Szóval ott tartottam, hogy eléggé kibuktam, mert a tanító néni beírt, hogy Pepe sportszerűtlenül viselkedik a tornaórán.
Rögtön arra gondoltam: Nem hiszem el. Egy gerinctelen kis pöcs lett a fiam. Aki csal, verekszik, káromkodik a tornaórán, ahelyett, hogy sportszerű küzdelemben szerezné meg az első helyet.
Na jó, lehet, hogy nem pont ezekkel a szavakkal futottak a gondolataim. De ez volt a lényeg. És mit mondjak Pepének, amikor azt sem tudom, mit is takar pontosan a sportszerűtlensége???
Mindenesetre, biztos, ami biztos alapon leszúrtam Pepe apukáját. Nyilván a kosárlabdameccseken látott valami sportszerűtlent a fiam. Mert ugye láttuk már azt a kosárlabdacsapatát játszani…
A férjem persze tiltakozott.
Aztán azt gondoltam, elkapom Pepe judo-edzőjét. Aki állandóan azzal dicséri a gyerekemet, hogy milyen fegyelmezett küzdő. Az edző viszont jó érzékkel beteget jelentett a héten. Így őt sem tudtam leszúrni.
Aztán tegnap délután láttam, ahogy a tanító néni siet az autója felé. És bár korábban megfogadtam, hogy nem fogom a tanító nénit csesztetni a gyerekem eredményei miatt. Főleg nem munka után, amikor láthatólag siet valahová, de nem tudtam megállni…
Én: Nagyon ki vagyok bukva a bizonyítvány miatt.
Tanító néni: ???
Én: Illetve, amiatt, amit a tájékoztatóba írtál. Hogy Pepe nem sportszerű a tornaórán.
Tanító néni [láthatólag megkönnyebbülve]: Nincs semmi baj Pepével, csak
Én [szokás szerint szavába vágva]: Csal?
Tanító néni [mosolyogva]: Nem, nem.
Én: Verekszik?
Tanító néni: Nem, nem.
Én: Csúnyán beszél? Durva?
Tanító néni: Nem, nem ilyenre kell gondolni.
Én [csodálkozva]: Hanem?
Tanító néni: Csak arról van szó, hogy labdajátékok közben Pepe annyira belelelkesedik, ami persze jó, hogy egészen bepörög, és nem lehet a labdát elvenni tőle.
Én [csodálkozva, hogy csak erről van szó]: Ja. Értem. Nem passzolja a labdát. Önző.
Tanító néni: Nem egészen erről van szó. Nem lehet tőle el venni a labdát.
Én: ???
Tanító néni: Annyira belelkesedik és bepörög, hogy fizikailag nem tudjuk a labdát kivenni a kezéből. Annyira szorítja magához.
Én [komoly arccal]: Értem.
Tanító néni: Volt már rá eset, hogy ki kellett küldenem a tornaóráról, mert csak így tudtuk elvenni tőle a labdát.
Nem folytatom. Sűrű elnézések közepette váltunk el. Én kértem az elnézéseket.
Szóval: Mondtam, hogy a férjem (és kosárlabdacsapata) hibája. Vagy nem mondtam? Látnátok őket játszani, nem csodálkoznátok Pepén…
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
11 megjegyzés:
Ó, de cserélnék Veletek!
A lányom csak akkor került kontaktusba a labdával, ha valaki megrúgta vele. És ő akart focira járni!!! (Mondjuk már nem jár, megunta, pedig külön gyakoroltunk vele. Az edző szerint neki mindenből az elmélet való. :((( )
Igen, igen, a kommunikáció... mondom én tanító néniként. Megspórolhatott volna a tanító nénitek magának és nektek néhány álmatlan éjszakát, ha kifejti zárójeles mondatban, hogy pontosan mire is gondolt. Nem? persze egy harmincas osztálynál ez nem könnyű, és tudom, hogy macera, meg minden, de a kommunikáció az emberek legfőbb találmánya...
Tetszik, hogy odamentél, és nem kertelve megkérdezted, és megbeszélted a tanítónővel. Korrekt!
(Lehet, hogy az is korrekt lett volna, ha a problémát azonnal megbeszéli az oktató a szülővel. Magántanárként minden óra után visszajelzést kérnek tőlem a szülők. Ez mindenkinek jó így...)
Mekkora baromság! Hülye tanító néni! Inkább magyarázná el a gyereknek a csapatsport lényegét, minthogy ilyen zagyvaságokat írkál.
Szerintem vegyetek neki otthonra egy labdát, ne az iskolában kelljen kiélnie a labda utáni vágyait :o)).
Csak én látom úgy, hogy az életre van nevelve a gyermek? Anyukám engem kiskoromban tolakodásra tanított (jó-nem jó, ő tanítónő). Fogszabályzásról hazafelé, Bp-távoli kis-nagy város közötti busz, rengeteg várakozó ember, gyerek előre tolakodik, szülő meg megy utána, hogy "jajj a gyermekem". És volt helyünk/felfértünk a buszra. (Ha elé tolakszik be egy gyerek azt is bátorítani szokta.)
Szóval én büszke lennék rá. :-) Mégis jó, ha tudja az ember, hogy a csemetéjével nem fogank tudni oly egyszerűen kitolni idősebb korában.
Persze a csapat játék is fontos, ezzel nem azt akartam mondani, hogy nem...
és milyen a tanító néni szerint a jó csapatjátékos?
Pepe őrületes. Aszondja: Ki kell küldeni, hogy elvegyük tőle a labdát... besz**ok.
A fiamnak felolvastam, és nagyon- nagyon röhögött.
Örülök, hogy megkérdezted, rettentő kiváncsi voltam. Nem értem, hogy ez miért sportszerűtlen és miért bizonyítványba való, azt hiszem (szintén tanári diplomával a zsebemben) helyesebb lett volna a kiküldéses esetnél beszélni veletek, hogy beszélhessetek Pepével, esetleg vegyetek szegény deprivált gyereknek egy labdát :-).
De egyet nem értek, akkor mégis kosarazással tölti a szerda (?) estéket a férjed?!
Szia!
Most keveredtem ide, nagyon jól írsz, azt hiszem gyakran látogatlak majd :-)
a tanító nénik nagyon helyesek, úgyhogy őket nem szidjuk. Hogy milyen a jó csapatjátékos, azt majd Pepe apukája elmondja Pepének. Mert az elméletet azért jobb, ha tudják...
Igen, jár kosarazni az uram, sőt a bajnokság meccseinek az időpontját is beírta a családi naptárunkba, amiből éles eszemmel arra következtetek, hogy oda is akar menni...
Lublin: Köszönöm, nagyon!
Megjegyzés küldése