Csak azt tudom felhozni mentségemül, hogy nem akarattal csináltam. Egy pillanatra lekapcsolt az agyam. Persze TV nézés közben történt. Így teljesen érthető a dolog…
Bakka igazi nő. Szereti a szép ruhákat. Rajong a cipőkért. (Főleg, ha „lakozottak”.) Sosem hagyja el a házat megfelelő kiegészítők nélkül. Természetesnek tartja, hogy körülötte forog a világ, és az sem zavarja, hogy világos számára, hogy ezt csak Ő gondolja így. (Mikulástól kaptak egy levelet a héten. Pepe teljesen odavolt, hogy a Mikulás írt neki. Bakka ezt teljesen természetesnek vette. Írt. Neki személyesen. Miért ne tette volna?)
Pár hónapja elkezdte magát hercegnő-szakértővé képezni. Egyelőre ez abban merül ki, hogy naponta megnézi a Hamupipőkét (Disney, 1950). A gond nem is ezzel van. Illetve nemcsak ezzel, hiszen tagadom, hogy a gyerekeim tévéznének. De a DVD nem TV! A DVD: DVD!
Hanem azzal, hogy megint hibáztam. Nagyot és drágát!
Miért is?
Álmodozva nézzük a film nagyjelenetét [Én is, aki pedig feketében jelent meg a templomi esküvőjén!], ahol egy hatalmas palota báltermében Hamupipőke a névtelen Herceggel táncol. Nincs magyarázat arra a tényre, hogy a következő mondat csúszott ki a számon:
„Bakka, majd a Te esküvőd is ilyen lesz!”
Persze a lányom rögtön vette a lapot és csak annyit vetett oda nekem válaszként, hogy:
„Jó Mamika, de ilyen ruhát is akarok!”
OK. Rendben. Szólok a Papának, hogy bérelje ki Schönbrunn-t.
Nem hiába tanítom a gyerekeimet arra, hogy egy gigantikus pénztárcának tekintsék apjukat…
2007. november 30., péntek
2007. november 29., csütörtök
Fitzwilliam Darcy, Marc Darcy
Miután a két lányt kigyógyítottuk a pestisből (Igen, én diagnosztizáltam az Internet segítségével. Igen, biztos vagyok benne, hogy nem tévedek.), Pepe lett beteg. Nem panaszkodhatok, hogy drága a torokgyulladása, mert a háromnapos családi utazást kellett lemondanunk miatta…
Hogy valami jó is legyen a napomban, idemásolom ezt a képet:
Fitzwilliam Darcy, kb. 1995-ből.
Amikor az unokatestvérem elkezdte az angol szakot, heteken belül hazahozta Jane Austen: Büszkeség és balítélet c. könyvét. Gyorsan el is olvastam, majd utána Jane Austen többi könyvét is. Nincs belőlük sok, mindegyiket szeretem nagyon.
Aztán először Fitzwilliam Darcy, majd Marc Darcy indult hódító körútra, Colin Firth képében. Nem volt ellene kifogásom.
Rossz napom van, még egyszer itt a kép:
Mondjuk az már nem tetszett, hogy Fitzwilliam-Marc-Darcy először Elisabeth Benett-et vette el, majd Bridget Jones-szal is összejött.
A Bridget Jones könyvek (2db) után elolvastam a Büszkeség és balítélet folytatását is. Majd a következő folytatást is. Amiket egy Texas-ban élő háziasszony írt. Azt hiszem, szar nap ide, beteg gyerek oda, ennél mélyebbre nem süllyedhetek.
Hogy valami jó is legyen a napomban, idemásolom ezt a képet:
Fitzwilliam Darcy, kb. 1995-ből.
Amikor az unokatestvérem elkezdte az angol szakot, heteken belül hazahozta Jane Austen: Büszkeség és balítélet c. könyvét. Gyorsan el is olvastam, majd utána Jane Austen többi könyvét is. Nincs belőlük sok, mindegyiket szeretem nagyon.
Aztán először Fitzwilliam Darcy, majd Marc Darcy indult hódító körútra, Colin Firth képében. Nem volt ellene kifogásom.
Rossz napom van, még egyszer itt a kép:
Mondjuk az már nem tetszett, hogy Fitzwilliam-Marc-Darcy először Elisabeth Benett-et vette el, majd Bridget Jones-szal is összejött.
A Bridget Jones könyvek (2db) után elolvastam a Büszkeség és balítélet folytatását is. Majd a következő folytatást is. Amiket egy Texas-ban élő háziasszony írt. Azt hiszem, szar nap ide, beteg gyerek oda, ennél mélyebbre nem süllyedhetek.
2007. november 27., kedd
Némileg csökkenti a lelkiismeretfurdalásomat...
az a tény, hogy a férjem nemcsak akkor cseréli át a repülőjegyét és jön haza félnappal korábban az üzleti újtáról, amikor felhívom, hogy az egész család beteg, hanem akkor is, amikor a csapattársa telefonál neki, hogy az esti meccsen nem tudnak kiállni, mert nincs elég ember.
Ami fontos, az fontos!
Ami fontos, az fontos!
Bakkával fogorvosnál voltam, avagy ujjszopás vagy cumi?
Mit is mondjak? Egy élmény volt.
Először is, mert tömegközlekedési-eszközöket vettünk igénybe: busz, villamos, troli. Bakka nagyon jól adta a vidéki kislányt, aki először ült villamoson és még nem látott trolit (Mi az a furcsa villamos? – kérdezte.). (Az előbbi szerintem nem igaz, az utóbbi lehet.) Mindenkivel beszélgetni kezdett. A buszon leült egy idősebb férfi mellé, majd megkérdezte tőlem: „Ezzel miről beszélgessek?”
Másrészt nem tudom, hogy mire számított, amikor mondtam neki, hogy fogorvoshoz megyünk, mert nem ez volt az első látogatása, de nyilván nem emlékezett rá, mert amikor az automatából pénzt vettem ki, megkérdezte: „Ez a fogorvos?” „Nem, Bakka, nem!”
Nyilván az sem fest rólam jó képet, hogy a fogorvosi rendelőben felállított hatalmas fogkefe láttán a lányom megkérdezte tőlem: „Ez a borotva mit keres itt?” „Mi lenne, Bakka, ha a fogorvos bácsinak nem árulnánk el, hogy hároméves korodban még nem láttál fogkefét?”
Maga a vizsgálat „jól” ment. Kiderült, hogy az első két foga tényleg elhalt. De azzal nem kell foglalkozni, mondta az orvos. Az elhalt fogat majd átfúrjuk, ha begyullad. Szép kilátások! A rossz hír az, hogy Bakkát azonnal le kellene szoktatnom arról, hogy az ujját szopja, mert az „károsan befolyásolja az álkapcsa fejlődését”. Mindez egy háromgyerekes fogorvos szájából. Mi a javaslata? Kenjem be kemikáliával az ujját, hogy a rossz íz miatt ne szopja. SZUPER! Nem lehetne inkább, hogy a fogszabályzás számláját kifizetettem az apjával?
Mindenesetre jó tudni, hogy az ujjszopás vagy cumi kérdésben ismét a rossz lóra tettünk. Legalábbis Kizman doktor azt állítja, hogy a gyerek álkapcsának fejlődése szempontjából a lapos (?) cumi jobb, mint a kerek (?) ujjnak a szopogatása...
Először is, mert tömegközlekedési-eszközöket vettünk igénybe: busz, villamos, troli. Bakka nagyon jól adta a vidéki kislányt, aki először ült villamoson és még nem látott trolit (Mi az a furcsa villamos? – kérdezte.). (Az előbbi szerintem nem igaz, az utóbbi lehet.) Mindenkivel beszélgetni kezdett. A buszon leült egy idősebb férfi mellé, majd megkérdezte tőlem: „Ezzel miről beszélgessek?”
