérdések.

A korongcsapat készlet hivatalos neve: mágneses diszkoszvető. Maga a korong egy kis műanyag korong, melynek belsejében egy kis mágnes van (ami könnyen kieshet, és, ha ZK megeszi, akkor nagy baja lesz, ahogy olvastam az Internet-en, a lenyelt mágnestől meg lehet halni. Veszélyesen élünk!). Ezt a korongot egy kis gépből ki lehet lőni, egy céltáblára, amelynek az alján egy másik kis mágnes van, amihez, ha jól céloz az ember, a korong odatapad. A vetőrész történetünk szempontjából teljesen felesleges, mert Pepe sosem szokott így játszani a tízfős korongcsapatokkal.

Mit csinál akkor? Előbb tekintsük át az alapokat!

Minden korongon van egy-egy lény: pókemberek, orkok, mindenféle amazon kinézetű nőcik. Ezekhez a lényekhez különböző erők tartoznak, amelyeket különböző jelek és hozzátartozó számok jeleznek a korong felületén. Különböző paradigmákban dolgozó óvódások különbözőképpen értékelik a jeleket, a mi értelmezésünkben egy-egy lény karakterét a következő erők fejezik ki: tűz, villám, okosság, jóság és varázserő. A lények csapatokba tömörülnek, amelyet a korongok színe jelez. A csapatokon belül különböző erejű szereplők vannak, de a csapatok között is lehet rangsort állítani, aszerint, hogy milyen erőt képvisel egy-egy csapat.

Érdekes, nem? Szerintem is! Úgyhogy megyünk tovább.

Legfontosabb erő a tűzerő, bár nagy becsben van az egyik zöld csapat vezetője, hiszen neki minden ereje 100-as.

Pepének eddig 8 csapata van. Szerintünk ez bőven elég. Szerinte az összes kellene. Meg nem erősített hírek szerint 20 csapat van Magyarországon forgalomban. Egy-egy csapat ára 700-2000 forint között mozog, bolttól függően.

A játék innen fogva egyszerű:

1.) Keressük meg az elveszett csapattagokat, mert a 80 játékosból egy-kettő mindig az elveszés állapotában van.
2.) Rakjuk tűzerő szerint sorba az egyes csapatokat.
3.) A 80 korongot rakjuk tűzerő szerint sorba.
4) Két játékos között osszunk el egy-egy csapatot. Mindenki rak egy korongot. A nagyobb tűzerejű viszi. Akinek a játék végén több korongja van, az nyer. A nyertes lehetőleg Pepe legyen. 5) Keressük meg a csapatok között az egyforma karaktereket.
6) Beszélgessünk arról, hogy Botondnak és Bencének hány csapata van.
7) Beszélgessünk arról, hogy egy-egy lénynek mekkora a tűzereje. Orrvérzésig.

Még nem fejeztem be, úgyhogy ti se hagyjatok itt!!!

A csapatok:

Fehér csapat. Főnök: Indián-törzsfőnök. Tűzerő: 54

Piros csapat. Főnök: Pókember. Tűzerő: 96

Sárga csapat. Főnök: Farkasember. Tűzerő: 96

Világoskék csapat. Főnök: Farkasember. Tűzerő: 99

Sötétkék csapat. Főnök: Rókaember. Tűzerő: 89

Fekete csapat. Főnök: Ork. Tűzerő: 100 (El tudjátok hinni?)

Világoszöld csapat. Főnök: Óriáslánzsdás szellem. Tűzerő: 100 (Minden más ereje is 100!)
Sötétzöld csapat. Főnök: Fekete pókember. Tűzerő: 91.

Aki még most is itt van velem, annak befejezésül elárulom azt is, hogy miért gondolom azt, hogy a mágneses diszkoszvető a világ legjobb játéka. Ehhez kicsit vissza kell mennünk az időben:

Az örök elégedetlen fiam tavaly az ötéves születésnapja után megígértette velem, hogy a hatodik születésnapjára kap egy kutyát. Ahogy megígértem ezt, pánikba estem. Az okok a következők voltak: 1) A férjem kegyetlenül leszúrt, mert megbeszéltük, hogy nem akarunk kutyát. 2) A kutyatenyésztőnek, amikor elmondtam, hogy milyen kutyát szeretnénk (nem kelljen sétálni vinni, de ne kakiljon se a házba, se a kertbe, volt az első két feltételem), akkor láttam a szemében a lenézést: Nem vagyunk kutyához méltó család. 3) A gyerekek sosem felejtik el az ígéretünket. 4) Sosem szegtem meg gyerekeimnek tett ígéretet.

Mivel Pepe születésnapja vészesen közeleg, jó nem vészesen, de közeleg az április, tegnap este megkérdeztem tőle, hogy mit szeretne születésnapjára.

És, és, és nem akartam hinni a fülemnek.

Elfelejtkezett a kutyáról!!!

Korongcsapatokat akar!!!

Szerencsés évem lesz!

Már csak az agyamat kell a fülemen keresztül visszakanalazni a koponyámba…

4 megjegyzés:

malyvacsiga írta...

Nem akarok ünneprontó lenni, de szerintem ahogy itt a jó idő, azonnal eszébe jut majd a kutya is...

Én már régóta nem igérek meg előre semmit, akkor sem, ha elvileg nincs akadálya. Mert mi van, ha pont akkor fogy ki az összes bolt belőle, stb.

Persze még lesz egy menetünk korábbi butaságomból kifolyólag: vagy két éve (talán 3 is!) Abigélnek Playmobil nyuszicsaládot (=iskolát) igértem, ha leszokik az ujjszopásról. Boldog volt, de mondta, hoyg MAJD. Na, az idei szülinapján le akar szokni (eddig még csak nem is mondta, hogy akarna). De a playmobil már nem gyárt nyuszikat. Úgyhogy mehetek vaterára, ebay-re, stb.... ÁÁÁÁÁÁ!

Daniella írta...

Ez is jó sztori!
Nálunk még "csak" Pepének vannak kívánságai, de azokat elég nehéz követni...

Kata írta...

Gondolom, Pepét nem volt nehéz rávenni, hogy megmutogassa az összes kincsét a fényképezőgépednek :P

Daniella írta...

Nem!