2009. január 23., péntek

Vitamin és körömlakk

Azok a reggelek, amikor A. itthon van, nagyon kellemesen telnek. Legalábbis számomra.

Hajnalban kel. Nagyokat kelti, öltözteti, reggelizteti, majd eltereli őket óvodába és iskolába.

Félálomban vagyok, így indulás előtt hallom, ahogy ZK-t utasítja: Hagyd a Mamikát még aludni egy kicsit! (Ebből is láthatjátok mekkora gazember!)

Nos, ZK szokott hagyni aludni. Csendben tevékenykedik a földszinten. És amikor már nagyon nagy a csend, akkor lemegyek helyzetet felmérni.

Mindkét eset a héten történt. És szégyellhetem magam! (Mondjuk, nem szégyellem, de teoretikusan megtehetném…)

1. Szeptemberben az volt a tervünk, hogy megpróbáljuk kihúzni az őszt és a telet szintetikus vitaminok nélkül. Tömtem a gyerekekbe a zöldséget, gyümölcsöt (és a dioxint…), és éltünk boldogan. Szokás szerint Pepe dobta be először a törülközőt, de legnagyobb meglepetésünkre nem szeptember 4-én, hanem kicsit később, december 24-én ment fel a láza 39 fok felé. Néhány nap múlva a lányok is követték. A határozat az volt, hogy a hirtelen láz csak vírus lehet, amivel nem lehet mást kezdeni, mint várni a komplikációkat. A doktornő azt javasolta, adjunk vitamint a gyerekeknek. Nos kértünk is egy dobozzal a gyógyszertárban. Nem fogom naivnak tettetni magamat, így azon már nem csodálkozom, hogy a vitaminok leginkább édes kis cukorkára emlékeztetnek, amit sosem kapnak a gyerekek, azaz maguk sem hittek a szerencséjüknek, hogy MÉGIS! (ÉS AZ ÉN GYEREKKOROMBAN MIÉRT VOLT KESERŰ AZ ORVOSSÁG???) De azért azzal az emberrel elbeszélgetnék, aki arra az ötletre jutott, hogy csokoládé ízű vitamint fog gyártani a gyerekeknek.

Igen, ZK felmászott a kamrapolc tetejére. Levette a vitaminos tégelyt. Kinyitotta a gyerekzáras tetejét és megette az összes csokoládés vitamint. És az epreset. És a citromosat…

2. A lányaim lányok. Rózsaszín ruhákban járnak. A kiegészítőket mindig a legnagyobb körültekintéssel választják meg. Egy bajuk van csupán: Sminkelni nem tudnak, mert az anyukájuknak nincs sminkkészlete. Ezért filctollal dolgoztak. Mondjuk ez a múlt, mert Jézuskától kaptak kislányoknak való sminkkészletet. Csodás. Viszont Bakka nagy bánatára nem volt benne körömlakk. Körömlakk. Ami nélkül nem tudnak a lányaim élni. Vettem nekik. Halványrózsaszín. Alig látszik. Ami azért is volt bölcs választás, mert így nem volt olyan feltűnő, amikor Pepe lakkozta a körmeit… A körömlakkot a kamrában tartom, a mindenes dobozunkban. Fent a magas polcon.

Igen, ZK felmászott a kamrapolc tetejére. MEGINT. Levette a dobozt. Kinyitotta a körömlakkot. És mit csinált? Mit csinált volna?!? Kilakkozta a körmeit. Ahogy egy hároméves gyerek lakkoz…

Izgalmát nem tudta palástolni, így Papája kérése ellenére, felköltött.

ZK: Mamika, Mamika. Kilakkoztam a körmömet!
Én [tartott pár percig, míg magamhoz tértem, és megtaláltam a szemüvegemet, mert anélkül vak vagyok, mint egy denevér…, de aztán már tudtam, jó anyaként mit kell mondanom]: Csodálatosan gyönyörű vagy.
ZK: Ugye, Mamika?
Én: Mondjuk, azon gondolkoztál már, ZK, hogy miért KÖRÖMlakknak hívják és nem UJJlakknak?

Mert a lakkot a lányom nem korlátozta a körmeire. Mindenesetre elégedett volt.

ZK: Szép vagyok!

És úgy tűnik ennél nincs fontosabb…

8 megjegyzés:

a mesélő írta...

Nálam is vitaminfüggők a lányok, mert hát finom! A fiamnak nem, gy nem is hajlandó sem azt, sem más "gyógyszert" bevenni.

Lakk: Nekem is van, csak beszáradtak, "szerencsére" apukám hozott egy vérvöröset a lányoknak- fogalmam sincs honnan szedte? -.
Egy este fürdés alatt Leila felmászott a kád szélére és levette a fürdőszoba polcról és bekente fele a körmei, a kádat itt-ott és a száját is, mert biztosra akart menni.
Én híradóztam tőle kb 5 m-re de a nappaliig jött a körömlakk szaga. Amikor ráleltem úgy nézett ki mint egy kis vámpír .... Elég nehezen jött le, a körméről, a bőréről, az orra alól és a kádról is. Ja, és az acetonos körömlakk lemosó sokkal büdibb mint a lakk.

bokor írta...

fiús anya hangosan, térdét csapkodva, hahotázva röhög!!!

Pelikán írta...

Daniella,
Szerintem egyértelmű, hogy a férjed csak a megcsalásról akarja elterelni a figyelmedet ezzel a teljesen átlátszó hajnali akcióval.
A 22 hónapos lányom ma nyitotta ki a táskámat, és vette le a Clinique rúzsom kupakját és ette meg a felét, kb. 2 perc alatt, míg a férjem volt vele, nem gondolta, hogy meg is eszi...

Névtelen írta...

Daniella,

A mi gyerek smikkeszletunkben volt egy ecsettel kenheto szajfenyszeruseg amit kinevezett a csaj koromlakknak, kicsit lassan szarad meg lemosodik, de surun lehet lakkozni :))))

Krisz írta...

Szia Daniella!
Csak annyit szeretnék mondani.. kösz az élményt amit a blogod nyújt nekem! Kb 10 napja találtam rá és most a bejegyzésekből csemegézek nap mint nap (lassan falom, hogy minél tovább tartson):-). Szóval remekek írásaid!

Egyébként nekem fiam van (kétéves), de olyan nyugodt nem vagyok amikor elhangzik a "megnéz ete (azt)", ami persze ma pont a krémpúderem volt... (csak kicsit nézte meg - még időben tetten értem)

Egy rajongód: Krisz

HJuice írta...

Daniella, ZK egészséges és szép lett, ez a lényeg! :)

Névtelen írta...

LDorka kétéves fia éjszaka az arcára kente öccse teljes tégely popsikrémét. annak még oldószere sincs, mint a körömlakknak...

Daniella írta...

Köszönöm! Lehet, hogy ZK nem is olyan veszélyes...