Másrészt nem tudom, hogy mire számított, amikor mondtam neki, hogy fogorvoshoz megyünk, mert nem ez volt az első látogatása, de nyilván nem emlékezett rá, mert amikor az automatából pénzt vettem ki, megkérdezte: „Ez a fogorvos?” „Nem, Bakka, nem!”
Nyilván az sem fest rólam jó képet, hogy a fogorvosi rendelőben felállított hatalmas fogkefe láttán a lányom megkérdezte tőlem: „Ez a borotva mit keres itt?” „Mi lenne, Bakka, ha a fogorvos bácsinak nem árulnánk el, hogy hároméves korodban még nem láttál fogkefét?”
Maga a vizsgálat „jól” ment. Kiderült, hogy az első két foga tényleg elhalt. De azzal nem kell foglalkozni, mondta az orvos. Az elhalt fogat majd átfúrjuk, ha begyullad. Szép kilátások! A rossz hír az, hogy Bakkát azonnal le kellene szoktatnom arról, hogy az ujját szopja, mert az „károsan befolyásolja az álkapcsa fejlődését”. Mindez egy háromgyerekes fogorvos szájából. Mi a javaslata? Kenjem be kemikáliával az ujját, hogy a rossz íz miatt ne szopja. SZUPER! Nem lehetne inkább, hogy a fogszabályzás számláját kifizetettem az apjával?
Mindenesetre jó tudni, hogy az ujjszopás vagy cumi kérdésben ismét a rossz lóra tettünk. Legalábbis Kizman doktor azt állítja, hogy a gyerek álkapcsának fejlődése szempontjából a lapos (?) cumi jobb, mint a kerek (?) ujjnak a szopogatása...
2007. november 26., hétfő
Szolgálati közlemény: A férjem már leszúrt...
Szerencsére, hogy csak képletesen, hogy milyen régen nem frissítettem a honlapot. Azt hiszem kezdődnek az évvégi értekezletek, túl sokat unatkozhat. Vagy az új internetes telefonját akarja csak használni...
Csütörtökön délután jött a rossz hír és egész hétvégén nagyon kellett izgulnom valakiért (in the foxhole there is no atheist elvet figyelembe véve még imádkoztam is!), ez viszont akadályozott az írásban, de úgy tűnik, hogy ennek az alagútnak is lesz vége! Gyereken kívül senkit sem fogok itt kibeszélni, ezért csak annyit, hogy kicsi és valószínű jóindulatú! Kicipelem a követ a kertbe!
Holnap akartam néhány dologról beszámolni, de áramszünet lesz. És holnapután is. De igyekezni fogok!
Puszi!
Csütörtökön délután jött a rossz hír és egész hétvégén nagyon kellett izgulnom valakiért (in the foxhole there is no atheist elvet figyelembe véve még imádkoztam is!), ez viszont akadályozott az írásban, de úgy tűnik, hogy ennek az alagútnak is lesz vége! Gyereken kívül senkit sem fogok itt kibeszélni, ezért csak annyit, hogy kicsi és valószínű jóindulatú! Kicipelem a követ a kertbe!
Holnap akartam néhány dologról beszámolni, de áramszünet lesz. És holnapután is. De igyekezni fogok!
Puszi!
2007. november 22., csütörtök
Érzem, hogy valamit elrontottam, csak nem tudom, hogy mit...
Bakka egy szál petrezselymet tart a kezében.
Bakka: Mamika, ez mi? Padlizsán?
Pepe: Nem! Brokkoli!
Bakka: Mamika, ez mi? Padlizsán?
Pepe: Nem! Brokkoli!
2007. november 21., szerda
Kedves ZK!
Akárhogy is számolgatom, két éves lettél. Bár ezt Te tagadod: Ahányszor boldog születésnapot kívántunk neked, annyiszor vágtad rá, hogy NEM. Értjük, még nem születtél meg...
Honnan is indultunk? Innen:
Honnan is indultunk? Innen:
Elmondhatom, hogy azóta igencsak kinyílt a csipád, bár nem is tudom, hogy miért panaszkodom, hiszen már pár órásan sikerült beintened és fityiszt mutattál. Lassan tanulunk, de kezdem megérteni!
A testvéreid az első pillanattól kezdve imádnak:
És ez tart mindmáig:
Általában azt szokták mondani az anyukák, hogy „rohan az idő”, és, hogy „mintha tegnap születtél volna”. Szerencsére ezeket a közhelyeket nem tudom elsütni a Te esetedben, mert annyi csibészség szorult beléd, ami az életünk mindennapjait különösen hosszúvá varázsolják. Ezért köszönet. Azért néhány dolognak örülnék:
1. Nem vitatkoznál álladóan. Lásd be, hogy még beszélni sem tudsz!
2. Ha azt kérjük, gyere ide, akkor nem rohannál el ész nélkül az ellenkező irányba.
3. Nem csapnád rám az ajtót, ha valami nem tetszik neked. Lásd be, hogy még csak két éves vagy. Ezt a viselkedést tartsd meg inkább kamaszkorodra!
4. Ennél valamit. Rendben van, hogy megiszol 4 deci mézes tejet naponta, de a szilárd táplálék is hasznos lehetne szervezetednek.
5. Szilárd táplálékról jut eszembe: csokoládé. Nem élhetsz tejen és csokin, mert skorbutot fogsz kapni. Ha azt mondom nincs csoki, hiába csapkodod a jégszekrényajtaját. (Lásd 3. pont.)
6. Jó lenne, ha csak naponta egyszer, lehetőleg fürdés előtt, vennéd rá a testvéreidet, hogy vetkőzetek anyaszült meztelenre. Mint tudod az öltözködés nem egyszerű veled. Elég lenne, ha csak naponta egyszer kellene a tortúrán átesnünk.
7. Ha valami nem tetszik, és ezért belénk harapsz, nem fogja az ügyedet segíteni.
8. Mivel nem tudsz még beszélni (lásd 1. pont), annak is örülnénk, ha nem ragaszkodnál hozzá, hogy naponta három négy emberrel beszélj telefonon. Egyrészt sok pénzbe kerül, másrészt ideje, hogy elhiggyed nekem, hogy a bólogatásodat nem látják a vonal másik végén.
9. Végre lásd be, hogy nem használhatod még az Internet-et. Akárhány részre szeded a gépemet, a válaszom, akkor is NEM.
Összefoglalva mondanivalómat, azt hiszem azt akartam mondani, hogy bármit is teszel imádunk.
Az első pillanattól kezdve!!!
PS: De ha nem viselkedsz rendesen, nem lesz este torta!
2007. november 20., kedd
Lányok, lányok, földi boszorkányok, avagy mire jó a tampon fülben…
Pepe vezető óvónője sokáig ki volt borulva, mert Pepe mindig egy papírpelenkát (tisztát, nem használtat) morzsolgatott alvás előtt az óvodában. Úgy éreztem, hogy nincs igaza, mert a naponta cserélt pelenka mégiscsak tisztább, mint az a maci/kistakaró, ami a gyerek születése óta nem mostak ki a szülei. Mire Andreja-néni belenyugodott a megváltoztathatatlanba, addig Pepe le is szokott a dologról.
Mindenesetre jövőre Bakka is óvodába megy. Remélem, nem fogja mindennap az alábbi módon „kidíszíteni” magát:
Szokás szerint, ZK kezdte a mókát:
Azt hiszem, túl gusztustalan vizekre evezek, hogy ha hozzáteszem, természetesen tiszták voltak.
Igen, én is azt hiszem, ennyi elég mára.
