2009. szeptember 21., hétfő

MERT A FÉRJEM KURVA RENDES

Tegnapi délelőttünket elnyelte a vasalásról folytatott nem túl kulturált vitánk*. A családi munkamegosztás során én kaptam meg a vasalás exkluzív jogát. Persze csak azután, hogy a férjem megfelelő oktatásban részesített arról, hogyan kell egy férfiinget tökéletesen kivasalni. Mert a mamája ingekkel kereskedett, így nyilvánvalóan ő tudja, hogyan kell csinálni.

Mivel nekem aztán teljesen mindegy, hogy az ingnyakat, hogyan vasalom, így-vagy-úgy, évek óta a férjem útmutatása alapján tettem a dolgomat.

A munka során elég gyorsan rájöttem, vannak olyan ingek, amiket könnyebb vasalni, és vannak olyanok, amiket LEHETETLEN. Rövid úton kiderült, hogy a megfigyelésem helyes, mert gyártanak vasaláskönnyített anyagból is ingeket. Ezért megkértem a férjem, ilyen ingeket vásároljon. Hogy könnyítse a dolgomat. Ez ellen A.-nak nem volt kifogása.

A dolog nem is okozott különösebb problémát, egészen idén tavaszig, amíg nem érkezett haza egy újabb ingszállítmány.

Amiket lehetetlenség vasalni. Pedig a férjem szerint vasaláskönnyítettek. Ami szerintem lehetetlen, mert az ingeket a legforróbb vasaló „sem viszi rendes”. Nyilván a férjem elnézte. De A. szerint, ő nem nézett el semmit, mert emlékszik, hogy rá volt írva az ingek csomagolására, hogy „easy ironing”. Ami szerintem, nem igaz.

Azt hiszem, nem kell tovább részleteznem, képzeljétek el a fentieket jó hosszan és hangosan.

A vita eredményeképpen két ing a kukában landolt. (Nem, nem én voltam! Én csak a konyhasarokba vágtam be őket, A. rakta a kukába a szóban forgó ingeket.) És, mivel igyekeztem jól keverni a kártyáimat, az viszont kijelentettem, soha többé nem vasalok férfiinget.

A. bele is egyezett a tervbe, mondván, neki nem gond hetente öt inget kivasalni. És inkább vasal, mint az én lamentálásomat hallgassa az ingekről. Mert én képtelen vagyok leszállni az ingvasalás témájáról, és ahányszor vasalni kezdek, mindig balhé lesz belőle. Ekkor persze újra kezdődött a vita, mert nem az én hibám, hogy nem vasaláskönnyítettek az ingek, de az újabb fordulóktól tényleg megkíméllek titeket. Egyébként is ezen a ponton megegyeztünk, hogy hagyjuk az ingtémát, soha többet nem beszélünk a vasalásról.

És mivel még csak vasárnap délelőtt 11 volt, mentünk, és tettük a szokásos vasárnapi dolgainkat.

Este én a gyerekekkel feküdtem. A. vasalt. Nemcsak az ingeit vasalta ki, hanem a közben elkészült fehér mosásból is kiszedte a vasalnivalókat. MERT A FÉRJEM KURVA RENDES.

Ma reggel aztán fel is veszem a frissen vasalt fehér blúzomat, és abban megyek megtárgyalni a férjemmel a napi logisztikai témákat.

A.: Nagyon csinos vagy ebben a blúzban.
Én: Köszönöm.
A.: És nagyon könnyű volt vasalni.
Én: Akarsz beszélni róla? Csak azért, mert arról volt szó, hogy nem beszélünk a vasalásról többet??? De jól esne beszélni róla, nem?

Legyen elég annyi, hogy nem emlékszem A. válaszára. És persze nem is beszéltünk róla. De csak azért, mert hétfő reggel volt. És rohanni kellett.

