2009. január 19., hétfő

Benne van a síbérlet árában!

Mire felértünk a sípályához, Pepével már nem lehetett bírni. Nagyon kicsi és jól belátható a pálya, így elengedtem a lifthez, mert állította, hogy egyedül is fel tud rajta menni.

És valóban: Felrakták a csákányos liftre, és a gyerek már ment is felfelé.

Ez volt az első jel, hogy a síelés jól fog sikerülni: A gyerek bír egyedül liftezni, nem fog sem a térdünk, sem a bokánk szétmenni, míg Pepével felérünk a hegy tetejére. Hurrá!

Délután aztán már a hosszú pályán csúszkáltunk. Aminek szintén csákányos liftje van. De az már nagyon hosszan és meredeken kúszik fel a hegy tetejére. Ráadásul nem a pálya mellett, hanem az erdőben. Ha valaki kiesik, akkor nem tud visszaszállni, mert a csákányt felrántja a gép az egekig. És a pályára sem tud visszacsúszni, mert a pálya teljesen máshol fut, mint lift.

A terv az volt, hogy először feldobjuk Pepét a csákányra, és mögötte megyünk mi. Hogy lássuk, ha baj van.

A meredeken minden rendben ment. Aztán az utolsó nagy emelkedő előtt volt egy hosszú egyenes szakasz. Ahol nehezebb is liftezni. És unalmasabb is.

„Elgondolkoztam, Mamika”, felelte Pepe arra a kérdésemre, miért esett ki.

Na most, van hátránya, ha a gyereknek nem váltak el a szülei, és ráadásul mindkettő jelen van a sítúrán.

„Állj fel gyorsan, Pepe, Papa felvisz a lába között”, üvöltöttem.*

Pepe nagy nehezen felállt és beállt irányba Papika oldalára. De az apja már üvölt is a gyerekekkel: „Pepe gyorsan a másik oldalra! A másik oldalra! Gyorsan, Pepe!”

Az apja ugyanis úgy gondolta, hogy a fia majd egyszerűen beül mellé a csákányra.

Mit mondjak, nem ért át a gyerek a másik oldalra.

A. hozzá igazán nem méltó káromkodás sorozat kíséretében szállt le a semmi az erdő közepén a liftről.

Bennem is megmozdult az anyai ösztön, de gondoltam, jobban járok, ha én nem ugrom le a liftről, hanem segítséget hívok.

A pálya tetején nem találtam senkit, így lesíeltem a liftkezelőhöz.

Kiskoromban jól beszéltem németül. Most már nem annyira, de azért a gyerekem megmentése erősen motivált, hogy mondjak valamit a liftkezelőnek.

Én: Do you speak English?
Liftkezelő: Nein.
Én: Okay. Mein Kind. Ein Unfall. Oben. Lift.

Liftkezelő elsápadt, telefon után nyúl. Telefonálni próbál. A telefon nem működött.

Én meg otthagytam, gondoltam, megmentem a családom férfitagjait: Felliftezek és útközben felveszem őket.

Mire a „baleset” színhelyére értem, már nem volt ott senki. Igazi Sherlock Holmes-ként a hóban hagyott nyomokból kikövetkeztettem, hogy nem gyalog indultak el a fiúk, hanem valakik felvették őket.

Így megnyugodva húzattam magam tovább.

Mire felértem a hegy tetejére, már a liftkezelő is intézkedhetett, mert éppen megérkezett egy sítalpas hójáró. Ami szédületes sebességgel indult lefelé a lift mellett.

ÉS AMI EGY HORDÁGYAT HÚZOTT MAGA MÖGÖTT.

Férfirokonaim izgatottan nézelődtek.

Én: Szóltatok nekik, hogy minden rendben van?
Aggódó férjem: Azt hittem, neked történt valami bajod.
Én: NEKEM? ÉN küldtem értetek!
A férjem: Mit mondtál?
Én: Mein Kind. Ein Unfall.
A férjem: De hát az az jelenti, hogy balesetet szenvedett a gyerekem.
Én: Igen, tudom. Gondoltam, így összekapják magukat.

Nem részletezem tovább. A férjem kénytelen volt lecsatolni, és az összes hegyimentőtől elnézést kérni. Kétszer. És a liftkezelőktől még egyszer.

Én persze rögtön a felmerülő költségek miatt kezdtem aggodalmaskodni. De a férjem megnyugtatott (miután ő is megnyugodott), hogy a riasztások ára benne van a síbérlet árában…

De talán mégis: ezt a helyzetet nem kellett volna túldramatizálnom…

* Pepe fején sapka volt, azon meg egy bukósisak. Ami a fülét is védte. Így a gyerek praktikusan süketen síelt. Ami több ok miatt is praktikus: Például, mert nem hal meg semmi kérést/tanítást/utasítást. Mi viszont rekedtre üvöltöttük magunkat…

10 megjegyzés:

Pelikán írta...

Én tudom, hogy paramester vagyok, meg worst case scenario specialist, de basszus, akkor is, rendesen leizzadtam a sztorit olvasva. Teljesen el tudom képzelni a helyzetet, ha jól emlékszem Ti sem sieltek régóta, megint csak basszus. Még jó, hogy nem lett semmi baj és remélem amúgy nagyon jól éreztétek magatokat és jövőre már két gyerekkel mentek, esetleg akkor előre szóljatok a
hegyimentőknek :-). Amúgy welcome back, hiányzott a napi dráma. (Mármint dráma= főleg komédia és pici majdnem tragédia).

anna írta...

a frászt hozzátok rám.

bokor írta...

az a jólmegalapozott gyanúm, hogy Pepe sima tökfödővel, sőt tökfödő nélkül se biztos hogy meghallja az utasításokat. Gyerekeknél abszolút hatékonyan működik a szelektív hallás. Arra például mindig reagálnak, hogy "kérsz egy kis csokit?" :)

Névtelen írta...

Nagyon jól szórakoztam a történeteiden, már régen nevettem ennyit. Köszönöm!

Tünci

Daniella írta...

Én köszönöm!
Ja igen, a gyerekek szelektív hallásáról tudnék mesélni...

malyvacsiga írta...

Alig várom, hogy a lányokat is vigyétek síelni! :-)))))))

Daniella írta...

idén elhatároztuk: jövőre a teljes család megy. Kisegítő személyzet nélkül... na az érdekes lesz...

malyvacsiga írta...

Huhuhúúúúúú! :-) ZK-nak valami pórázt azért vigyetek.... :-P

doris írta...

Ez olyan Bridget Jones- os családi pogrom volt :-)

Daniella írta...

indulás előtt pár nappal néztem meg a második részt... főleg a beülős liftnél izgultam...