Mindenesetre jövőre Bakka is óvodába megy. Remélem, nem fogja mindennap az alábbi módon „kidíszíteni” magát:
Szokás szerint, ZK kezdte a mókát:
Azt hiszem, túl gusztustalan vizekre evezek, hogy ha hozzáteszem, természetesen tiszták voltak.
Igen, én is azt hiszem, ennyi elég mára.
2007. november 19., hétfő
A hétvégém képekben
Voltunk itt:
Miért is? Mert az útikönyv szerint a faluban van egy Széchenyi Zsigmond emlékszoba. Péntek délben persze zárva volt a faluház. De a helybéliek szerint nem vesztettünk semmit, mert csak három régi fénykép van az emlékszobába. Egyáltalán nem érdekes. Hm.
Itt szálltunk meg. Illetve a szállodának a képen nem látható szocreál szárnyában. Hm.
Voltunk itt. Hogy nem ismeritek meg? Naschmarkt Bécsben.
Bűvös Szakács javaslatára itt költöttük el a szülinapi ebédemet:
Báránysültet ettem. Gondolom mindenki akarja látni. Szerencsétek van, mert A. lefényképezte:
De valószínű, hogy azért állt meg a Föld egy pillanatra szombaton, mert 12 év után először marhahúst ettem. Mit mondjak? Nem bántam meg. Őrült finom volt.
Miért is? Mert az útikönyv szerint a faluban van egy Széchenyi Zsigmond emlékszoba. Péntek délben persze zárva volt a faluház. De a helybéliek szerint nem vesztettünk semmit, mert csak három régi fénykép van az emlékszobába. Egyáltalán nem érdekes. Hm.
Itt szálltunk meg. Illetve a szállodának a képen nem látható szocreál szárnyában. Hm.
Voltunk itt. Hogy nem ismeritek meg? Naschmarkt Bécsben.
Bűvös Szakács javaslatára itt költöttük el a szülinapi ebédemet:
Báránysültet ettem. Gondolom mindenki akarja látni. Szerencsétek van, mert A. lefényképezte:
De valószínű, hogy azért állt meg a Föld egy pillanatra szombaton, mert 12 év után először marhahúst ettem. Mit mondjak? Nem bántam meg. Őrült finom volt.
Itt vettünk Valinak (és magunknak) mini macarone-t, illetve itt valahogy máshogy hívják. A jó hír, hogy darabja „csak” 70 cent, a rossz viszont az, hogy nem olyan jó, mint, amit Vali Párizsból hozott.
Voltunk itt, hogy megnézzük a Radnai-gyűjteményt. Csak mi voltunk a múzeumban, de a férjem állította, hogy nem az én kedvemért nyitatta ki…
Utolsó napirendi pontként a férjem elvitt Lébénybe (megelégelte, hogy ahányszor az M1-esen Bécs felé megyünk, nyávogok, hogy térjünk le egy pillanatra), hogy a megnézhessem a XIII. században épült templomot. (Régebbi, mint a Jáki.) A templom persze vasárnap zárva volt. Hm. Egy álom Magyarországon turistáskodni!
Persze egész hétvégén csak arra tudtam gondolni, hogy 30-mennyi? Nem mintha nosztalgikusan gondolnék vissza ifjúságom éveire, mert akkor sem voltam szebb, vagy soványabb, sőt még több hajam sem volt. De akkor is! És, hogy szokásos pesszimizmusomat is elővegyem, nyilván ennél csak rosszabb lesz…
2007. november 16., péntek
Sütnek a gyerekek!
Az optimista férjem érzi már, hogy nincs messze az idő, amikor hétvégén a gyerekek ágyba hozzák nekünk a reggelit. Miből gondolja?
Szombat reggel önállóan lementek a földszintre. Jó, ez önmagában még nem nagy szó, de az már igen, hogy a riasztót is kikapcsolták, így nem kellette utánuk rohanni, miután beriasztott a ház a földszinten.
Majd felmásztak a kamrapolcra és leszedtek lisztet és cukrot.
A konyhapult következett, ahol mézes tésztát gyúrtak. Mivel mi aludtunk, így csak utólag tudtuk rekonstruálni, hogy a tészta lisztből, cukorból, mézből, sóból, fahéjból, sütőporból és vízből [Ez utóbbi Bakka ötlete volt, mondta Pepe, mert nehéz volt gyúrni.] készült. Szerencsére a tojás nem jutott eszükbe!
Erre mentem le [igen, érzem, hogy kínos, de már eleve vittem a fényképezőgépet, mert éreztem, hogy blogtéma lesz. Amikor a körülnéztem az első gondolatom az volt: Mit fogok ebből írni, hiszen nincs is olyan nagy rendetlenség!]:
Papájuk megszánta a gyerekeket és még egy kis liszttel nyújtható tésztát csinált nekik. Ki is nyújtották, majd kiszaggatták.
Leellenőrizték a tészta ízét.
Mivel lassan őrölnek a malmaink, közben dél lett. Ebéd után megígértem a gyerekeknek, hogy míg alszanak, kisütöm nekik a mézest.
Egyszerre irigylem és sajnálom őket, hogy még abban az életkorban vannak, hogy vakon bízzanak az anyjukban.
Miért mondom ezt? Kitalálhatjátok! Igen, az egészet elégettem! Teljesen elfelejtkeztem róla, hogy beraktam a sütőbe valamit. A sütikből szép kis széndarabkák lettek.
„Akkor minden munkánk kárba veszett, Mamika” – kommentálta lakonikusan az esetet Pepe.
Igen, én is így látom.
Mindenki joggal irigykedhet a gyerekeimre, hogy milyen remek anyjuk van!
De legalább nem mondhatják, hogy nem az életre nevelem őket!
Szombat reggel önállóan lementek a földszintre. Jó, ez önmagában még nem nagy szó, de az már igen, hogy a riasztót is kikapcsolták, így nem kellette utánuk rohanni, miután beriasztott a ház a földszinten.
Majd felmásztak a kamrapolcra és leszedtek lisztet és cukrot.
A konyhapult következett, ahol mézes tésztát gyúrtak. Mivel mi aludtunk, így csak utólag tudtuk rekonstruálni, hogy a tészta lisztből, cukorból, mézből, sóból, fahéjból, sütőporból és vízből [Ez utóbbi Bakka ötlete volt, mondta Pepe, mert nehéz volt gyúrni.] készült. Szerencsére a tojás nem jutott eszükbe!
Erre mentem le [igen, érzem, hogy kínos, de már eleve vittem a fényképezőgépet, mert éreztem, hogy blogtéma lesz. Amikor a körülnéztem az első gondolatom az volt: Mit fogok ebből írni, hiszen nincs is olyan nagy rendetlenség!]:
Papájuk megszánta a gyerekeket és még egy kis liszttel nyújtható tésztát csinált nekik. Ki is nyújtották, majd kiszaggatták.
Leellenőrizték a tészta ízét.
Mivel lassan őrölnek a malmaink, közben dél lett. Ebéd után megígértem a gyerekeknek, hogy míg alszanak, kisütöm nekik a mézest.
Egyszerre irigylem és sajnálom őket, hogy még abban az életkorban vannak, hogy vakon bízzanak az anyjukban.
Miért mondom ezt? Kitalálhatjátok! Igen, az egészet elégettem! Teljesen elfelejtkeztem róla, hogy beraktam a sütőbe valamit. A sütikből szép kis széndarabkák lettek.
„Akkor minden munkánk kárba veszett, Mamika” – kommentálta lakonikusan az esetet Pepe.
Igen, én is így látom.
Mindenki joggal irigykedhet a gyerekeimre, hogy milyen remek anyjuk van!