* A dolog annyira elharapódzott, hogy a gyerekek is beszálltak. Pepe: Van olyan nap, Mamika, amikor nem veszekedtek? Én: PEPE VAN OLYAN NAP, HOGY SZÓTFOGADSZ???

27 megjegyzés:

Banyuc írta...

Szeretlek ezért a bejegyzésért és gyűlölöm vasalni Gy. ingeit! Mert én nem tudom normálisan megcsinálni, főleg a nyakát! -szerinte-. Szerintem teljesen jól csinálom, vagy inkább nem is csinálom ( otthagyom a kosár alján ), ja persze az ingnyakas pólókat is szarul vasalom, van hogy újra vasalja őket! Én marha meg képes vagyok éjfélig vasalgatni...
Amit viszont nem vasaltam soha és nem is fogok az az egyenruhája nadrágjai és az öltönynadrágok,mert hát annak még éle is van kérem szépen és nem néz ki jól ha az egy kicsit is dupla. Ezen ruhadarabokat ő vasalgatta/gatja elképesztő precizitással akár 30 -40 percig is, no nekem erre aztán tényleg nincs időm!
MÁS: De jó, hogy más is szokott hangosan veszekedni, akkor emiatt már nincs is akkora lelkiismeret furdalásom, bár a gyerekeket néha sajnálom, de arra jutottam magamban, hogy valószínűleg az én anyukám is kiabálós volt ( mert az tanult viselkedésforma ha valaki "ordibál" a gyerekeivel - ugye? ) és én egyáltalán nem emlékszem rá! :)

gneke írta...

Régóta zugolvasgatlak, nagyon tetszenek az írásaid. De ez a két utolsó csúcs!
meg is nyugodtam, hogy nem csak én nem vagyok tökéletes vasalónő, szakácsnő s egyebek...Vasalnivaló pedig férfiingek nélkül is rengeteg van egy háromgyerekes családban...

Niki írta...

Elég csak annyit mondanom: az én férjem nem hord inget - vagy csak nagyon ritkán :-)

eszter írta...

Szégyen vagy sem, nálunk ezt az ing-témát már régóta úgy rendeztük le, hogy P. vasalja a saját ingeit, heti ötöt-hatot, illetve, amikor Sz.-nak ing kell, akkor azt is (kivéve, ha nincs otthon, de akkor mindegy is, mert nem látja, hogy vasalom a gyerek ingét). Úgy tűnik, minden családban a férfiak tudnak elméletben jobban vasalni, prímán tudják osztani az észt, hát nálunk ezt átültettük gyakorlatba is, és nincs vita.

szuperapu írta...

1. A vasalónők korán halnak! ;)
2. Aki vasalt ingben jár, az elcseszte az életét.:P

(Végkövetkeztetés és az élet értelme: Punk's not dead!)

OFF:
Hétvégén olvastam a galéria vendégkönyvét..., köszönöm.

Sziranszki írta...

Na jó! Bevallom! Én imádok vasalni, ha valakinek kell segítség, akár bérvasalást is vállalok, egy két vicces bejegyzés ellenében :)

Daniella írta...

köszönöm!!!
szuperapu: örülök, hogy eljutott hozzád. beszélni kell a dologról, mert ZK kérdezte, János miről énekel, és az installáció alatt percekig mutogatott és röhögött, de nem árulta el miért. szerinted?

Zsuzsi írta...

közlöm az egybegyűltekkel hogy én sem szeretek vasalni.és gyűjtöm is, persze hajtogatva a vasalni valót.aztán ha én is okosan osztom be az időmet-ebben a változatban nem szerepel a vasalás, akkor a saját súlyuk-mennyiségük miatt maguktól vasalódnk.én így spórolok magamnak időt egyéb szintén nagyon lélekemelő házimunkák tömkelegére.persze roppant módon utálom hallgatni ahogy a vasalódeszka a saját halálát jósolja amennyiben nem ürítem le.remek......persze mindig megfogadom nem halmozom..de ezt nem sikerült huzamosabb ideig betartani.....

