2009. szeptember 23., szerda

Talán hagynom kellett volna ezt a projektet…

Tanítgatjuk minden szép és hasznos dologra a gyerekeinket, és persze nem szép és nem hasznosra is, de most az előbbiekről lesz szó, és ezek közül is az egyik vesszőparipámról:

Ha szeretnénk valamit, akkor szépen kérjük. És ha bajt csináltunk, vagy problémát okoztunk, akkor bocsánatot kérünk.

Első lépésként megtanítottuk a gyerekeknek a két szituációban használatos kifejezéseket. Többfélét is kínáltam nekik, de a „lécci” és a „bocsánat” ragadt meg.

Elmondhatom, hogy a gyerekek nemcsak használják, de a megfelelő helyen és időben használják ezeket a szavakat.

Hogy mi akkor a probléma?

Hát az, hogy a gyerekek kicsit elmosták a mögöttes tartalmakat. Így a „lécci” már nem azt jelenti, hogy „szeretném jelezni, hogy szépen kérem, hozd ide nekem a reggeli tejemet/ a ruhámat/ a játékomat / a törülközőmet / pepétbakkátmorzsit”, hanem azt, hogy „MOST AZONNAL CSINÁLD MEG. DE GYORSAN, MERT KÜLÖNBEN FEJHANGON ADDIG ÜVÖLTÖM A LÉCCIT, MÍG KI NEM FUTSZ A VILÁGBÓL”. A „bocsánat”, meg egy olyan univerzális nyelvi kód lett, ami a „bocsánatkérés” helyett a „bármit csinálhatok, semmisé teszi” jelentéstartalmat hordozza. Szédülök és csillagokat látok, könny szökik a szemembe és nem bírok percekig megszólalni, mert a gyerek lefejelt / nekem jött / átgázolt rajtam. Szerencsére a hallásomat nem vesztettem el, így hallom, ahogy csicsergi a kicsike: „bocsánat”…

Talán ha a szavak helyett viselkedni tanítjuk őket, jobban jártunk volna. (És bónuszként még a visszapofázással sem lenne gond...)

8 megjegyzés:

Nyafkamacska írta...

Bocsi :-))))))))

Merci írta...

Én ugyan soha nem tanítottam őket bocsánatot kérni, de úgy látszik ezt mások megtették helyettem, mert nálunk is ugyanez a helyzet. Ezért én mostanában inkább azt mondom Blankinak, hogy inkább ne kérjen bocsánatot, hanem figyeljen oda, hogy mit csinál és hogyan - de ez valamiért nem jön be neki :)

Banyuc írta...

dettó:)

malyvacsiga írta...

Bizony, a flegmán odavágott bocsánat engem is ki tud üldözni a világból. Különösen, ha pl. a hároméves kistesó lépcsőről való véletlen lelökése után hangzik el. Elhiszem én, hogy nem direkt volt, de igen, ahogy Merci írja: FIGYELJEN ODA!

Docsurka írta...

Úgy tűnik a kicsi gyerekek már csak hasonlóan működnek. Nálunk is nagy munkát vagy inkább kellő makacsságot igényelt, míg a gyerkőcök kimondták a légyszi és a bocsánat szavakat. Szemmel láthatólag fájdalmas és igen nagy energiát igényel e két szó kiejtése! A végén már inkább az okozott nehézséget, hogy el ne nevessük magunkat a nagy szenvedés láttán! De megéri, mert egy idő múlva megértették ők is a különbséget az "igazi" bocsánat és a "na jól van, akkor bocsánat!" között! Különben meg anya úgy is megbocsájt!)

Doris írta...

De milyen igaz. Nekem a nagy NEM TUD bocsánatot kérni. Csak udvarol, segít, és bűnbánó feje van. Mintha kicsi énem volna. Én is épp így gyötrődtem a "lécikkel". Talán jobb, ha nehezen jön,mert nagyobb a súlya. A kicsik hasonlóan használják, én pedig azt szoktam mondani: ne kérj bocsánatot, csak viselkedj úgy, hogy ne kelljen kérned. Ez a módszer sem vált be :-(

Doris írta...

Úgy értem,a te gyerekeidhez hasonlóan használják a bocsánat kérést.

Bogaram írta...

Szia! Régóta olvaslak már, de eddig nem szóltam hozzá. Nálunk az a helyzet, hogy Luca csinál valamit ( ami esetleg nekem fáj ). Mondja, hogy bocsi. Mondom neki, hogy oké, de közben fogom a fejem (kezem, lábam..amim éppen fáj ) és dörzsölgetem és sziszegek... Erre elkezd sírni, hogy hányszor kérjen még bocsánatot?