De legalább nem mondhatják, hogy nem az életre nevelem őket!
2007. november 15., csütörtök
Nagy K vagyok!*
Mert nem engedem, hogy a gyerekek a színes gyurmát összekeverjék.
Mert a legnagyobb kánikulában is szárítógépet használok.
Mert tartós tejjel itatom a gyerekeket. (Mondjuk bio. Mondjuk ez is egy jó kis oximoron.)
Mert csak akkor mosok ágyneműt, ha igazán piszkos. (Most nem részletezem, hogy mi számít igazán piszkosnak, mert gusztustalan lenne, de nagyon.)
Mert kalácsporból sütjük a kalácsot.
Mert kidobom a gyerekek éppen elkészült „remekműveit”, ha nem tetszenek.
Mert úgy olvasok mesét, hogy közben nem figyelek oda. Ha a gyerekek rákérdeznek valami részletre, mindig bajba vagyok.
Mert reggel előbb olvasom el az emailjeimet, minthogy fogat mosnék.
Mert nyíltan utálok játszótérre járni. Mindig próbálom a gyereket, hogy ne menjünk, és ez általában sikerül is, bár nem mindig. SAJNOS.
Mert az anyák éjjel meghallják álmukban is, ha sír a gyerekük. ÉN SOHA.
* Nem akartam a kurvákat megbántani, lehet, hogy valami más cím kellene…
Mert a legnagyobb kánikulában is szárítógépet használok.
Mert tartós tejjel itatom a gyerekeket. (Mondjuk bio. Mondjuk ez is egy jó kis oximoron.)
Mert csak akkor mosok ágyneműt, ha igazán piszkos. (Most nem részletezem, hogy mi számít igazán piszkosnak, mert gusztustalan lenne, de nagyon.)
Mert kalácsporból sütjük a kalácsot.
Mert kidobom a gyerekek éppen elkészült „remekműveit”, ha nem tetszenek.
Mert úgy olvasok mesét, hogy közben nem figyelek oda. Ha a gyerekek rákérdeznek valami részletre, mindig bajba vagyok.
Mert reggel előbb olvasom el az emailjeimet, minthogy fogat mosnék.
Mert nyíltan utálok játszótérre járni. Mindig próbálom a gyereket, hogy ne menjünk, és ez általában sikerül is, bár nem mindig. SAJNOS.
Mert az anyák éjjel meghallják álmukban is, ha sír a gyerekük. ÉN SOHA.
* Nem akartam a kurvákat megbántani, lehet, hogy valami más cím kellene…
2007. november 14., szerda
Igazolást írok
Pepe elmúlt öt éves, és ezért, ha hiányzik az óvodából, akkor vagy szülői, vagy orvosi igazolás kell. Nem tudom miért, mert az orvosi sem azért kell, hogy egészséges és közösségbe mehet, hanem, mert kell. [Vagyis inkább azt mondom, hogy én nem tudom, hogy miért kell. Biztos van valami tökéletesen érthető magyarázat.] Mi abszolút szabálykövető szülők vagyunk – feltéve, ha ismerjük a szabályt – igazolást írok.
Először lássuk a tényt: Még az iskolai őszi szünet alatt történt, hogy Pepét elvittem óvodába, de miután kiderült, hogy aznap gyűjtő van [Pepe szavával. Értsd: összevont csoport], nem a saját szobájukban, nem a saját óvónőjükkel, Pepe nem akart ott maradni, én meg nem erőltettem, elhoztam. Délután írom az igazolást:
Tisztelt Óvónők,
Pepe ma nem ment óvodába, mert utálja a gyűjtőt.
Tisztelettel,
Pepe Anyuka
[A. szerint ez így nem jó. Sok a tisztelt, és különben is ilyen nem lehet írni. Hiába mondom, hogy én vagyok a bölcsész, ő csak mérnök, én tudok írni a családban. Erre azt mondja, hogy akkor nem adja oda az óvónőknek a papírt. Mivel ő viszi Pepét az óvodába, meghajlok az érvei előtt, és újat írok.]
Kedves Óvónők,
Pepe ma az óvodába érkezés után, hirtelen rosszullétre panaszkodott, és ezért nem tudtam a napi foglalkozásra otthagyni.
Tisztelettel,
Pepe Anyuka
[A. szerint ez sem jó. Próbáljam egy kicsit kevesebb melodrámával és hazugsággal megoldani.]
Kedves Óvónők,
Pepe családi okok miatt ma nem ment óvodába.
Tisztelettel,
Pepe Anyuka
[A. ezt a megoldást hajlandó volt elfogadni, már csak azért is, mert az ő javaslata volt. ]
Ha bele is számítom, hogy én 14 éves koromtól kezdve magam intéztem az igazolásaimat és írtam alá az ellenőrzőmet az anyukám helyett, akkor is még jó néhány év igazolásírás áll előttem. Már csak azt kell kitalálnom, hogy kitől szerezhetnék egy jó adag biankó orvosi igazolást, hogy azokat is intézhessem én.
Először lássuk a tényt: Még az iskolai őszi szünet alatt történt, hogy Pepét elvittem óvodába, de miután kiderült, hogy aznap gyűjtő van [Pepe szavával. Értsd: összevont csoport], nem a saját szobájukban, nem a saját óvónőjükkel, Pepe nem akart ott maradni, én meg nem erőltettem, elhoztam. Délután írom az igazolást:
Tisztelt Óvónők,
Pepe ma nem ment óvodába, mert utálja a gyűjtőt.
Tisztelettel,
Pepe Anyuka
[A. szerint ez így nem jó. Sok a tisztelt, és különben is ilyen nem lehet írni. Hiába mondom, hogy én vagyok a bölcsész, ő csak mérnök, én tudok írni a családban. Erre azt mondja, hogy akkor nem adja oda az óvónőknek a papírt. Mivel ő viszi Pepét az óvodába, meghajlok az érvei előtt, és újat írok.]
Kedves Óvónők,
Pepe ma az óvodába érkezés után, hirtelen rosszullétre panaszkodott, és ezért nem tudtam a napi foglalkozásra otthagyni.
Tisztelettel,
Pepe Anyuka
[A. szerint ez sem jó. Próbáljam egy kicsit kevesebb melodrámával és hazugsággal megoldani.]
Kedves Óvónők,
Pepe családi okok miatt ma nem ment óvodába.
Tisztelettel,
Pepe Anyuka
[A. ezt a megoldást hajlandó volt elfogadni, már csak azért is, mert az ő javaslata volt. ]
Ha bele is számítom, hogy én 14 éves koromtól kezdve magam intéztem az igazolásaimat és írtam alá az ellenőrzőmet az anyukám helyett, akkor is még jó néhány év igazolásírás áll előttem. Már csak azt kell kitalálnom, hogy kitől szerezhetnék egy jó adag biankó orvosi igazolást, hogy azokat is intézhessem én.
2007. november 13., kedd
Karinthy: Humoreszkek I. és II.
Elolvastam az Együgyű lexikont, a Görbe tükröt, a Budapesti emléket és a Grimaszt. Az első tetszett a legjobban.
Mit is írhatnék Karinthyról: semmit, helyette néhány idézet, ezzel mindenki jól jár:
[a kibicekről]: „Arcát kivéve, egész teste bőrrel van borítva” (7. old.)
„Az olvasót nem szabad összetévesztenünk az un. előfizetővel, melyhez látszatra gyakran hasonlít.” (13. old.)
„Tej. Folyékony, átlátszó anyag, színtelen és szagtalan. Használják mosásra, főzésre, malomhajtásra. Gipsszel keverve isszák is.” (17. old.) [Mi a gyerekeknek adjuk. Magunk sosem isszuk.]