Varga-Bajusz Vera írta...

Nálunk anyósom úgy nevelte a családját (két fia van), hogy ő asal minden egyebet, de a fiúk az ingeket és a nadrágokat maguknak vasalják...imába foglalom ezért a nevét :) nálunk ezt a szerepet nem kellett leosztani az elején :) amint Kristóf (3 é) vasaló érett lesz, ő is megtanul inget vasalni.... mert bár jelenleg takarítónőnk van, aki vasal is, de egyrészt minden tudás hasznos, másrészt szeretném ha a leendő menyem majd szeretne :))

Náncsi írta...

Férjem 2 db ingel rendelkezik.. mindkettó olyan anyagból amit nem kell vasalni.. csak és kizárólag az ünneplós /esküvő, temetés../ ruhákat vasalom.-- most esik le,.. ünneplős temetés??? banyek.. megyek aludni..

Kiddy írta...

Pont tegnap vasaltam ki 3 inget. Még szerencse, hogy a Zember alig hordja őket, pólós melója van...
Talán a kevés haszon közül, ami az összeköltözésünkből adódik, az az egyik, hogy megtanultam vasalni. Szépen. És főzni. Tűrhetően. =P

Pelikán írta...

Nálunk is voltak némi előzmények.... amiknek a következtében, én soha semmit nem vasalok, a lányok gyűrött habos-babosban járnak. Ha a férjemnek éppen olyan munkája van, hogy szánalmas ingben kell mennie, akkor kifizeti a megfelelő műintézményt, ahol neki az ő ingeit, úgy kivasalják, ahogy én képtelen lennék rá...

Gabóca írta...

Én megértelek, én is heti 5 inget vasaltam, míg az én uram lábát feltéve, kezében újsággal nézte a TVt.
Egészen idén tavaszig.
Akkor jöttem rá, hogy az az EGYETLEN olyan dolog, amit tuti, hogy megcsinál, mert gyűrött ingbe azért mégse fog elmenni.:)
Azóta minden nap 20 perccel korábban kel.

HJuice írta...

Szuperapu, Nálad az igazság! Kizárólag ezért viselem ennyire toleránsan a férjem punk(oskodó) hajlamait! Nem kell vasalnom SEMMIT!

Különben meglep, hogy senki nem írta, de lehet kapni ingvasaló gépet - hátha megéri, ha már nagy tételben van szükség vasalt ingre (heti 5 már bőven annak számít).

Ízbolygó írta...

Valóban kurva rendes! (Jól választottál!:-))

szuperapu írta...

Daniella!
Szerintem ZK még nem érett meg János és a Szarhonya nevezetű punk formáció üzeneteire, de ha gondolod mutasd meg neki ezt: http://www.youtube.com/watch?v=Up5ajNcr1nE
A szöveg nem mindig érthető, de itt a második kommentben elolvashatod: http://www.youtube.com/watch?v=Up5ajNcr1nE

(Az installációban nem tudom mit látott a gyermek, de tény ,hogy a kiskorúakat módfelett elvarázsolta.)

matenepoczok írta...

Nagyön örülök, hogy rátaláltam a bloggodra! Egész délelőtt ezt olvasgattam! Most már csak azt nem tudom, hogy ki fogja elvégezni az otthoni munkákat, mert ugye én itt ülök és nem tudom abbahagyni!

pookah írta...

enyémférj pólót hord. az anyukája még a zoknikat is vasalta, tehát a pólókat is. én anyukám megtanított engem szépen teregetni, tehát én csak azt vasalom, amit muszáj. tehát semmit. :) édes párom csak addig forszírozta, h vasalva legyenek a pólói ("mert mikrogyűrődéses" ááááá!) amíg nem közöltem vele, h szuper, de akkor ő vasalja őket - és amíg egy azaz 1 db alkalommal ki nem vasalta őket. azóta mikrogyűrődésesen hordja...
legszebb a történetben, h anyósom a hatásomra elromlott, és már csak az ingeket vasalja ki, semmi mást :D

AnyabanyaÉvi írta...

