Kire ütött ez a gyerek?

Hát kire? RÁM!

Végre eljutottunk ZK-val a gyógytornászhoz. Az első dolog, amit észrevett a nő az a gyerek pókhasa volt. „Jó sokat ebédeltél”, mondta. Nem akartam vitával nyitni a dolgot, így nem szóltam semmit. A gyerek egyáltalán nem ebédelt, hanem pókhasa van. Amit tőlem örökölt. A két testvérével együtt. A jelenség Bakkánál nem okoz különösebb gondot, mert ő a hízásra való hajlamomat is örökölte (HURRÁ!). Pepénél és ZK-nál viszont a cingár testfelépítésük mellett ijesztő a nagy pocak. (Pepét csecsemőkorban külön ultrahangra is kellett vinnem, mert a gyerekgyógyász nem hitte el, hogy nincs semmi a gyerek hasában…)

De vissza a gyógytornászhoz:

A 25 perc arról szólt, hogy felmérte, hogyan tud a gyerek mozogni. A következő tanulságokat vontunk le:

1. Úgy ül le a gyerek, hogy kizárható a komoly csípőprobléma.
2. Nagy fájdalmai sem lehetnek a csípőjében, mert úgy ülő helyzetben úgy ugrált a labdán, hogy a gyógytornász az életéért retteget. Szerencsére a gyerek nem fejelt le senkit. Mondjuk, én erősen behúztam a nyakamat...
3. A jobb csípő „minimálisan” kötöttebb, ami miatt nem kell aggódni.*
4. A jobb fenékizmai (persze ezt valami csodás latin szóval mondta a nő) kicsit sorvadtak. Ezért sem kell aggódni.
5. A gyerek nemcsak a pókhasát örökölte tőlem, hanem a hasizom hiányát is. A rengetek gyakorlat közül egy volt, amit sehogy sem tudott megcsinálni, MERT A HASIZOMÁT KELLETT VOLNA HASZNÁLNIA.

* Persze ez nem jelenti, hogy én nem aggódom. Mert az utóbbi időben főállásban aggódom ZK-ért...