„Vaj. Készül zsírból, zsigerből, avból. Fagyott állapotban kenyeret kennek rá. Enyvnek nem lehet jól használni.” (17.old.)
„Házasságban élők egyik jellemző betegsége a gyerek nevű kiütés, amely a bőr felületén jelentkezik.” (24. old.)
„Amelyik kutya ugat, nem harap. Megnyugtató tapasztalat, mely szerint bártan lehet közeledni az ugató kutyához. Kezdőket azonban figyelmeztetünk, hogy a kutyák nem tudják ezt a közmondást.” (41. old.) [Nem hiába félek évtizedek óta a kutyáktól.]
„Ki kevéssel be nem éri, az a sokat nem érdemli. S így érdemtelenül kapja meg.” (43. old.)
„A türelem rózsát terem. Egyebet nem.” (43. old.) [Mint rutinos és verhetetlen türelmetlen ezzel teljesen egyetértek.]
„Kölcsön, a szentimentális búcsúzkodásnak sajátságos fajtája, mikor egyik ember pénzt nyújt át a másiknak, annak emlékére, hogy utoljára találkoznak.” (46. old.)
„Bölcsészet. Foglalkozik az emberi boldogulás lehetőségével általában, és rájött, hogy az ember akkor a legboldogabb, ha meghalt.” (49. old.)
„Irodalomtörténet. Vö. statisztikai tudományok: „Éhenhaltak” rovata.” (49. old.)
„A vadászat mindig legfőbb sportunk volt: politikusaink főleg a baklövést kedvelték. AZ ősfoglalkozások közül még a vízieket kell felemlítenünk: mindig voltak nálunk, akik a zavarosban halásztak.” (178. old.)
Mit is írhatnék Karinthyról: semmit, helyette néhány idézet, ezzel mindenki jól jár:
[a kibicekről]: „Arcát kivéve, egész teste bőrrel van borítva” (7. old.)
„Az olvasót nem szabad összetévesztenünk az un. előfizetővel, melyhez látszatra gyakran hasonlít.” (13. old.)
„Tej. Folyékony, átlátszó anyag, színtelen és szagtalan. Használják mosásra, főzésre, malomhajtásra. Gipsszel keverve isszák is.” (17. old.) [Mi a gyerekeknek adjuk. Magunk sosem isszuk.]
„Vaj. Készül zsírból, zsigerből, avból. Fagyott állapotban kenyeret kennek rá. Enyvnek nem lehet jól használni.” (17.old.)
„Házasságban élők egyik jellemző betegsége a gyerek nevű kiütés, amely a bőr felületén jelentkezik.” (24. old.)
„Amelyik kutya ugat, nem harap. Megnyugtató tapasztalat, mely szerint bártan lehet közeledni az ugató kutyához. Kezdőket azonban figyelmeztetünk, hogy a kutyák nem tudják ezt a közmondást.” (41. old.) [Nem hiába félek évtizedek óta a kutyáktól.]
„Ki kevéssel be nem éri, az a sokat nem érdemli. S így érdemtelenül kapja meg.” (43. old.)
„A türelem rózsát terem. Egyebet nem.” (43. old.) [Mint rutinos és verhetetlen türelmetlen ezzel teljesen egyetértek.]
„Kölcsön, a szentimentális búcsúzkodásnak sajátságos fajtája, mikor egyik ember pénzt nyújt át a másiknak, annak emlékére, hogy utoljára találkoznak.” (46. old.)
„Bölcsészet. Foglalkozik az emberi boldogulás lehetőségével általában, és rájött, hogy az ember akkor a legboldogabb, ha meghalt.” (49. old.)
„Irodalomtörténet. Vö. statisztikai tudományok: „Éhenhaltak” rovata.” (49. old.)
„A vadászat mindig legfőbb sportunk volt: politikusaink főleg a baklövést kedvelték. AZ ősfoglalkozások közül még a vízieket kell felemlítenünk: mindig voltak nálunk, akik a zavarosban halásztak.” (178. old.)
2007. november 12., hétfő
Pepe lerajzolt
Arról már volt szó, hogy a lányom mentális egészségével gondok lehetnek, de most kiderült, hogy a fiam se százas.
Tavaly lerajzolt az óvodában. Persze teljesen elérzékenyültem, hogy a fiam gondolt rám napközben, és, hogy nem autót/repülőt/robotot/puskát rajzolt, hanem engem. Az óvónőknek is tetszhetett az alkotás, mert kirakták pár hétre a hirdetőtáblára.
Feledve a meghatódást, később a zsugori praktikus én-em kerekedett felül, és a kép lemásolva és bekeretezve Karácsonyi ajándék lett a szüleimnek. (Többnyire ezért jó, ha az embernek gyereke van. Néhány fénykép, gyerekrajz pillanatokon belül átalakul ajándékká. Tülekedés és vásárlás nélkül. Igaz, ha hozzáveszem a gyerekek egész éves ellátásának a költségét, akkor, lehet, hogy a vásárlást és a sorbaállást megúsztam, de a megoldás közel sem mondható olcsónak...)
Íme a kép. Senki sem tagadhatja, hogy a hasonlóság köztem és a rajz között megdöbbentő. (Rákattintva láthatjátok nagyobban is.) Szemüveg. Rövid kócos haj. Összevissza ruházat.
Mi a problémám? Az, hogy pár hete a fiam újra lerajzolt. Ezen a képen egy hercegnő vagyok. Darázsderékkal (én!!!), hosszú rózsaszín ruhában (én!!!), hosszú szőke hajjal (elfogytak a felkiáltójeleim).
Mindenki szemüveges a családunkban. Lehet, hogy Pepét el kellene vinnem szemészhez?
PS: Egyedül a szőke hajat értem. Tavaly Pepe rajzolt egy királykisasszonyt az oviban. Fekete hosszú haja volt, amiért a csoportjában a lányok nagyon elővették. Fekete hajú hercegnők pedig nincsenek, mondták Pepének. A fiam hetekig lelki beteg volt.
PPS: Mondjuk a zsenik gyakran érzékenyek!
Tavaly lerajzolt az óvodában. Persze teljesen elérzékenyültem, hogy a fiam gondolt rám napközben, és, hogy nem autót/repülőt/robotot/puskát rajzolt, hanem engem. Az óvónőknek is tetszhetett az alkotás, mert kirakták pár hétre a hirdetőtáblára.
Feledve a meghatódást, később a zsugori praktikus én-em kerekedett felül, és a kép lemásolva és bekeretezve Karácsonyi ajándék lett a szüleimnek. (Többnyire ezért jó, ha az embernek gyereke van. Néhány fénykép, gyerekrajz pillanatokon belül átalakul ajándékká. Tülekedés és vásárlás nélkül. Igaz, ha hozzáveszem a gyerekek egész éves ellátásának a költségét, akkor, lehet, hogy a vásárlást és a sorbaállást megúsztam, de a megoldás közel sem mondható olcsónak...)
Íme a kép. Senki sem tagadhatja, hogy a hasonlóság köztem és a rajz között megdöbbentő. (Rákattintva láthatjátok nagyobban is.) Szemüveg. Rövid kócos haj. Összevissza ruházat.
Mi a problémám? Az, hogy pár hete a fiam újra lerajzolt. Ezen a képen egy hercegnő vagyok. Darázsderékkal (én!!!), hosszú rózsaszín ruhában (én!!!), hosszú szőke hajjal (elfogytak a felkiáltójeleim).
Mindenki szemüveges a családunkban. Lehet, hogy Pepét el kellene vinnem szemészhez?
