Pepénél elég gyorsan ment a dolog. Megkapta a pótkerekes kétkerekűt 3 éves korában. Ment vele két kört az utcánkban, majd kijelentette, hogy ő már tud pótkerék nélkül menni.
Én: Nem, Pepe, nem tudhatsz.
Pepe: De tudok. Vegyétek le a pótot.
Én: Nem tudsz, hidd el!
Nem hitte el. Levettük a pótkereket, hogy bebizonyítsuk, téved. Nem tévedett. Mi tévedtünk. Tudott kétkerekűvel menni. Igaz megállni még hónapokig nem tanult meg, így elég izgalmas volt minden egyes biciklitúránk.
Bakka kerékpáros karrierje kicsit zűrösebben alakult. Kiskorában betettük az apja pótülésével, ahol tökéletesen jól érezte magát, és hajlandó sem volt arról tárgyalni, hogy saját maga biciklizzen. Aztán egy nap nem akart többé beszállni az ülésbe. Hogy miért? Mert az apja beleborult vele egy csipkebokorba. ÉS MINDENÜNNEN FOLYT A VÉR! (Legalábbis a családi legendárium szerint.)
Átnyergelt a hercegnős bicajra. Két kerék. Pótkerékkel. Amivel hatalmas távolságokat tud megtenni, ha az út kellően sima. Igaz, hogy hangosan és lassan, de legalább megy vele.
Nyár közepén aztán úgy döntöttem, itt az ideje, hogy egy kicsit csesztessem a lányomat.
Én: Gyere, Bakka, leszedjük a pótkereket a biciklidről.
Bakka: És nem rakjuk vissza soha többé?
Én: Nem, ha egyszer leszedtük, akkor nincs már visszaút. De hidd el, fogsz tudni biciklizni pótkerék nélkül is.
Nos, néhány hétnyi többoldalú diplomáciai tárgyalás után Bakka hajlandó volt beleegyezni, hogy próbaként kétkerekűvel menjen.
Tökéletesen tud menni pótkerék nélkül is. Ha fogom az ülést és futok mellette. Vagy ha azt hiszi, hogy fogom az ülést.
Hogy mi a gond? Hát az, hogy közben elfelejtette a kanyarodást, a fékezést és egyéb biciklizési alapkészségeket.
Így a tréning egy nagy vitába torkollott, amely során Bakka feltette az alapkérdést: Miért erőlteted, Mamika?
És akkor elgondolkoztam.
Én: Igazad van Bakka. Gyere, rakjuk vissza a pótkereket a bicajra.
Mi a legrosszabb, ami történhet?
Legfeljebb pótkerekes biciklivel jár majd egyetemre…*
* Az egyetemet nem erőltetem!
10 megjegyzés:
Mi úgy tanultunk meg anno bicajozni, hogy előbb csak az egyik pótkereket szedtük le illetve a csomagtartóba egy botot dugtunk és anyukám fogta tekerés közben.
mikor férjemet megkérdezték kiskorában mi szeretne lenni, ha majd nagy lesz, a válasz: VENDÉG :)
Én ezt már valahol olvastam, vagy átéltem? Az utóbbi :)- Vió azonban idén nyáron majd hét évesen megtanult bringázni, az elmúlt két évben nálunk is többször föl és lekerült az a bizonyos pótkerék, tök fölöslegesen, meg kellett rá érnie a kisasszonynak, ráér még Bakka is :) - a fiúk ebben valóban ügyesebbek!
Bocsánat, harminchat éves vagyok, és még mindig legszívesebben pótkerékkel bicikliznék. Nem tudok gyorsan, nem tudok járdáról le, és járdára fel, autók mellett, hegynek felfelé. A férjem annyit üvöltözik velem egy túra alatt, hogy bereked. Viszont sima úton elkerekezem avilág végéig, mindenki kidöglik mellőlem. Sajnálom, lány vagyok...
Mikor tőlem megkérdezték, hogy mi szeretnék lenni, mindenkinek azt válaszoltam, hogy NYUGDíjAS :)
Biciklizésről: mit mondjak, nem volt könnyű megállni vele... ezért maradok inkább a Tour de Francnál :)
A csipkebogyos sztori utan egy hos a Bakak, hogy egyaltalan bringara ul. En is 30 folott vagyok es rohadtul nem tudok...
Dorka történetéről az a Móra Ferenc történet jutott eszembe, mikor a kisfiú azt mondta, nagyapó szeretne lenni :-)
A lányok tényleg bénábbak- én például megtanítottam a három fiamat biciklizni, és még anno, gyerekként két hasonló kaliberű kisfiút. Hogy én hogyan tanultam meg? Arról fogalmam sincs. Bence fiam viszont úgy, hogy hétről hétre emeltünk a pótkerekeken, aztán már csak a levegőben fityegtek, ezért hát levettük őket. Talán ez sem rossz módszer. Nem fél, mert tudja, hogy van kerék, így bátran nyomja a pedált.
Még mindig jobb, ha pótkerékkel megy az egyetemre, mintha neked kéne seprűnyéllel betolnod mindennap :))))) Amúgy azon a jó kis lábbal hajtós műanyag motoron sokat álmodoztam, hogy kéne felnőtt méretben is!
átadom bakkának a bíztatást! úgy tűnik nem csak a bicikliben, de a ki mi akar lenni témában is van min szórakozni.
martine: igen, minden viszonyítás kérdése...
Megjegyzés küldése