A szép teregetés mindennek az alapja...a Zénanyám ezt megtanitotta...bár szerinte NEM helyesen teregetek!!!!
Mégsem járunk gyűrött gúnyában....úgy látszik csak sikerül.
A Zuram keveset hord inget!!Hálistennek.

De azokat nagyon rendesen, aprólékosan, precizen kivasalja magának.Ráér szöszmötölni én ezeket a műveleteket gyorsban szoktam végezni.

Ami örök emlék.
Két lányom van ergó kétszer voltam kimélve:-)))).
Mindkét gyerek születése után két héten keresztül becsülettel kivasalt mindig mindent.
Én pihentem.-)))).

Lehet szülnöm kéne még??

Daniella!!
annyira imádom ezeket az őszinte, életszerü blogot.
Hihetetlen, hogy te nem író vagy.

Üdv, Évi

arabeszk írta...

Ezek után úgy fogsz bejárni az egyetemre mint egy üzletasszony. Nem jártál rosszul.

bokor írta...

Én is az élet felesleges, kispolgári ügyének tartottam a vasalást, és meg voltam győződve, hogy ez egy álcázott pszichoterror családtagjaink ellen.
Mindaddig, amíg rá nem jöttem, hogy vasalás közben a). hagynak békén gondolkodni, és nem zavar a család, mert ugye, a vasalt cucc az mindenkinek jól jön b). kialakul rólam a gondosházitündér kép, mely képet amúgy az istennek nem tudtam elnyerni.
Következtetésként: manapság a vasalást nem álcázott pszichoterror, hanem álcázott jógagyakorlat legális magánnyal és csenddel.

Kiddy írta...

Vasalás közben szoktam filmet nézni. CSak az a baj, hogy mindig végzek a film közepén, és a következő vasalásnál nem tudom, mi volt a film első felében. =D

Hugomum írta...

szia, Pelikántól jöttem. a bejegyzéscím mellett, már nem tudtam elmenni, muszáj volt idekattintanom:)a férjem minden nap ingben jár.
mi ezt úgy oldottunk meg, hogy az összes ingét patyolatba viszi, és el is hozza. így a veszekednivaló listáról egy kikerült. maradt még így is bőven...:)

Daniella írta...

odavagyok a sok bejegyzéstől! köszönöm! akartok még beszélni róla?
PS: A patyolat nem jöhet szóba, mert fukar vagyok...

Névtelen írta...

hacsak ez hiányzik:
miután a második gyerkőc is elkezdett mászni feladtam a vasalást, vagy veszekszem, hogy hagyják békén a vasalózsinórt, vagy megvárom hogy elalszanak, de általában akkor már én is alszom.
Megkérdeztem a KURVA RENDES FÉRJEMET mit szól hozzá, hogy nem vasalom a cuccait: úgyis jó lesz (egyébént anyós se vasalt, négy gyerekre meg férjre ?!)

egyébként még mindíg nem tudom, miért kellett a bicigliző Papika után autóval menni. Vagy ez harmadik szülinapi bejegyzés lesz?

Kivárom!

Ildikó

martine írta...

És én sem vasalok. Mert utálok, és mert nem is tudok, vagy legalábbis úgy teszek, mintha nem is tudnék. De nincs is nagyon mit, mert nem veszek gyűrődős cuccot. Szépen teregetek. Figyelmen kívül hagyom a vasalt cuccokkal kapcsolatos társadalmi elvárásokat. Ha mégis muszáj, nálunk is A. vasal. Nem Danielláé, egy másik. Legalábbis úgy tudom.

Timi írta...

Csatlakozom a lehetőleg-nem-vasalósok táborához :-) Bár azért szívesen vasalnék, ha a férjem milliomos üzletemberként tengetné az életét. Valamit valamiért :-)