PS: Egyedül a szőke hajat értem. Tavaly Pepe rajzolt egy királykisasszonyt az oviban. Fekete hosszú haja volt, amiért a csoportjában a lányok nagyon elővették. Fekete hajú hercegnők pedig nincsenek, mondták Pepének. A fiam hetekig lelki beteg volt.
PPS: Mondjuk a zsenik gyakran érzékenyek!
2007. november 11., vasárnap
2007. november 8., csütörtök
Miért szeretem a férjem? 3. rész (VKF. 10.)
Ha arról írok, hogy kinek köszönhetem a főzési szenvedélyemet, ha egyáltalán elismerem, hogy van ilyen szenvedélyem [a játék kedvéért feltételezzük, hogy van!], akkor nyilván a nagymamáról kellene írnom, aki háromfogásos ebédekkel várt az iskolából, míg a barátaim a napköziben éhezve senyvedtek. (Kedvenceim: Leves: sóska, paradicsom, kapor, meggy, gomba, tárkonyos csirkeragú, hús. Főétel: rakott kel, szőlőleveles töltike, töltött csirke, vadas. Harmadik fogás: szalagos fánk, csöröge fánk, aranygaluska, madártej, gyümölcsrizs, házi kakaós csiga.)
Vagy az édesanyámról, aki a világ legfinomabb pogácsáját süti (és ezt én mondom, aki nem is szereti a pogácsát!), vagy a legjobb padlizsánkrémét keveri ki [sült padlizsán, hagyma, olaj, citrom, só, bors, cukor], és pont úgy csinálja a tojáskrémet, ahogy én szeretem [főtt tojás, vaj, kevés mustár, só, bors], vagy a halászléje, ami nélkül nincs Karácsony.
De mégsem róluk fogok most szólni. Hanem a férjemről, A.-ról, akinek köszönhető, hogy a kamránkban nem könyveket tárolok, és a sütőnket valóban sütésre használjuk, és nem az évszaknak NEM megfelelő cipőket tároljuk benne.
Persze A.-nak sokkal könnyebb dolga van, mint nekem! Miért is? Több okból is, de most arra gondolok, hogy ő nekem főz. Én meg a gyerekeknek.
Kitérő:
Miért élmény a gyerekeimnek főzni? Lássuk csak!
Nem az a gondom, hogy válogatósak, mert én is az vagyok, mi mást várhatnék tőlük? Úgy érzem, hogy agysejttel simán bírnám követni, hogy ki mit és hogyan szeret.
Mi a gond mégis?
Az, hogy egyik héten megeszik, sőt a kedvenc ételüknek kiáltják ki a krumplilevest. Két hét múlva, ugyanúgy elkészítve viszont nem kell nekik. Aztán pár hét múlva megint ízlik. Nehéz követni, pláne, ha azt is figyelembe veszem, hogy a három gyerek ízlelőbimbó-változása különböző irányokba halad. Három különböző irányba. (Mert nyilván ez az oka a következetlenségnek, és nem az, hogy… na jó ezt inkább hagyjuk…)
Az is gond, hogy az étel formája tudvalevőleg jelentősen befolyásolja az ízét. Kocka-alakú krumpli rendben van, az áttört nem. A nyers répa jöhet egészben, a reszeltnek viszont elviselhetetlen íze van [először nem, csak másodszori kóstolásra!], nyilván a reszelővel van a gond. A csavart tészta nem jó, a masni tészta viszont nagyon finom.
Azt is nehezen viselem, hogy ha az étel rendben van, akkor még nagyot hibázhatok a tálalással. Hogy két tányérra kellett volna rakni a húst és a köretet. Ha viszont az étel és a tálalás is átcsusszant a gyerekek szűrőjén, akkor BIZTOS lehetek benne, hogy a kanállal fogok hibázni. Bakka csak rózsaszín kanállal eszik. ZK narancsszínűvel. Pepe kékkel.
Kitérő vége.
Visszatérve a fő üzenetemre: a férjem nekem főz, és én előre mondom el, hogy mit és hogyan készítsen el.
A toplistám:
1. Spenóttal töltött palacsinta. Ezt készítette, amikor először töltöttünk két napot kettesben a nagymamája nyaralójában. Gázrezsón. Reszelt sajttal tálalta.
2. Kagylóleves, ahogy 1999-ben csinálta a születésnapomra. Úgy gondolom, hogy a Nagycsarnokból hozta a kagylót. Rengeteget. Barátnőim sikálták le. Fokhagymás, fehérboros mártásban főzte meg.
3. Zacskós hús. Sózott pulyka szeleteket rétegez le gombával, szalonnával, sajttal, hagymával, körtével. Sütőzacskóba tolja. Megsüti. Ezt akkor szokta csinálni, ha vendégeket hívok, és ráhagyom a főzés gondját.
4. Mézes, szójás, fokhagymás pácban sütött oldalas. Azt hiszem, a név magáért beszél: szójás, fokhagymás, mézes pácba rakja az oldalas darabkákat. 1 napig állnak, majd sütőben kisüti. Amikor már majdnem kész van, kicsi mézet tesz rá. [Majd még egy kicsit, mert megkérem rá.] Ha össze kellene gyűjtenem életem 10 legjobb ételét, ez biztos rajta lenne a listán.
5. Jambalaya, ahogy én szeretem: Királyrákot (jó sokat, a Törökvész u. és Kapy u. sarkáról) olajon rózsaszínre párol, majd félreteszi. Hagymát, paprikát, zellert és fokhagymát párol aztán ugyanabban az olajban. [Nem tesz bele kolbászt, mert nem szeretem.] Utána jön a rizs és a húslé, meg a paradicsom. Kakukkfű és babérlevél ízesíti [Tabasco szósz is kellene bele, de azt a gyerekek miatt kihagyja, pedig ők állítják, hogy szeretik!]. 5 perccel a vége előtt, jönnek vissza a rákok a tálba. Legutoljára: frissen őrölt bors. Valami sonkaféle szokott még benne lenni, de, őszintén szólva, fogalmam sincs milyen.
Ha a kedvenceimre gondolok a férjem konyhájából, akkor az étel mellett az emlék is fontos. Sőt! És igazán ezért vagyok hálás vagyok neki, mert nemcsak ételeket főz, hanem emlékeket is.
Összefoglalva tehát sok mindent elbénáztam az életemben, de férjet jól választottam. Nagyon klassz hely a konyhánk, de ez nem az én érdemem.
Köszönök mindent!
PS: Még dicsérjem a férjem? Biztos vagyok, hogy ha elolvassa ezt az írást, azt fogja, mondani, hogy én is jól főzök. És fel is fog sorolnijó sok néhány ételt, amit én főztem, és bármikor újra enné! Köszönöm! Kedves vagy, de tudjuk az igazságot!
PPS: Ja, a képek:
A kedvenc rákocskáim:
A következő generáció mesterszakácsa és a család cukrásza (kalácsot készülnek sütni):
Vagy az édesanyámról, aki a világ legfinomabb pogácsáját süti (és ezt én mondom, aki nem is szereti a pogácsát!), vagy a legjobb padlizsánkrémét keveri ki [sült padlizsán, hagyma, olaj, citrom, só, bors, cukor], és pont úgy csinálja a tojáskrémet, ahogy én szeretem [főtt tojás, vaj, kevés mustár, só, bors], vagy a halászléje, ami nélkül nincs Karácsony.
De mégsem róluk fogok most szólni. Hanem a férjemről, A.-ról, akinek köszönhető, hogy a kamránkban nem könyveket tárolok, és a sütőnket valóban sütésre használjuk, és nem az évszaknak NEM megfelelő cipőket tároljuk benne.
Persze A.-nak sokkal könnyebb dolga van, mint nekem! Miért is? Több okból is, de most arra gondolok, hogy ő nekem főz. Én meg a gyerekeknek.
Kitérő:
Miért élmény a gyerekeimnek főzni? Lássuk csak!
Nem az a gondom, hogy válogatósak, mert én is az vagyok, mi mást várhatnék tőlük? Úgy érzem, hogy agysejttel simán bírnám követni, hogy ki mit és hogyan szeret.
Mi a gond mégis?
Az, hogy egyik héten megeszik, sőt a kedvenc ételüknek kiáltják ki a krumplilevest. Két hét múlva, ugyanúgy elkészítve viszont nem kell nekik. Aztán pár hét múlva megint ízlik. Nehéz követni, pláne, ha azt is figyelembe veszem, hogy a három gyerek ízlelőbimbó-változása különböző irányokba halad. Három különböző irányba. (Mert nyilván ez az oka a következetlenségnek, és nem az, hogy… na jó ezt inkább hagyjuk…)
Az is gond, hogy az étel formája tudvalevőleg jelentősen befolyásolja az ízét. Kocka-alakú krumpli rendben van, az áttört nem. A nyers répa jöhet egészben, a reszeltnek viszont elviselhetetlen íze van [először nem, csak másodszori kóstolásra!], nyilván a reszelővel van a gond. A csavart tészta nem jó, a masni tészta viszont nagyon finom.
Azt is nehezen viselem, hogy ha az étel rendben van, akkor még nagyot hibázhatok a tálalással. Hogy két tányérra kellett volna rakni a húst és a köretet. Ha viszont az étel és a tálalás is átcsusszant a gyerekek szűrőjén, akkor BIZTOS lehetek benne, hogy a kanállal fogok hibázni. Bakka csak rózsaszín kanállal eszik. ZK narancsszínűvel. Pepe kékkel.
Kitérő vége.
Visszatérve a fő üzenetemre: a férjem nekem főz, és én előre mondom el, hogy mit és hogyan készítsen el.
A toplistám:
1. Spenóttal töltött palacsinta. Ezt készítette, amikor először töltöttünk két napot kettesben a nagymamája nyaralójában. Gázrezsón. Reszelt sajttal tálalta.
2. Kagylóleves, ahogy 1999-ben csinálta a születésnapomra. Úgy gondolom, hogy a Nagycsarnokból hozta a kagylót. Rengeteget. Barátnőim sikálták le. Fokhagymás, fehérboros mártásban főzte meg.
3. Zacskós hús. Sózott pulyka szeleteket rétegez le gombával, szalonnával, sajttal, hagymával, körtével. Sütőzacskóba tolja. Megsüti. Ezt akkor szokta csinálni, ha vendégeket hívok, és ráhagyom a főzés gondját.
4. Mézes, szójás, fokhagymás pácban sütött oldalas. Azt hiszem, a név magáért beszél: szójás, fokhagymás, mézes pácba rakja az oldalas darabkákat. 1 napig állnak, majd sütőben kisüti. Amikor már majdnem kész van, kicsi mézet tesz rá. [Majd még egy kicsit, mert megkérem rá.] Ha össze kellene gyűjtenem életem 10 legjobb ételét, ez biztos rajta lenne a listán.
5. Jambalaya, ahogy én szeretem: Királyrákot (jó sokat, a Törökvész u. és Kapy u. sarkáról) olajon rózsaszínre párol, majd félreteszi. Hagymát, paprikát, zellert és fokhagymát párol aztán ugyanabban az olajban. [Nem tesz bele kolbászt, mert nem szeretem.] Utána jön a rizs és a húslé, meg a paradicsom. Kakukkfű és babérlevél ízesíti [Tabasco szósz is kellene bele, de azt a gyerekek miatt kihagyja, pedig ők állítják, hogy szeretik!]. 5 perccel a vége előtt, jönnek vissza a rákok a tálba. Legutoljára: frissen őrölt bors. Valami sonkaféle szokott még benne lenni, de, őszintén szólva, fogalmam sincs milyen.
Ha a kedvenceimre gondolok a férjem konyhájából, akkor az étel mellett az emlék is fontos. Sőt! És igazán ezért vagyok hálás vagyok neki, mert nemcsak ételeket főz, hanem emlékeket is.
Összefoglalva tehát sok mindent elbénáztam az életemben, de férjet jól választottam. Nagyon klassz hely a konyhánk, de ez nem az én érdemem.
Köszönök mindent!
PS: Még dicsérjem a férjem? Biztos vagyok, hogy ha elolvassa ezt az írást, azt fogja, mondani, hogy én is jól főzök. És fel is fog sorolni
PPS: Ja, a képek:
A kedvenc rákocskáim:
A következő generáció mesterszakácsa és a család cukrásza (kalácsot készülnek sütni):
Overnight
Sikerült elmennünk moziba. És egy olyan filmet megnézni, amit nem olyan régen mutattak be. Hurrá!
Török Ferenc filmje, ahogy a Pesti Estből megtudtam, a rendszerváltásról szóló trilógia záró része. Gondolom a Moszkva tér az első darabja. Fogalmam sincs a másikról.
Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért van az a magyar filmeknél, hogy az első félóra nagyon jó. Aztán a következő félórában még érdeklődve várjuk, hogy hova is fog a dolog fejlődni. Majd a vége egy nagy semmi. A főhős elalszik a taxiban. Én értem, hogy az élet értelmetlen, és bármit csinálunk, úgyis meghalunk, de azért a forgatókönyv író kitalálhatott volna valami csattanót a film végére. Legalább szórakozzunk egy kicsit.
Mindenesetre Eszenyi Enikő, mint titkárnő zseniális volt, de, ami még jobb volt, hogy régi szerelmem* Vajdai Vili szintén kapott egy nagyon jó karakterszerepet.
* Csak átvitt értelemben!
Török Ferenc filmje, ahogy a Pesti Estből megtudtam, a rendszerváltásról szóló trilógia záró része. Gondolom a Moszkva tér az első darabja. Fogalmam sincs a másikról.
Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért van az a magyar filmeknél, hogy az első félóra nagyon jó. Aztán a következő félórában még érdeklődve várjuk, hogy hova is fog a dolog fejlődni. Majd a vége egy nagy semmi. A főhős elalszik a taxiban. Én értem, hogy az élet értelmetlen, és bármit csinálunk, úgyis meghalunk, de azért a forgatókönyv író kitalálhatott volna valami csattanót a film végére. Legalább szórakozzunk egy kicsit.
Mindenesetre Eszenyi Enikő, mint titkárnő zseniális volt, de, ami még jobb volt, hogy régi szerelmem* Vajdai Vili szintén kapott egy nagyon jó karakterszerepet.
* Csak átvitt értelemben!
2007. november 7., szerda
A bejegyzés, amelyben újra nincs szó a gyomorvírusunkról
Ki kapja be az utolsó széntablettákat? Valamelyik gyerek, hogy jobban legyen vagy én, hogy el tudjam látni őket?
Nem figyeltem és valaki egyet elcsent.
– Te voltál Bakka?
– Nem, Mamika!
– Te voltál ZK?
– Nm! Nm! NEM!
– Pedig nagyon gyanús vagy!
Nem figyeltem és valaki egyet elcsent.
– Te voltál Bakka?
– Nem, Mamika!
– Te voltál ZK?
– Nm! Nm! NEM!
– Pedig nagyon gyanús vagy!
Végül anyai önfeláldozásom újabb bizonyítékaként elmondhatom, hogy Pepe kapta meg a maradék bogyókat:
Egyébként nagyon úgy néz ki, hogy Pepe apukája optimistán jó természetét örökölte:
Pepe [miután megkapta és megette a széntablettákat]: Miből van ez?
Én: Szénből.
Pepe: Igazi szénből?
Én: Igen.
Pepe: NAGYON finom. Mikor kaphatok még?
Én: [Inkább nem írom le, hogy mit válaszoltam, mert szerepel benne a hányás szó.]
Kicsit később:
Pepe: Iszonyú finom volt, Mamika!
Még egy kicsit később:
Pepe: Iszonyú finom volt, tényleg!
PEPE! ÉRTJÜK! Vagy legalábbis megpróbáljuk!
2007. november 6., kedd
Bejegyzés, amelyben rendes vagyok és nem a gyomorvírusunkról írok, hanem Shirley Ann Grau: Az utolsó benzinkút c. könyvéről
Nyilván hülyeség, és csak saját szűklátókörűségemet bizonyítom ezzel, de úgy érzem, hogy vannak olyan írópárosok, akik közül, ha az egyik szereti az ember, akkor a másikat nem.
Kikre gondolok? Esterházy Péterre és Nádas Péterre. Erich Kästnerre és Karl May-ra. Ernst Hemingway-re és William Faulknerre.
Az előbbieket nagyon szeretem. Az utóbbiakat bár olvasom, de nem igazán tudom meglátni bennük, azt, amit meg kellene.
Shirley Ann Grau-ról pedig Faulkner jut eszembe és a déli irodalom. Nem szeretem.
Poros úton gyalogolunk a rekkenő hőségben. Unatkozunk, és nem tudunk magunkkal mit kezdeni, mert se pénzünk, se munkánk. Aztán felforr az agyvizünk és megölünk valakit. Vagy véletlenül meghal valaki. Esetleg találunk egy hullát. Egy fiatal lány hulláját. Vagy meghal az egyetlen rokonunk, akit szerettünk.
10 elbeszélés között egyet találtam, ahol nem halt meg senki. Ott viszont a hőségtől a muskátlik pusztultak ki, amit kávézaccal próbáltak élesztgetni. Nyilvánvalóan hiába. Mindeközben a kislány attól fél, hogy a vakbélműtétjének a nyílása fel fog szakadni és belei kiömlenek.
Mivel stréber vagyok, az utószót is elolvasztam. Géher tanár úr írása különösen információ-dús: „Shirley Ann Grau-ról semmit sem tudok; azon kívül, hogy eredeti tehetséggel megáldott és mintaszerűen iskolázott elbeszélő” (241. old.).
„Káin megölte Ábelt, mondta, ahogy kiment – közeledik a világvége” (234. old.).
Azt hiszem, továbbléphetünk. Már csak 294 könyvet kell elolvasnom.
És négy adag piszkos ruhát kimosnom. Nem részletezem. Nem akarjátok tudni!
Kikre gondolok? Esterházy Péterre és Nádas Péterre. Erich Kästnerre és Karl May-ra. Ernst Hemingway-re és William Faulknerre.
Az előbbieket nagyon szeretem. Az utóbbiakat bár olvasom, de nem igazán tudom meglátni bennük, azt, amit meg kellene.
Shirley Ann Grau-ról pedig Faulkner jut eszembe és a déli irodalom. Nem szeretem.
Poros úton gyalogolunk a rekkenő hőségben. Unatkozunk, és nem tudunk magunkkal mit kezdeni, mert se pénzünk, se munkánk. Aztán felforr az agyvizünk és megölünk valakit. Vagy véletlenül meghal valaki. Esetleg találunk egy hullát. Egy fiatal lány hulláját. Vagy meghal az egyetlen rokonunk, akit szerettünk.
10 elbeszélés között egyet találtam, ahol nem halt meg senki. Ott viszont a hőségtől a muskátlik pusztultak ki, amit kávézaccal próbáltak élesztgetni. Nyilvánvalóan hiába. Mindeközben a kislány attól fél, hogy a vakbélműtétjének a nyílása fel fog szakadni és belei kiömlenek.
Mivel stréber vagyok, az utószót is elolvasztam. Géher tanár úr írása különösen információ-dús: „Shirley Ann Grau-ról semmit sem tudok; azon kívül, hogy eredeti tehetséggel megáldott és mintaszerűen iskolázott elbeszélő” (241. old.).
„Káin megölte Ábelt, mondta, ahogy kiment – közeledik a világvége” (234. old.).
Azt hiszem, továbbléphetünk. Már csak 294 könyvet kell elolvasnom.
És négy adag piszkos ruhát kimosnom. Nem részletezem. Nem akarjátok tudni!
2007. november 5., hétfő
Jekyll és Hyde, avagy a Kicsi vs. a Nagyok
A képek:
A történet:
A legszigorúbb büntetés (leszámítva a veréssel való fenyegetőzést), amit a gyerekeink kiérdemelhetnek a gardróbba zárás. Ez tényleg a végső mentsvárunk, nagyon ritkán kerül rá sor.
A sötét, ablaktalan szobában Pepe és/vagy Bakka általában kétségbeesetten sírnak és arcukat az üvegajtóra szorítva könyörögnek, hogy engedjük ki őket. Ez kb. 75 másodpercen belül meg is szokott történni, mert annyira megesik rajtuk a szívünk.
Közel két évesen ZK is kiérdemelte élete első bezárását. Persze nem mertem elmenni az ajtótól, hogy, ahogy megijed, ki tudjam engedni.
Sírás? Ijedtség? Haha!!!
ZK nem sírt, nem kiabált, nem szorította az arcát az üvegajtóra, hogy sajnálatot keltsen.
Mit csinált? Mivel a kilincset nem éri el, nem volt sok választása: Kénytelen volt a gurulós ruhatároló fogasrendszert az ajtóhoz rángatni. Majd nem tehetett mást, mint felmászni rá, hogy a kilincset elérje és ki tudja nyitni az ajtót. Mikor ez sikerült fejét elfordítva elsétált mellettem. „Fogalmam sincs mi történhetett. Csak azt vettem észre, hogy valaki rámzárta az ajtót” – mondta, vagyis én ezt olvastam le az arcáról.
Talán úgy foglalhatnám össze az élményt legjobban, ha azt írom: nem várom ZK kamaszéveit.
Sok mindent újra kell gondolnom!
A történet:A legszigorúbb büntetés (leszámítva a veréssel való fenyegetőzést), amit a gyerekeink kiérdemelhetnek a gardróbba zárás. Ez tényleg a végső mentsvárunk, nagyon ritkán kerül rá sor.
A sötét, ablaktalan szobában Pepe és/vagy Bakka általában kétségbeesetten sírnak és arcukat az üvegajtóra szorítva könyörögnek, hogy engedjük ki őket. Ez kb. 75 másodpercen belül meg is szokott történni, mert annyira megesik rajtuk a szívünk.
Közel két évesen ZK is kiérdemelte élete első bezárását. Persze nem mertem elmenni az ajtótól, hogy, ahogy megijed, ki tudjam engedni.
Sírás? Ijedtség? Haha!!!
ZK nem sírt, nem kiabált, nem szorította az arcát az üvegajtóra, hogy sajnálatot keltsen.
Mit csinált? Mivel a kilincset nem éri el, nem volt sok választása: Kénytelen volt a gurulós ruhatároló fogasrendszert az ajtóhoz rángatni. Majd nem tehetett mást, mint felmászni rá, hogy a kilincset elérje és ki tudja nyitni az ajtót. Mikor ez sikerült fejét elfordítva elsétált mellettem. „Fogalmam sincs mi történhetett. Csak azt vettem észre, hogy valaki rámzárta az ajtót” – mondta, vagyis én ezt olvastam le az arcáról.
Talán úgy foglalhatnám össze az élményt legjobban, ha azt írom: nem várom ZK kamaszéveit.
Sok mindent újra kell gondolnom!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)